Kultúra, nemzet emlékezet 8. A kollektív emlékezet elméletei

Az egyéni emlékezet Kutatók: H. Ebbinghaus E. Tulving, H. Rahmann Az emlékezet meghatározása magasabb rendű állati lények idegi tevékenysége; kapcsolata más idegi szerveződésekkel: az ösztönökkel; az érzékeléssel; az affektusokkal (érzelmek, indulatok, hangulatok); más értelmi tevékenységekkel (tanulás, absztrakció) idegi struktúrák közt kiépülő pályák rugalmas rendszere, szerkezete: emléknyom; jelentés a rendszer változása új emléknyomok beilleszkedése folytán funkciója a szerzett tapasztalatok megőrzése és hasznosítása → tehermentesítés és hatékonyság

Az egyéni emlékezet típusai tartam szerint: rövid (recens) és hosszú távú; tudatosság szerint implicit (öntudatlan) jellege: eleve nem tudatosodó/feledésbe merült; funkciója: asszociatív struktúrákat hoz létre ezek befolyásolják a döntéseket (priming) explicit (tudatos): tárgyai akaratlagosan előhívható emlékek funkció szerint gyakorlati perceptuális (felismerő – érzékelés és emlékezés kölcsönhatása); procedurális (képességeket rögzítő); szemantikus területe: adatok, szójelentések, jártasság; szerkezete: sémák és scriptek epizodikus területe:egyedi időbeli események; szerkezete: narratívák

Emlékezet és identitás (K. és M. Gergen) A szemantikus és az epizodikus emlékezet mentális megfelelője: a gondolkodás logikus (paradigmatikus) és narratív módja (J. Bruner) Emlékezet és identitás (K. és M. Gergen) a narratív gondolkodás narratív egységbe (összefüggő történetbe) rendezi az epizodikus emlékezetben raktározott eseményeket → élettörténeti elbeszélés; felépülése: forgatókönyv-struktúra sarkalatos fogalmak („a körülmények”, „siker”, „döntés”, „cél” stb.); a kiválasztott epizódok; narratívaképző szerkezeti elemek (kiemelés, okság, teleológia, kezdő- és záróformulák stb.); Történetsémák (stabil, progresszív, regresszív)

Az élettörténeti modell (Dan P. McAdams) ideológiai háttér → legitimáció; imágók (szereplőtípusok); nukleáris epizód (eköré szerveződik az élettörténet); generativitás-forgatókönyv (mi várható a történtek alapján); tematikus szálak – visszatérő egységek; narratív komplexitás

Következtetések a narratív identitás paradoxonja: az egyedi életpálya csak készen kapott elemek által rögzíthető az emlékezetben („individuum est ineffabile” ~ párbeszédképesség); a narratív szerkezet sérülése személyiségzavarral jár (koherens élettörténet és egységes én feltételezi egymást)

Az identitás szerkezete (J. Assmann) ┌───────┴─────────┐ „Én” │ ┌───┴────┐ „Mi” egyéni személyes ←→ kollektív az én egyedisége, a társadalom felől tudatosult társadalmi/közösségi szignifikáns érkező szerepek, hovatartozás; különbözősége tulajdonságok, közös mintázatok követése képességek (szerepek, narratívák, kollektív emlékezet)

Az egyéni emlékezet belső és külső meghatározottsága (A. Assmann) az egyéni emlékezet belső meghatározottsága jelentésképzés: az emlékezet mint a jelen felől folyton felülíródó palimpszeszt → az emlékezet állandósága/ instabilitása; stabilizáló tényezők affektusok („a test emlékezete”); szimbolikus támasztékok (nevek, helyszínek, ízek stb.) az emlékek nyelvi rögzítése → narratívák (gördülékeny történetek, pl. anekdoták)

felejtés a múltból származó tapasztalatok kezelésének ökonómiája (vö. ↑ rövid távú emlékezet; implicit emlékezet); nyelvi közegben: a narratívába nem illeszkedő elemek kiiktatása zavaró asszociációk; morálisan elutasított cselekedetek; traumák (trauma: „a narráció lehetetlensége”) → hamis/eltorzult emlékezet – a múlt „retusálása” (az én kedvezőbb önképe érdekében)

az egyéni emlékezet külső (kollektív) meghatározottsága az egyéni emlékezet mint a „mi”-csoport emlékezetének függvénye; az egyéni narratívaképzés mint a közösségi narratívakészletből vett sémák alkalmazása; az egyéni emlékezet működése a kollektív emlékezet terében a saját emlék összemosódása az emlékezettárgyra vonatkozó szerzett ismeretekkel és képzetekkel – a megtanult múlt interiorizálása → a saját emlékek idomulnak az identifikációs csoport beállítódásaihoz (↑ emlékezés és tanulás kapcsolata)

A kollektív emlékezet (Maurice Halbwachs) Háttér: az individualista kiindulású emlékezetelméletek (Bergson, Freud) bírálata Alapja a kollektív emlékezetben az emlékezés neuronális alapjának szerepét a kultúra tölti be; közösen szerzett tapasztalatok tipizált emléke – a csoportemlékezet nem függ egyes személyektől → alkalmi/tartós közösségek tagjainak közös beállítódása

Működése közös relevanciák alakítják → saját múlt, csoportidentitás; tartós csoportok esetében: generációk közötti közvetítés – emlékek és relevanciák; hagyományozódása (↓ kommunikatív emlékezet) médiuma szerint orális; a kollektív terek mint az emlékezet állandóságának őrzői (↓ emlékezethelyek)

Emlékezet és történelem a kollektív emlékezet közege: „benne-lét” → az emlékező mint résztvevő egy csoport eleven tudata, kritikailag nem reflektált, a csoportidentitás felől van meghatározva; időben a jelen felől van meghatározva → hangsúly a múlt és a jelen azonosságán → aktuális jelentés; orális, a releváns múlt nem szorul rögzítésre → a megszakadt emlékezetet nem lehet feleleveníteni a történelem közege: a megismerés szubjektum–objektum-viszonya → a történész mint megfigyelő; a résztvevők tudatától és identitásától független, kritikai; időben a múlt felől van meghatározva → hangsúly a múlt és a jelen elválasztottságán → igazság; írott, a megállapított múlt rögzítésre kerül

Emlékezet és történelem – újabb tanulságok Halbwachs: „a történelem ott kezdődik, ahol a hagyomány véget ér” → ← A kollektív emlékezet releváns a történet-tudomány számára mint forrás; mint a kutatás tárgya oral history, mikrotörténelem: a múlt tapasztalati világának feltárása; mnemohistory: a kollektív emlékezet jelentéseinek és funkcióinak feltárása (a „torzítás” mint lényeg)

a historista történettudomány bírálata a történész saját kultúrájának sémáin és kategóriáin át látja a történelmet; a historista történettudomány mint a „nemzeti történelem szolgálólánya” summa: a „benne-lét” és a szubjektum–objektum-viszony mint a múlthoz való kétféle hozzáállás ellentéte feloldhatatlan.