Krisztológiai kérdés az Újszövetségben

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Közösség 4. ISTEN CSALÁDJÁBAN ÉLNI
Advertisements

Jézus Istennek nevezése
Lemondás az uralomról I.Jézus Krisztus megtiltotta a tanítványkörnek az uralkodást, úgy, ahogy azt a társadalomban gyakorolják. Mk 10:35-45 „Ekkor hozzálépett.
A házasság még nem a mennyország
2009.jún. 19 – jún. 10. Ebben az időben az egyház a papokra emlékezik. Június 19.-e Jézus Szívének ünnepe, amikor a papokért is imádkozunk világszerte:
A pasaréti református templom írásos úrasztali terítője
Jézus, a Messiás.
Jézus, a Logosz.
Várna i Péter március. „… hogy Ő szolgáljon” (Mt 20,28)
Megszentelődés Péter levelei alapján Ifi óra - Békés
1 perc Isten jelenlétében / 1 perc Istennel
Keresztény tanítás Jézus Krisztusról
BÁTOR VAGY GYÁVA (alamuszi) KERESZTYÉN VAGY?
Jézus te vagy minden álmom
Mikortól meddig; Voltam, Vagyok, Leszek?. ÉSZREVÉTLENÜL JELEN VOLTAM AZ ŐSEIMBEN MINDEN EMBERNEK VAN, VOLT, VAGY LESZ ANYJA. IGAZ EZ AZ ÁLLÍTÁS? TEGYÜK.
A Biblia – Kisifi Isten Igéjének hasonlatai Isten Ígéjének hasonlatai.
Gitáros énekek.
7. évfolyam 6. lecke (vázlat)
Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek
„Építse egyik a másikat" 1Thessz a párkapcsolat teológiája
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Gyülekezet Koinónia - Közösség.
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
ISTEN hozott köztünk!.
Folyamodjatok az Úrhoz,
Királyi kenet Heidelbergi KT 31., 32..
Lehet-e a 21. században családi szerepekről beszélni?
Készítette: Jon A. Palmer
ISTEN KIRÁLYSÁGA Készítette: Jon A. Palmer. Isten királysága  Azért vagyunk a földön, hogy megváltoztassuk a forgatókönyveket…
BB Biblia-kör.
ISTEN hozott köztünk!.
A megtérés fogalma. Mk 1:14-15 Miután Jánost fogságba vetették, elment Jézus Galileába, és így hirdette az Isten evangéliumát: "Betelt az idő, és elközelített.
Mindig kapcsolatban Vele
Bízd Újra Életed Krisztusra!
Főpapi kenet Heidelbergi KT 31..
Kegyelem által Élet Világosságban.  Jn20,30-31 Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek.
Dicsőség mennyben az Istennek. Dicsőség mennyben az Istennek
Új hálaének áldja Istent
Adj hálát Istennek Szívvel, szájjal, élettel, Ki most is mindent jól Cselekszik mindenekkel! Csak jót ad nekünk is Mi bölcsőnktől fogva, Nagy irgalmasságát.
Az Özönvíz.
Halld az angyalujjongást, Zeng az Istengyermekről
Karácsony Dicsőség mennyben az Istennek és
JÓ REGGELT !.
Hiszem és vallom Az Apostoli Hitvallás
TANÉVNYITÓ ISTENTISZTELET Jöjj, égi szent láng, Szentlélek Isten, Hű támasz minden ínségben, Kit trónusáról jó Atyánk És Jézus Krisztus küld.
Református istentisztelet 2016 május 8. vasárnap anyák napja.
1. A „teremtéstörténet(ek)” elbeszélése(i) a) Helye (helyük) a Bibliában: Ter (1 Móz) 1, 1 – 2, 25 (= első két fejezet). b) Keletkezése: - Viszonylag.
A. Az „Ige” kifejezés. János evangélista Jézus Krisztusról mint az „Igéről” ír: - a görög szövegben a Logosz szó szerepel. János a görög filozófiából veszi.
Évközi 2. vasárnap Január 15. – „A” év.
Református istentisztelet
Urunk megkeresztelkedése
Évközi 3. vasárnap Január 22. – „A” év.

„Eljön az az idő – így szól az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával.” … „…ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni,
Örvendezzünk, jertek, áhítatos lelkek, Istenünk oltáránál
JÉZUS ISTENSÉGÉBE VETTET HIT ALAPJAI
A mennyei világ lelki áldásai 1. rész
Évközi 26. vasárnap Október 1. – „A” év.
Apostoli, Niceai hitvallások
A) Jézus Krisztus személye
II. A HITRŐL 1.
A teremtő és gondviselő Atya
B) A Megváltó Isten, Jézus Krisztus váltságműve
VIII. A Szentlélek Isten
KERESZTÉNY FUNDAMENTUMOK
(Apostolok cselekedetei 16, 16-40)
NEM JÓ AZ EMBERNEK EGYEDÜL? HÁZASSÁG.
Előadás másolata:

Krisztológiai kérdés az Újszövetségben

A krisztológia szerepe a mai dog-matikában és az Újszövetségben Dogmatika Isten (Atya): teremtő (Ószövetség) Krisztus (Fiú): megváltó (Jézus élete) Szentlélek: megszentelő (az egyház ideje) Krisztus szerepe a megváltás, ugyanakkor: A Credoban a rá vonatkozó rész a leghosszabb Újszövetség A szétválás még nem következett be: egy az Istenünk: az Atya, akitől minden származik, s akiért mi is vagyunk, egy az Urunk, Jézus Krisztus, aki által minden van, s mi magunk is általa vagyunk… 1Kor 8,6 Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. Kol 1,16 Általa hisztek Istenben, aki feltámasz-totta őt a halottak közül, és megdi-csőítette, hogy hitetek és remé-nyetek Istenben legyen. 1Pét 1,21  A teológiai gondolkodás Krisztusból indul ki.

A későbbi dogmatika érdeklődése: Krisztus személye = természete Isteni természet problémája (mennyiben mondható Krisztus Istennek) Isteni és emberi természet problémája (a földi Jézus mennyiben Isten és mennyiben ember Ez a kérdezés az eretnekekkel szemben alakult ki, nem az Újszöv. irányát vezette tovább. Újszövetség: Krisztus személye {} munkája → személye Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél → munkája minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami lettá

A kérdezés logikája A tapasztalatból kiindulva Mi teszi lehetővé, amit cselekszik? „Ki ez, hogy még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?” (Mk 4,41) Meddig terjed a cselekvésének hatálya? Mi könnyebb? Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek - vagy azt mondani: Kelj föl, fogd az ágyadat és menj? Tudjátok hát meg, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására! (Mk 2,9-10) Ki ő önmagában? A lehetőségből kiindulva Mire képes? Mit várhatok tőle? „Add meg nekünk, hogy egyikünk jobb oldaladon, másikunk bal oldaladon üljön dicsőségedben.” (Mk 10,37)

„Ki ő?” Ontológiai válasz (ki ő önmagában) Jézus a Logosz (Jn 1,1) Funkcionális válasz (mi a műve) Minden általa lett (Jn 1,3) Ő a világ világossága (Jn 1,9a) Egzisztenciális válasz (mi a szerepe az életemben) Akik befogadták, Isten gyermekei lettek (1,12) Minden embert megvilágosít (Jn 1,9b)

A krisztológiai kérdés Jézus egyedülálló voltát magyarázza meg Ő az Úr, a Messiás, az Isten Fia, a Próféta Nem tartozik a krisztológiai kérdéshez: Jézus egy rabbi, egy próféta, egy ács A judaizmus és a zsidó eszkatológia ismert megnevezései szolgáltak alapul Ezek üdvtörténeti szerepeket, várakozásokat tartalmaznak. A kérdés: Mennyiben teljesíti Jézus e várakozásokat? Mennyiben múlja felül őket? Miben módosítja vagy áll velük ellentétben?

A krisztológiai címek csoportja Jézus földi művét magyarázzák meg: Próféta = beteljesítette a kinyilatkoztatást Ebed Jahve = engesztelő halála váltott meg minket Főpap = egyszeri áldozata mindenkit megszentelt, Ő a közbenjáró ( jelenbeli munkája)

Krisztológiai címek csoportja 2. Eszkatologikus munkája Messiás: Isten végidőbeli uralma Fölkentje által (|| Úr) Emberfia: a tökéletes ember megjelenése a végidőben (a teremtés megváltása)

Krisztológiai címek csoportja 3. Jézus jelenbeli munkája Úr (Küriosz): feltámadásában az Atya átadta neki a mindenség feletti uralmat. Jézus cselekszik a jelenben Szabadító, Megváltó (Szótér): Jézus megment a bűntől és a haláltól

Krisztológiai címek csoportjai 4. Jézus preegzisztens munkája Ige (Logosz): Ő maga a kinyilatkoztatás (az Ő személyében tárja fel Isten önmagát) Isten Fia: Jézus teljes akarati egysége az Atyával (Jézus cselekvése az Atya cselekvése a világban.) Isten: …

Módszer A cím eredete, fejlődése A cím Jézus életében, öntudatában Az Ószövetségben, az intertestamentárius korban, Jézus korában A hellenizmusban (ha van hellenista párhuzama) A cím Jézus életében, öntudatában A cím az ősegyházban, az újszövetségi iratokban (ha van, ill. fontos): továbbfejlődése

Várakozás – beteljesedés 1. Reálpolitika status quo  előnyösebb helyzet Függetlenségi politika nagyobb mozgástér  világuralom főpapok szadduceusok Heródes-pártiak farizeusok zelóták szikáriusok politikai messianizmus Jézus válasza: „elközelgett az Isten országa” Izrael története és hivatása az egyházban teljesedik be.

Várakozás – beteljesedés 2. szadduceusok főpapok (kultikus rend) írástudók – farizeusok (a Tóra aprólékos megtartása) esszénusok (a valódi törvény és kultusz helyreállítása – intézményes cél) Keresztelő János (erkölcsi megújulás – személyes cél) minimalizmus törvénytisztelet radikális megújulás Jézus válasza: megtérés (felismerni Isten szeretetét és elfogadni Isten uralmát önmagunkban  új élet születik bennünk és közöttünk

Jézus hatása Magatartása Segítő csodák Egyszerűség Szolgálat A rókának odúja van, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hova lehajtania a fejét. Szolgálat Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és életét váltságul adja sokakért. Szeretet  áldozat Lábmosás „szerette övéit, mindvégig szerette őket” Kereszthalál  kiüresedés Személyének értelmezése Önmagára: Emberfia (= Isten tökéletes képmása) Környezete: Rabbi Próféta Messiás Isten Fia  Abszolút tekintély