Az éjszaka
Az éjszaka – eredeti értelmében
Csokonai: Az estve „A napnak hanyatlik tűndöklő hintaja, Nyitva várja a szép enyészet ajtaja. Haldokló súgári halavánnyá lésznek, Pirúlt horizonunk alatt elenyésznek.”
„Késsél még, setét éj, komor óráiddal, Ne fedd bé kedvemet hideg szárnyaiddal: Úgyis e világba semmi részem nincsen, Mely bágyadt lelkemre megnyugovást hintsen;”
Az éjszaka mint allegória
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde „Sötét és semmi vannak: én vagyok, A fény alől bujdokló gyászos Éj. –”
Az éjszaka mint félelmeink színtere
M. Shelley: Frankenstein
Az éjszaka mint bűntett díszlete
Mikszáth Kálmán: A beszélő köntös A köntös elrablása
Az éjszaka mint szellemi sötétség
Vörösmarty: A Guttenberg-albumba „Majd ha kifárad az éj s hazug álmok papjai szűnnek S a kitörő napfény nem terem áltudományt;”
Az éjszaka mint erkölcsi sötétség
Gonosz, sötét hősök
Voldemort (Harry Potter)
Sauron (A Gyűrűk ura)
Az éjszaka mint az eltévelyedés színtere
Dante: Isteni színjáték Az emberélet útjának felén egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, mivel az igaz útat nem lelém. … a hegyre néztem s láttam, hogy gerince már a csillag fényébe öltözött, mely másnak drága vezetője, kincse.
Az éjszaka mint társ a fájdalomban
Novalis: Himnuszok az éjszakához
Az éjszaka mint a szerelmi bánat „díszlete”
Csokonai: A Tihanyi Echóhoz „Itt a halvány holdnak fényén Jajgat és sír elpusztúlt reményén Egy magános árva szív. Egy magános árva szív. „ => Szentimentalista vonás
Az éjszaka mint a mítoszok éje
Chaos
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde „Sötét és semmi voltak: én valék, Kietlen, csendes, lénynemlakta Éj, És a világot szültem gyermekűl. Mindenható sugárral a világ Fölkelt ölemből: megrázkódtatá A semmiségnek pusztaságait, S ezer fejekkel a nagy szörnyeteg, a Mind, előállt.”
Az éjszaka mint az űr, a feneketlen mélység
Madách: Az ember tragédiája „A csillagok megettünk elmaradnak, S nem látok célt, nem érzek akadályt. Szerelem és küzdés nélkül mit ér A lét. Hideg borzongat, Lucifer!”
Az éjszaka mint az álom „színtere”
József Attila: Altató „Lehunyja kék szemét az ég, lehunyja sok szemét a ház, dunna alatt alszik a rét - aludj el szépen, kis Balázs.”
Az éjszaka mint a vágyakozás „színtere”
Puskin: Anyegin Tatjána levele
Az éjszaka mint a szerelem ébredésének tere
Kármán: Fanni hagyományai Az éj sebes és enyelgő szárnyakon elreppent. A gyertyák lassanként kialudoztak; gyenge és pislogó lángjaik mintegy erőlködve kapdosták utolsó világocskájokat. Nehezedtek a szemek, a párok ritkultak, a palota tágasodott... Ó, rövid, igen rövid éj! miért nem kötötted fel most ónlábaidat, melyekkel sokszor körültem resten hevertél, és a hajnalt átalkodva letartóztattad!...
Az éjszaka mint a szerelmi beteljesülés „tere”
Shakespeare: Romeo és Júlia
Az éjszaka mint védelmező, elleplező
Arany: V. László Sűrű setét az éj, Dühöng a déli szél, Jó Budavár magas Tornyán az érckakas Csikorog élesen. (…) Buda falán a rab - Egy-egy felhődarab - Ereszkedik alá.
Vége