Vízimunka és Vízilétesítmény Engedélyezési Osztály vezetője

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Településüzemeltetés (Közigazgatási Urbanisztika II))
Advertisements

Hulladékudvar hatása a pápai gyűjtőkörzet hulladékgazdálkodási helyzetére Készítette: Kanozsai Gábor 2013.
A közlekedési igazgatás aktuális jogszabályváltozásai május 17.
JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK A TOVÁBBKÉPZÉS TERÜLETÉN
Harmadik országbeli állampolgárok a magyarországi munkaerőpiacon
A 17/2010. (III. 4.) FVM rendelet a családi gazdálkodók által igénybe vehető átmeneti állami támogatásról Szeged, március 31.
Építészek felelőssége az építmények tűzvédelmében
2013. Szeptember 3. Szekeres Balázs Informatikai biztonsági igazgató
Felsőfokú egészségügyi oklevelek elismerése
Miniszterelnöki Hivatal, Kisebbség- és Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkárság Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Főosztály 376/2007. (XII. 23.) Korm.
A lions hazai szervezetének megújulása a Civil törvény kapcsán.
A piacgazdaságra nyitott rugalmas képzési rendszer intézményi jogi megvalósulása. A szak- és felnőtt képzőkkel szemben támasztott szakmai jogi feltételek.
A polgári védelmi tervezés Jogszabályi háttér § §1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmánya § §1996. évi XXXVII. törvény a polgári védelemről.
Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése A szakképzési megállapodás és a szakmaszerkezeti döntés Helyszín dátum Nemzeti Fejlesztési.
ENVI-ART Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
Az IKSZT címbirtokos szervezetek működtetési kötelezettségeiről VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet Budinszki István szeptember.
A vízjog időszerű kérdései
Elkülönített állami pénzalapok
Vagyonértékelés és vagyongazdálkodás összefüggései a víziközműveknél
A DÍJKÉPZÉS SZERKEZETE TEKINTETTEL AZ EU ÁLTAL TÁMOGATOTT BERUHÁZÁSOKRA, A TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉSBEN FOGLALT KÖTELEZETTSÉGEKRE Szabó IstvánnéMAVÍZ Közgazdasági.
A felelős műszaki vezetőkre vonatkozó szabályok változása A munkavédelem időszerű kérdései a bányászatban és a gáziparban konferencia Visegrád november.
A környezetirányítás jogszabályi háttere
Zalaegerszeg december 13.
„Geotermia a XXI. században” Kistelek február 26. Geotermia hasznosítás a bányatörvény módosításának tükrében Szabados Gábor elnök Magyar Bányászati.
Munkavédelmi előírások rendszere
Állam munkavédelmi feladatai
Környezeti elemek védelme III. Vízvédelem
Levegőtisztaság-védelem 10. előadás Engedélyezési eljárások, eljáró hatóságok, eljárások menete, engedélykérelmek tartalmi követelményei.
Levegőtisztaság-védelem 10. előadás Engedélyezési eljárások, eljáró hatóságok, eljárások menete, engedélykérelmek tartalmi követelményei.
A Ket. módosításaival kapcsolatos jogalkalmazási tapasztalatok
A POLGÁRMESTEREK VÉDELMI IGAZGATÁSI FELADATAI A JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK TÜKRÉBEN MISKOLC, JÚNIUS 06. FAZEKAS GYÖRGY ALEZREDES.
Gulyás László tű. hadnagy kiemelt főelőadó Tatabánya, november 6. Iparbiztonsági feladatok a nem rendszeres hulladékszállítással kapcsolatosan (az.
Polgári védelmi feladatok a nem rendszeres hulladékszállítás során
Az OTSZ új követelményei
Változások a hazai zaj- és rezgésvédelmi védelmi szabályozásban
A KÉTTÉNYEZŐS TELEPÜLÉSI HULLADÉKKEZELÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁSI DÍJ Előadó: Kneifel Ferenc ügyv. igazgató Gyulai Közüzemi Kft.
1.2. Könyvviteli szolgáltatást végzők továbbképzésének átalakítása.
Tisztelettel köszöntöm a konferencia résztvevőit! Nagy Endre bányafelügyeleti főmérnök Pécsi Bányakapitányság Nagy Endre bányafelügyeleti főmérnök Pécsi.
A jogszabályi változások irányai dr. Andráczi-Tóth Veronika Nemzeti Erőforrás Minisztérium Családi és Szociális Szolgáltatások Főosztálya.
2011. évi CCIX. Tv. Konferencia neve, helye: Budapest, 2012 október 30. GWP-konferencia Vojtilla László elnöki tanácsadó Magyar Energia Hivatal.
Lángfy Pál osztályvezető Magyar Energia Hivatal
2005.évi CLXXXIII. törvény a vasúti közlekedésről
A gondozási szükséglet- vizsgálatok változásai 2010.
A felszíni vizek védelmének új szabályozása Botond György vezető főtanácsos Környezetvédelmi Minisztérium Környezeti Elemek Védelmének Főosztálya.
Beruházásokhoz kapcsolódó Környezetvédelmi tervezés és engedélyeztetés
Slenker Endre Magyar Energia Hivatal
A FELNŐTTKÉPZÉSI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE 2013
AZ ÁNTSZ HATÓSÁGI FELADATMEGOSZTÁSÁNAK ÉS MŰKÖDÉSI RENDSZERÉNEK VÁLTOZÁSAI
A hígtrágya tárolása, injektálás, tápanyagként történő hasznosítása
Mezőgazdasági vízszolgáltatási díj elszámolási lehetőségek a gyakorlatban Vízkárelhárítási Országos Konferencia május Miskolctapolca Orbán.
A veszélyes hulladékok kezelésének általános szabályai
A NAKVI szaktanácsadási feladatai október 1-től Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató ”A szaktanácsadás szervezeti átalakulása” Budapest, október.
Tájékoztató A hígtrágya kijuttatásával és tápanyagként történő hasznosításával kapcsolatos talajvédelmi előírások betartásáról és az adatszolgáltatási.
MKIK MKIK mellett független szervezetként működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) október 9.
Hasznosítás ÁLDÁSÁTOK ÖntözésÁradás MosásPazarlás Szürkevíz öblítésSzikkesedés.
Az építésfelügyeleti feladatok alakulása - fokozott elvárások
2014. november Rendek Tímea
A kémiai biztonságról közérthetően
JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK A TOVÁBBKÉPZÉS TERÜLETÉN
Alapvető jogszabályok A évi LXIV. kulturális örökségvédelmi törvény (2005. évi LXXXIX. törvénnyel módosított, hatályos január 1-től) alapján.
Jegyzői értekezlet június 29.. Jegyzői értekezlet 2011 június 29. A jogszabályok társadalmi előkészítése július 1-től hatályos az Ötv. 103/B.
Vízbiztonság tervezés gazdasági hatásai Dr. Papp Mária c.egyetemi docens,főtitkár Budapest..
Hulladékgazdálkodás önkormányzati feladatai december 6. Szeged Csongrád Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Balogh Zoltánné.
ORSZÁGOS KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐFELÜGYELŐSÉG 1 Gábriel Edit Engedélyezési Főosztály január 21. felsőfokú ügyintéző.
GEOTERMIKUS ENERGIA KINYERÉS JOGI HÁTTERE, HATÓSÁGI FELTÉTELEI Készítette : Hojdákné Kovács Eleonóra Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi.
A jegyző szakhatósági közreműködése az útügyi, bányafelügyeleti és műszaki biztonsági engedélyezési eljárásokban Gida Attila főosztályvezető-helyettes.
Nemzeti Energetikusi Hálózat
A közigazgatási eljárás II.
Kárelhárítás Zöldi Irma OVF.
Üzemeltetési szerződések egységesítése
Előadás másolata:

Vízimunka és Vízilétesítmény Engedélyezési Osztály vezetője A vízjogi engedélyezés aktuális kérdései, problémái a hatóság szemszögéből Maincz Tamás Közép-dunántúli Környzetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Vízimunka és Vízilétesítmény Engedélyezési Osztály vezetője

Témakörök: -Kutak Öntözés Víziközmű üzemeltetés-szolgáltatás -Nem közművel összegyűjtött szennyvizek begyűjtése

Kutak: Kutat létesíteni, megszüntetni csak hatósági engedéllyel lehet! (Fontos az egyre inkább felértékelődő víz-készletek mennyiségi és minőségi védelme érdekében.) Engedélyező hatóságok: 72/1996. (V.22.) Korm.rendelet 1.§ (1) bek. alapján: a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek a helyi önkormányzat jegyzői

Minden más kút engedélyezése a felügyelőségek hatáskörébe tartozik. Jegyzők hatásköre: 72/1996. (V.22.) Korm.rendelet 24.§ (1) bek. c) pont alapján: Házi vízigények 500 m3/év mennyiségig terjedő kielégítését szolgáló kizárólag talajvíz felhasználásá-val működő kutak létesítése, használatbavétele, meg-szüntetése. Minden más kút engedélyezése a felügyelőségek hatáskörébe tartozik. Az engedélyezési dokumentáció tartalmát a 18/1996. (VI.13.) KHVM rendelet határozza meg, külön a jegyzők hatáskörébe, külön a felügyelőségek hatás-körébe tartozó kutakra vonatkozóan.

Kút tervezése: 101/2007. (XII.23.) KvVM rendelet 13.§ (1) bek. alapján: Kutak műszaki tervezési feladatait a település-tervezési és az építészeti-műszaki tervezési, valamint az építésügyi műszaki szakértői jogosultság szabályairól szóló kormányrendelet szerinti jogosultsággal rendelkezők végezhetnek.

Kút kivitelezése: 101/2007. (XII.23.) KvVM rendelet 13.§ (2) bek. alapján: Kút kivitelezését - beleértve annak felújítását és javítását – az végezheti, aki miniszteri rendeletben meghatározott vízkútfúró szakképesítési körnek megfelelő, vagy azzal egyenértékű szakképesítéssel, valamint a bányafelügyelet által kiadott, a vízfeltárási célból végzett fúrási, kútépítési, kúttisztítási, kútfelújítási, kútjavítási berendezésre vonatkozó bányafelügyeleti műszaki-biztonsági előírásoknak való megfelelést tanúsító igazolással rendelkezik. A szakképesítést és a vizsgakövetelményeit a 12/2008. (IV.30.) KvVM rendelet tartalmazta, amely 2013. aug. 31-ig volt hatályos. Az ezt felváltó 41/2013. (V.28.) VM rendeletbe nem került be!

101/2007. (XII.23.) KvVM rendelet 13.§ (3) bek. alapján: 100m-nél mélyebb talpmélységű kút, továbbá közüzemű vízellátást szolgáló kút kivitelezése geofizikus, geofizikus-mérnök, geológus, geológus- mérnök vagy hidrogeológus, hidrogeológus-mérnök, vagy azzal egyenértékű szakképesítéssel ren-delkező szakember felügyelete mellett végezhető. 101/2007. (XII.23.) KvVM rendelet 13/A.§ (1) bek. alapján: Az előzőekben említett jogosultságokat igazoló dokumentumokat mellékelni kell a létesítési engedély kérelemhez, vagy legkésőbb a kút kivitelezésének idő-pontjáról szóló értesítéshez.

Hatékonyabb szabályozás javasolt a kivitelezés vonat-kozásában: Szakmai szervezet által kiadott jogosultság, engedély alapján történhetne a kútfúrás. Engedély kiadása két lépcsőben történne: hatósági bizonyítvány a megvalósíthatóságról, majd a jogosultságok igazolása után engedély a létesítésre. Jegyzői eljárásokban javasolt a vízügyi hatóság, vízügyi igazgatási szerv (Igazgatóság) megkeresése (pl: belföldi jogsegély keretében). Javasolt a kútfúrás feltételeinek megismertetése a lakossággal hirdetmény, helyi újság, szórólap, média segítségével, honlapok.

Öntözés: 147/2010. (IV.29.) Korm.rendelet 60.§ (1) bekezdés alapján: Öntöző telep ott létesíthető, ahol: a szabad vízkészlet rendelkezésre áll a víz megfelelő minőségű víztakarékos technológiát alkalmaznak az öntözés szükséges minimum öt éven át a terület vízrendezése megtörtént, ill. megtörténik

147/2010. (IV.29.) Korm.rendelet 60.§ (2)-(3)-(4) bek. alapján: Öntözésre elsősorban felszíni vizet kell igénybe venni. Felszín alatti víz igénybevétele csak felszíni vízbeszerzés hiányában engedélyezhető. Felszíni víz hiánya esetén az öntözési vízigényt lehetőség szerint talajvízből kell kielégíteni. Karsztvíz, rétegvíz csak mikroöntözés céljából vehető igénybe. (mikroöntözés: olyan öntözés, melynek során a víz közvetlenül a talaj, vagy termesztő közeg felszínére, ill. a talajba vagy termesztő közegbe jut a párolgási veszteségek lehető legkisebb szinten való tartása érdekében)

Egynyári öntözés: (Egynyári öntözés: egy öntözési idényben közvetlenül felszíni vízből, ideiglenes szivattyúállással, maximum 120 mm/ha (1200 m3/ha) öntözővíz kijuttatása, legfeljebb 100 ha nagyságú területen) 147/2010. (IV.29.) Korm.rendelet 60.§ (1a) bek. alapján: Egynyári öntözés akkor engedélyezhető, ha a megfelelő minőségű szabad vízkészlet rendel-kezésre áll. 72/1996. (V.22.) Korm.rendelet 5.§ (13) bek. alapján: Egynyári öntözés akkor engedélyezhető, ha az öntözendő területre öt éven belül egynyári öntözésre szóló engedély nem került kiadásra.

18/1996. (VI.13.) KHVM rendelet 2.sz. melléklet IV./6.pont és IV/A./2.pont alapján: Az öntözésre vonatkozó vízjogi engedély iránti kérelemhez talajvédelmi tervet ill. egynyári öntözés esetén egyszerűsített talajvédelmi tervet kell mellékelni. Az aszálykárok enyhítése érdekében sík- és dombvidéki tározók programja indult. 10 kormányrendeletben kiemelt üggyel, 1 érinti területünket.

Víziközmű üzemeltetés-szolgáltatás: Víziközmű: olyan közcélú létesítmény, amely település, vagy települések ivóvízellátását, ill. a településen, településeken keletkező szennyvizek összegyűjtését, elvezetését, tisztítását, a tisztított szennyvíz felhasználását, elhelyezését szolgálja közüzemű működtetéssel. Az ivóvízellátás fogalomkörébe beleértendők az ivóvíztermelés, az ehhez kapcsolódó ivóvízbázis-védelem, az ivóvízkezelés, -tárolás, -szállítás, -elosztás, felhasználási helyre juttatás és a kapcsolódó tüzivíz biztosítás. A szennyvízelvezetés fogalomkörébe beleértendő a elvezetés, tisztítás, befogadóba vezetés, egyesített rendszer esetén pedig a csapadékvíz-elvezetés is.

Üzemeltetés: Szolgáltatás: Vízügyi hatóság által kiadott vízjogi engedély alapján az ivóvízellátást és a szennyvízelvezetést-tisztítást biztosító vízilétesítmények szakszerű fenntartása, használata, a megfelelő minőségű ivóvíz fogyasztókhoz való eljuttatása, ill. a szennyvizek elvezetése, megfelelő tisztítása és befogadóba vezetése. (műszaki, szakmai jellegű engedély) Szolgáltatás: Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal által kiadott engedély alapján az ivóvízellátás - mint szolgáltatás - szervezeti, gazdasági, minőségi biztosítása. (szervezeti, gazdasági jellegű engedély)

Az üzemeltetésre vonatkozó jogszabályok: 1995. évi LVII. Törvény (a vízgazdálkodásról) 72/1996. (V.22.) Korm.rend. 18/1996. (VI.13.) KHVM rend. 21/2002. (IV.25.) KöViM rend. 201/2001. (X.25.) Korm.rend. 58/2013. (II.27.) Korm.rend. A szolgáltatásra vonatkozó jogszabályok: 2011. évi CCIX. Törvény (a víziközmű-szolgáltatásról)

Szolgáltatás alapelvei az érvényesítés sorrendjében a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. tv. szerint: Természetes erőforrások kíméletének Ellátásbiztonság elve Ellátási felelősség elve Szolgáltatói felelősség elve Szennyező fizet elve Regionalitás elve Szolidaritás elve Költségmegtérülés elve Legkisebb költség elve Víziközművek együttműködésének elve Keresztfinanszírozás tilalmának elve

Néhány új fogalom a víziközmű-szolgáltatás terén: Felhasználói egyenérték (FE): FE=A+B+Kx4 (fogyasztók számosságát határozza meg) A: szolgáltatást lakossági díjon igénybevevő felhasználó B: szolgáltatást nem lakossági díjon igénybevevő felhasználó K: közműfejlesztési hozzájárulásra kötelezettek közmű-fejlesztési kvótái Engedélyhez szükséges FE: jelenleg 50000 FE, 2015.01.01-től 100000 FE, 2016.01.01-től 150000 FE Ellátásért felelős: állam, települési önkormányzat Közérdekű üzemeltető: a Magyar Energetikai és Közmű-szolgáltatási Hivatal által – az ellátáshoz fűződő közérdekből – víziközmű-szolgáltatás nyújtására kijelölt üzemeltető.

Közérdekű üzemeltető kijelölésének esetei: A szolgáltatás veszélybe kerül, mert az üzemeltetési szerződés megszűnik, a szolgáltató fizetésképtelenné válik, a szolgáltatásra szóló engedély visszavonásra kerül, az üzemeltetés egyéb okból ellehetetlenül és az ellátásért felelős nem gondoskodott a szolgáltatás biztosításáról.

A víziközművek fejlesztése terén az ivóvízminőség javító program felgyorsítása érdekében mintegy 90 beruházást, a szennyvízelvezetési és -tisztítási program felgyorsítása érdekében mintegy 300 beruházást minősített a Kormány kiemelt üggyé Kormányrendeletekben. Ebből a területünket 5 ivóvízminőség javítást szolgáló és 35 szennyvízelvezetést és –tisztítást szolgáló beruházás érinti.

Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatás A települési folyékony hulladék (TFH, szippantott szennyvíz) gyűjtése, szállítása kikerült a hulladékok köréből és a hulladékokról szóló törvény alól és bekerült a vízgazdálkodásról szóló törvény alá, nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésként mint közszolgáltatás. 1995. évi LVII. törvény X/A. Fejezete, 44/B.-44/J. §-ok Ezen közszolgáltatás ellátása az önkormányzatok kötelező feladata.

A szolgáltatás során összegyűjtött szennyvíz átvételének (jellemzően szennyvíztisztító telep) helyét a vízügyi hatóság jelöli (jelenleg határozattal). A települési önkormányzat képviselő-testülete önkormányzati rendeletben állapítja meg a köz-szolgáltatás szabályait. A települési önkormányzat képviselő-testülete a közszolgáltatás ellátására szerződést köt a vízügyi hatóság által nyilvántartásba vett közszolgáltatóval, legfeljebb 10 évre. A hatósági nyilvántartásba vétel a közszolgáltató tevékenységre vonatkozó bejelentése alapján történik (jelenleg határozattal). A közszolgáltató köteles a közszolgáltatói tevékenységéről évente részletes költség-elszámolást készíteni az önkormányzat részére.

A részletszabályozást a 455/2013. (XI. 29. ) Korm A részletszabályozást a 455/2013. (XI.29.) Korm.rendelet tar-talmazza, amely 2013.dec.30-án lép hatályba. Átmeneti idő: A hulladékról szóló CLXXXV. törvény 90.§ (2) bek. rendelkezése értelmében a 2013. január 1. előtt kiadott és még hatályos hulladékkezelési engedélyek alapján végezhető a tevékenység a hatályosság idejéig, de legkésőbb 2014. december 31-ig. Azon szennyvíztisztító telepek, amelyek vízjogi üzemeltetési engedély szerint rendelkeznek szippantott szennyvíz fogadó kapacitással, a vízjogi üzemeltetési engedély alapján átvehetnek továbbra is kezelésre szippantott szennyvizet az engedéllyel rendelkező begyűjtőktől.

Köszönöm a figyelmet!