Elhívás, Felkészítés, Elküldés

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Közösség 4. ISTEN CSALÁDJÁBAN ÉLNI
Advertisements

Lépj tovább a szolgálatban!
A lehetőségek megragadása, másokért
A menórát sokan zsidó szimbólumnak tartják, amit a választott nép használt Isten rendelésére. A Messiás (Krisztus) követői az évezredek folyamán egyre.
ÖRÖK ÉRTÉKEK Életünk döntések sorozata: Mózes példája; Zsid.11,24-26; „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.
Isten célja a gyülekezettel 2: Közösség
Krisztus uralma alatt élni 3. András hadművelet Johan Lukasse írása nyomán Megváltóm és Királyom.
Tanítványság Tanítványság koncepció – szemlélet
Hol a résem Miért jó nekem odaállni?
Megbocsátás és parancsba kapott szeretet
Krisztus uralma alatt élni 1. András hadművelet Johan Lukasse írása nyomán Megváltóm és Királyom.
Elhívás, Felkészítés, Elküldés
Lemondás az uralomról I.Jézus Krisztus megtiltotta a tanítványkörnek az uralkodást, úgy, ahogy azt a társadalomban gyakorolják. Mk 10:35-45 „Ekkor hozzálépett.
Folyamodjatok az Úrhoz,
Tisztelet - dicsőség Jon Palmer.
Vegyetek erőt! Folk Iván.
Jézus mondja: menjetek el tehát és tegyetek tanítvánnyá minden népet …
„Az asszonyok gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak. És íme, Jézus szembejött velük,
Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldött két tanítványt, és ezt mondta nekik: „Menjetek az előttetek.
ALAPIGE: 1Kir 3,
BÁTOR VAGY GYÁVA (alamuszi) KERESZTYÉN VAGY?
Isten akarata-e, hogy megházasodjam? A házastárs kiválasztása.
TEMESVÁR FEBRUÁR 17 HÁZICSOPORTOK A GYÜLEKEZETBEN.
(Elhívás, felkészítés, elküldés 3.). a) Mt 10:16/a – Én elküldelek titeket… Jn. 10,11: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. Mt.
Az Élet Igéje augusztus Chiara Lubich 1949-es írása.
JÉZUS ÉS A HÁZASSÁGTÖRŐ ASSZONY
Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek
Helyettem meghalt Ő Elvette minden bűnöm Mondd, ó, mondd ki volt Ő? Meghalt a Golgotán, Függött a keresztfán, Jézus, Jézusnak hívják.
Uram, Istenem, tiéd az éjszaka és tiéd a nappal,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
Koinónia a gyakorlatban
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
EGYHÁZI IMATALÁLKOZÓ AZ EURÓPAI ROMÁKÉRT április 12. csütörtök KDOBVI baracskai objektum.
Királyi kenet Heidelbergi KT 31., 32..
A békéltetés szolgálata
Tudod-e, hogy szükséged van rá? „A bölcs ember nyitott szemmel jár, a bolond pedig sötétben botorkál” (Prédikátor 2, 14)
Kicsoda Isten? 4. prédikáció
Gyülekezeti látás Jon A. Palmer.
BECSÜLETESSÉG Becs, becses… ÉRTÉKES! Becsül: értékel, tisztel.
ADAKOZÁS „ Nagyobb boldogság adni, mint kapni!”
*. Türr István Gerster Béla április 7.
„ Én vagyok az ÚR, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtek a földön, mert ezekben telik kedvem – így szól az Úr ! „ Jer a.
7. Én lelkem, mire csüggedsz el? Mit kesergesz ennyire? :/: Bízzál Istenben s nem hágy el, Kiben örvendek végre. Ki nekem szemlátomást Nyújt kedves szabadulást,
Jn 14,26 A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam.
Jézus követése Ifjúsági óra.
Isten mondta.
Hamvazó- szerda.
1Mózes2,16-17; Jób1,6-22 Ter 2, Az Úristen parancsot adott az embernek: „A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert.
Isten hídjai Magyarország2014. KERESSÜNK HIDAKAT Emberek,akiket el szeretnénk érni Holvagyunk? Isten hídja.
Az első csoda: Kánai Menyegző
Református istentisztelet 2015 január 11 vasárnap.
Református istentisztelet 2014 december 21 advent negyedik vasárnap.
Karácsony Dicsőség mennyben az Istennek és
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Jn. 3:16 Mint Bárány.
Milyen a Szellemi életünk?.  Erre megkérdezték: „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették.
XI Évközi Vasárnap Á - év
Húsvét II Vasárnapja A - év A - év J n 20,19-31 Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek,
Nagyböjt II Vasárnapja Á - év
Nagyböjt III Vasárnap Á-év János 4,5-42 Jézus megérkezett Szamaria egyik városába, amelyet Szikarnak neveznek, közel ahhoz a földdarabhoz, amelyet Jákob.

Háború és béke. háború és béke békesség fejedelme az úr vitéz harcos.
Igeolvasás „14Most azért az URat féljétek, és őt szolgáljátok tökéletesen és igazán. Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeket atyáitok szolgáltak.
Húsvét II Vasárnapja B év
Isten lakhelye.
NEM JÓ AZ EMBERNEK EGYEDÜL? HÁZASSÁG.
Bemerítés ...merítkezzetek be mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára… (Apcsel 2: 38b)
A tanítvány magányának és közösségi életének dilemmája
Előadás másolata:

Elhívás, Felkészítés, Elküldés Máté evangéliuma 10:1-15

Szükségek betöltése a lelki érettség szerint Kiterjesztés V: Vezető Táplálókat Táplál Felkészítés M: Munkás Másokat táplál Megalapozás T: Tanítvány Önmagát táplálja Evangelizálás ÚH: Új hívő Táplálásra van szüksége. NH: Nem hívő Nem táplált. Halott Isten előtt. www.ujremeny.hu

Tanítványság lépcsői 3 -> 4 4) ÖT-EV: ő 2 -> 3 teszi én elérhető vagyok Mt.28:18-20 ApCsel.1:8 2 -> 3 3) ÖT-ÉS: ő teszi és én segítem Lk.10:1-16 1 -> 2 2) ÉT-ŐS: én teszem ő segít Lk..9:12-14 (13) 1) ÉT: én teszem ő nézi Mt.5:35-42 Jn.2:1-12 www.ujremeny.hu

A tanítványok felsorolása Ssz Mt. 10:2-4 Mk. 3:16-19 Lk. 6:14-16 1. Péter (Simon) 2. András (Péter testvére Jakab (a Zebedeus fia) 3. János (a Zebedeus fia) 4. 5. Fülöp 6. Bertalan (Nátánael) 7. Tamás Máté 8. Máté (a vámszedő) 9. Jakab (az Alfeus fia) 10. Taddeus (Júdás a Jakab fia) Simon (a Zelóta) 11. Júdás (a Jakab fia) 12. Júdás Iskáriótes

Mt 10:7-8/a – „Menjetek el és hirdessétek…” Közel jött Isten országa! Gyógyítsatok, támaszzatok fel, tisztítsátok meg, űzzétek ki! – Az emberek szükségeihez való viszonyulás

Mt 10:8/b-13 - Önzetlenség és gondoskodás Mt 10:8/b-9 - Ingyen kaptátok, ingyen adjátok Mt 10:10 - méltó a munkás a maga bérére Lk. 8,3: …de sok más asszony is, akik szolgáltak neki vagyonukból. Mt 10:11 – Kinél szálljanak meg?

Mt 10:12-15 – Ne alkudjatok meg! Mt 10:12-13 – Az üzenet nem változhat! Gal. 1,10: Most tehát embereknek akarok a kedvében járni, vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája. Jn. 14,27: Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.

Mt 10:12-15 – Ne alkudjatok meg! Mt 10:14 – Az elutasításhoz való helyes viszonyulás - A por leverése ismert zsidó szokás volt…

Mt 10:15 – A döntés felelőssége és következménye Szodoma és Gomora 1Móz. 18,20-21: Azért ezt mondta az ÚR: Mivel már igen sok a jajkiáltás Sodoma és Gomora miatt, és vétkük igen súlyossá vált, lemegyek, hogy megnézzem: vajon csakugyan a hozzám fölhatolt jajkiáltás szerint cselekedtek-e, vagy sem. Tudni akarom. 1Móz. 19,4-5: Lefekvés előtt a város férfiai, a sodomaiak, körülvették a házat; ifjak és öregek, az egész nép kivétel nélkül. Bekiáltottak Lótnak, és azt mondták neki: Hol vannak azok a férfiak, akik hozzád jöttek éjszakára? Hozd ki őket hozzánk, hadd ismerjük őket. John Martin (1789-1854) angol festő

Mt 10:15 – A döntés felelőssége és következménye Mk. 16,16: Aki hisz, és megkeresztelkedik (bemerítkezik), üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.

Mt 10:15 – A döntés felelőssége és következménye ApCsel. 13,45–48: Amikor meglátták a zsidók a sokaságot, elteltek irigységgel, és káromolva ellene mondtak Pál beszédének. Ekkor Pál és Barnabás bátran ezt mondta: „Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk. Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig.” Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták az Úr igéjét, és akik az örök életre választattak, mindnyájan hívővé lettek.

Mt 10:15 – A döntés felelőssége és következménye ApCsel. 18,6-8: Amikor azonban ellene szegültek és szidalmazták, lerázta ruhájáról a port, és ezt mondta nekik: „Véretek a ti fejetekre szálljon: Én tiszta vagyok! Mostantól fogva a pogányokhoz megyek.” Ekkor eltávozott onnan, és egy Titiusz Jusztusz nevű istenfélő ember házába költözött, akinek a háza szomszédos volt a zsinagógával. Kriszpusz, a zsinagógai elöljáró pedig hitt az Úrban egész háza népével együtt; és a korinthusiak közül, akik hallgatták őt, szintén sokan hittek és megkeresztelkedtek.