Élőhelyvédelem Alapfogalmak

Az élőhely A természetvédelmi törvény szerint: Élőhely: az a meghatározható térbeli egység, ahol adott élő szervezet és állománya (populáció), vagy élőlények életközössége a természeti rendszerben előfordul és a kialakulásához, fennmaradásához, szaporodásához, tenyésztéséhez szükséges környezeti feltételek adottak; Az élőhelyek általános védelme: A mező-, erdő-, nád-, hal-, vadgazdálkodás (a továbbiakban: gazdálkodás) során biztosítani kell a fenntartható használatot, ami magában foglalja a tartamosságot, a természetkímélő módszerek alkalmazását és a biológiai sokféleség védelmét.

Alapfogalmak Elsődleges élőhely az ember által érintetlen vagy jelentéktelenül befolyásolt élőhely. Másodlagos élőhely: Harmadlagos élőhely:

Alapfogalmak Természetesség: A természetesség kritériumainak a természeti folyamatok szabad érvényesülését és az e folyamatok által kialakított jellemzők meglétét tekintjük. A természetességet folytonos változóként értelmezzük, ahol az egyik végpontot a művi állapot (0 % természetesség), a másik végpontot a természetes állapot (100 % természetesség) jellemzi. Fentieknek megfelelően a természetes élőhely a termőhelynek megfelelő, őshonos fajkészletből és természetes folyamatokból levezethető struktúrákból áll. A természetes élőhely a rá jellemző, tipikus fajok és életközösségek teljes spektrumának folyamatos életteret nyújt, s lehetővé teszi azok további evolúcióját.

Alapfogalmak Természetesség: A környezeti feltételek változására aránylag gyorsan reagál, ennek következtében viszonylag stabil, és a különböző fejlődési fázisok sokfélesége miatt a fluktuáló környezeti feltételek ellenére magas regenerációs potenciállal bír (elasztikus). A természetességet nem csak az eredeti, hanem az ember által megváltoztatott termőhelyeken is értelmezzük, azaz a jelenlegi termőhelyi potenciálnak megfelelő őshonos fajkészlet, szerkezet és folyamatok jellemzik a jelenlegi természetes élőhelyet. A természetességet nem lehet statikusan szemlélni, mivel egy-egy termőhelyhez a szukcessziós és regenerációs ciklusok fázisai miatt több természetes élőhely-kép is tartozik.

Alapfogalmak Természetesség: A természetesség fokának megállapításakor az aktuális élőhely-képünket vetjük össze a megfelelő potenciális természetes élőhely-képpel, a különbség adja az emberi beavatkozás mértékét. Ki kell még emelni azt is, hogy a természetességről különböző térléptékben van értelme beszélni, így állomány, táj és régió szinteken külön-külön (más és más indikátorokkal) kell vizsgálódni.

Alapfogalmak Eredetiség Az eredetiség mindenféle emberi beavatkozást nélkülöző természetességnek fogható fel. Az emberi hatásra megváltozott abiotikus környezet (talajvízszint-süllyedés, talajsavanyosodás, tápanyag-feldúsulás, légszennyezés, peszticidterhelés, stb.) miatt módosultak az eredeti termőhelyek, az eredetileg meglévő fajok kipusztulásával változtak az eredeti konkurenciaviszonyok is. E közvetett hatások következtében még az ember által valóban érintetlen élőhelyek eredetisége is megkérdőjelezhető. Ha a teljes élőhely eredetisége már nincs is meg, bizonyos elemei azért még lehetnek eredetiek, átvészelhettek napjainkig.

Alapfogalmak Sokféleség A leggyakrabban használt kritérium, ugyanakkor alkalmazása körültekintést igényel. Juhász-Nagy Pál bölcs mondása, miszerint sokféle sokféleség létezik, rávilágít a probléma összetettségére. Genetikai, faji (taxon) és ökológiai diverzitást szokás elkülöníteni, utóbbiba például a mintázatok, szerkezetek, kölcsönhatások, működések, vagy akár a táj sokfélesége tartozik, Fontos alapelv, hogy minden esetben nem lehet cél a maximális sokféleség fenntartása vagy elérése, mert az gyakran emberi zavarások vagy tudatos beavatkozások eredménye. Így egy antropogén zavarásnak kitett élőhelyre a természetes fajkészlet mellé betörnek az addig ott elő nem forduló növények, s ezzel nő a fajdiverzitás, ami viszont nem kívánatos jelenség eredménye. hogy az élettérre tipikus faji, szerkezeti és működési sokféleséget kell megőrizni, illetve elérni.

Alapfogalmak Ritkaság A ritkaság (ellentéte a gyakoriság, számosság) relatív kategória, főleg kis térléptékek esetén észlelhető szembetűnően, melyet általában mennyiségi jellemzőkkel próbálnak számszerűsíteni. Többnyire fajokkal kapcsolatban vizsgálják a ritkaságot, de valamennyi élőhellyel kapcsolatos objektumra, jelenségre, folyamatra van értelme alkalmazni. Fontos különbséget tenni az eredendően ritka illetve a megritkult, ritkává lett kategória között azért is, mert az eredendően ritka objektumok számának növelése nem lehet célja a természetvédelemnek! Általánosságban elmondható, hogy az eredendően ritka objektumok speciális körülmények között találhatók. Természetvédelmi szempontból azt is kell mérlegelni, hogy a ritkaság nagyobb kipusztulási, megsemmisülési, megszűnési valószínűséget jelent, ezért általánosságban kijelenthető, hogy minden ami ritka, több elővigyázatosságot, gondoskodást, feladatot igényel.

Alapfogalmak Helyreállíthatóság Ez a fogalom azt fejezik ki, hogy az elpusztított vagy erősen zavart élőhelyet milyen eséllyel lehet visszahozni, tehát emberi beavatkozással rekreálni. A kiindulási állapot és a végcél a normális ökoszisztéma fejlődés esetén is különböző lehet, ezért különbséget kell tenni a teljesen elpusztított állapotból az eredetivel megegyező állapotba hozatal (rekonstrukció), egy közbülső állapotba hozatal (revitalizáció), illetve egy leromlott ökoszisztéma állapotból az eredetivel megegyező állapotba hozatal (restauráció), egy közbülső állapotba hozatal (rehabilitáció) között. Abban az esetben, ha az embertől függetlenül mennek végbe a fenti folyamatok, akkor regenerációról beszélünk. Akár táj, akár élőhely szintű a helyreállítás, alapelvei megegyeznek a szukcesszió alapelveivel, e tevékenység folyamán az emberi beavatkozásokkal éppen a természetes folyamatokat gátló vagy lassító akadályokat próbáljuk átlépni.

Alapfogalmak Helyreállíthatóság A sikeres helyreállítás feltétele így a szukcessziót meghatározó mechanizmusok és az azt befolyásoló tényezők felismerése, továbbá a teljes szukcesszió lefolyásának engedése. Általánosságban elmondható, hogy az erős, rendszertelen és gyakori bolygatásokhoz alkalmazkodott élőhelyek a gyors szukcesszió miatt könnyebben és rövidebb idő (néhány évtized) alatt lehet helyreállítani, míg a viszonylag stabil, hosszú talajfejlődés eredményeképp létrejött élőhelyeknél a lassú szukcesszió miatt ez nehezebb és hosszabb ideig (néhány évszázad) tart. Az is valószínűsíthető, hogy egy leromlott ökoszisztémából könnyebb a helyreállítás, mint egy megsemmisített ökoszisztéma állapotból.

Alapfogalmak Jellemzőség és sajátosság Jelentésükben egymáshoz hasonló fogalmak, de a jellemzőség általánosabb, megkülönböztetésre kevésbé alkalmas, míg a sajátosság egyedibb, elkülönítésre alkalmas tulajdonság. Egyaránt alkalmazhatók a természetes vagy az ember által alakított élőhely-képre, tájra, használati módokra, stb.

Alapfogalmak Az ökológiai (nem egyensúlyi) paradigma szerint: Az életközösségekre az átmeneti állapotok gyakorisága, a nyíltság, a külső reguláció, a sztochasztikus folyamatok, az elágazó szukceszsziómenet, a többféle klimaxstádium, a természetes diszturbanciák és a foltdinamika jellemző, ezért a természetvédelemnek a folyamatok fenntartására, a közösségi és térbeli kontextusok védelmére, a fajok helyett a közösségek és ezek egymással kapcsolatban lévő csoportjai, a metaközösségek védelmére kell koncentrálnia

Alapfogalmak Az ökológiai (nem egyensúlyi) paradigma: Az élőhelyvédelem számára ebből az következik, hogy egy élőhely kívánt állapota, vagy a természeti folyamatok érvényesülésével, kellően nagy területen, vagy kisebb területeken aktív beavatkozásokkal érhető el, ill. tartható fenn.

Alapfogalmak Veszélyeztetettség A veszélyeztetettség fogalmát és kategóriáit fajokra (taxonokra) illetve társulásokra alkalmazhatjuk, az ezzel kapcsolatos információkat közel fél évszázada vörös könyvekben, vörös listákban adják közre. Fontos hangsúlyozni, hogy a veszélyeztetettség mértékének megállapítása területlépték-függő, ahol általában az állomány, a természetföldrajzi kistáj, táj, továbbá a régió (természetföldrajzi nagytáj, ország), az elterjedési terület szinteket szokták elkülöníteni. A besorolás bizonytalansága a terület növekedésével együtt nő. Fajok esetében veszélyeztetettség alatt azt értjük, hogy adott területen a populációk milyen messze vannak a kipusztulástól. Az élőhelyek esetében a meglévő állományok megsemmisülésének valószínűsége, illetve az állományokban végbemenő eljellegtelenedés képezi a veszélyeztetettség mértékének megállapítását.

Alapfogalmak Veszélyeztetettség Élőhelyek esetében az elfoglalt terület nagysága, területi elhelyezkedése, vegetációtörténeti jelentősége, szukcessziós stádiuma, az emberi hatásokkal szembeni tűrőképesség, a termőhely állapota, a helyreállíthatóság, a pótolhatatlanság, a természetesség, az ott élő veszélyeztetett élőlények száma veendő kritériumként figyelembe. Ugyanannál az objektumnál a veszélyeztetettség mértéke az időskálán változhat.

Az élőhelyeket általánosan veszélyeztető tényezők természeti katasztrófák A természetben számos jelenség ismert, mely kisebb-nagyobb területeken az élőhely teljes vagy részleges pusztulását idézik elő. Ezek a természeti katasztrófák természetes körülmények között nem mint veszélyeztető tényezők vannak jelen, hanem mint a természet körfolyamatainak szerves részei, mozgatórugói. Az, hogy mégis a veszélyforrások között tárgyaljuk, az azzal magyarázható, hogy egyre nagyobb az olyan élőhelyek száma, melyeket kis kiterjedésük, illetve miatt akár egyetlen bekövetkező katasztrófa is megsemmisíthet, az újrakeletkezés, regenerálódás lehetősége nélkül. Hazai viszonyok között a legjelentősebb természeti katasztrófák az árvizek, a földcsuszamlások és az erdőkben bekövetkező nagyterületű széldöntések, széltörések, hótörések.

Az élőhelyeket általánosan veszélyeztető tényezők külszíni bányászat, anyagnyerő helyek Függetlenül attól, hogy milyen élőhelyen és hogy mit bányásznak, a külszíni kitermelés minden esetben az élőhely teljes megsemmisülésével jár. Gyakorlatilag az összes élőhelytípus esetében fennáll ez a veszélyforrás. Külszíni fejtéssel a középhegységeinkben leggyakrabban kőbányákban, mészkő, dolomit és bazalt alapkőzeten találkozhatunk, míg domb- és síkvidékeinken leginkább homok- és kavicsbányák létesülése veszélyezteti az élőhelyeket. Ismertek példák a lignit, mint fosszilis energiaforrás, külszíni fejtésére éppúgy, mint az igen értékes élőhelyeinket nagy területeken megsemmisítő tőzeg kitermelésére is.

Az élőhelyeket általánosan veszélyeztető tényezők művelésiág-változtatás A művelésiág megváltoztatása nem minden esetben értelmezhető veszélyforrásként, sőt gyakran az élőhely jobb természetességi állapotának kialakulását teszi lehetővé (pl. egy intenzív szántón történő erdőtelepítés). A művelésiág-változtatás, akkor tekinthető veszélyforrásnak, ha egy természetközeli élőhelyen, vagy egy hagyományosan, illetve extenzíven művelt területen olyan művelésiág-váltás történik, mely a természetességet, illetve a területen kialakult növényvilágot negatív irányban változtatja meg. Ilyen eset pl. egy fajgazdag kaszáló, melyet feltörve szántóként hasznosítanak tovább.

Az élőhelyeket általánosan veszélyeztető tényezők beépítés A hazai élőhelyek egyik legkomolyabb veszélyforrása a beépítés. Az élőhely szempontjából gyakran teljesen mindegy, hogy mit építenek, az adott beruházással konkrétan érintett területen a legtöbb esetben az élőhely teljes pusztulása következik be. Általában az is elmondható, hogy nem csak a beépítés által konkrétan érintett terület károsodik, hanem annak környezete is, mivel ezek a beruházások gyakran vízrendezéssel, később környezetszennyezéssel stb. járnak. Az utóbbi években rendkívüli (és sok esetben talán felesleges) mértékben szaporodnak a lakóparkok, a gyorsforgalmi úthálózatok, illetve a különböző ipartelepek. Sok esetben nem is a fejlesztés létjogosultsága a kérdéses, hanem a beruházás helyszíne, vagy az út nyomvonala stb., ugyanis gyakran igen jó természeti állapotú (esetenként védett!) területek is áldozatul esnek.

Az élőhelyeket általánosan veszélyeztető tényezők tűz A veszélyforrások között különleges helyet tölt be a tűz. Keletkezését tekintve lehet természetes (pl. villámcsapás), vagy antropogén eredetű. Hatását tekintve nincs különösebb jelentősége, hogy milyen úton alakult ki a tűz, sokkal fontosabb kérdés, hogy milyen élőhelyen és mikor keletkezik. A hazai élőhelyeket tekintve gyakorlatilag a hínár növényzet kivételével bármely életközösségben kialakulhat. A pusztulás általában szembetűnő, gyakran a növényzet részleges vagy teljes megsemmisülése is bekövetkezik. Érdemes hangsúlyozni, hogy a száraz gyepekben nem túl gyakran fellobbanó lángokat nem feltétlenül mint veszélyforrást kell értelmeznünk (bővebben a gyepeket tárgyaló tanórán!).

Az élőhelyeket általánosan veszélyeztető tényezők tűz A száraz gyepeket leszámítva a többi élőhelytípusban pusztító tüzek komoly károkat okozhatnak. Egy nagyterületű erdőtűz akár évszázadok alatt kialakult életközösségeket semmisíthet meg. Igen komoly veszélyforrást jelentenek a kiszáradt tőzeges területeken pusztító tüzek, ugyanis a tőzeg, akár hónapokon keresztül is képes izzani. Igen speciális veszélyforrás a tűzzel kapcsolatban, hogy léteznek olyan növényfajok, melyek úgynevezett magnyugalmi (dormancia) állapotát a tűz megszünteti, vagyis csírázásra serkenti. Hazánkban ennek a legismertebb példája a nem őshonos, inváziós fehér akác (Robinia pseudo-acacia). Előfordulhat tehát, hogy egy területen pusztító tűzesetet követően nagy arányú akácmag csírázással kell számolnunk.

Az élőhelyeket általánosan veszélyeztető tényezők folyószabályozások, lecsapolások Folyószabályozás alatt a folyóvizek hajózhatóságának javítását, a partok biztosítását, illetve a vizek szabályozott elvezetését értjük. Ezek a célok jellemzően igen komoly mérnöki beavatkozásokkal érhetőek el, melyek a legtöbb esetben a szabályozott vízfolyás élővilágának gyökeres megváltozását eredményezik. A folyószabályozások és vízrendezések igen sokféleképpen, a legkülönbözőbb mérnöki létesítményekkel történhetnek. Tekintve, hogy a folyószabályozások, illetve lecsapolások által okozott károk nem érintik az összes hazánkban előforduló élőhelytípust, így szigorúan véve nem az általános veszélyeztető tényezők között kellene tárgyalnunk őket, de a hatásuk, annyira szerteágazó és annyi élőhelytípusra vannak hatással, hogy egyszerűbb, ha itt kerülnek bemutatásra.

Az élőhelyeket általánosan veszélyeztető tényezők folyószabályozások, lecsapolások A folyószabályozások által nem érintett élőhelyek általában a középhegységeinkhez kötődő lomberdők (kivéve a patak menti ligeterők), illetve száraz gyepek, valamint az alföld eredendően száraz gyepjei. Közvetlenül a vízfolyások élővilágát érinti a partok biztosítása, mely gyakran a partok betonozásával valósul meg. Ez a beavatkozás nyilvánvalóan megsemmisíti a part menti élőhelyeket. A folyóvizek szabályozása során a cél általában a hajózhatóság biztosítása, illetve egy állandó meder kialakítása, a folyóvizek gátak közé kényszerítése. A hajózhatóság, illetve a gátrendszerek kiépítésének biztosítása érdekében a síkvidéki folyószakaszokra jellemző folyókanyarulatokat mesterségesen lefűzik (átvágják), mely nyilvánvalóan a folyó hosszának rövidülésével, illetve a folyó által szállított víz sebességének növekedésével jár.

Az élőhelyeket általánosan veszélyeztető tényezők folyószabályozások, lecsapolások Érdemes megjegyezni, hogy a kanyarulatok természetes úton is előbb-utóbb lefűződnek, és az így létrejött élőhelyeket nevezzük holtágaknak, melyeket általában igen értékes élőhelyként tartunk nyilván. Ilyen szempontból a mesterségesen lefűzött holtágakból is fajokban igen gazdag élőhelyek jöhetnek létre. Abban az esetben, ha a szabályozást, illetve gátépítést követően a holtágak a mentett oldalra kerülnek, akkor rendszerint megszűnik a holtágak áradások általi vízutánpótlása, a holtágak kiszáradnak, ezt a folyamatot gyakran szándékosan elő is segítik.

Az élőhelyeket általánosan veszélyeztető tényezők folyószabályozások, lecsapolások A folyók medrének kiegyenesítése és a folyók által szállított víz sebességének ebből következő növekedése, egy előre nem látott, igen komoly ökológiai probléma kibontakozásához vezetett. A folyóvíz sebességének növekedésével jár, hogy ahol korábban az adott mérettartományú hordalékát lerakta, ott most ezt a hordalékot továbbszállítja, mindezt fokozza a folyókon egyre inkább szaporodó vízlépcsők hatása, melyek a hordalék jelentős részét visszatartják, illetve a folyómederből történő kavicsbányászat is. Mindebből következik, hogy a folyók a saját medrükbe egyre mélyebben, úgymond berágják magukat, vagyis a folyóvizek középvízi mederben vizsgált vízszintje akár méterekkel is lejjebb kerülhet. E tényezők eredőjeként a szabályozott folyótól, akár több tíz kilométeres távolságban is érzékelhető talajvízszint-csökkenés következhet be, ugyanis a talajvízszint követi a folyóvíz ingadozását.

Az élőhelyeket általánosan veszélyeztető tényezők folyószabályozások, lecsapolások Ez az alföldön olyan nem várt hatásokkal járt, mint a nedves élőhelyek (buckaközi lápok, nedves kaszálók stb.) kiszáradása, a másodlagos szikesedés, vagy éppen a talajvíz iránt igen igényes kocsányos tölgy főfafajú erőtársulások roppant nehézkes felújítása, sőt gyakran a mezőgazdasági termelés ellehetetlenedése is. Mindenképpen említést érdemelnek az úgynevezett kubikgödrök, mint a gátépítés természetvédelmi szempontú pozitív hozadékai. A kubikgödrök azok az anyagnyerő helyek, melyekből a kubikusok a gátak építőanyagát nyerték. Ha ezek a gödrök a gát és a folyó közé esnek, akkor az áradásokkor vízzel telnek meg, és igen fontos élőhelyként szolgálják a folyóvizekhez kötődő élővilág diverzitását.

Az élőhelyeket általánosan veszélyeztető tényezők folyószabályozások, lecsapolások Lecsapolások alatt az eredendően vizes, nedves élőhelyek vízmentesítését, kiszárítását értjük. Ezt elsősorban árkokkal (gyakran a vízzáró rétegek átvágásával), esetenként alagcsövekkel érték el. A lecsapolásoktól elsősorban a mezőgazdaságilag értéktelen területek művelhetővé válását remélték, ez azonban sok esetben nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A lecsapolások hatására a hazánkra egykor jellemző vizes élőhelyek drasztikusan visszaszorultak. A legtöbb lápi és mocsári élőhelyünk megsemmisült, a nedves kaszálók, láprétek, mocsárrétek kiszáradtak, növényzetük gyökeresen átalakult.

Az élőhelyeket általánosan veszélyeztető tényezők klímaváltozás A Földön uralkodó klímát földtörténeti léptékben vizsgálva kimutatható, hogy egy állandóan változó környezeti elemről van szó. Mivel a klíma alapvetően határozza meg egy terület élőhelyeit, ezért a klíma változása törvényszerűen idézi elő az élőhelyek változását is. Nyilvánvaló, hogy földtörténeti léptékben vizsgálva a kérdést nem lehet a folyamatot veszélyforrásként értelmezni. Ami miatt mégis a veszélyeztető tényezők között tárgyaljuk, az az utóbbi évtizedekben tapasztalt klimatikus változások, klimatikus szélsőségek. Ebben az esetben koránt sem földtörténeti léptékről van szó, egyes változások akár egy emberöltő alatt is egyértelműen megfigyelhetőek. A klíma ilyen gyors változását a szakemberek jelentős része az ember által előidézett környezetszennyezéssel hozza összefüggésbe és ilyen tekintetben már veszélyeztető tényezőről van szó.

Az élőhelyeket általánosan veszélyeztető tényezők klímaváltozás Hazánkban ezek a változások várhatóan az Alföldön, illetve a Dél-Dunántúlon lesznek a leginkább szembetűnőek. Az előrejelzések szerint a változások az élőhelyek szárazodása felé mutatnak. Az eddigiekben az úgynevezett makroklímát tárgyaltuk, de a klíma értelmezhető kisebb területeken is, így beszélhetünk mezo- és mikroklímáról is. Ez a két klímatípus egy kisebb területnek (pl. egy erdőnek, lápnak stb.) a klimatikus viszonyait jellemzi. A mezo- és mikroklíma változásai ugyancsak az élőhely gyökeres átalakulását eredményezheti.

Az élőhelyeket általánosan veszélyeztető tényezők idegenhonos növényfajok agresszív terjedése A világon egyre több helyen, így hazánkban is egyre nagyobb természetvédelmi problémát jelent az idegenhonos (adventív) növényfajok nagyarányú térhódítása. Igen sokrétű, szerteágazó veszélyforrásról van szó, melyet az is alátámaszt, hogy az utóbbi évtizedekben invázióbiológia néven külön tudomány is kialakult. A növényi invázió alatt idegenhonos növényfajok populációinak számukra kedvező élőhelyeken történő monoton (gyakran exponenciális) növekedését értjük. Ahhoz, hogy a növényi invázió kialakuljon, szükséges, hogy egy idegenhonos növény számára kedvező termőhelyi adottságok közé kerüljön, és emellett rendelkezzen igen hatékony vegetatív és/vagy generatív szaporodási képességgel. Általában a növényfaj inváziós sikerességét még az is fokozza, hogy az őshonos elterjedési területétől távol gyakran egyáltalán nincsenek kártevői, illetve kórokozói.

Az élőhelyeket általánosan veszélyeztető tényezők idegenhonos növényfajok agresszív terjedése Az idegenhonos növényfajok jellemzően az ember közvetítésével szándékosan (betelepített) vagy véletlenszerűen (behurcolt) kerülnek új területekre. A betelepített fajok jellemzően mezőgazdasági, kertészeti vagy erdészeti megfontolások alapján gazdasági haszon reményében kerülnek be egy területre, míg a behurcolt fajok a lehető legkülönbözőbb módon és legkülönbözőbb közvetítő közeggel, de nem szándékosan jutnak el új élőhelyeikre. A szóban forgó folyamat káros hatása abban rejlik, hogy az inváziós fajok jellemzően nagy területen, homogén állományokat képesek létrehozni úgy, hogy közben az őshonos növényfajok jelentős részét kiszorítják az élőhelyről. Érdemes hangsúlyozni, hogy az inváziós növényfajok megtelepedésének és agresszív terjedésének gyakran valamilyen leromlott, zavart élőhely szolgál gócpontul.

Az élőhelyeket általánosan veszélyeztető tényezők idegenhonos növényfajok agresszív terjedése Általában elmondható, hogy a jó állapotú, stabil élőhelyek kevésbé fogékonyak az özönnövények fertőzésére. Hazánkban nincs olyan élőhelytípus, melyet ténylegesen vagy potenciálisan ne fenyegetne növényi invázió. Fontos megemlíteni, hogy egy idegenhonos növényfaj új területen történő megjelenése koránt sem biztos, hogy növényi invázió kialakulását eredményezi, sőt az esetek többségében ez nem következik be. Arra is adódik példa, hogy egy idegenhonos növényfaj beilleszkedik a hazai flórába, és annak szinte teljes értékű tagjává válik, sőt a természetvédelmi oltalom alatt álló növényeink között is több adventív faj is található.

Az élőhelyeket általánosan veszélyeztető tényezők környezetszennyezés Környezetszennyezés alatt az emberi tevékenységek során keletkező káros (szennyező) anyagok, illetve hulladékok környezetbe jutását, illetve juttatását értjük. A környezetszennyezés rendkívül sokrétű lehet és rendkívül sok hatást fejthet ki az összes élőhelytípusra. Az élőhelyeket károsan befolyásoló szennyezések alapvetően kétfélék lehetnek. A legdrasztikusabb környezetszennyező hatások általában az élőhelyek gyors és látványos pusztulásához vezetnek. Ezek jellemzően olyan ipari katasztrófák eredményeként következnek be, melyek során a növényvilágot is közvetlenül elpusztító anyag nagyterületen kerül a környezetbe, így az élőhelyekre is. Az ilyen mértékű környezetszennyezések általában ipari létesítményekhez köthetőek, de ismertek háborúk során kialakult katasztrofális hatású szennyezések is. Közös jellemzőjük a totális pusztításon túl a rendkívül nehéz és lassú regeneráció.

Az élőhelyeket általánosan veszélyeztető tényezők környezetszennyezés Kevésbé látványos, de az előző típusnál nagyságrendekkel nagyobb területeket érintenek az olyan környezetszennyezések, melyek nem okozzák az élőhelyek gyors pusztulását, de hatásukra az élőhelyek lassú degradálódásnak indulnak. Ide értjük a levegőbe, a vizekbe és a talajba kerülő szennyezőanyagokat. Ezekben az esetekben nem feltétlenül lehet közvetlenül a kibocsátást követően észlelni a szennyezés hatását. A területre jutó szennyező anyagok általában felhalmozódnak, melynek hatására az élőhelyeken egy leromlási folyamat veszi kezdetét. A degradáció általában a területen nagy mennyiségben felszaporodó, zavarást tűrő növényfajok megjelenésében mutatkozik meg. Az ilyen jellegű szennyezések egyfelől az ipari létesítmények hatása, de igen jelentős a lakosságtól, illetve a közlekedésből származó szennyezőanyagok mennyisége is.

Az élőhelyeket általánosan veszélyeztető tényezők környezetszennyezés Ezekben a szennyezésekben közös, hogy a kibocsátó és a kibocsátás időpontja (vagy intervalluma) gyakran nem ismert. A környezetszennyezés témakörébe tartozik a hazánkban egyre drasztikusabb méreteket öltő illegális szemétlerakás is, mely sajnálatos módon gyakran jó természetességi állapotban lévő területeket is érint. Ennek hatása rendkívül eltérő lehet, egyaránt függ a lerakott szemét mennyiségétől és minőségétől. Az illegális szemétlerakókon legnagyobb mennyiségben háztartási hulladékot, illetve építési törmeléket találunk. Az ilyen hulladékok esetében a pusztulás a szemétkupacok által közvetlenül érintett területen következik be. A nagymennyiségű, illegálisan lerakott szemét eltávolítása jellemzően gépi munkával történik, mely az élőhelyek degradálódását tovább fokozza.

Az élőhelyeket általánosan veszélyeztető tényezők mű- és szervestrágyázás, illetve mezőgazdasági kemikáliák alkalmazása A mű- és szervestrágyázás, illetve az egyéb kemikáliák közvetlenül és közvetetten is veszélyeztetheti az élőhelyeket. Közvetlen veszélyeztetésről akkor beszélünk, ha a tápanyag-utánpótlást, illetve a vegyszerezést azon az élőhelyen végzik el, melyen a növénytani értékek előfordulnak. Ezzel a problémával leggyakrabban a mezőgazdasági hasznosítás alatt álló területek esetében kell számolnunk. Igen nagy jelentőségűek az intenzív gyepgazdálkodás velejárójaként kijuttatott mű- és szervestrágyák, illetve kemikáliák okozta problémák (melynek hatásait bővebben a gyepekkel foglalkozó órán tárgyaljuk), de a korábban extenzíven művelt szántók, szőlők és gyümölcsösök intenzifikálásának hatására drasztikusan megritkult, illetve kipusztult gyomnövényekre is jócskán találunk példát.

Az élőhelyeket általánosan veszélyeztető tényezők mű- és szervestrágyázás, illetve mezőgazdasági kemikáliák alkalmazása Közvetett veszélyeztetés alatt azt értjük, hogy a kijuttatott mű- és szervestrágyák, illetve kemikáliák nem csak azokra az élőhelyekre gyakorolnak hatást, ahova közvetlenül kijuttatták őket, hanem az azzal kapcsolatban lévőkre is. A kapcsolatot ebben az esetben leggyakrabban a szél (levegő) és víz teremti meg, mely közegek segítségével az említett anyagok igen nagy távolságok megtételére képesek. Az elsodródó vegyszerek és szervesanyagok minden élőhelytípusban leromlást, gyomosodást, a tápanyagok káros mértékű felhalmozódását és a ritka, érzékeny fajok visszaszorulását, esetleg teljes eltűnését okozzák. Minél közelebb helyezkedik el az adott élőhely a vegyszerezett, illetve trágyázott területekhez, annál jelentősebb mértékben károsodik. A legnagyobb károsodást a kis kiterjedésű, intenzíven művelt mezőgazdasági területek közé ékelődő, élőhely-fragmentumok szenvedik el.

Az élőhelyeket általánosan veszélyeztető tényezők tápanyag-felhalmozódás, eutrofizáció A folyamat során az élőhelyre természetes vagy antropogén hatásra tápanyag többlet kerül, mely az élőhelyek növényzetében komoly változásokat eredményeznek. Az antropogén hatásra meginduló tápanyag-felhalmozódás hatásait lásd fentebb. A természetes úton zajló eutrofizáció esetén a többlet tápanyag természetes úton kerül az élőhelyre, de ennek az ott kifejtett hatása gyakorlatilag megegyezik az antropogén esetben leírtakkal. A folyamat lényege, hogy a tápanyagszegény(ebb) élőhelyhez kötődő fajok a megjelenő többlet tápanyagot nem tudják felvenni, melynek eredményeként az ezt hasznosítani képes növényfajok elszaporodnak a területen, és a korábban ott élő fajok jelentős részét kiszoríthatják. A folyamat gyakorlatilag bármely élőhelytípusban végbemehet, de a leglátványosabb és leggyorsabb változásokat a vizes élőhelyeken figyelhetjük meg.

Az élőhelyeket általánosan veszélyeztető tényezők intenzív turizmus Meglehetősen kényes téma a természetvédelem és a turizmus viszonya hazánkban. A természetvédelem magyarországi története során több alkalommal is kiéleződött helyzet mára sok tekintetben normalizálódott. Ma már nem vita kérdése, hogy a természeti értékek legnagyobb része nem zárható el a nagyközönség elől, de az is köztudott, hogy a turisták által intenzíven látogatott, frekventált helyeken gyakran érzékeny károk keletkeznek. Az élőhelyek tekintetében a legnagyobb gondot a turisták taposása jelenti, de komoly károk keletkezhetnek egy meggondolatlanul gyújtott tábortűzből is. Külön említést érdemel a hazánkban egyre népszerűbb lovaglás, illetve lovas turizmus. A jó állapotú, gyakran természetvédelmi oltalom alatt álló élőhelyeken igen nagy károkat okozhatnak a területen lovaglók.

Az élőhelyeket általánosan veszélyeztető tényezők technikai sportok Ma már nem tudnánk olyan hazai élőhelytípust mondani, mely ne lenne kisebb-nagyobb mértékben érintett valamely technikai sport károkozásával. Technikai sportok alatt értjük a crossmotorosok, terepautósok, quadosok és terepkerékpárosok, illetve bármilyen más típusú jármú károkozását. A probléma legnagyobb mértékben a sziklagyepeket és lejtőgyepeket sújtja, de egyre gyakrabban találkozhatunk ezzel a veszélyforrással erdőkben, sőt akár patakmedrekben és mocsárréteken is. A technikai sportok a legnagyobb károkat az élőhely erős zavarásával okozzák. Sajnálatos módon pont az igen könnyen degradálódó meredek felszínek jelentik a sportot űzők számára a legnagyobb kihívást, mely jellemzően igen érzékeny károkat okoz az élőhelyen.

Az élőhelyeket általánosan veszélyeztető tényezők túlzott létszámú vadállomány A hazai élőhelytípusok mindegyikét kisebb-nagyobb mértékben veszélyeztető jelenség a túl magas létszámú vadállomány. A túl nagy létszámú vadállomány különböző hatások összességeként alakul ki, melyek közül a legfontosabb, hogy az antropogén hatásra egyre jobban összeszűkülő élőhelyek csökkenő tendenciáját nem feltétlenül követi a vadállomány csökkenése, így egyre több vad kényszerül egyre kisebb területekre. Az élőhelyek esetében ismert az ún. ökológiai vadeltartó képesség fogalma, mely egy adott élőhelyre vonatkozóan megadja az élőhely által eltartani képes egyedszám maximumát. Ha ezt a maximális értéket túllépi az adott helyen élő vad egyedszáma, akkor az élőhely degradálódik. A vad károkat okozhat a taposásával, rágásával, hántásával, túrásával és trágyázásával.

Az élőhelyeket általánosan veszélyeztető tényezők túlzott létszámú vadállomány Mivel a vad az élőhely szerves része, ezért ezek a hatások természetesen akkor is jelen vannak, ha a vadlétszám nem túl magas, de akkor nem vezetnek az élőhely degradálódásához. A taposás, a túrás és a túlzott trágyázás az élőhely degradációjával, tápanyagban való feldúsulásával végső soron a fajkészlet elszegényedésével és erős gyomosodásával jár. A Magyarországon élő nagyvadfajok közül kiemelt veszélyforrás a hazánkban nem őshonos muflon. Ez a betelepített faj előnyben részesíti a délies kitettségű, nyílt, sziklás élőhelyeket, melyek igen érzékenyek a túlzott taposásból eredő erős degradációra. A muflon károkozása leginkább a középhegységeinkben tapasztalható.

Az élőhelyeket általánosan veszélyeztető tényezők túlzott létszámú vadállomány Ugyancsak kiemelt figyelmet érdemel a nálunk őshonos vaddisznó. Mivel kedveli a különféle gumókat, hagymákat és gyökereket, így nem csak az ezek keresése közbeni túrással okoz károkat, hanem gyakran a természetvédelmi oltalom alatt álló fajok jelentős mennyiségének elfogyasztásával is. A legkomolyabb károkat az üde vagy nedves élőhelyeken okozza, erdőkben és gyepekben egyaránt. A gím, a dám és az őz jellemzően a rágásával, hántásával és taposásával okozhat érzékeny károkat. A vadgazdálkodással összefüggő veszélyforrás a szórók, sózók, etetők és dagonyák, témánk szempontjából, kedvezőtlen helyen történő létrehozása. Ezek a létesítmények a vadat mindig egy helyre koncentrálják, mely a fent említett veszélyeztető tényezők hatványozott megjelenését eredményezi, vagyis egy jó állapotú élőhely teljes leromlásához vezet.

Az élőhelyeket általánosan veszélyeztető tényezők fragmentáció Az a folyamat, mely során egy nagy, összefüggő élőhely mérete csökken, több darabra osztódik. Az így létrejött darabokat nevezzük fragmentumoknak. A fragmentáció eredményeként megnő a kerület-terület arány, és az élőhely közepe közelebb kerül a széléhez.

Restaurációs ökológiai alapfogalmak A degradált, roncsolt ökoszisztémák helyreállításával, a helyreállításhoz szükséges elméleti alapok megteremtésével a restaurációs ökológia foglalkozik. Célja, hogy az átalakított esetleg degradált élőhelyeken az eredetihez hasonló természetközeli ökoszisztémát hozzon létre. Ehhez sok esetben mesterséges beavatkozást is alkalmaz. Fontos hangsúlyozni, hogy abban az esetben, amikor restaurációról (esetleg rekonstrukcióról) beszélünk, akkor mindig valamilyen mesterséges, ember által végzett beavatkozásról van szó. Ezzel ellentétben a regeneráció természetes folyamat, amely emberi beavatkozás nélkül zajlik. A két folyamat végeredménye ideális esetben ugyanaz. A legnagyobb különbség a folyamat időtartamában van. A természetes regeneráció lényegesen hosszabb ideig tart, mint a restauráció, hiszen az ember tudatos beavatkozásával képes gyorsítani a helyreállás folyamatát.

Restaurációs ökológiai alapfogalmak természetes regeneráció jellemzői A befogadó terület (nyelő populáció) alatt azt a területet értjük, ahol a regeneráció zajlik. Az elnevezés onnan ered, hogy a terület regenerálódása során a környező ökoszisztémákból származó növényi szaporítóképletek befogadásával jut hozzá ahhoz a fajkészlethez, melynek birtokában már regenerálódott élőhelyről beszélhetünk. Forrásterület (forráspopuláció) az a terület, ahonnan a befogadó területre a szaporítóképletek érkeznek. A forrásterület állapota, termőhelyi adottságai alapvetően határozzák meg a befogadó területen zajló regenerálódás folyamatát.

Restaurációs ökológiai alapfogalmak természetes regeneráció jellemzői Az élőhelyek regenerálódását befolyásoló tényezőket célszerű a befogadó- és a forrásterület tulajdonságai alapján külön tárgyalni. A befogadó terület esetén alapvető fontosságú kérdés, hogy mekkora területen zajlik a regeneráció. Itt alapszabályként megállapíthatjuk, hogy minél nagyobb a befogadó terület, annál gyorsabb és annál teljesebb regenerációra számíthatunk. Ezt azzal magyarázhatjuk, hogy minél nagyobb a terület, annál nagyobb eséllyel kerül be a megfelelő növényi szaporítóképlet. A befogadó terület elszigeteltségének mértéke is egy rendkívül fontos tényező. Elszigeteltség alatt a forrásterülettel való kapcsolat hiányát értjük, tehát minél elszigeteltebb a befogadó terület, annál lassabb regenerációval számolhatunk. Elszigetelést okozhat például nagykiterjedésű mezőgazdasági művelés alatt álló terület.

Restaurációs ökológiai alapfogalmak természetes regeneráció jellemzői Hasonló a hatása a táj fragmentáltságának is. Ebben az esetben megállapítható, hogy a fragmentáltság mértékének növekedésével a regenerálódás sebessége csökken. Egy regenerálódó terület esetében igen nagy jelentősége van a területen található talaj állapotának. Itt a regeneráció előtti művelési ág hatásait kell vizsgálni. Amennyiben egy erősen bolygatott felszínről van szó, biztos, hogy lassú regenerálódásra kell számítani. Ugyancsak lényeges kérdés, hogy a talajba jutott-e valamilyen szennyezőanyag vagy többlettápanyag (vegyszerek, gyomirtók, műtrágya stb.), hiszen ezek erősen gátolhatják, vagy rossz irányba mozdíthatják el a regenerálódást.

Restaurációs ökológiai alapfogalmak természetes regeneráció jellemzői A befogadó terület talajában fellelhető magbank minősége és mennyisége is hatással van a regenerációs folyamatokra. Abban az esetben, ha a területen jelentős mennyiségű gyommagkészlet található, akkor biztos, hogy a regenerációs folyamatokat először erős gyomosodás fogja gátolni. A forrásterületet vizsgálva talán a legfontosabb kérdés, hogy milyen típusú növények építik fel a forrásterület növényközösségét. Vagyis milyen a megoszlása a generalistáknak, specialistáknak, gyomnövényeknek és az esetleges inváziós fajoknak. A specialisták és generalisták aránya határozza meg, hogy melyik típusú növényből tud többet eljuttatni a befogadó területre. Ha a generalisták aránya a számottevő, akkor a regenerálódás során egy jellegtelen, specialisták nélküli erdő fog kialakulni. Abban az esetben, ha már a forrásterületen is jelentős a gyomnövények, ill. inváziós fajok aránya, akkor várhatóan a befogadó területre is elsősorban ezeket a fajokat juttatja el.

Restaurációs ökológiai alapfogalmak természetes regeneráció jellemzői Amennyiben a befogadó területen jelentős inváziós fertőzést tapasztalunk, akkor nem csak ezeknek a növényeknek a káros térfoglalásával kell számolnunk, hanem a gyakran fellépő allelopátiás hatással is. Vagyis egyrészről az élőhelyet foglalják el az esetlegesen bekerülő őshonos növényzet elől, másrészt a csírázásukat is gátolják. Ha általánosítani akarunk, akkor azt mondhatjuk, hogy minél teljesebb a forrásterület fajkészlete, annál gyorsabb és annál teljesebb lesz a befogadó terület regenerálódása. Nem elhanyagolható kérdés a forrásterületen élő növényfajok termésterjesztési stratégiája sem. Elég, ha egy hangyák által terjesztett növényt próbálunk egy, a szél által terjesztett növénnyel összehasonlítani. Érzékelhetjük, hogy nagyságrendekkel később jut el a befogadó területre az első faj, mint a második.

Restaurációs ökológiai alapfogalmak természetes regeneráció jellemzői Jelentős kérdés még a befogadó- és a forrásterület szempontjából is, hogy mennyire jellemzik a területeket a mikroélőhelyek jelenléte. Abban az esetben, ha a forrásterület gazdag mikroélőhelyekben, akkor lényegesen diverzebb lesz a rajta kialakuló növényzet. Ebből az következik, hogy lényegesen többféle szaporítóképletet képes a befogadó területre juttatni, így ott nagyobb lesz az esélye annak, hogy olyan szaporítóképlet is érkezik, amely konkrétan hasznosulni is tud. Hasonló a helyzet akkor is, ha a befogadó területen jelennek meg a mikroélőhelyek. Ez azt jelenti, hogy megnövekszik a különböző élőhelyek aránya és ezzel együtt nő annak az esélye is, hogy a területre jutó szaporítóképlet olyan környezetbe jut, ahol megtalálja életfeltételeit.

Restaurációs ökológiai alapfogalmak be nem avatkozás Ha a helyreállítás túl drága, a korábbi próbálkozások kudarccal végződtek, vagy ha a tapasztalatok szerint a kérdéses ökoszisztéma magától regenerálódik.

Restaurációs ökológiai alapfogalmak Helyettesítés (élőhely létesítés) Ilyen esetekben a leromlott ökoszisztémát egy másik produktív típussal helyettesítik. Nem elsősorban az eredeti biodiverzitás, hanem sokkal inkább az ökoszisztéma egyéb funkcióinak a helyreállítását szolgálják.

Restaurációs ökológiai alapfogalmak Rehabilitáció Az eredeti társulás fajainak, illetve az ökoszisztéma funkcióinak részleges helyreállítása. Az eredeti közösség domináns fajainak és a termőhely fő jellemzőinek a helyreállítását végzik el.

Restaurációs ökológiai alapfogalmak Restauráció Az eredeti, vagy történelmi állapot visszaállítása; ez többnyire nem sikerül teljes mértékben, azonkívül felveti azt a problémát, hogy melyik is az "eredeti", természetes állapot, ill. az igazi referencia információ hiánya.

Irodalom