Niklas Luhmann A tömegmédia valósága Készítették: Lókucza Sándor, Hadobás Nóra Fritz Zsuzsanna

A tömegmédia fogalma Luhmann: mindazon társadalmi intézmények, melyek a kommunikáció terjesztéséhez a sokszorosítás eszközeit alkalmazzák. Ezek közé tartoznak a könyvek, folyóiratok, újságok, fényképészeti, vagy elektronikus másolási eljárások, illetve az elektronikus média.

A tömegmédia társadalomelméleti beágyazódását azon meghatározottsága teszi lehetővé, hogy kizárja a közvetlen interakció lehetőségét. Ezáltal tartható meghatározott keretek között maga a rendszer és így jöhet létre a társadalom szabályozott, etikai és gazdasági keretek közt megvalósuló önmegfigyelése is.

A tömegmédia két hangsúlyos szelekciós tényezőnek ki van téve: 1. az adáskészség és a bekapcsolási érdek, minek értelmében a szervezetek, melyek a tömegmédia kommunikációját létrehozzák pusztán sejtésekkel (közvélemény-kutatás) élhetnek tartalmaik elfogadását illetően. 2. A specifikus médiatartalom-gyártás a programok standardizálódásához, de egyidejű differenciálódásához is vezethet, aminek következtében a befogadó azt veheti át a kínálatból ami neki fontos, vagy amiről úgy érzi, környezetében tudni illik.

A luhmann-i kommunikáció- és médiaelmélet, mint társadalomelmélet differenciaelméleti (tágabban rendszerelméleti) alapokon fekszik. Ez pedig a tömegmédiumok esetén is azt jelenti, hogy a média, mint rendszer is a rendszer/környezet megkülönböztetés alapján, az információ/nem információ kódja alapján határolja el magát a társadalom többi alrendszerétől.

Miképpen lehetséges a tömegmédia valóságkonstrukciójának valóságát leírni? A kommunikáció témái biztosítják, melyek lehetővé teszik, hogy a tömegmédiumok műveleti zártságuk ellenére se különüljenek el a társadalomtól és a kifelé irányuló referencia és önreferencia összhangban maradjon a rendszerszerű kommunikáción belül. Mindezt pedig úgy tegyék, hogy közben fenntartsák a társadalom folyamatos ingerlését, vagyis a témák nyilvánosságra hozatalával és ismertségük elterjedésével, azok későbbi kikopásával (hírérték-vesztésével) fenntartsák a társadalom részéről az információigényt azáltal is, hogy a tömegmédiumok más társadalmi szférákhoz (politika, tudomány, jog, politika, művészet) kapcsolódnak.

Hírek és tudósítások A hírek és tudósítások esetén a legnagyobb paradoxon, amit fel kell oldani, az-az, hogy a médiának folyamatosan friss híreket (vagy a hírek hírré váló reflexióját) kell szolgáltatnia, vagyis nem pusztán akkor kell eseményeket gyártania, ha azok újdonságként előttünk állnak, hanem ezt naponta kiszámítható ütemben és keretek mellett kell tenniük.

Hírek és tudósítások Itt is fontos előtérbe állítani, ez esetben már nem a hagyományos igazságfogalom működéséről, hanem egy szabályozott, professzionális (zsurnalizmus) keretek mellett működő rendszer eseményszelektáló- így konstruáló tevékenységéről van szó.

Szelekciós tényezők Újdonság Konfliktusok Mennyiségek Helyi vonatkozás Normasértések Erkölcs Személyek Aktualitás Véleménynyilvánítás

Mindenfajta válogatás mögött a sűrítés, megerősítés, általánosítás, sematizálás összefüggése rejlik. Ez az absztrakció a külvilágban nem található meg, csak a róla való kommunikációban, mely egyidejűleg aláhúzza a munka legfontosabb tézisét is: „..csak a kommunikáció (helyesebben: a tömegmédiumok rendszere) kölcsönöz jelentést a tényállásoknak.

Értelemsűrítmények, témák, tárgyak a tömegmédiumokon keresztül zajló kommunikáció "saját értékeiként" keletkeznek.” (Luhmann 2008: 48) A tömegmédiumok így egyszerre ápolják és ássák alá hitelességüket - hiszen éppen a manipuláció gyanújában térnek vissza egységükhöz az információ és nem-információ kódértékei.

„A rendszernek így együtt kell élnie a manipuláció gyanújával, mert ezen a módon bontakoztatja ki és adja vissza a rendszernek saját paradoxonát, információ és nem-információ különbségének egységét.” (Luhmann 2008: 48)

Niklas Luhmann A tömegmédia valósága A reklám Készítette: Fritz Zsuzsanna

Balgaság, ám a dolog nyilvánvalóan működik! A reklám A tömegmédiumok szférájában a reklám tartozik a legrejtélyesebb jelenségek közé. Hogyan lehetnek a társadalomnak a jól szituált tagjai annyira ostobák, hogy sok pénzt adjanak ki reklámra, megerősítvén mások ostobaságba vetett hitét? Balgaság, ám a dolog nyilvánvalóan működik!

A reklám manipulálni próbál, őszintétlen, és előfeltételezi, hogy ezt feltételezik róla. Egy reklámban egy csapásra megoldódnak az indíték-gyanú problémái. Egy reklám elárulja szándékait. Eszközei rafináltak és rejtettek. Komplex lélektani eszközökkel reklámoznak, melyek megkerülik a kritikára hajló kognitív szférát, érzékeinket. A reklámokban a nevek és az optikai jelzések különös figyelmet érdemelnek.

A közönség felismeri, hogy reklámról van szó, de azt már nem, hogy miként befolyásolják. Döntési szabadságot beszélnek a néző hasába, aztán ráveszi, hogy önként akarjon valamit, amit egyáltalán nem akart. Elterjedt módszere az „elhomályosítás”- a paradox nyelvhasználat. Pl.: Javasolják, hogy pénzkiadással „spórolni” tudunk.

A reklám célja Célja, tehát az ellentétes indítékok bekebelezése.  a nézők tudatos döntéseket hoznak, tudattalanul. Pl.: bujtatott reklám Fontos, hogy érdeklődés által rögzített területre törjenek be. A reklám legfontosabb látens funkcióihoz tartozik, hogy ízlés nélküli embereket ízléssel ruház fel.

A reklám és divat A divat elég nagy körben önmagában is motivál, szinte kényszer követni a divatot…

Ebből következik, hogy rövid időn belül támad igény az információra. A reklám folyton újat kíván és ezen alapul a divat hatalma is. A „trend-felderítők” kémlelik, mi a menő kultusztárgyakat gyártanak. Az irány egyértelműen a tömegtermelés és a tömegdivatok irányába tart. A tömegmédiumok rendszerének itt saját funkciója van, amely a mindennapi kultúrában a redundancia (felesleges, új információtól mentes közlemény) és a változatosság közti viszonyban lelhető fel.

Inkább kétségbeesett, mint okos cselekedet ugyanazt még egyszer megvenni.  motivikus támasztékra van szükség, s ennek legjobb eszköze az illúzió, hogy az ugyanaz valójában nem is ugyanaz, hanem valami új. Például egy BMW mindig BMW marad  „újracsomagolják”

Régi BMW versus új BMW

Niklas Luhmann A tömegmédia valósága A szórakoztatás Készítette: Hadobás Nóra

Mi az a szórakoztatás? ~: a modern szabadidő-kultúra része Funkciója: elütni a felesleges időt A tömegmédia keretei között a valóságkonstrukció keretei között vizsgáljuk információ és nem-információ kódolásban. Olyan külső keret, melyben a fiktív valóság érvényesül. A valóság metszete, amelyben a második világ létrejön. Optikailag vagy akusztikusan körülhatárolt, erre a célra preparált zajok sora, amelyeket „hangokként” értelmeznek.

Kiindulópont: a játék általános elmélete A játék a valóság megkettőzése: a játék gyanánt felfogott valóság kiválik a hétköznapi realitásból, második valóság teremtődik. A játék műveletében utalások vannak a vele egyidejűleg létező valóságra. Igazodni kell a játékszabályokhoz.

Társasjáték és szórakoztatás Társasjáték: szociálisan egyeztetett viselkedéssor. Szórakoztatás: egy egész világ, a fiktív valóság, nincs szüksége szabályokra. Közös vonás: a néző megfigyelheti a kezdetet és a véget.

Kétoldalas tárgyak A szórakozás által teremtett valóságos tárgyak, amelyek átmenetet biztosítanak a valóságos valóság és a fiktív valóság között. Filmek vagy szövegek. Belső oldalukon a képzelet világa látható, amelyhez információkra, és nem játékszabályokra van szükség.

Információk Különbségek, amelyek különbségeket teremtenek. Visszamenőleg vannak beágyazva. Egymásból adódóan egymásutániságukban is valószínűtlen eredmények szerint rendeződhetnek. Az információ-feldolgozó műveletek sora teremti meg a plauzibilitást (nyilvánvalóságot) a valóságos valóság és a fiktív valóság közötti különbségtételben.

Bizonytalanság, feszültség A szórakozás izgalmát az ábrázolt fiktív valóság bizonytalansága adja, mely további információkra van utalva annak feldolgozása érdekében. Minden feszültség egyéni módon keletkezik és oldódik fel. A feszültség megteremtéséhez engedni kell, hogy a szerző visszalépjen a szöveg mögé.

Elbeszélés A szórakozás alapmintája. Látszólag kevés vele funkcionálisan egyenértékű képződmény létezik: vetélkedő, sportesemények közvetítése.

Modern regény A közönséghatásra számító tömegmédiumok egyik szüleménye. Műfaja az újkori újságírásból jött létre. A fikciós regényekből az olvasó saját életére következtethet. Jövőorientált regénytervezés. Múltba visszanyúló utalások. Jövő és múlt együttese adja a történet megérthetőségét.

Szórakoztatás a modern regényben A befogadás során a megfigyelő megtanulja a másodfajú megfigyelést: a szövegben felvonultatott személyek élményeire és indítékaira összpontosítja figyelmét.

Regény a 19. század közepén Elhagyja a szórakoztatás területét és átengedi a tömegmédiának. A 20. Század művészete már nem fikciós. A fikciós jelleg feltételezi, hogy tudjuk, miként kellene festenie a világnak ahhoz, hogy a fikció a világ helyes leírásának számíthasson.

Szórakoztatás és a résztvevők Támaszkodni kell a nézők meglévő tudására. A szórakoztatásnak nem a tanítás a célja (kivéve hírek és tudósítások). A szórakoztatás a meglévő tudást arra használja, hogy eltávolodjon tőle azzal, hogy átlépi a néző tapasztalati horizontját a tipikusság, az idealizálás, vagy valószínűtlen kombinációk felé.

A szórakoztatás célja Az én által átélt, remélt, félt, elfeledett tartalmak felélesztése. Az új „mitológiát” a tömegmédiumok szórakoztatási formái teremtik meg. A szórakoztatás újból megerősíti mindazt, amik amúgy is vagyunk: az emlékezeti teljesítmények itt is tanulási folyamatokhoz kötődnek.

Másodfajú megfigyelők Nem saját viselkedésünk hasonlítására vagyunk motiválva, hanem arra, hogy megtanuljunk megfigyelni megfigyelőket. A másodfajú megfigyelők okosabbak, de kevésbé motiváltak, mint akiket megfigyelnek.

A szórakoztatás résztvevői Felszólítást kapnak, hogy önmagukra vonatkoztassanak vissza. Az önmegfigyelés, a sajátmegfigyelés megfigyelése közben lelhető fel önazonosságunk. A szórakozás az én elhelyezkedését teszi lehetővé az ábrázolt világban. Az egyén a szubjektum oldaláról szabályozza a szórakozást: befogadja, vagy kirekeszti.

A tömegmédia valósága, mint a valóságos valóság mindazok a technikai műveletek, melyek a médiatartalmak létrehozásáért felelősek: nyomtatás, sugárzás, adás-vétel, terjesztés az átadott és feldolgozásra kerülő üzenetek megértése, vagy félreértése

A tömegmédia valósága, mint a másodlagos valóság A másodrendű megfigyelés valósága. Felváltja azokat a tudásnormákat, amelyeket más társadalmi alakzatokban kitüntetett megfigyelők írtak elő, pl. bölcsek, papok, nemesség stb. Itt nem a műveletek megfigyelése a fontos, hanem a médiumok megfigyeléseinek megfigyelése.

Morál és botrány A tömegmédiumok meghatározzák a világ olvasatának módját, a morált. A morálnak botrányra van szüksége, ami a tömegmédiát igényli. A film és televízió világában a valóságos valóság és a fikciós valóság kibogozhatatlanul összekeveredik.

Szabadság A tömegmédiumok aláássák a szabadságmegértést: a szabadságot a kényszer hiányaként fogják fel. A tömegmédiumok társadalmi ártatlansága abban áll, hogy senkit sem kényszerítenek.

Önmeghatározás (autonómia) A tömegmédia rendszere önmagát „vérfrissíti”: maga teremt ellenállást saját megszokásaival szemben. Az empirikus társadalomkutatás célja, hogy a tömegmédiumok valóságkonstrukcióját tesztelje.

Valóság, de milyen? A tömegmédiumok nem közmegegyezéses valóságot teremtenek. Megfigyeléseiben az önreferencia és a kifelé irányuló referencia közötti megkülönböztetéshez kell tartania magát.

Fogadjuk el… Fogadjuk el saját beállítódásunkat a valósághoz, de ne azt tartsuk általános érvényűnek. Elegendő saját valóságszemléletünket önnön identitásunkkal eggyé olvasztani, s projekcióként felmutatni. A valóság már nem közmegegyezéses.

Mi a tömegmédia funkciója? Erre a kérdésre maga a szerző adja meg a legkompaktabb választ:  „a tömegmédia funkciója a társadalmi rendszer önmegfigyelésének irányítása - amin nem egy specifikus tárgyat értünk, hanem a világnak rendszerre (társadalom) és környezetre való felosztását...(...)... a tömegmédia funkciója így az ingerlés felkeltésében és fenntartásában áll - nem pedig a tudás bővítésében és az emberek normákhoz való nevelésében."

Ingerelhetőség pedig Luhmann szerint olyan rendszerekben jön létre, melyek rendelkeznek az ellentmondások észrevételét és kompenzálást lehetővé tevő memóriával, vagyis képesek valóságot generálni. Így a tömegmédia társadalmilag elfogadott és az egyének számára ismerős jelent garantál minden funkciórendszernek. A tömegmédia fő hozzájárulása a modern társadalomhoz pedig a kommunikáció szabadságfokának növelése, mely átszövi a mindennapi kommunikációt is, illetve kitermeli a társadalom sajátértékeit.

A társadalom és a tömegmédia rendszere így nem a habermasi élet-világkoncepción alapuló konszenzusra épül, hanem a társadalom stabilitása éppen azon objektumok generálásán alapul, melyek a későbbi kommunikációban adottnak vehetőek. Tehát a társadalmi struktúrák dinamikája akkor jön létre, ha véleménykülönbség áll fenn az egyes felek közt, így további interakciók alapját jelentő kommunikációk jönnek létre.

A Luhmann-i elmélet leíró, hiszen éppen a szocialitás média általi keletkezését, mint a társadalom megfigyelésének megfigyelését lehetővé tevő társadalmi konstrukciók létrejöttét írja le és elemzi. Ez pedig szorosan kapcsolódik ahhoz az értékbeállítódáshoz és ismeretelméleti szempontrendszerhez is, melynek értelmében a német rendszerelméleti, leíró gondolkodás szembehelyezkedik azokkal a normatív társadalomkoncepciókkal, melyek pusztán egyfajta társadalommodellt tartanak kívánatosnak és annak létrejöttéhez, fenntartásához meghatározott cselekvési modelleket várnak el a társadalom szereplőitől.

A tömegmédia elméletének leírásával a szerző a társadalom keletkezését, mint annak kommunikációk általi ingerlését akarja leírni, a megfigyelők (média) megfigyelésén keresztül. Ennyiben pedig magyarázatot ad arra is, hogy miért jönnek/jöhetnek létre a szocialitás keletkezésében kulcsfontosságú - de önmagában valószínűtlennek tartott - kommunikációk elfogadásai.

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal: Humberto Maturana az autopoiézis- és az operacionális zártság elméletén keresztül kapcsolódik szorosan a luhmann-i társadalom- és médiaelmélet fő áramához. Talcott Parsons pedig a funkcionális rendszerek koncepcióján keresztül illeszkedik a szerzőhöz. De természetesen hozzá sorolhatóak még a kibernetika, illetve logika tudományaihoz kötődő Gregory Bateson (információ fogalom) és Heinz von Foerster (másodlagos kibernetika) munkái is. Természetesen szoros viszonyt ápolt Luhmann a rendszerelmélet alkalmazott és rokon diszciplináival (szervezetelmélet, gazdaság- és jogelelmélet, stb.), illetve a konstruktivizmus más kiemelt szerzőivel is. (Baecker, Schmidt, stb.)

Kitekintés: Luhmann után Niklas Luhmann (1927-1998) A 20. század második felének legjelentősebb német szociológusa, a modern társadalomelmélet nagyszabású alakja. Teoretikus építményében kulcsszerepet játszik a kommunikáció, a jelentés és interakció fogalma.

Az internet térhódítása 1990-es évek a World Wide Web kialakulása alkalmazások számának robbanásszerű növekedése 1990-es évek vége további, dinamikus növekedés az Internet globalizálódása (az országos és nemzetközi vonalak sávszélességének növekedése; a földrajzi határokon átívelő szolgáltatások megjelenése) az Internet popularizálódása (pl. ingyenes e-mail szolgáltatások; otthoni Internet elérés általánossá válása)

Mit gondolna Luhmann 2009-ben? Az internet meghatározó szerepet tölt be a tömegmédiában. A számítógépek végzik a legtöbb információcserét.

Felhasznált irodalom, elérhetőségek Akinek nem szűnik előadásunk után sem az érdeklődése Niklas Luhmann után, az nézze meg a következő német nyelvű weblapot! http://twitter.com/niklasluhmann

Köszönjük a figyelmet!