Elvi megfontolások – és tiszántúli tapasztalatok Fazakas Sándor

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Mintacím szerkesztése • Mintaszöveg szerkesztése – Második szint • Harmadik szint – Negyedik szint » Ötödik szint Tartalom- és módszerfejlesztés a Műegyetem.
Advertisements

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program •Időtartam: •Célja: –Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási.
MBE Gyülekezetplántáló regionális találkozó április 20. Eger
LámpásLámpás Keresztyén Ifjúsági Dicsőítő Csoport.
Önkéntes menedzsment Előzmények Toborzás Szűrés, kiválasztás
Felsőfokú egészségügyi oklevelek elismerése
1 A felnőttképzés aktuális jogi környezete Nagy Zsolt.
A filozófia helye a középiskolai oktatásban
Záró Konferencia Nógrád Megyei Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Gyermekotthon TÁMOP /
EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért.
Brüsszel milyen messze van
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program számokban Időtartam: Költségvetés: € – Ft/év Magyarországon.
A partnerközpontú intézmények plusz anyagi forrásai a kompetencia alapú oktatás vonatkozásában Előadó: Danyi Gyula.
2013. február. 06. Bak Péter felnőttképzési ügyintéző.
Budapest, szeptember 22.1 A KÖVI képzései a hallgatói vélemények tükrében Baráth Tibor KÖVI igazgató KÖZOKTATÁSI VEZETŐKÉPZŐ ÉS TOVÁBBKÉPZŐ INTÉZET.
Nyírségi Református Egyházmegye Területi Presbiteri Találkozók február 26. Rakamaz március 4. Nyírmada március 18. Nyírbogát március 25. Ibrány április.
Rezidensi program Oktató-Mentor-Osztályfőnök Szemszögéből
Hogyan segítik a tanításkísérő szemináriumok az összefüggő egyéni szakmai gyakorlatot? ELTE PPK N. Kollár Katalin
A vezetőtanáron „innen és túl” Szivák Judit ELTE PPK
Az alapképzések bevezetésének tapasztalatai
Pedagógusok az együttnevelésről Keller Magdolna Eszterházy Károly Főiskola Neveléstudomány Tanszék Eger.
Az iskolai könyvtár és a gyermek könyvtár együttműködésének lehetőségei.
ISKOLAI MENTOR SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK
A gyakorlatvezető mentor
Közösségi munka. 1. A közösségi munka előnyei az egyéni és családi esetkezeléssel szemben A szociális munkások rendelkezésére álló eszközök rendszerint.
„pap vagy te mindörökké”
ERŐSSÉGEK Hitbizonyosság Kommunikáció Nyitottság Közösség Tálentumok Szervezettség Együttműködés Segítőkészség Jó hangulat Egyeztetés Van lelkigondozás.
Tájékoztató Tájékoztató a BA/BSc képzésekben résztvevő hallgatóknak a szakirány választás, a tanári mesterképzésbe való belépés feltételeiről és lehetőségeiről.
Szaktanácsadói értekezlet május 27.. Pedagógiai szakmai szolgáltatás a pedagógiai értékelés (benne az azt megalapozó mérés), a szaktanácsadás, a.
TÁMOP szakmai támogatás Educatio Nonprofit Kft
Falus Iván 7. Nevelésügyi Kongresszus Budapest Augusztus 26.
Ajánlás-változások Pedagógus-továbbképzés „Kongresszus után - a változások folyamatában” Konferencia Csillag Márta Budapest, május 27.
A pályaválasztási szakemberek kompetenciái
Vezetés és kommunikáció
A felnőttképzéshez kapcsolódó jogszabályok változásai
A képzett szakemberekért HEFOP központi program „ KORSZERŰ FELNŐTTKÉPZÉSI PROGRAMOK KIDOLGOZÁSA ÉS ALKALMAZÁSA” Záró rendezvény MEGNYITÓ.
TANÁR-TOVÁBBKÉPZÉSI ALPROGRAM
A szakképzés fejlesztés jelenlegi állása
A szakképzés változása napjainkban Feigl Ágnes 2006 ETI.
Szakképzési dokumentumok
Tudományos konferencia Nyíregyháza Október
Brettner Zsuzsanna PTE BTK Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék
VINCÉS TÁBOR Piliscsaba, augusztus Jézus és az Ő tanítása egész életünk alapja. Aki Jézus szavai szerint cselekszik, házát sziklára építi…

TÁMOP / „Karöltve” Integrációs közoktatási referencia intézmény kialakítása hálózati együttműködés keretében a Csertán Sándor Általános.
Pedagógiai munka a Nevelési Tanácsadóban
Az oktatási gyakorlat fejlesztése
Szakkollégiumi Műhelymunka: Helyzetkép a szakkollégiumi tehetséggondozásról Benkó Marcell - Széchenyi István Szakkollégium / Szakkollégiumok Egyeztető.
A tanárképzés szerkezete
BerekfürdőSzórványkonferencia  A Magyaratádi Református Egyházközséghez 3 gyülekezet tartozik (Igal, Kazsok és Büssü).  A Missziói Körzet.
2009/2010. tanév Pestszentimre Ady Endre Utcai Általános Iskola.
A HEFOP PÁLYÁZAT EREDMÉNYEI A GYAKORLATI KÉPZÉSBEN.
A tanári mesterszak gyakorlatai Vezetőtanári tájékoztató szeptember 7. Salát Magdolna PK OTF Tanárképzési Osztály.
Pedagógus értékelési rendszer
Az Emelt szintű eTanácsadó akkreditált felnőttképzés tapasztalatai Dr. Tóth András - Herpainé Lakó Judit AGRIA MEDIA 2011 KONFERENCIA OKTÓBER ,
Az IKT fejlesztési folyamat- szaktanácsadó felkészítése a digitális kompetencia-fejlesztés támogatására Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.
Ki az a mentortanár? „az a pedagógiai gyakorlattal rendelkező tanár, aki tapasztalatai és a továbbképzésben szerzett speciális képzettsége eredményeként.
HOZZÁTARTOZÓ ÉS SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEK ELFOGADÁS/EGYÜTTMŰKÖDÉS.
A felsőoktatási gyakorlóhelyek nyilvántartása november 27. Laczky Gabriella.
MEGÚJULÓ PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁS A REFORMÁTUS KÖZNEVELÉSBEN TÁMOP A Magyarországi Református Egyház köznevelési feladatainak.
A Commitment Köznevelési Kht. MOHAY GERGELY március 31. ÉS A KECSKEMÉTI IRODA BEMUTATKOZÁSA.
TINIK A T I N I K A GYÜLEKEZETGYÜLEKEZET A TINIK- ÉRT?! A T I N I K - É R T ? ! ÉRT?! É R T ? ! A A.
AZ IGEHIRDETŐ ÉS GYÜLEKEZETE Pápa - DRA Steinbach József - I. Teológiai alapelvek a prédikáció és a gyülekezet kapcsolatában - II. Homiletikai.
Motiváció és ellenőrzés az informatika órákon
KOMPETENCIA ALAPÚ TANÁRKÉPZÉS FÓKUSZBAN A GYAKORLATI KÉPZÉS
Az osztatlan tanárképzés gyakorlati képzési rendszere
SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK „ Az intézményi felelősök felkészítése a Szakképzési Minőségbiztosítási Keretrendszer (SZMBK) követelményeinek figyelembevételével,
Köszöntünk mindenkit a Nyíregyházi Egyetem Nyílt Napján!
Tájékoztató a Református Tananyagfejlesztő Csoport munkájáról
Köszöntünk mindenkit a Nyíregyházi Egyetem Nyílt Napján!
Előadás másolata:

Elvi megfontolások – és tiszántúli tapasztalatok Fazakas Sándor Lelkésztovábbképzés Elvi megfontolások – és tiszántúli tapasztalatok Fazakas Sándor

I. Továbbképzés – merre? A protestáns lelkész különös alkat. Képzettsége és hivatali öltözete alapján olyan, mint a tudós. Szolgáltatásának jellege alapján a papok sorába tartozik. Teológiai önértelmezése alapján legszívesebben prófétaként lépne fel. Legtöbb időt valószínűleg az egyházi hivatalnok szerepében tölt vagy a gyülekezeti szabadidős programok szervezésével van elfoglalva. (Manfred Josuttis: Der Pfarrer ist anders, München 1982)

Milyen továbbképzést? Tudós Pap Prófétai tiszt Hivatal Közösségi alkalmak Teológiai tudomány? Spiritualitás? Társadalomtudomány? Menedzsment? Programszervezés?

Történelmi előzmények XVI-XIX. sz. Erdődi Zsinat 1555. „A lelkipásztorok legyenek a tanulásban szorgalmatosak” Méliusz J. P.: rendelkezzenek Szent Bibliával és tekintélyes egyházi tanítók kommentárjával Debreceni Zsinat 1567: „Azokat a lp-ket pedig, akik nem tanulnak és nem tanítanak, a szolgálattól eltávolítandóknak ítéljük” XVII. sz: továbbképzés ellenőrzése esperesi és püspöki vizitációk hatáskörében Geleji Katona I.: naponkénti előrehaladás a tudományban Szankció: ideiglenes eltiltás a hivataltól

Történelmi előzmények XVI-XIX. sz. Képzés tartalmi ismérvei: 1. Igehirdetésre és tanításra tekint Teológiai összefüggések feltárása 2. Egy-egy szellemtudományban, v. természettudományban való elmélyülés Lásd: kézikönyvek, ref. iskolarendszer 3. Népművelés Igény: bibliatanulmányok készítése, hazai és külföldi szaksajtó olvasása, könyvismertetések, csoportmunka, egyházkerületi ellenőrzés-számonkérés

Történelmi előzmények XX. sz. 1931 – Teológiai tanárok javaslata az egyházkerületekhez: egységes szervezés, kidolgozott koncepció és rendszer, ORLE nagyobb szerepe 1940-es évek témái: világpolitikai kérdések, egyház-állam, szociális kérdések Továbbképzés eszközei: országos programok; DPL, Sárospataki Füzetek 1949-től – „szociális szemináriumok” kötelező jelleggel Cél: közélet legidőszerűbb kérdéseinek megismerése, „engedelmes szolgálatra” nevelés 1990 után? központi szervezés szétesése, tehetetlenség teológiai tudományosság leértékelődése egyházon belül

II. Jogi háttér - hatályos 1994. II. tv. 38. § - A lelkész kötelessége, hogy: b). magát a teológiai tudományokban állandóan tovább képezze… 1996.I. tv. 19.§.- választás esetén: szó nincs a továbbképzés számonkéréséről

II. Jogi háttér - Lelkészek jogállásáról sz. törv.tervezet VII.3. Egyes kötelezettségek teljesítésének rendjére és módjára az egyház belső jogszabályokat alkothat. Így meghatározhatja a: lelkészek szakmai továbbképzésének lehetőségeit és kötelezettségét a szolgálat megfelelő ellátásához szükséges időszakos alkalmassági vizsgálatokon való részvétel kötelezettségét a szolgálatok ellátását gátoló pszichés alkalmatlanság esetén a kötelező tanácsadói szolgálat igénybevételét

III. Lelkésztovábbképzés a Tiszántúlon Továbbképzés új rendje: (EK 15/2001.XII.07.) Tematikus szemináriumok meghirdetése (10-12/év) Szolgálat első 5 évében kötelező min. 1 szemináriumon részt venni Más továbbképzési formák elismerése Költségek kerületi költségvetés általi viselése Helyszínek: Berekfürdő, Beregdaróc, DRHE Részvétel elismerése – számonkérés (?) Továbbképző Intézet megalapítása (ET 14/2002.02.07.) Képzések szervezése, koordinálása Kérdőíves felmérés készítése Honlap - Igazság és Élet c. szakmai folyóirat beindítása (2007) www.lelkesztovabbkepzo.hu

IV. Tapasztalatok

Meghirdetett témakörök Leglátogatottabb kurzusok: Gyülekezetépítés Lelkigondozás Katechézis Szociáletika/rendszeres teológia (idegen nyelven is) Bibliai tudományok EU pályázatírás Egyháztörténet Missziológia Egyházvezetés (idegen nyelven is) Informatika Jelentkezés hiányában elmaradt kurzusok: Egyházzene Csapatmunka Imádság-spiritualitás

Résztvevők visszajelzései: Pozitívumok: az előadások sokszínűsége jól felkészültek voltak az előadók gyülekezeti munkában használható információkkal gazdagodtak a hallgatók csoportos beszélgetés, műhelymunka aktivizálta a résztvevőket közvetlen hangulat előadókkal és kollégákkal tanulás-kikapcsolódás lehetősége jó időbeosztással történt valóban segítség a szolgálathoz Negatívumok: kevés az idő a téma alapos kibontására (ez minden kurzusnál megjegyzés volt!) Vizuális illusztrációk hiánya Inkább kisebb anyag alaposabb körbejárása

Résztvevők visszajelzései - elvárások: legyen folytatása a kurzusoknak továbbképzésen való részvétel ellenőrzése, beszámítása a részvétel hiánya legyen szankcionálva a műhelymunka anyagának közzététele, Szakfolyóirat indítása: igehirdetés-vázlatok, kazuáliák, aktuális állásfoglalások stb. az elhangzottakat tanulmányfüzet formájában megjelentetése vasárnap, ill. bűnbánati héten ne legyen továbbképzés

Témajavaslatok – résztvevők részéről: Generációs problémák a gyülekezeten belül Megkeresztelt, de az egyháztól távol élők megkeresése Konfirmáció/felnőttkonfirmáció Gyakorlati segítség a hitoktatásban és ifjúsági munkában „Nehéz” vagy „elcsépelt” perikópák magyarázata Közvéleménykutatási módszerek a gyülekezetben Hogyan ünnepeljen a lelkész? Szervátültetés, Génsebészet – információs felzárkóztatást kérünk Halálbüntetés, Abortusz, Élet kezdete és vége Cigánymisszió Egyházkerület - egyházmegye - gyülekezet és teológia viszonya Lelkészek lelkigondozása, házasságterápia, válás Misszió és evangélizáció mai formái; okkult tudományokhoz való th-i hozzáállás stb.

Előadók véleménye, értékelése: nagyobb fegyelmet a bejelentkezők részéről a megjelenést illetően, kevés a 2 napos intenzív továbbképzés a résztvevők aktivitása, érdeklődése azt jelzi, van igény a továbbképzésre a lp-k spirituális szupervíziója több, mint sürgető feladat, sok a kiégett, depresszió határát súroló lp. Zsinati határozat legyen a továbbképzéssel kapcsolatban; törvényt kell hozni, s azt betartatni! Lelkészek csapatmunkára való felkészültsége tehermentesíthetné a lp-t; már a teológián hangsúlyt kell fektetni erre Meglepően aktív és intenzív a résztvevők munkája a kurzusokon, ez is bizonyítja, hogy a forma jó, folytatni kell! Tapasztalat: nem szabad összemosni a világi és lelkészi résztvevőket e továbbképzőkön; meg kell találni a megfelelő formát az egyháznál dolgozó, nem lelkészi végzettségűek számára is. A helyszínek minden igénynek megfeleltek;

46 50 57 A lelkészi hivatás fontos feladata Sor- szám ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK Fontosság Elégedettség Igény segítségre A lelkészi hivatás fontos feladata tisztán látás támogatása a társadalom aktuális kérdéseiben 4,7 3 46 gyülekezet vezetése 5,4 50 példaadás 5,6 3,4 11 temetés, esketés, keresztelés 5,3 3,7 17 lelkigondozás 5,5 3,6 57 etikai útmutatás 5,2 4,8 22 gyülekezet tanítása 25 igehirdetés 5,7 4,3 14 katekézis 36

Egyházi aktivitás

Tisztázásra váró kérdések: Hivatásértelmezés: Jó prédikátor – vagy jó „kapcsolatteremtő”? Pásztor – vagy szervező? Teológiai stúdiumok tartalma: Akadémiai felkészítés <> gyakorlat, szakmai eszköztár Működik továbbképzés nélkül is? Más példák: orvos, jogász

Lelkipásztor: mégis teológiai tiszt Teológia = Evangélium közvetítése, kommunikálása Formái: igehirdetés, tanítás, lelkigondozás, erkölcsi döntésre segítés Evangélium kommunikálása sokféle: Egyházi tisztségek, család, egyházon kívüli területek Mai világban: személyes kapcsolatok és egzisztenciális érintettség alapján

A teológiai ismeretek követelménye „Kevesebb teológia” személyesebb, zártabb a vallási kommunikáció homogén gyülekezet „Emelt szintű képz.” nyilvános kommunikáció heterogén gyül.

Továbbképzés – „teológiában” Teológia műveléséhez időre van szükség: Intellektuális tevékenység Olvasás >> gondolkodás >> imádkozás >> párbeszéd Teológiai ismeretek elmélyítése, aktualizálása: Információs társadalom <> kognitív ismeretek igénye Növekvő igény teológiai ismeretek iránt… Teológiai kompetencia: kommunikáció, konszenzuskeresés, nyitottság

V. Nyitott kérdések? Továbbképzés célja: Ev. mértéknek és társ. kihívásoknak való megfelelés, szakmai eszköztár, önképzés segítése? Továbbképzés formái: 2-3 napos (pl. 30 órás) szemináriumok, féléves tömbösített kurzusok, konferenciák? Továbbképzés tartalma: teol. diszciplínák alapján vagy gyakorlati eszköztár igénye alapján? Számonkérés szintjei: kredit/tanóra alapú tanúsítvány/ bizonyítvány; pályán való előrehaladás feltétele, pályaalkalmasság időszakos vizsgálata, egyházkormányzati hatáskör? stb. Szankciók: fegyelmi kategória? anyagi juttatások megvonása stb. Zsinati döntés – 2009.11.20.

„Az az egyház, amely lemondott arról, hogy döntőleg kezében tartsa lelkipásztorainak és keresztyén nevelőinek képzését, önmagáról mondott le” Révész Imre