Átfogó szociálpolitikai programok Nyitott koordináció Készítette: Kapás Katalin Lele Nikolett Tőgyi Ildikó

Nyitott koordináció a szociális védelem területén Készítette: Lele Nikolett

Nyitott koordináció A nyitott koordináció módszere a szociális védelemnek négy, jogi eszközökkel nem szabályozott területén biztosítja a tagállamok közötti együttműködést: 1. szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem 2. a nyugdíjrendszerek 3. az egészségügyi ellátórendszerek és a tartós ápolás 4. a munkavállalás kifizetődővé tétele

Előzmények Az EU-ban a gazdaságpolitikai együttműködéshez képest lemaradásban volt a „szociális dimenzió”, A korábbi közösségi szabályozásokat a nyitott koordináció módszerével egészítették ki. A 92/442/EGK ajánlás közös elveket fogalmazott meg a szociális védelmi rendszerek működtetéséhez 1995-ben „A szociális védelem jövője” címmel a vitaanyag , a reflexiók alapján „A szociális védelmi rendszerek modernizációja és javítása az Európai Unióban” című közlemény A közlemény a következő területeken ítélte szükségesnek az intézkedéseket: 1. a szociális védelmi rendszerek jövedelmezőképessége 2. a szociális védelmi rendszerek alkalmassága a foglalkoztatás elősegítésére 3. a népesség elöregedésére adott válaszok 4. a nemi szerepek változására adott válaszok 5. a munkavállalók szabad mozgásával kapcsolatos koordináció javítása

Előzmények 1999. december: „Koncentrált stratégia a szociális védelem korszerűsítésére” Célkitűzései: a szociális védelmi rendszerek foglalkoztatásbaráttá tétele 1. a társadalom elöregedésének kezelése 2. a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem 3. fenntartható és jó minőségű egészségügyi ellátórendszerek és tartós ápolás

A lisszaboni folyamat és az Európai Szociálpolitikai Menetrend 2000. március: Lisszaboni Európai Tanács Koncentrált stratégiára van szükség, kezelni kell a nagyarányú munkanélküliséget, valamint választ kell adni a szociális védelmi rendszereknek a népesség elöregedéséből adódó kihívásaira. „lissszaboni célkitűzés”: „2010-re az Unió váljon a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudás alapú gazdaságává, amely több és jobb munkahelyet és erősebb társadalmi kohéziót biztosítva is képes a fenntartható gazdasági növekedésre.” A cél megvalósítását két területen kívánják elérni, az egyik az Európai Szociális Modell modernizálása és az aktív jóléti állam kialakítása, a másik a versenyképes, dinamikus, tudás alapú gazdaság megteremtése. A nyitott koordináció a legjobb gyakorlatok terjesztésének és a tagállami szakmapolitikák közötti konvergencia megteremtésének eszköze. Célja olyan konkrét, mindenki által elfogadott feladatok meghatározása, amelyekkel kapcsolatban a tagállamok megvizsgálják a „legjobb gyakorlatokat”, ezzel biztosítva a kölcsönös tanulást. Döntöttek arról, hogy a Tanács kidolgozza a célkitűzések megvalósításának eszközrendszerét és az erről szóló Szociálpolitikai Menetrendet.

A gazdaságpolitikai és a foglalkoztatáspolitikai koordináció A gazdaságpolitikai koordináció az először 1993-ban elfogadott Általános Gazdaságpolitikai Irányelveken, valamint az 1996-ban megalkotott Stabilitási és Növekedési Paktum végrehajtásán alapul. Az Általános Gazdaságpolitikai Irányelveket évente ajánlásban határozza meg a Tanács. A tagállamok teljesítményét évente jelentésben értékelik ebben a következő évre vonatkozó Általános Gazdaságpolitikai Irányelveket is meghatározzák. Ezt a módszert nevezik gazdaságpolitikai koordinációnak. A foglalkoztatáspolitikai koordináció létrehozása érdekében fogadták el az Amszterdami Szerződés foglalkoztatási fejezetét. Foglalkoztatáspolitikai koordináció: 1. a Tanács Foglalkoztatási Irányvonalakat ad ki, 2. a tagállamok az irányvonalak megvalósítását célzó Nemzeti Foglalkoztatási Akciótervet nyújtanak be a Bizottsághoz 3. a Bizottság értékeli a Nemzeti Akcióterveket 4. a fejlődés mérése és a tagállamok összehasonlítása érdekében közös indikátorokat dolgoznak ki

Nyitott koordináció és szociális védelem Az Európai Tanács Lisszaboni Ülésén határozták el, hogy a szociális védelem egyes területein bevezetik a nyitott koordinációt. A nyitott koordináció módszere a következő elemekből áll: 1. a tagállamok meghatározott területen közös célkitűzéseket és számszerű célokat határoznak meg 2. ezen célkitűzések elérése érdekében nemzeti és regionális szinten célokat fogalmaznak meg és intézkedéseket hoznak; 3. célkitűzések elérése érdekében tett erőfeszítéseikről a tagállamok rendszeres időközönként Nemzeti Akciótervekben számolnak be az Európai Bizottságnak 4. a Bizottság értékeli és összehasonlítja a tagállami intézkedéseket és ezekről közös (összegző) jelentéseket készít; 5. a célkitűzések megvalósításának rendszeres monitorozása és értékelése érdekében közös mutatószámokat dolgoznak ki 6. a legjobb gyakorlatok kölcsönös megismerése, a tapasztalatok cseréje érdekében közösségi akcióprogramokat is alkalmazhatnak

Nyitott koordináció a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemben Az egyik bizottsági dokumentum arról számolt be, hogy az EU-ban 60 millió ember, a teljes népesség 18%-a él a szegénységi küszöb alatt. Ezért célul tűzték ki, hogy a szegénységben élők arányát 2005-ig 15%-ra, 2010-ig 10%-ra, míg a szegénységben élő gyermekek számát 2010-ig a felére kell csökkenteni. A nyitott koordinációs módszernek megfelelően a szegénység és a társadalmi kirekesztés területén az együttműködés a következő pilléreken nyugszik: 1. közös célkitűzések lefektetése; 2. a közös célkitűzések beépítése a nemzeti és regionális politikákba, az ezek megvalósításához szükséges intézkedésekről kétévente Nemzeti Cselekvési Tervek keretében kell beszámolni az EU-nak; 3. közös indikátorok, mutatószámok kidolgozása, amelyek lehetővé teszik a tagállami intézkedések hatásainak és a legjobb gyakorlatok összehasonlítását; 4. rendszeres monitorozás , melynek eszköze a JIR 5. Közösségi Akcióprogram a Társadalmi Kirekesztés ellen (202-2006) a tagállamok először 2000 decemberében négy közös célkitűzést fogadtak el, majd ezek alapján elkészítették a Nemzeti Akcióterveket

Nyitott koordináció a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemben A Bizottság 2001 végére készítette el a Nemzeti Cselekvési Terveket értékelő Közös Jelentését a Társadalmi Befogadásról (JIR). Ez minden tagállami cselekvési tervet röviden értékelt, közös kihívásokat fogalmazott meg, valamint a közös mutatószámok tükrében bemutatta az egyes tagállamok helyzetét A jelentésben nevesített fő kihívások a következők: 1.befogadó munkaerőpiac kialakítása, 2.megfelelő jövedelem és az emberhez méltó anyagi források biztosítása, 3.képzettségbeli hátrányok kezelése, 4.megfelelő lakhatási körülmények biztosítása mindenkinek, 5.a családi szolidaritás erősítése és a gyermekek jogainak védelme, 6.egyenlő hozzáférés biztosítása mindenki számára az egészségügyi, közlekedési, szociális, kulturális, rekreációs és jogi szolgáltatásokhoz, 7.a szolgáltatások nyújtásának javítása, 8.a többszörösen hátrányos helyzetű térségek fejlesztése.

Nyitott koordináció a nyugdíjrendszerek területén 2001-ben kezdődött el a nyitott koordináció módszerén alapuló együttműködés. Ennek oka az időskorú népesség arányának növekedése, valamint az ezáltal keletkezett igény a szociális védelmi rendszerek korszerűsítésére. A Magas Szintű Szociális Védelmi Munkacsoport jelentése ismerteti a nyugdíjrendszerek előtt álló kihívásokat, javaslatot tesz közös stratégiára. Össze kell hangolni a foglalkoztatáspolitikát a nyugdíjrendszerek működésével, bővíteni kell a foglalkoztatást, kiküszöbölni a nyugdíjrendszereknek a munkaerőpiac elhagyására ösztönző hatásait és lehetővé tenni a nyugdíjba vonulás idejének megválasztását. A következő 10 célkitűzést határozták meg: 1. a nyugdíjak megfelelő szintjének biztosítása; 2. a generációk közötti igazságos elosztás; 3.a szolidaritási elem megjelenítése a nyugdíjrendszerekben; 4.a jogok és kötelezettségek egyensúlyának fenntartása; 5.a nemek közti esélyegyenlőség biztosítása; 6.az átválthatóság és a kiszámíthatóság biztosítása; 7.a nyugdíjrendszerek változó társadalmi feltételekhez való alkalmazkodása; 8.a rugalmas munkaerőpiachoz való alkalmazkodás; 9.az egyes pillérek konzisztenciája; 10.a pénzügyileg fenntartható finanszírozás.

Nyitott koordináció a nyugdíjrendszerek területén Nyitott koordináció a nyugdíjrendszer területén: 1. A Tanács meghatározza a tagállami nyugdíjrendszerek közös célkitűzéseit 2. A tagállamok a közös célkitűzések és indikátorok alapján elkészítik nyugdíjstratégiáikat. 3. A Bizottság értékeli a stratégiákat és közös következtetési alapján jelentését a Tanács elé terjeszti. 4. A Tanács elfogadja a jelentést, majd a következő időszakra vonatkozó új irányelvekről dönt.

Nyitott koordináció az egészségügyi ellátórendszerek és a tartós ápolás területén E kérdések szoros kapcsolatban állnak a gazdaságpolitikai koordinációval, hiszen az egészségügyi rendszerek fenntarthatósága az egész államháztartásra hatással van. A népegészségügy területén az EU szerepe, hogy támogassa, kiegészítse a nemzeti politikákat, valamint ösztönözze a tagállamok közötti együttműködést. Közösségi egészségügyi stratégia: az egészségügyi rendszerekkel kapcsolatos kihívásokat és az ezekre adandó válaszokat részletezi. A Gazdaságpolitikai és a Szociális Védelmi Bizottságnak közös jelentést kell készítenie. A 2001. évi közös jelentés elsősorban az egészségügyi rendszerekre koncentrálva elemzi azoknak a népesség elöregedése miatt a költségvetésre gyakorolt hatásait. A jelentés három hosszú távú közös célkitűzést nevesít: 1.a hozzáférhetőség esetében arra kell törekedni, hogy az EU Alapvető Jogok Chartája szellemében mindenki hozzáférhessen az alapvető preventív egészséggondozáshoz és az orvosi kezeléshez, 2. az ellátások minőségének javítása alapvető érdek 3.a pénzügyi fenntarthatóság mind az univerzális, mind a biztosítás alapú rendszerek esetében problémát jelent.

Nyitott koordináció az egészségügyi ellátórendszerek és a tartós ápolás területén Hozzáférés A mindenki számára hozzáférhető egészségügyi ellátások biztosítása minden tagállamban feltétel, és mivel a rendszerek általában univerzálisak, általában teljesül is. Bizonyos társadalmi csoportok hozzáférése nehézségekbe ütközik, minek kiküszöbölésére a tagállamok szolidaritási elemeket építenek a rendszerbe. A kihívásokra adott válaszként a tagállamok a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok hozzáférésének javítását, az ellátás gyorsítását, területi kiegyenlítettségének és a munkaerő képzettségének javítását említik. Az idősgondozás iránti kereslet várhatóan erőteljes emelkedésnek indul a közeljövőben, ezért a tagállamok kezdik komolyan venni ezt a problémát. Minőség Az egészségügy területén megkülönböztethetünk: 1.strukturális minőségi kritériumokat (munkaerő, berendezések, esetszámok), 2.folyamatminőségi kritériumokat (standardok és irányelvek az ellátásokkal kapcsolatban), 3.kimeneteli kritériumokat (túlélési arányok)

Nyitott koordináció az egészségügyi ellátórendszerek és a tartós ápolás területén Pénzügyi fenntarthatóság A tagállamok egészségügyi ellátórendszereinek finanszírozása különböző formában történik. Általában vegyes finanszírozású rendszereket találunk. A legtöbb tagállam kötelező egészségbiztosítást működtet, amelyet adókból, járulékokból és térítési díjakból finanszíroznak. A rendszerek pénzügyi fenntarthatósága szempontjából kihívást jelent az elöregedés és az új, drágább technológiák meghonosodása. A legfőbb kihívások természetesen a népesség elöregedése, a formális gondozás iránti igény növekedése, valamint az ágazat élőmunka-intenzív volta. Az ellátások közül elsősorban az otthoni gondozás iránti igény növekedése várható. 2003-ban elkezdődött a kölcsönös tanulási folyamat a Népegészségügyi Akcióprogram keretében.

A munkavállalás kifizetődővé tétele A munkavállalás kifizetődővé tétele az, ahol eddig a legkevésbé teljesedett ki az együttműködés. A munkavállalás kifizetődővé tétele szoros összhangban áll a foglalkoztatáspolitikával és a szociálpolitikával, hiszen központi gondolata: „érje meg dolgozni”. Fontos, hogy mind a szociális ellátórendszer, mind a munka világa a munkakeresésre, a munkavállalásra és a munka megtartására ösztönözzön. Ennek érdekében 1. az adórendszer és a szociális ellátórendszer reformjával ösztönözni kell a munkanélküliek és az inaktívak munkavállalását, 2. javítani kell az alacsony jövedelmű munkavállalók helyzetét, 3. csökkenteni kell a munkanélküliséget, 4. meg kell szüntetni a szociális ellátórendszer munkanélküliségi és szegénységi csapdáit, 5. A szociális védelem területén felül kell vizsgálni a jogosultsági időtartamokat 6. Meg kell vizsgálni a magas adókulcsokat és az alacsony kereseteket sújtó magas adó- és járulékterheket, a közös foglalkoztatáspolitika végrehajtásáért felelős Foglalkoztatási Bizottság 2003 májusában azt a feladatot kapta, hogy készítsen részletes jelentést erről a területről, beleértve magának a fogalomnak a tisztázását és mutatószámok kidolgozását. A jelentésben meg kell vizsgálni a tagállamok ellátórendszereit a munkavállalásra ösztönzés szempontjából, azonosítani kell a „jó gyakorlatokat”, végül ajánlásokat kell megfogalmazni a tagállamok felé.

A nyitott koordináció modernizálása a szociális védelem területén Az Európai Unió 2003-ban kezdett el foglalkozni a szociális védelemben bevezetett nyitott koordinációs módszer hatékonyabbá tételével. Egyszerűsíteni és összehangolni kívánják a fenti négy területen folyó együttműködéseket, eljárásokat. A gazdaságpolitikai és a foglalkoztatáspolitikai koordináció eddig külön működő folyamatait egyszerűsítik. A gazdaságpolitikai megfontolások mellett az EU a társadalmi hatásoknak is kiemelt figyelmet szentel. Ezért van szükség a gazdaságpolitikai és a foglalkoztatáspolitikai együttműködések összehangolására a szociális védelem területén folyó munkával, különösen a nyugdíjrendszerek területén.