A pietizmus a nőnevelésről

• A reformáció elterjedésével és a protestáns egyházak kialakulásával párhuzamosan a 16. század végétől kezdődően a luteránus-evangélikus egyház teológusai egyre inkább törekedtek arra, hogy a vallás alapvető tanításainak kérdéseiben álláspontjukat kifejtve határolódjanak el mind a régi keresztény, mind pedig az új kálvinista egyház tanításaitól. • A vallási tanok pontos megfogalmazása során a teológia tudománynak eszköztárát hívták segítségül, így az egyszerű vidéki lelkipásztorok képzésében is egyre fontosabb szerepet játszott a professzionális valláselméleti-dogmatikai felkészültség. • Az egyre feszesebbé váló lutheránus ortodoxia a vallás kérdéseiben szigorúan megvonta azt a határt, amely a laikusok és az egyház képviselőinek kompetenciája között húzódott.

• A szigorodó előírások a nők szerepkörét is érintették, eltiltották őket a tanítói hivatástól. • Fő tevékenységi körként a családi otthon körüli teendők ellátását és a gyermeknevelést fogalmazták meg számukra. • Az eredeti lutheri, kálvini protestáns felfogás, miszerint a házasság a férj és a feleség szövetsége a gyermekek Istennek tetsző nevelése érdekében – egyre inkább megmaradt az eszmény szintjén. • A megszilárduló ortodox evangélikus dogma tanítása szerint a nő férjének alárendelt minden tekintetben, így a vallásgyakorlás terén is. • A század vége felé már bezárultak azok a kapuk, amelyek pár évtizeddel korábban még nyitva álltak a nők előtt az egyházban és a közéletben játszott jelentősebb szerep felé vezetve őket.

• Hamarosan azonban színre léptek olyan teológusok is, akik a közéleti cselekvés bővebb lehetőségét kínálták a nők számára. • Matthäus Meyfart ( ) például egy új reformáció eljövetelének szükségességéről prédikált és írt, egy olyan reformációról, amely az eredeti lutheri tanok szellemében valósítja meg a még ezen a világon egyénileg elérhető szellemi-vallási-erkölcsi újjászületést. • Johann Arndt ( ) „Igazi kereszténység” (Das wahre Christentum) című könyvének megjelenése (1605) után egyre több olyan lelki épülést segítő írás jelent meg, amelyeknek szerzői a lelki és szellemi erők segítségével megvalósítható újjászületést jövendölték.

• Ezekben a könyvekben az igaz hívőtől elvárható tulajdonságok sorában háttérbe szorultak az olyan értékek, mint a buzgó templomjárás, a protestáns vallási tanok pontos ismerete és az üdvözüléshez az egyházi szentségek elfogadásán keresztül vezető kanonizált út. • Előtérbe került viszont az egyénileg átélt vallásos kegyességre való törekvés, a belső lelki élet megtisztulásából fakadó elhatározásból fakadó megtérés és – a lutheri értelemben vett – „megigazulás”.

• A 17. század vége Európa legtöbb országának lakossága számára politikai viharokkal, háborúkkal, éhínségekkel terhes időszak volt. • A vérzivataros jelen és a bizonytalan jövő sokakban apokaliptikus víziókat keltett a közelgő világvégéről. • Egyre nagyobb mértéket öltöttek a már korábban is fel-felbukkanó laikus kegyességi mozgalmak, amelyeknek résztvevői hamarosan zárt közösségekké kovácsolódtak. • E gyülekezetek tagjai az egyházi keretek kötöttségei között tartott istentiszteletek kötöttségeivel szemben a belülről fakadó kereszténység élményének közösségi keretek között történő, de egyénileg, személyesen átélt formáját részesítették előnyben (Innerlichkeit).

• Az első kegyes gyülekezet, a Collegium Pietatis nevet viselő lelkiségi kör 1670-ben Frankfurtban jött létre Philipp Jacob Spener ( ) esperes házában. • A pietizmus hamarosan kiterjedt spirituális mozgalommá terebélyesedett, tagjai a Szentírás olvasásával és értelmezésével foglalkoztak – a templomokon, az egyházon kívül. • Nem kevés gondot okozott Spener számára az, hogy mozgalmát ne bélyegezzék meg a lutheránus ortodoxia képviselői úgy, mint az egyházon belül szeparatizmus vagy eretnekség egyfajta megnyilvánulását.

• Arra törekedett, hogy a pietizmus a mindennapok vallásosságának egyik bensőséges, érzelmileg mélyen átélt vonzó formája legyen az erre fogékony hívek számára. • A hitélet megreformálására vonatkozó elképzeléseit Spener 1675-ben tette közzé Pia Desideria című könyvében.

• Ebben a vallási újjászületés több feltételét írta le: • 1) Intenzívebb, alaposabb foglalkozás Isten igéjével. • 2) A laikushívők bevonása a léleknevelő munkába. • 3) A tettekben és példás életvitelben megnyilvánuló kereszténység hirdetése. • 4) Elfogadó, türelmes magatartás a vallási viták során. • 5) A teológiai oktatás újjászervezése: az elméleti teológia összekapcsolása az istenfélő életvitellel. • 6) Az igehirdetés hitépítő jellegének kidomborítása a puszta retorika helyett.

Philipp Jacob Spener

• Azért, hogy az eretnekség vagy az egyházszakadás gyanúját eloszlassa, Spener a korábban zárt olvasókörét hamarosan nyitottá tette valamennyi érdeklődő számára. • Így nők is részt vehettek az összejöveteleken. J • elenlétük azonban egyszersmind feszültséget is okozott, mivel elvileg jogukban állt volna véleményüket kifejteni különböző teológiai kérdésekben, ezt azonban Spener kategorikusan elutasította. • Az asszonyoknak Spener gyülekezetében félrevonulva kellett helyet foglalniuk, „hogy ne lássák őket, de ők mindent hallhassanak.” Szigorúan tilos volt viszont a vitába beleszólniuk vagy kérdéseket feltenniük.

• Azoknak a – főleg nemesi vagy gazdag polgári családból való – asszonyoknak számára, akik nem elégedtek meg a bibliamagyarázatok és léleképítő eszmefuttatások figyelemmel követésével Johanna Eleonora von Erlau (a házasságkötés után Petersen) alapított bibliamagyarázó olvasókört. • E közösség is hamarosan jelentős számú követőre tett szert. • Erőteljesen élmény- és élményközpontú szövegmagyarázatokra került sor ebben a gyülekezetben, vallásgyakorlásuk szinte teljes egészében nélkülözte a teológiai alapokon nyugvó tudatosságot. • Tagadták a vallással kapcsolatos ismeretek és tudás jelentőségét, felfogásuk szerint a legfőbb cél „Isten létének szívbeli megtapasztalása”.

• Német földön hamarosan egészen kiterjedt mozgalom jött létre olyan asszonyok – egyebek között Johanna Eleonora Petersen (1644–1724) – közreműködésével, akik enthuziasztikus hevülettel léptek a közélet porondjára, és töredelmes bűnbánatra szólították föl a legkülönbözőbb rendű-rangú világi és egyházi méltóságokat. • A csodavárás chiliasztikus eksztázisa elegyedett ebben a vallásos mozgalomban az apokaliptikus látomások által előidézett félelemmel. • Hatása jelentős volt: egyre több asszony számolt be látomásokról, világvége-víziókról, egyre többen jövendölték Krisztus közeli eljövetelét. • Az mind jobban terebélyesedő eksztázis hullámnak a világi hatóságok vetettek véget, amikor betiltották a gyülekezeteket. A pietista vallásmegújító mozgalom ettől fogva az evangélikus templomok falai közé szorult vissza.

• A pietizmus tehát a vallásgyakorlás egyszerűsítését, bensőségessé, személyessé válását szorgalmazta, de hatása nem merült ki ebben. E mozgalom a gyakorlati nevelést és oktatást megjobbítani szándékozó reformelképzelések egy részének is fontos táptalajul szolgált.

August Hermann Francke ( ) • A korszak pedagógiai reformereinek egyik legjelentősebb képviselője volt, aki 1692-től kezdődően Halle egyik elővárosa, Glaucha lelkészeként működött. • Francke maga is keresztül ment az Isten által való megszólítás, bűnbánat és megtérés folyamatán, ebből táplálkozott az a meggyőződése, miszerint ő Isten eszköze a világ jobb útra térítésében. • Szilárdan hitt abban, hogy az „igazi kereszténység” meggyökereztetésével Isten evilági birodalmának ideje a közeli jövőben eljön.

• Ennek azonban előfeltétele a lelki megérintés- bűnbánat-megigazulás katartikus folyamatán át igazi kereszténnyé váló hívek nagy tömegeinek megjelenése, ez pedig csak céltudatosan tervezett intézményes nevelés révén valósítható meg. • Francke Halle nevelő-oktató intézetek egész sorát hozta létre, amelyekhez tanítóképző intézet, könyvesbolt, nyomda és gyógyszertár is társult. iskolákat alapított. Az iskolák szigorú légköre, rigorózus nevelési programja jól szolgálták az „evilági aszkéták” nevelését.

• Francke a fiúk számára „Paedagogium”-ot (1696), a leányoknak pedig „Gynaeceum”-ot (1698) hozott létre. Kezdetben mindkét nevelő- oktató intézetbe nemesi és nagypolgári családok gyermekei jártak. • A Gynaeceum – rövidebb megszakítással – 1698-tól 1727-ig tartó fennállása során a 6-15 éves korú leányok intézete volt. • Egy idő után exkluzív jellege oldódott: már a kispolgári sorból származó gyerekeket is befogadta. Az iskola a nem szűnő gazdasági- financiális nehézségek miatt 1740-ben végképp megszűnt.

• Kezdetben a leánynevelő intézet anyagi alapjainak megteremtésében és nevelési-oktatási programjának kidolgozásában tevékeny részt vállalt egy hallei bárónő, Katharina von Gersdorf ( ). • Az ő közreműködésével sikerült elérni, hogy a fiatal lányok rendkívül intenzív, szigorúan pietista alapokon nyugvó vallásos neveléséhez kapcsolódóan a városi polgári körök igényeivel, elvárásaival találkozó praktikus ismeretek és készségek egész sorát tudják felkínálni. • A Gynaeceumban az elemi ismeretek (írás, olvasás, számolás), a Bibliaismeret és a katekizmus oktatása mellett így került sor a francia nyelv tanítására és az olyan tipikus „női munkákra” való felkészítésre is, mint például a hímezés, a varrás, a szövés, a fonás és a háztartás vezetésének praktikus ismeretei. • Rendkívüli tantárgyanként felkínálták a görög és héber (!) nyelvet, de a leányok járhattak a zene- és a zongoraórákra is. A képzés színvonala mindezekkel együtt is elmaradt a fiúk iskolájának, a Paedagogiumnak a nívójától.

• Francke leánynevelő intézetének legfőbb célja mégis a szigorú, belülről fakadó alapelveket-értékeket meggyökereztető valláserkölcsi nevelés volt. • Ennek eszközéül szolgált az aszkétikus életmód és a gyerek életének szinte minden percét kontroll alá vonó folyamatos felügyelet. • A hálókamrák az elemi kényelmet is nélkülözték, az étel szegényes volt, a gyerekek vétkeit kérlelhetetlen szigorral büntették. • Kifejezettel gyanakodva figyelték a kislányok fel- felbukkanó „rossz tulajdonságait”, mint például a büszkeség, a türelmetlenség, a bőbeszédűség, vagy a lustaság. „A szív érzéseinek teljes átformálására” törekedtek.

• Az új pietista jellemvonások kialakulásának kedvező előjeleként üdvözölték, ha a gyermek félrevonulva imájába mélyed. • A gyanakvás légköre azonban még ekkor is éreztette hatását: sokszor fogadták kétkedve a leányok jó magaviseletét, mert azt úgymond a „dicséret iránti gyermekies vágy és a színlelésre való bűnös hajlam” is előidézheti.

• Francke pietista szellemben folytatott nevelő tevékenysége és az őt követő pedagógusok munkássága nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a század fordulójára a korábban világi-felekezeti színezetű vallási megújulási mozgalmak egyre inkább a befelé forduló, érzelmi alapokon nyugvó személyes vallásosság irányába tolódtak el. • Ebben a tudatformálásban jelentős szerepet játszottak a korszak szentéletű pietista asszonyai. * * *