Giricz László.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A kiáltó világ.
Advertisements

Isten kinyilvánította szeretetét
Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET)
Krisztus uralma alatt élni 3. András hadművelet Johan Lukasse írása nyomán Megváltóm és Királyom.
Értékeld az elmúlt évet: •Istenhez való hűséged, •a kegyelem megélése és •szíved szándékai alapján. 1.
Lemondás az uralomról I.Jézus Krisztus megtiltotta a tanítványkörnek az uralkodást, úgy, ahogy azt a társadalomban gyakorolják. Mk 10:35-45 „Ekkor hozzálépett.
Folyamodjatok az Úrhoz,
Istenfélelem. Meghatározás  Istent és az Ő akaratát tartani a legfontosabbnak  NEM azt jelenti,hogy félni Istentől, habár meg van írva:  „Mert a mi.
ITT A KARÁCSONY!.
Ádventi gyertyagyújtás 1. műsor
Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldött két tanítványt, és ezt mondta nekik: „Menjetek az előttetek.
ALAPIGE: 1Kir 3,
Áldott,Békés Ünnepeket Kívánok!
„Szorongattatásomban az Úrhoz folyamodtam” Jónás 2, 3
IGAZ-GYŐNGYŐK.
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánunk
IGAZ-GYŐNGYŐK.
Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek
Istenünk, sok-sok feszültség,
Ádventi gyertyagyújtás 1. műsor
Ádventi gyertyagyújtás 1. műsor
Hálát adok Neked mennyei Atyám,
Folyamodjatok az Úrhoz,
* * * "Folyamodjatok az Úrhoz, az Ő hatalmához,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
ISTEN hozott köztünk!.
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
A Mennyben fenn a trónusnál a Krisztus értem közbenjár
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
KÉT IGE Isten és Jézus dicsőségéről IMA
ISTEN hozott köztünk!.
Folyamodjatok az Úrhoz,
 Evangéliumi részlet Szent Lukács könyvéből
Királyi kenet Heidelbergi KT 31., 32..
Készítette: Jon A. Palmer
ISTEN hozott köztünk!.
7. Én lelkem, mire csüggedsz el? Mit kesergesz ennyire? :/: Bízzál Istenben s nem hágy el, Kiben örvendek végre. Ki nekem szemlátomást Nyújt kedves szabadulást,
Mert ha az egynek bűn(be)esése folytán a halál uralomra jutott az által az egy által, sokkal inkább uralkodnak majd az életben az egy Jézus Krisztus által.
Jn 14,26 A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam.
Isten mondta.
1Mózes2,16-17; Jób1,6-22 Ter 2, Az Úristen parancsot adott az embernek: „A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert.
Folyamodjatok az Úrhoz,
Bízd Újra Életed Krisztusra!
Kegyelem által Élet Világosságban.  Jn20,30-31 Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek.
Mt 19,16-30.
Református istentisztelet 2015 január 11 vasárnap.
Református istentisztelet 2014 december 21 advent negyedik vasárnap.
Karácsony Dicsőség mennyben az Istennek és
Református istentisztelet 2014 december 25 csütörtök,
S ZENT CSALÁD A ÉV M áté M áté 2, Miután ők elvonultak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában és így szólt:
KARÁCSONYI ISTENTISZTELET 2014
Ó jöjjetek hívek ma lelki nagy örömmel, A jászolhoz Betlehembe jöjjetek el! Megszületett az angyalok Királya: Ó jöjjetek, imádjuk, Ó jöjjetek,
Milyen a Szellemi életünk?.  Erre megkérdezték: „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették.
Nagyböjt III Vasárnap Á-év János 4,5-42 Jézus megérkezett Szamaria egyik városába, amelyet Szikarnak neveznek, közel ahhoz a földdarabhoz, amelyet Jákob.
Amikor Jézus odaért, megtudta, hogy már négy napja a sírban van. Betánia pedig közel, mintegy félórányira volt Jeruzsálemhez, ezért a zsidók közül sokan.
Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok, pásztorok, Hogy Betlehembe sietve menvén, lássátok, lássátok.
Találkozás Jézus Krisztussal
Református istentisztelet
Urunk megkeresztelkedése

Hogyan érthetem meg Istent?
Harmatozzatok égi magasok
 Evangéliumi részlet Szent Lukács könyvéből
„48Azután így szóltak hozzá a zsidók: „Vajon nem jól mondjuk, hogy samáriai vagy te, és ördög van benned?” 49Jézus így válaszolt: „Bennem nincsen ördög,
Isten lakhelye.
Bemerítés ...merítkezzetek be mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára… (Apcsel 2: 38b)
Előadás másolata:

Giricz László

Jézus Krisztus – a Mennyei Ember Amikor pedig Jézus bemerítkezett (megkeresztelkedett), azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt a menny, és látta, hogy Isten Lelke galamb formájában aláereszkedik, és őreá száll. És hang hallatszott a mennyből: "Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm." (Máté 3,16-17) Ettől fogva kezdte Jézus hirdetni: "Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa." (Máté 4,17) Jézus így válaszolt: "Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát." Nikodémus ezt kérdezte tőle: "Hogyan születhetik az ember, amikor vén? Bemehet anyja méhébe és megszülethetik ismét?" Jézus így felelt: "Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába... Ha a földi dolgokról szóltam nektek, és nem hisztek, akkor hogyan fogtok hinni, ha majd a mennyeiekről szólok nektek? Mert nem ment fel a mennybe senki, csak az, aki a mennyből szállt le, az Emberfia. (János 3,3.5 20-22) Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: "Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban." És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: "Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat." Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: "Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr." Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet, és a jászolban fekvő kisgyermeket. Amikor meglátták, elmondták azt az üzenetet, amelyet erről a kisgyermekről kaptak, és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik. (Lukács evangéliuma 2,2-18) A hatodik hónapban pedig elküldte Isten Gábriel angyalt Galilea egyik városába, Názáretbe, egy szűzhöz, aki a Dávid házából származó férfinak, Józsefnek volt a jegyese. A szűznek pedig Mária volt a neve. Az angyal belépve hozzá így szólt: "Üdvözlégy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van!" Mária megdöbbent ezekre a szavakra, és fontolgatta, mit jelenthet ez a köszöntés. Az angyal ezt mondta neki: "Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának mondják majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége." Mária megkérdezte az angyalt: "Hogyan lehetséges ez, mikor én férfit nem ismerek?" Az angyal így válaszolt neki: "A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának. Íme, a te rokonod, Erzsébet is fiút fogant öregségére, és már a hatodik hónapjában van az, akit meddőnek mondanak, mert az Istennek semmi sem lehetetlen." Ekkor így szólt Mária: "Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint!" S ekkor eltávozott tőle az angyal. Lukács evangéliuma 1,26-38 Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idejében, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: "Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt." Amikor ezt Heródes király meghallotta, nyugtalanság fogta el, és vele együtt az egész Jeruzsálemet. Összehívatta a nép valamennyi főpapját és írástudóját, és megkérdezte tőlük, hol kell megszületnie a Krisztusnak. Azok ezt mondták neki: "A júdeai Betlehemben, mert így írta meg a próféta: Te pedig Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legjelentéktelenebb Júda fejedelmi városai között, mert fejedelem származik belőled, aki legeltetni fogja népemet, Izráelt." Ekkor Heródes titokban hívatta a bölcseket, pontosan megkérdezte tőlük a csillag feltűnésének idejét, majd elküldte őket Betlehembe, és ezt mondta: "Menjetek el, szerezzetek pontos értesüléseket a gyermekről; mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek, és imádjam őt!" Miután meghallgatták a királyt, elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak feltűnésekor, előttük ment, amíg meg nem érkeztek, és akkor megállt a fölött a hely fölött, ahol a gyermek volt. Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük. Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel azonban kijelentést kaptak álomban, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba. Máté evangéliuma 2,1-12 Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény közül. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn. Ő a feje a testnek, az egyháznak is, ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent, a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által. Pál apostol levele a Kolossébeliekhez 1,15-20 Létezett, mielőtt a földre jött volna Honnan van a lelkünk? Fogantatása nem emberi – Istentől volt „Szűznemzés” kizárva – csak nőnemű utód, mesterségesen sem tudtak még Mennyei jelek, üzenetek előzték meg Égi (csillagászati) jelenség mutatta Rendkívüli életet élt, csodák (mennyei jelenések) kísérték, hirdette ezt az országot, hogy ahonnan jött és tart A zsidók ezt mondták neki: "Most már tudjuk, hogy ördög van benned. Ábrahám meghalt, a próféták is meghaltak, te pedig azt mondod: Ha valaki megtartja az én igémet, az nem ízleli meg a halált soha. Te nagyobb vagy atyánknál, Ábrahámnál, aki meghalt? A próféták is meghaltak! Kinek tartod magadat?" Jézus így válaszolt: "Ha én dicsőíteném magamat, a dicsőségem semmi volna: az én Atyám az, aki megdicsőít engem, akiről ti azt mondjátok, hogy a ti Istenetek, pedig nem ismeritek őt; én azonban ismerem. Ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonlóvá, hazuggá lennék; de én ismerem őt, és megtartom az ő igéjét. Ábrahám, a ti atyátok ujjongott azon, hogy megláthatja az én napomat: meg is látta, és örült is." A zsidók erre ezt mondták neki: "Ötvenéves sem vagy, és láttad Ábrahámot?" Jézus így felelt nekik: "Bizony, bizony, mondom néktek, mielőtt Ábrahám lett volna: én vagyok." Erre köveket ragadtak, hogy megkövezzék, de Jézus elrejtőzött, és kiment a templomból. (János evangéliuma 8,52-59)

MENNYORSZÁG Mennyország és fővárosa: az új mennyei Jeruzsálem IGEN, VAN, ONNAN JÖTT, ODA VÁR! Zorán: Kell ott fenn egy ország... Demjén: Tudod nincs mennyország, de minden síron nő virág Kinek van igaza? Mennyország és fővárosa: az új mennyei Jeruzsálem Méret (?2200km „kocka”), építőanyag: alapkövek + drágakövek + arany Elfoglaltságunk: Isten imádata, az Úr szolgálata (munka!), új családunk: a tökéletes EGYHÁZ, Gyülekezet Az új valóság - Nem lesz többé: (Jelenések 7;21;22) tenger (Isten ellen lázadó emberiség), halál, jajkiáltás, könny, fájdalom, templom, Nap és Hold, utálatosság, éhség, szomjúság vagy hőség… Ez a CÉLunk – a hívő nem eltávozik, hanem megérkezik ide! (földi) Sátor (test) helyett örökkévaló Ház, lakóhely, állandó OTTHON ÉS het VAN JÉZUS KRISZTUSNAK! 1Kor. 2,9 Hanem hirdetjük, amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek.

Hogyan juthatunk a Mennybe? Jézus szerint: Milyen/hogyan található meg – sok példa Ő készített helyet, és csak Általa lehetséges (bűnbánat, kereszthalál-váltság elfogadása) Újonnan kell születnünk Őt kell követnünk – gyakorlati módon, az életünk Neki áldozott, követi útmutatásait Üzenet a jövőből: És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trónus felől: "Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak." A trónuson ülő ezt mondta: "Íme, újjáteremtek mindent". És így szólt: "Írd meg, mert ezek az igék megbízhatók és igazak!" És ezt mondta nekem: "Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz. De a gyáváknak és hitetleneknek, az utálatosaknak, gyilkosoknak és paráznáknak, a varázslóknak és bálványimádóknak, és minden hazugnak meglesz az osztályrésze a tűzzel és kénnel égő tóban: ez a második halál". Jelenések könyve 1,21-13 "Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. (Máté 7,21) Tehát ha valaki a legkisebb parancsolatok közül akár csak egyet is eltöröl, és úgy tanítja az embereket, az a legkisebb lesz a mennyek országában; ha pedig valaki ezeket megtartja és tanítja, nagy lesz az a mennyek országában. (Máté 5,19) "Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is. Ahova pedig én megyek, oda tudjátok az utat." Tamás erre így szólt hozzá: "Uram, nem tudjuk, hova mégy: honnan tudnánk akkor az utat?" Jézus így válaszolt: "Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam. Ha ismernétek engem, ismernétek az én Atyámat is: mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok őt." (János evangéliuma 14,1-7) Más példázatot is mondott nekik: "Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe; a mustármaghoz, a kovászhoz, a szántóföldbe elrejtett kincshez, a halászhálóhoz, a kereskedőhöz - akik szép gyöngyöt keres, a jó gazdához, aki régit és újat hoz elő kamrájából (Máté 13,11-52) de a királyhoz, tíz szűzhöz, szőlősgazdához is (Máté 19 20 és 22)

Hová tartasz? Kérem az útlevelét! Ha törvényesen lehetünk ott nem kell tartani, hogy a határátlépés problémát okoz „Aki egyszer születik, kétszer hal meg. De aki kétszer születik, csak egyszer hal meg.” Egy megtért, újjászületett ember nem tart a jövőtől már annyira: Egészség, jólét, öröm – mindezek na-gyobb bőségben vannak Isten országában - ahova tart! Legyetek követőim, testvéreim, és azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát adtunk nektek. Mert sokan élnek másképpen: akikről sokszor mondtam nektek, most pedig sírva is mondom, hogy ők a Krisztus keresztjének ellenségei; az ő végük kárhozat, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek. Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk (országunk), ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, aki az Ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket, azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket. ( Filippi 3,17-21 )

Látogasson el WEBlapunkra! WWW.TESZ.NET/CSONGRAD Köszönöm a figyelmet! K É R D É S E K ? Felhasznált Irodalom: BIBLIA, Dr. Erwin W. Lutzer: Egy perccel a halál után – Evangéliumi Kiadó, gotquestions.org, parokia.net, baptist.hu Következő alkalmunk: 2011. február 19. (szombat, 17. 00) HÍVŐ TUDÓSOK Akik ateisták voltak és hitre jutottak… Vágvölgyi Zoltán könyvtáros, Szentes Beszélgetős, házialkalom: dec. 22. (szerda) 18.30 Szilveszteri alkalom: dec. 31. (péntek) 18.30 (Iskola u. 20.) (Nap u. 4.) Látogasson el WEBlapunkra! WWW.TESZ.NET/CSONGRAD