Szavatosság, jótállás, termékfelelősség

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
MINŐSÉGMENEDZSMENT 11. előadás PTE PMMK MÉRNÖKI MENEDZSMENT TANSZÉK
Advertisements

Az ún. tételes Áfa-bevallás bevezetése január 1-jétől [2012. évi LXIX. tv. módosította a évi CLVI. törvényt, amely következtében az Art. 31/B.
1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről
Általános áruismeret Termékfelelősség
Jótállás, szavatosság.
Polgári jog Biztosítási szerződés PTK XLV. fejezet a biztosítás
MILYEN TÍPUSÚ KÁROK TARTOZNAK AZ ÚJ ÜGYVEZETŐI FELELŐSSÉG KÖRÉBE?
Az új Ptk. szerkezete, alapelvei
TÁMOP JÓTÁLLÁS ÉS SZAVATOSSÁG Előadók: DR. PALOTAI FERENCNÉ, az OFE Baranyai megyei elnöksége és a Baranya megyei Békéltető Testület tagja,
Polgári jogi ismeretek
Timeshare © dr. Horváth Zsófia – Dr. habil. Miskolczi Bodnár Péter.
Szállítmányozási és fuvarozási szerződés
Konzultációs rendezvénysorozat I október 24. Alkalmasság igazolása, alvállalkozók, kapacitást nyújtó szervezetek KÖZBE-SZERDA.
Távollevők között létrejött szerződések
A polgári jog rendszere
1 Polgári jog Szerződésszegés Magatartás, körülmény, állapot mely szerződésbe ütközik vagy sérti a fél szerződéssel kapcsolatos jogait. szerződésszegés.
Az egyes termékek kiegészítő oltalmára vonatkozó európai közösségi szabályozás (SPC) és annak hazai végrehajtása dr. Kiss Marietta Magyar Szabadalmi Hivatal.
HM Tervezési és Koordinációs Főosztály Légügyi Osztály
A SZERZŐDÉSSZEGÉS.
Biztosításgazdaságtan 9. téma
Munkavédelmi előírások rendszere
Szabálysértési méltányossági kérelem
A fogyasztók tájékoztatása
A fogyasztók tájékoztatása
© dr. Horváth Zsófia – Ujváriné dr. Antal Edit. Általánosságban A kötelezett helytáll azért, hogy a termék vagy szolgáltatás 1. megfelel a minőségi követelményeknek,
Felelősség, termékfelelősség
1 A NEMZETI MINŐSÉGÜGYI SZABÁLYOZÁSI RENDSZER Dr. Veress Gábor egyetemi tanár 2003.
Távhőszolgáltatás és fogyasztóvédelem dr. Balku Orsolya főosztályvezető Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Távhőszolgáltatási Konferencia és KiállításPécs,
Kártérítési felelősség
Egyes társasági formák Közkeresleti társaság, betéti társaság
Mellesleg a jogról Az emlő helyreállító és esztétikai műtétei során felmerülő medico- legalis problémák.
Élelmiszerbiztonság a kereskedelemben.
Mediátor képzés Kártérítés.
A JOGI SZEMÉLY ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI
Évi 1 tonnánál nagyobb mennyiség? Mit tegyek? Honnan kérjek segítséget? El tudja dönteni, hogy CMR anyag-e? Előzetes bejelentés REACH-IT, ICLUID5 CMR anyag?
Adatvédelmi alapelvek

Titre de la présentation
Eötvös Loránd tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FOGYASZTÓVÉDELMI FELÜGYELŐSÉGE
Fogyasztóvédelmi jogviták rendezése a Pest Megyei Békéltető Testület gyakorlatában Egyszerűen - Gyorsan - Ingyenesen „Törökbálinti Ősz” – Vásár és Kiállítás.
A köztisztviselők jogállásáról…
A munkaviszony megszüntetése
A közszolgáltatásokra kifejlesztett általános együttműködési modell GYÁL VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNÁL Gyál, szeptember 30.
Jótállás. Kisajátítás Építési jog április 3. Készítette: Dr. Pintér Szilvia.
Változások az áramforrások területén Schmidtka Gábor október 13.
A fogyasztó és a vállalkozás fogalma, gyakorlati kérdések az Fgytv. végrehajtása során Országos szakmai konferencia Budapest, Dr. Eitmann.
VÁLLALKOZÁSOK MUNKÁLTATÓI FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSA. Jogi szabályozás (Ptk. szerint) A kártérítésről: „Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni”
 6:142. § Felelősség szerződésszegéssel okozott károkért  Aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül.
A SZAVATOSSÁGGAL, JÓTÁLLÁSSAL KAPCSOLATOS FOGYASZTÓI KIFOGÁSOK INTÉZÉSE június.
Fogyasztóvédelmi Szakmai Fórum Tatabánya Készítette: Dr. Nagy Sándor KEM KH Fogyasztóvédelmi Felügyelőség.
A békéltető testületek hatékonyságának növelése – az egészségügyi szolgáltatással kapcsolatos panaszok gyakorlata január 20.
A Polgári törvénykönyv vállalkozásokat érintő legfontosabb változásai Előadó: Dr. Halmos András ügyvéd 3300 Eger, Széchenyi u. 2.
Munkajogi ismeretek.
Nyugat-dunántúli Igazgatóság A VÁLLALKOZÁSOK FELELŐSSÉGI VISZONYAI, EZEK BIZTOSÍTHATÓSÁGA Csala László október 12.
Piacfelügyelet = Veszélyes termékek kiszűrése Az áruk és szolgáltatások biztonságosságával és megfelelőségével kapcsolatos ellenőrzési és felügyeleti feladatok.
Szavatossággal, jótállással kapcsolatos fogyasztói kifogások intézése, a gyakorlatban el ő forduló jogellenesen félrevezet ő tájékoztatások, az új PTK-nak.
Az ideiglenes biztosítási intézkedés elrendelésének általános és különös szabályai Villányi- Kollár Károly Dusán okleveles nemzetközi adószakértő.
Utazási Irodák Speciális Felelősségbiztosítás 2017
A környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. tv.
Elektronikus aláírás és iratkezelés
Előzetes piaci konzultáció
Közbeszerzési tudnivalók
2012. évi CXLVII. SZÁMÚ A KISADÓZÓ VÁLLALKOZÁSOK TÉTELES ADÓJÁRÓL SZÓLÓ TÖRVÉNY/KATA/ ÉVI VÁLTOZÁSAI Készítette :Szalainé Somogyi Valéria.
Fogyasztóvédelem Vevőszolgálati előadás 2017 Előadó: Lehotkai Péter.
Fogyasztói reklamációk (szavatosság, jótállás, termékszavatosság) Előadó: Lehotkai Péter.
HASZNÁLATIMINTA OLTALMI JOG
Nemzetközi magánjog II.
A közbeszerzés és a biztosítás kérdései
Közbeszerzési Döntőbizottság
Előadás másolata:

Szavatosság, jótállás, termékfelelősség Készítette: Unyatyinszki Csaba 2017.04.04.

A szavatosság Az üzletszerűen forgalomba hozott ingó dolog (termék) hibája esetén a termék mindenkori fogyasztó tulajdonosa követelheti, hogy a gyártó a termék hibáját kijavítsa, vagy a terméket kicserélje. 2017.04.04.

Gyártó mentesültsége a terméket nem hozta forgalomba, a terméket nem üzletszerű forgalmazás céljából állította elő, vagy azt nem üzletszerű gazdasági tevékenysége körében gyártotta vagy forgalmazta, a termék az általa történt forgalomba hozatal időpontjában hibátlan volt és a hiba oka később keletkezett, a termék általa történő forgalomba hozatala időpontjában a hiba a tudomány és technika állása szerint nem volt felismerhető, vagy a termék hibáját jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazása okozta. 2017.04.04.

Jótállás Aki a szerződés hibátlan teljesítéséért jótállást vállal, a jótállás időtartama alatt a helytállás alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. A jótállás a jogosultnak a törvényből eredő szavatossági jogait nem érinti. Jogszabály a jótállás vállalását kötelezővé teheti. A jótállás a kötelezettet a jótállást keletkeztető jognyilatkozatban, továbbá a szolgáltatásra vonatkozó kereskedelmi kommunikációban foglalt jótállási feltételek szerint terheli. 2017.04.04.

Jótállási nyilatkozat 1. Fogyasztói szerződés esetében a jótállási nyilatkozatnak tartalmaznia kell a jótállás kötelezettjének nevét és címét, a jótállás tartalmát, időtartamát, területi hatályát és a belőle eredő jogok érvényesítésének módját; utalnia kell továbbá arra, hogy a jótállás a fogyasztónak a törvényből eredő jogait nem érinti. A jótállás kötelezettjének gondoskodnia kell a jótállási nyilatkozat írásbeli vagy a nyilatkozat más módon való maradandó rögzítéséről és annak a fogyasztó rendelkezésére bocsátásáról. 2017.04.04.

Jótállási nyilatkozat 2. 2017.04.04.

Jótállási nyilatkozat 3. 2017.04.04.

Termékfelelősség A termékfelelősség a gyártó felelősségét jelenti az általa gyártott termék által okozott esetleges anyagi károkért vagy balesetekért (nem magának a terméknek a minőségéért). Magyarországon az 1993. évi X. törvény határozza meg a termékfelelősségre vonatkozó szabályozást (hatályba lépésének időpontja: 1994. január 1.). A törvény objektív felelősséget határoz meg: a termék gyártója felelős a termék hibája által okozott károkért felróható magatartásától függetlenül A törvény a licencia adó felelősségét is kimondja: akinek a neve, cégjelzése vagy védjegye megjelenik egy adott terméken, egyetemlegesen felel a termék előállítójával a termékfelelősségi igények tekintetében. 2017.04.04.

Felelősségi viszonyok A törvénynek a gyártóra vonatkozó rendelkezéseit az importőrre is alkalmazni kell. A termék előállítóinak számítanak: a termék (résztermék, alapanyag) gyártója, az alkatrész fizikai előállítói, a védjegy szerinti cég, a termék forgalmazói. Ha a termék gyártója illetve importőre nem állapítható meg, a termék minden forgalmazóját gyártónak kell tekinteni mindaddig, amíg a forgalmazó a gyártót vagy azt a forgalmazót, akitől a terméket beszerezte, a károsultnak meg nem nevezi. 2017.04.04.

Tartós használati termék jótállása Tartós használati termék esetén jótállási kötelezettség teljesítése azt terheli, akit a fogyasztói szerződés a szerződés tárgyát képező szolgáltatás nyújtására kötelez. A jótállási jogokat a fogyasztási cikk tulajdonosa érvényesítheti, feltéve, hogy fogyasztónak minősül. A jótállás időtartama egy év, amely a fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadása, vagy az üzembe helyezés napjával kezdődik. 2017.04.04.

Jótállási jegy 1. A forgalmazó köteles a fogyasztónak a fogyasztási cikkel együtt külön kérés nélkül - jótállási jegyet átadni. A jótállási jegyet közérthetően és egyértelműen, magyar nyelven kell megfogalmazni. A jótállási igény a jótállási jeggyel érvényesíthető. A jótállási jegy szabálytalan kiállítása vagy a fogyasztó részére történő átadásának elmaradása nem érinti a jótállási kötelezettségvállalás érvényességét. 2017.04.04.

Jótállási jegy 2. 2017.04.04.

Köszönöm a figyelmet! 2017.04.04.