PÁL LEVELE A RÓMAIAKHOZ 12. 1-8.-ig Az okos istentisztelet.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Közösség 4. ISTEN CSALÁDJÁBAN ÉLNI
Advertisements

ÖRÖK ÉRTÉKEK Életünk döntések sorozata: Mózes példája; Zsid.11,24-26; „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.
Mit kell tenned, ha meg akarsz térni Istenhez?
Ezért senki se kérkedjék az emberekkel. Hisz minden a tietek: Pál, Apolló, Kéfás, a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők: minden a tietek.
Krisztus uralma alatt élni 3. András hadművelet Johan Lukasse írása nyomán Megváltóm és Királyom.
Krisztus uralma alatt élni 5.
Krisztus uralma alatt élni 1. András hadművelet Johan Lukasse írása nyomán Megváltóm és Királyom.
Értékeld az elmúlt évet: •Istenhez való hűséged, •a kegyelem megélése és •szíved szándékai alapján. 1.
Lemondás az uralomról I.Jézus Krisztus megtiltotta a tanítványkörnek az uralkodást, úgy, ahogy azt a társadalomban gyakorolják. Mk 10:35-45 „Ekkor hozzálépett.
A házasság még nem a mennyország
Tommy's Window dia ♫ Hangszóró szükséges A gyerekek örökkévalók
Advent 4. vasárnapja Advent két szálon fut: várakozunk a Messiás születésének a minden évben való megünneplésére, és próbálunk felkészülni a lelkünkben.
A SIKERES ÉLET TITKA.
Megszentelődés Péter levelei alapján Ifi óra - Békés
Szent Teréz rózsakertje
Isten akarata-e, hogy megházasodjam? A házastárs kiválasztása.
A Biblia – Kisifi Isten Igéjének hasonlatai Isten Ígéjének hasonlatai.
TEMESVÁR FEBRUÁR 17 HÁZICSOPORTOK A GYÜLEKEZETBEN.
Az Élet Igéje augusztus Chiara Lubich 1949-es írása.
"Én vagyok az Úr, a te Istened."
Vajon mit gondol Rólam az Isten?
„Sok a tag, de a test csak egy.” (1 Kor 12,20)
Bibliai gondolatok - olasz tájakkal és zenei aláfestéssel
♫ Hangszóró szükséges ♫ Hangszóró szükséges Az oldalak kattintásra haladnak tovább. Copyright © 2008 Tommy's Window. All Rights Reserved David Brandt.
Ballagók búcsúztató áhítata.
* * * "Folyamodjatok az Úrhoz, az Ő hatalmához,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
Gyülekezet Koinónia - Közösség.
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
ISTEN hozott köztünk!.
Folyamodjatok az Úrhoz,
Az én szüleim és a te szüleid
Szentlélek, úgy kérünk szállj le ránk,
Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk, töltsd el a szívünk, életünk, hogy béke, és áldás szálljon ránk, küldd el a lelked, úgy kérünk, Istenünk!
Kicsoda Isten? 4. prédikáció
Gyülekezeti látás Jon A. Palmer.
Az Élet Igéje június „Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi.
Az élet igéje december „Ám azoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” (Jn 1,12).
ADAKOZÁS „ Nagyobb boldogság adni, mint kapni!”
Mi a gyülekezet? Mi a célom? Bibliai gyülekezetplántálás
A szolgáló identitás. A szolgáló identitás I. Kor. 3,9-11: „…ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok I.Kor.3,9-11: „…ti pedig Isten szántóföldje,
ISTEN hozott köztünk!.
Azért, hogy az isteni kegyelem által megtaláljuk ezt az utat, nagyon segít, ha sok módon keresünk és próbálkozunk, hogy azon az úton járjunk, amely.
2014. szeptember Az Élet Igéje „Fogadjátok el egymást, amint Krisztus is elfogadott titeket Isten dicsőségére.” (Róm 15,7)
1 Továbblépés - Az üzenet.
Az élet igéje Az élet igéje január január.
1.János 2:17 „ A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.”
Folyamodjatok az Úrhoz,
Az Élet Igéje szeptember.
Főpapi kenet Heidelbergi KT 31..
Kegyelem által Élet Világosságban.  Jn20,30-31 Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek.
Református istentisztelet 2015 január 11 vasárnap.
Milyen a Szellemi életünk?.  Erre megkérdezték: „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették.
Zsoltárok 40:1-9 Bízni az Úrban és emberekben Isten jelenlétében felismerni, hogy Ő mindig lát és hall minket Megismerni Krisztust, megérteni és cselekedni.
TANÉVNYITÓ ISTENTISZTELET Jöjj, égi szent láng, Szentlélek Isten, Hű támasz minden ínségben, Kit trónusáról jó Atyánk És Jézus Krisztus küld.
Erika F. Puni, PhD Stewardship Ministries Director General Conference.
Isten vezetése Prédikáció szeptember 24.. Ígéretek Ézs 48,17 „Ezt mondja az ÚR, a te megváltód, Izráel Szentje: Én, az ÚR, vagyok a te Istened,
Évközi 2. vasárnap Január 15. – „A” év.
Igeolvasás „1Dicsekednem kell, habár nem használ; rátérek azért az Úr megjelenéseire és kinyilatkoztatásaira. 2Ismerek egy embert a Krisztusban: tizennégy.
Áldozatkész szolgálat János 12,20-26
Vecsés gyülekezet látása
Törvény alatti állapot:
Miért olyan fontos a hit?
Ökumenikus imahét bezárása
Évközi 26. vasárnap Október 1. – „A” év.
Bölcsesség a világosságban (Efézus 5: 15-17)
Egyet értünk abban, mi erkölcsös és mi nem?
A tanítvány magányának és közösségi életének dilemmája
Előadás másolata:

PÁL LEVELE A RÓMAIAKHOZ ig Az okos istentisztelet

Róma vers Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő, és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek.

Róma vers 2., és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok el értelmetek megújulásával hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az ami jó, ami neki tetsző, ami tökéletes.

Róma vers 3., A nekem adatott kegyelem által mondom tehát köztetek mindenkinek: ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkodjék az Istentől kapott hit mértéke szerint.

Róma vers 4., Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyan az a feladata, 5., úgy sokan egy test vagyunk a Krisztusban egyenként pedig egymásnak tagjai.

Róma vers 6., Mivel pedig a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is: ha a prófétálás adatott, akkor a hit szabálya szerint prófétáljunk,

Róma vers 7., ha valamilyen más szolgálat adatott, akkor abban a szolgálatban munkálkodjunk: a tanító a tanításban, 8., a buzdító a buzdításban, az adakozó egyszerűségben, az elöljáró igyekezettel, a könyörülő pedig jókedvvel.

Milyen kérdések vetődnek fel bennünk a felolvasott igeversekből?

Beszélgessünk róla: Odaszánás Szent áldozat Ne igazodjunk a világhoz Változzunk meg értelmünk megújulása által Megítélhessük mi Isten akarata Senki ne gondolja magát többnek, mint ami Józanul gondolkodjunk A test tagjaként sokféle feladatot kell ellátnunk

Odaszánás Mit jelent nekem az, hogy odaszánás? Okos istentiszteletként…… A nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak Lehetséges-e, hogy valakinek nincs feladata a gyülekezetben? Milyen ajándékod (kegyelmi ajándékod) van? Használod-e? Mire? Mikor? Miért nem?

Szent áldozat Mit jelent nekem a szent áldozat? Élő és szent áldozatként, amely tetszik az Istennek Mit is kell odaszánni szent áldozatként? A testünket. Vagyis fizikai valónkat….. Változzatok meg értelmetek megújulása által!

Ne igazodjunk a világhoz Mit jelent a világhoz való igazodás?

Jézus is amikor emberi formát öltött, valamilyen módon igazodott a világhoz. Ne úgy öltözködjünk, viselkedjünk, beszéljünk, gondolkodjunk, dolgozzunk…. Ne legyen autónk, számítógépünk, internetünk, televíziónk, ne járjunk moziba, hangversenyekre, éljünk remeteéletet? Akkor miben alkalmazkodjunk, és miben ne?

Ne igazodjunk a világhoz

Változzunk meg értelmünk megújulása által Azt meg hogy kell? 1. Ne igazodjatok a világhoz! 2. Azt kell tennünk ami Isten akarata. 3. Az Ő szent gyülekezetének tagjának kell lennünk, élő kegyelmi ajándékokat birtokoló, és azokat egyben használó tagként.

Megítélhessük mi Isten akarata Ebben az értelemben a megítélés azt jelenti, hogy megvizsgálom, megismerem megérthetem Isten akaratát elképzelését a saját életemmel kapcsolatosan. Honnan tudom mi Isten akarata? Isten kegyelmi ajándékokat adott nekem is. Melyek ezek? Ez Isten akarata, hogy használjam a kapott ajándékokat!

Senki ne gondolja magát többnek, mint ami Ebben az értelemben viszont van egyfajta megítélés azt jelenti, hogy megítélem magamat Isten elképzelése alapján. Senki se gondolja magát többnek…. De kevesebbnek sem….. 4., vers…..Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyan az a feladata,

Józanul gondolkodjunk A józan gondolkodás is egyfajta kegyelmi ajándék. Az Istentől kapott hit mértéke szerint….. Bizonyos kritikus helyzetekben nehéz józanul gondolkodni….miért? 1. Érzelmeink befolyásolnak 2. Érdekeink sérülnek 3. Megítél bennünket az Ige.

A test tagjaként sokféle feladatot kell ellátnunk Amikor megszületik egy kisbaba mi a szülők, ( az édesanya ) legfontosabb vágya? 1. Hogy minden tagja meglegyen. 2. Minden tagja funkcionáljon. 3. Értelmes legyen.

A test tagjaként sokféle feladatot kell ellátnunk Miért zavarja a testvéreket, ( a tagokat ) ha én nem járok imaházba? Nekem higgyék el jó kapcsolatom van Istennel! 1. A tag önmagában életképtelen. 2. A testnek fájhat, fájjon! Ha egy tagja leszakadt! 3. Ha a tagnak jó a testen kívül, és a testet nem zavarja a csonkasága, baj van!

A test tagjaként sokféle feladatot kell ellátnunk Amikor újjászületik egy lélek mi a testvérek, Isten legfontosabb vágya? 1. Hogy a gyülekezet tagja legyen. 2. Mint tag funkcionáljon, feladatot végezzen. 3. Értelmes legyen. Vagyis a Szentlélek világosítsa meg az értemét, birtokolja a Lélek ajándékát!

A test tagjaként sokféle feladatot kell ellátnunk Amikor egy gyülekezeti tag azt gondolja, hogy már bemerítkezett, és tagja egy közösségnek, de nem jár rendszeresen, nem több, mint az a megszületett csecsemő, akinek minden tagja megvan ugyan, de nem tudja azokat használni. Béna, tehetetlen, segítségre szorul. A feladat ellátásához meg kell erősödnie. Növekednie kell! ….Szánjátok oda testeteket élő, és szent áldozatul…..

A test tagjaként sokféle feladatot kell ellátnunk Amikor egy gyülekezeti tag azt gondolja, hogy már bemerítkezett, és tagja egy közösségnek, jár rendszeresen, de feladatokat nem lát el, olyan, mint az a gyermek, aki vágyakozva nézi azokat, akik már felnőttek, irigyli is őket ezért, de ő nem akar felnőni. Mindig gyermek akar maradni. Segítségre szorul. A gyülekezeti feladatok ellátásához meg kell erősödnie. Növekednie kell! ….Szánjátok oda testeteket élő, és szent áldozatul…..

A test tagjaként sokféle feladatot kell ellátnunk Amikor egy gyülekezeti tag azt gondolja, hogy már bemerítkezett, és tagja egy közösségnek, jár rendszeresen, feladatai is vannak, de nincs Istennel napi kapcsolata olyan, mint az a gyermek, aki testi fejlődésében nem korlátozott ugyan, fizikai adottságai rendben vannak, de szellemileg nem fejlődött a megfelelő szintre. Segítségre szorul. A gyülekezet lelki feladatainak ellátásához meg kell erősödnie. Növekednie kell! ….Szánjátok oda testeteket élő, és szent áldozatul…..

Aki képes arra, hogy megváltozzék értelmének megújulása által, az veheti a Lélek ajándékait. ….Szánjátok oda testeteket élő, és szent áldozatul…..