A drámapedagógia általános elméleti kérdései Novák Géza Máté 2006

Egy lehetséges dráma-definíció: A drámapedagógia olyan pedagógiai és művészeti módszeregyüttes, amelyben a dráma (természetesen nem az irodalom harmadik műneme értelmében!) a cselekvő és kreatív-alkotó tanulás módja; a történeten és játékon keresztül való és gondolkodásra ösztönző tanulás, mint a személyiség- és képességfejlesztés egyik lehetséges eszköze írható le.

A drámapedagógia általános elméleti kérdései

Mi nem a dráma?

a) színház, színpadi szabályok, színjátszás b) pszichodráma → terápia, önélmény feltárása, spontaneitás, tervezetlen forma c) dramatizálás → reprodukálás, gyermekszínjátszás d) fejlesztő tréningelemek e) népi játékkincs helye, szerepe

Mi igen?

Mit jelent az „…élmény, az érzelmi-tapasztalati megközelítés útján a gyerekeket többlettudáshoz juttatni”? a) változás a megértésben b) változás a tantervi anyagban c) változás az erkölcsi, társadalmi tapasztalatokban/attitűdökben d) tanulás közös erőfeszítés útján e) tanulás játékon keresztül f) tanulás színházi formákon, kifejezőeszközökön keresztül

A drámajáték - vezetés alapelvei (címszavakban)

Tudatos nyelvhasználat Az instrukcióadás világossága Gazdálkodás az idővel A tér tudatos szervezése Körkörös figyelem A csoportban zajló metakommunikáció feltérképezése A játékélményhez szükséges atmoszféra megteremtése Az értékelő visszacsatolások nyelvi megformáltsága

A drámajáték-vezetés alapelvei, a közöttük lévő összefüggések rendszerének értelmezése Kiindulási pont: 1. A játszó gyermek szempontjai: - önkéntesség - öncélúság - öröm 2. A tanár feladata: ezek biztosítása mellett: - adjon szabadságot - tudjon megbocsájtani - legyen szeretetteljes Ha a tanár a három fenti feltételnek megfelel, akkor a gyerekek játék közben alkalmazzák ezeket a szabályokat.

Alapelvek: 1. Szerződéskötés 2. Minimalizmus 3. Cél – struktúra követés 4. Probléma – cél – adaptációs elv 5. Rendszeresség 6. Tudatosság 7. Tervszerűség 8. A legközelebbi fejlődési zóna elve 9. Értékelés 10. Ellenőrzés 11. Csoport-egyén viszonylat

1. Szerződéskötés: → minden foglalkozást ezzel kezdünk: a téma elfogadása, a játékszabály betartása és betartatása a cél - korosztályonként más és más megfogalmazásban.

2. Minimalizmus: → csak annyi információt, instrukciót mondunk el a játék menetéről, amennyi feltétlenül szükséges - így érvényesül a gyermek kreativitása és szabadsága, új megoldások születhetnek. Ha rossz irányba megy a játék, akkor az első instrukciókhoz képest megszorításokat tehetünk, így terelhetjük a játékot a célnak megfelelőbb irányba.

3. Cél – struktúra követés: A gyermek célja: a játék. A tanár célja: a fejlesztés, változás létrehozása. → akkor jó a drámajáték-óra, ha a gyermek céljait a tanár céljain keresztül éri el, illetve fordítva: a tanár céljait a gyerekek játékán keresztül tudja elérni.

4. Probléma – cél – adaptációs elv: Probléma: "nemtudásunk tudatosítása" - új ismeretek szerzése önmagunkról, társainkról, élethelyzetekről stb. és ezek tudatosulása. Cél: fejlesztés, változás létrehozása a probléma megoldásának érdekében. Adaptációs elv: a játékot a tanárnak úgy kell alakítania, hogy az a probléma megoldását szolgálja. Pl. probléma: a testvázlat - önérzékelés hiányossága - cél: ennek kialakítása és elfogadtatása - adaptáció: lassításban végzett gyakorlatok alkalmazása

5. Rendszeresség: → a hatás elérése érdekében egy-egy játékot sokszor kell játszani, hogy kifejthesse hatását - ne a mennyiségre, hanem a minőségre törekedjünk. Ezt az elvet nem nehéz betartani, a csoport sokszor "kér vissza" már játszott, ismert játékokat.

6. Tudatosság: → a tanárnak tudnia kell, hogy mit akar elérni egy-egy játékkal illetve foglalkozással (cél), miért tűzte ki a célt, hogyan valósíthatja meg azt.

7. Tervszerűség: → véletlenszerűen nem lehet eredményt elérni - ugyanakkor nem használható a hagyományos, uniformizált "átadó" pedagógia tanmenete, "újrahasznosítható" óravázlata. A távlati célok kitűzése után óráról órára, az aktuális problémákból kiindulva kell tervezni.

8. A legközelebbi fejlődési zóna elve: → abból kell kiindulnunk, ami a gyermekben már adott tudás, tapasztalat, különben az új tapasztalat, ismeret légüres térben marad, nincs mihez kötődnie. Ezért a csoport "leggyengébb" tagjaihoz kell viszonyítanunk, az ő lehetőségeiket kell alapul vennünk. Mindig ez előtt a fejlődési fok előtt egy lépéssel határozzuk meg az elérendő célt, és ennek megfelelően válasszunk játékot, tervezzünk órát.

9. Értékelés: → ne minősítsen, ne tartalmazzon dresszúrát, ne frusztrálja a gyereket! Ne dicsérjünk meg személy szerint senkit (a csoport egészét lehet), mert az egy-egy gyereknek szóló dicséret a többi felé azt kommunikálja, hogy ők "ügyetlenek" voltak - sérül a játék öncélúsága, "teljesítményorientált", külső vezérlésű lesz.

10. Ellenőrzés: → csak akkor tegyük, ha feltétlenül szükséges, akkor is mindig előre megbeszélt, tisztázott elvek, szabályok alapján.

11. Csoport-egyén viszonylat: → drámajáték foglalkozáson mindig a csoportot kell megszólítani: a csoport magában foglalja az egyént, az egyén nem feltétlenül foglalja magában a csoportot. Így ha a csoporthoz szólok, az egyénhez is szólok, fordítva ez nem érvényes. Amit el kell mondanom: a játék menete, szabályok. A játék indítása és leállítása mindig egyezményes, mindenki számára érthető, markáns jellel történjen (taps, visszaszámlálás, szóbeli állandó jelzés).

További feldolgozásra ajánlott irodalmak jegyzéke 1. Bolton, G.: A tanítási dráma elmélete, Marczibányi Téri Művelődési Központ, 1993   2. Debreczeni T.: Drámapedagógiai órák alsóban, felsőben, főiskolán, Kecskeméti Tanítóképzõ Fõiskola, 1994 3. Deresné Kónya E. - Püspöki P. (szerk.):  Önmagukat író történetek. Tanári kézikönyv a Tánc és dráma modul tanításához, Bíbor Kiadó, 2002 4. Előd N. (szerk.): Add tovább! Drámajáték-gyűjtemény nagyóvodásoknak és kisiskolásoknak 3. jav. kiad., Candy Kiadó, 2003 5. Gabnai K.: Drámajátékok. Bevezetés a drámapedagógiába, 4. bőv. kiad., Helikon Kiadó Kft., 2005   6. Kaposi L. (szerk.): A dráma tanítása. Segédlet az 5-10. évfolyamon tanítók számára, Kerekasztal Színházi Nevelési Központ, 2002   7. Kaposi L. (szerk.): Drámafoglalkozások gyerekeknek, fiataloknak. Segédlet gyakorló drámatanárok számára, Marczibányi Téri Művelődési Központ, 1999   8. Kaposi L. (szerk.): Drámajáték óvodásoknak, Magyar Drámapedagógiai Társaság, 2001   9. Kaposi L. (szerk.): Drámapedagógiai olvasókönyv. Oktatási segédlet, Marczibányi Téri Művelődési Központ, 1995   10. Kaposi L. (szerk.): Játékkönyv (jav. kiad.), Marczibányi Téri Művelődési Központ, 2002 11. Kaposi L. (szerk.): Színház és dráma a tanításban, Magyar Drámapedagógiai Társaság, 1995   12. Neelands , J.: Dráma a tanulás szolgálatában, Magyar Drámapedagógiai Társaság, 1994 13. Püspöki P. (szerk.):  Tánc és dráma. Befejezetlen történet 5 o., Bíbor Kiadó, 2002 14. Püspöki P. (szerk.):  Tánc és dráma. Befejezetlen történet 6 o., Bíbor Kiadó, 2002 15. Szauder E. (szerk.): Dráma - Oktatás - Nevelés, szöveggyűjtemény a dráma oktatási alkalmazásához, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, 1994, 218 p. 16. Szauder E.: „Szótár” – a drámatanítás alapfogalmai és azok bibliográfiája, In: Kaposi László (szerk.): A dráma tanítása, Kerekasztal Színházi Nevelési Központ, Gödöllő, 1997, pp. 90-99. 17. Szauder E.: A dráma mint pedagógia I-II., Drámapedagógiai Magazin 1997/ 12. pp. 9-15, és 1997/13. pp. 4-8. 18. Szücsné Pintér R. (szerk.): Dráma-Játék-Tanulás. Alkalmazott drámajátékok 1-10 o., 3. kiad., Candy Kiadó, 2003 19. Szücsné Pintér R. (szerk.): Éljünk velük! Alkalmazott drámajátékok a gyógypedagógiai gyakorlatban, Candy Kiadó, 2003 20. Trencsényi L. (szerk.): Reformpedagógiai olvasókönyv, Magyar Drámapedagógiai Társaság, 1993

Köszönöm a figyelmet!