szóvivő, osztályvezető Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A reklamációs szabályok változása
Advertisements

Webshopok+jogi megfelelőség
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok a GVH eljárásaiban
Vállalkozói - szakhatósági fórum üzleti partnerkeresés Tóth Katinka fogyasztóvédelmi felügyelő Karcag, november.
Fogyasztóvédelmi Akadémia
Alapfogalmak (fogyasztó, jótállás, szavatosság, 72 órás cseregarancia)
TÁMOP JÓTÁLLÁS ÉS SZAVATOSSÁG Előadók: DR. PALOTAI FERENCNÉ, az OFE Baranyai megyei elnöksége és a Baranya megyei Békéltető Testület tagja,
Szavatosság, jótállás, termékfelelősség
Timeshare © dr. Horváth Zsófia – Dr. habil. Miskolczi Bodnár Péter.
Távollevők között létrejött szerződések
Helyi termék értékesítés adózási tanácsadása – műhelymunka őstermelők, kistermelők, kézművesek, agroturisztikai szolgáltatók, és civil szervezetek részére.
FOGYASZTÓVÉDELMI ALAPISMERETEK
1 Polgári jog Szerződésszegés Magatartás, körülmény, állapot mely szerződésbe ütközik vagy sérti a fél szerződéssel kapcsolatos jogait. szerződésszegés.
A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok a évi XLVII. törvény alapján dr. Nagy Andrea Magdolna ügyvéd május 30.
A fogyasztói jogviták rendezésének alternatív fórumai, a békéltető testületi eljárás jellegzetességei Dr. Baranovszky György elnök BKIK mellett működő.
1. Árfeltüntetés alapvető szabályai
E-KERESKEDELEM SZABÁLYOSAN
A fogyasztóvédelemről szóló törvény évi módosítása
CLV Partners Ügyvédi Iroda
Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
KÉSZ ÁTVERÉS AVAGYFOGYASZTÓAPÁCBAN?. ÁRUBEMUTATÓK SAJÁTOSSÁGA Kiállítás Kiállítás Vállalat Vállalat Termék Termék Gyakorlati bemutató Gyakorlati bemutató.
A SZERZŐDÉSSZEGÉS.
Szabálysértési méltányossági kérelem
A fogyasztók tájékoztatása
A fogyasztóvédelmi szabályozás rendszere Fogyasztóvédelmi törvény (1997. évi CLV. törvény) 10 fejezetből áll: pl.: -fogyasztók életének, egészségének,
A fogyasztók tájékoztatása
© dr. Horváth Zsófia – Ujváriné dr. Antal Edit. Általánosságban A kötelezett helytáll azért, hogy a termék vagy szolgáltatás 1. megfelel a minőségi követelményeknek,
Felelősség, termékfelelősség
© dr. Horváth Zsófia – Ujváriné dr. Antal Edit. Üzlethelyiségen kívül kötött szerződés Szabályozás 85/577/EGK tanácsi irányelv 370/2004. (XII.26.) Kormány.
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok
Távhőszolgáltatás és fogyasztóvédelem dr. Balku Orsolya főosztályvezető Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Távhőszolgáltatási Konferencia és KiállításPécs,
Fogyasztóvédelmi hatósági tevékenység a megyei kormányhivatalban
dr. Szöllősy András UCP Osztály július 29.
A VÁLLALKOZÁSOK SZEREPE A FOGYASZTÓVÉDELEMBEN Dr. Kohuth Viktor
A fogyasztóvédelemről szóló évi CLV. törvény módosítása A békéltető testületeket érintő tervezett változások Dr. Mozolai Mónika osztályvezető 2012.
Fogyasztói panaszok a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmába ütköző magatartásokkal kapcsolatban Dr. Nagy Márta Budapest, 2010.szeptember
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FOGYASZTÓVÉDELMI FELÜGYELŐSÉGE Közösen a fogyasztókért: a békéltető testületek és a fogyasztóvédelmi hatóság együttműködésének.
Fogyasztóvédelmi Felügyelősége Tipikus fogyasztói panaszok a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tükrében április 3.
A szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatás igénybevételéről és elszámolásáról november 16. Sebestyén Andrea EMVA jogcím-felelős.
Vállalkozói - szakhatósági fórum üzleti partnerkeresés Tóth Katinka fogyasztóvédelmi felügyelő Mezőtúr, november.
Vállalkozói - szakhatósági fórum üzleti partnerkeresés Tóth Katinka fogyasztóvédelmi felügyelő Kunszentmárton, december.
Kereskedelmi levelezés
 2008-ban kezdődött a munka  Fogyasztóvédelmi szabályok kódex szerű összefogása  Harmonizáció kérdései  Még nincs vége Dr. Morvay György.
Egészségügyi panaszok az Európai Fogyasztói Központ gyakorlatában „Egészségügyi szolgáltatások – békéltető testületek szerepe és jövője a fogyasztóvédelemben”
Eötvös Loránd tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FOGYASZTÓVÉDELMI FELÜGYELŐSÉGE
2. Előadás Kötelmi jog - szerződés
Allergének jelölése a nem előre csomagolt élelmiszerek esetében
Az élelmiszerekkel kapcsolatos szabályok
Jótállás. Kisajátítás Építési jog április 3. Készítette: Dr. Pintér Szilvia.
A fogyasztó és a vállalkozás fogalma, gyakorlati kérdések az Fgytv. végrehajtása során Országos szakmai konferencia Budapest, Dr. Eitmann.
A SZAVATOSSÁGGAL, JÓTÁLLÁSSAL KAPCSOLATOS FOGYASZTÓI KIFOGÁSOK INTÉZÉSE június.
Fogyasztóvédelmi Szakmai Fórum Tatabánya Készítette: Dr. Nagy Sándor KEM KH Fogyasztóvédelmi Felügyelőség.
A békéltető testületek hatékonyságának növelése – az egészségügyi szolgáltatással kapcsolatos panaszok gyakorlata január 20.
Kereskedelmi gyakorlatok megítélése a hatóságok joggyakorlatában dr. Dobó-Kocsis Veronika Veszprém Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztály 2016.
Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztálya dr. Pethő Hajnalka Katalin Gyomaendrőd, 2016.
Az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések szabályozása Magyarországon és az EU-ban Osgyáni Anikó.
Dr. Dávid Ivett Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Hatósági és Jogi Főosztály április 22. Várható szankcionálási eszközök.
„Fogyasztói reklamáció, panaszügyintézés - avagy minőségi kifogás esetén a fogyasztói jogérvényesítés Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Műszaki.
A fogyasztóvédelmi felügyelőségek feladat-és hatásköreit megállapító legfontosabb jogszabályok -Fogyasztóvédelemről szóló törvény -Nemzeti Fogyasztóvédelmi.
Piacfelügyelet = Veszélyes termékek kiszűrése Az áruk és szolgáltatások biztonságosságával és megfelelőségével kapcsolatos ellenőrzési és felügyeleti feladatok.
Szavatossággal, jótállással kapcsolatos fogyasztói kifogások intézése, a gyakorlatban el ő forduló jogellenesen félrevezet ő tájékoztatások, az új PTK-nak.
Békés Megyei Kormányhivatal
Az elektronikus kereskedelem
7. fejezet Fogyasztóvédelem az élelmiszergazdaságban
Fogyasztói jogok és a fogyasztók magánjogi védelme
Fogyasztóvédelem Vevőszolgálati előadás 2017 Előadó: Lehotkai Péter.
Fogyasztói reklamációk (szavatosság, jótállás, termékszavatosság) Előadó: Lehotkai Péter.
Nemzeti Élelmiszer Nyomon Követési Platform
Fogyasztóvédelmi hatósági ellenőrzések 2019
Előadás másolata:

szóvivő, osztályvezető Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság A szavatosság-jótállás szabályai és a fogyasztói panaszok intézésének rendje Dr. Fülöp Zsuzsanna szóvivő, osztályvezető Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Budapest, 2012. április 17.

Szavatosság és jótállás „Tévhitek” A szavatosság-jótállás szabályai és a fogyasztói panaszok intézésének rendje Hibás teljesítés Szavatosság és jótállás „Tévhitek” Panaszok, kifogások rendezése (vásárlók könyve, jegyzőkönyv-felvétel, írásbeli/szóbeli panasz) Fogyasztói jogérvényesítés fórumai

Szavatosság és jótállás Az előadás fókuszában: Fogyasztói szerződés Termékértékesítés

Hibás teljesítés → szavatosság és jótállás A teljesítés akkor hibás, ha a szolgáltatás a teljesítés időpontjában nem felel meg a jogszabályban előírt és a szerződésben (és az annak részét képező használati útmutatóban, vásárlói tájékoztatóban) meghatározott követelményeknek. Hibás teljesítésnek minősül továbbá egy dolog szakszerűtlen összeszerelése, akkor is, ha azt jogosult végezte el, de a szakszerűtlen összeszerelés a használati útmutató hibájára vezethető vissza. (Ptk. 305. §)

Hibás teljesítés → szavatosság és jótállás HIÁNYOSSÁG JOGSZABÁLYI SZERZŐDÉSES szabvány/műszaki előírás teljesítés általános szempontjai  rendeltetésszerű használatra való alkalmasság ha egyéb jellemzőben is megállapodtak

Hibás teljesítés → szavatosság és jótállás - a hibás teljesítés JOGI FOGALOM! - hibátlan termék esetében is fennállhat (pl.: piros cipő helyett kéket adnak) - ugyanakkor nem minden hibás termékre vonatkozik (a hiba ismert vagy felismerhető volt)!

NEM LEHET KIZÁRNI A FELELŐSSÉGET Hibás teljesítés → szavatosság és jótállás lehet hibás teljesítés akkor is, ha a termék leértékelt, v. akciós! NEM LEHET KIZÁRNI A FELELŐSSÉGET teljes egészében! Max. egyes, már meglevő hibák vonatkozásában.

Hibás teljesítés → szavatosság és jótállás SZAKSZERŰTLEN ÖSSZESZERELÉS is lehet hibás teljesítés a fogyasztó végezte a (rossz) használati-kezelési útmutató alapján eladó, ill. annak megbízottja végezte

Hibás teljesítés → szavatosság és jótállás Hibás teljesítés következménye a szavatosság és a jótállás Szavatosság ≠ jótállás SZAVATOSSÁG JÓTÁLLÁS (GARANCIA) Ptk. 305-311/A. §§ KÖTELEZŐ ÖNKÉNTES jogszabály szerződés reklám 151/2003. Korm. rend. Mellékletében felsorolt új tartós fogyasztási cikkek

Hibás teljesítés → szavatosság és jótállás (KÖT.-Ő) JÓTÁLLÁS 2 év az első 6 hó az eladón, utána a fogyasztón 1 év mindvégig az eladón! határidő/ jelleg bizonyítási teher

PÁRHUZAMOS FENNÁLLÁS Hibás teljesítés → szavatosság és jótállás ha van jótállás, akkor az a szavatosság mellett áll fenn ha van kötelező jótállás, akkor annál az önkéntes jótállás nem lehet hátrányosabb!!! egyébként az önkéntes jótállás feltételei szabadon állapíthatóak meg Minőségvédelmi eszközök lehetséges fennállása: 2 év szavatosság 1 év kötelező jótállás pl.: 3 év önkéntes jótállás vásárlás

Hibás teljesítés → szavatosság és jótállás HELYREÁLLÍTÁS KÉT LÉPCSŐ NÉGY IGÉNY 1. lépcső KICSERÉLÉS KIJAVÍTÁS a fogyasztó választhat, kivéve: lehetetlenség aránytalanság a fogyasztónak nem volt joga az eladó nem vállalta/ nem tudott eleget tenni 2. lépcső ÁRLESZÁLLÍTÁS ELÁLLÁS a fogyasztó választhat, kivéve: jelentéktelen hiba (nincs elállás!)

Hibás teljesítés → szavatosság és jótállás HATÁRIDŐK MÓDOSULÁSA KIJAVÍTÁS KICSERÉLÉS meghosszabbodik a szavatossági-, ill. jótállási határidő (a hiba közlésétől a kijavítás elvégzéséig eltelt idővel) újból indul a szavatossági-, ill. jótállási határidő

Hibás teljesítés → szavatosság és jótállás (KÖTELEZŐ) JÓTÁLLÁS PLUSZ SZERVIZHEZ FORDULÁS ha fel lett tüntetve a jótállási jegyen HELYSZÍNI JAVÍTTATÁS, ELSZÁLLÍTTATÁS >10kg (kiv.: járművek), ill. rögzített bekötésű termékek HÁROM MUNKANAPON BELÜLI CSERE nem 72 óra  hivatalos naptár szerinti 3 munkanap! hibás termék esetén, amennyiben a hiba a rendeltetésszerű használatot akadályozza az eladó nem hivatkozhat az aránytalanságra  köteles cserélni

Szavatosság és jótállás (KÖTELEZŐ) JÓTÁLLÁS minden vásárolt termék 2 év elévülési az első 6 hónap az eladón, utána fordítva tárgyi kör határidő/ jellege bizonyítási teher Mellékletben felsorolt 1 év „hibafelmerülési-, közlési” mindvégig az eladón JÓTÁLLÁS (PLUSZ) jótállási jegy átadása; javításkor: rávezetés helyszíni javíttatás, elszállíttatás (>10kg, rögzített termékek) szervizes javíttatás 3 m.n. belüli csere KÖZÖS: u.a. igények + u.a. feltételek kijavítással meghosszabbodik, kicseréléssel újból indul a határidő eladói költségviselés (anyag-, munka-, továbbítási kiadások)

Az elállási jog (üzleten kívüli értékesítés esetén) A távollevők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II. 5.) Kormányrendelet (pl. termékbemutató, e-kereskedelem) 8 munkanapon belül Indokolás nélkül Előzetes írásbeli tájékoztatás Írásban, szóban 30 napon belüli vételár visszatérítési kötelezettség Fogyasztót csak a termék visszatérítésének költsége terheli Kivételek az elállási jog alól

72 órás pénz-visszafizetési garancia „Tévhitek” 72 órás pénz-visszafizetési garancia 8 munkanapon belül történő elállás Szavatossági/jótállási igény csak a csomagolás megléte esetén érvényesíthető Jótállási igény érvényesítéséhez kell a blokk is

Hibás termékkel kapcsolatos kifogások intézése jogszabály: 49/2003. (VII. 30.) GKM rendelet szavatosság, illetve kötelező jótállás keretében érvényesített kifogások intézése során alkalmazandó kifogásintézéshez elegendő, ha a fogyasztó bemutatja az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot (pénztári blokk, számla, elismervény)

Hibás termékkel kapcsolatos kifogások intézése Jegyzőkönyv-felvétel 49/2003. (VII.30.) GKM rendelet A fogyasztói kifogásról jegyzőkönyvet kell felvenni Kötelező tartalmi elemek Másolati példányt át kell adni a fogyasztónak Törekedni kell a 15 napon belüli javításra/cserére

Hibás termékkel kapcsolatos kifogások intézése Jegyzőkönyv kötelező tartalmi elemei: Fogyasztó neve, címe Fogyasztási cikk megnevezése, vételára Vásárlás időpontja Hibabejelentés időpontja Hiba leírása A fogyasztó által érvényesíteni kívánt igény A kifogás rendezésének módja (ha ez a fogyasztó igényétől eltér, akkor ezt is rögzíteni kell)

A fogyasztó panaszt tehet Panaszkezelés jogszabály: a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (Fgytv.) 17/A. § A fogyasztó panaszt tehet a vállalkozásnak, ill. a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő forgalmazásával, ill. értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére, mulasztására vonatkozóan.

Panaszkezelés szóban írásban 30 nap azonnal megvizsgálni orvosolni írásban másolati példányát átadni elutasítás 3 évig megőrizni! jegyzőkönyv indokolás + hatóság/BT + levelezési cím

Panaszkezelés Vásárlók könyve jogszabály: A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 5. § A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet 25. § formai követelményeknek való megfelelés: méret, oldalszám, folyamatos számozás, meghatározott adatok feltüntetése, kereskedelmi hatóság általi hitelesítés. jól látható és könnyen hozzáférhető helyen kell kihelyezni! a fogyasztót TILOS akadályozni, illetve befolyásolni a bejegyzésben! a vásárlók könyvébe tett bejegyzés ÍRÁSBELI PANASZ!

A fogyasztói jogérvényesítés fórumai Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság: A szavatossági és jótállási igényeknek a kereskedők által történő intézésével összefüggő kérdésben rendelkezik hatáskörrel. Ezen túl az Fttv. alapján is széles hatósági jogkörrel rendelkezik a fogyasztók szavatossági és jótállási jogait érintő, a jótállási jegyen vagy a honlapon megjelenő félrevezető tájékoztatások, azaz a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok vonatkozásában. Bíróság és Békéltető Testület: A szavatossági és jótállási igények megalapozottságáról és jogosságáról való, azaz az eladó és a fogyasztó közötti egyedi szerződéses jogvitában történő döntés bírósági - vagy békéltető testületi - hatáskörbe tartozik.

Köszönöm a figyelmet!