Székely János – Dobszay János Jászol és kereszt A Sapientia Főiskola Könyvtára bemutatja: Székely János – Dobszay János Jászol és kereszt interjúkötet Értékes gondolatok értékes könyvekből Jászol és kereszt : Székely János püspökkel beszélget Dobszay János Budapest : Kairosz Kiadó, 2009

I. „Elcsábítottál Uram, és én hagytam hogy elcsábíts.”

Mi volt édesapád édesanyád titka, amivel nem csak a vallást, a külső formákat, hanem a hitet is tovább tudták adni? Milyen volt az imádságos élet a családban? . A szüleim valóban különleges emberek. Most így idős korukban is – édesapám már jóval túl a nyolcvanon – minden nap egymás kezét fogva mennek a reggeli misére. Gyerekként mindig öröm volt látni, és ma is nagy erőt ad, hogy házasságukat és a hitüket ilyen szépen megőrizték, s bennünket – két bátyámmal és a húgommal együtt – felneveltek. Gyermekkoromból különösen az adventi gyertyagyújtások emléke ivódott mélyen belém. Körbeültük a koszorút, és ahogy [az imának] vége lett valami nagy béke és jó hangulat lett úrrá a családban. Merthogy – kár lenne tagadni – nyilván nálunk is voltak feszültségek, félreértések. De ezek a problémák valahogy így, az Úristen körül elsimultak, és a szüleimen is lehetett érezni, hogy fölülemelkednek a gondokon. .

[Templomba és aztán iskolába is a ferencesekhez jártál [Templomba és aztán iskolába is a ferencesekhez jártál.] Miért nem lettél később ferences szerzetes, ha már ennyi lelki útravalót kaptál tőlük a templomban, és az iskolában? Maga a papság gondolata mikor fogalmazódott meg benned? . A szellemiségük kétségtelenül hatott erősen rám. Kezdetben élt is bennem a gondolat, hogy egyszerű szerzetes legyek, aki naphosszat kapálgat a kertben, és imádkozik. Abban az időben ilyen szerzetesi életre nem volt lehetőség. Szerzetes az lehetett, aki vállalta, hogy pedagógusként dolgozik. (…) Nagyon kicsi gyerekkoromban [fogalmazódott meg, hogy pap legyek]. Szinte (…) így születtem. A legelső, amikor kimondtam, [hétéves koromban volt], amikor az állatkertben sétáltam az egyik unokahúgommal. (…) A lány megkérdezte, ha megnövök, feleségül veszem-e. Én meg mondtam, hogy sajnos nem lehet, mert pap leszek. Ez az első emlékem arról, hogy ezt kimondtam. A családban nagyon sokáig nem mondtam, nem akartam, hogy bárki beleszóljon. (…) Harmadikos gimnazista lehettem – a villamoson utaztam édesanyámmal és megkérdeztem tőle, hogy szerinte én mi leszek. Mire ő egyből rávágta, hogy pap. (…) Meglepett, hogy ennyire tisztán látja. .

Egy elmélkedésben Jeremiás próféta szavait idézed a megszokottól igencsak eltérő fordításban: „elcsábítottál Uram és én hagytam, hogy elcsábíts” [Hogy érted ezt?] . Én valóban úgy gondolom, hogy pap vagy szerzetes abból lesz, aki nem tud ellenállni a csábításnak. Aki az Isteni hívásra nem tudja könnyedén megrántani a vállát és elfelejteni az egészet. Volt az én életemben is egy pont, amikor fölmerült bennem, hogy másfelé is mehetnék. Konkrétan megtetszett egy lány, és el is gondolkoztam rajta mi lenne ha… Nagyon érdekesen alakult, (…) kiderült, hogy a lánynak nem sokkal korábban vőlegénye lett, amiről én előzőleg nem tudtam. (…) Néhány óra múlva annak az örömét éreztem, hogy Isten utánam nyúlt, mert fontos vagyok neki, meg akart magának tartani. (…) Megéreztem, hogy az Úristen nem enged, és ez felemelő volt. Sokan karitatív munkán keresztül találták meg a kapcsolatot a „külvilággal”. Te is? Mi is rendszeresen látogattuk például a gyermekbénulásos fiatalok Baba utcai otthonát. Itt ápolták a Heine Medin járvány utolsó áldozatait, mivel a kórt, akkor már a védőoltásnak köszönhetően sikerült megállítani. (…) [Az ő szenvedéseiken keresztül értettem meg,] hogy a szenvedés mennyire közel tud emelni Istenhez. Nem sajnálatot várnak tőlünk a betegek, hanem azt, hogy normális emberként, barátként kezeljük őket. .

Mikor, hol volt az első igazi, személyes találkozásod a Szentírással? . Talán tizennégy éves lehettem, amikor nyár elején elhatároztam: elolvasom az egész Bibliát. A Balatonnál nyaraltam. Volt a tó partján egy gyönyörű jegenyesor. Ott hasaltam naphosszat a fűben, fújta a szél a fákat, néha felhők futottak át az égen, és én úgy éreztem egészen odaátról jönnek a szavak. Rengeteg mindent nem értettem. (…) A lényeget azonban, úgy hiszem nagyon is felfogtam. Éreztem a Biblia hatalmas erejét szépségét, az élő Istent aki szól hozzám. Életre szóló élmény volt. (…) Ma is szeretem úgy kézbe venni a Bibliát, hogy leülök és órákon át úgy olvasom, hogy belemerülhessek a hangulatába. Azt hiszem, nekem kezdetektől volt egy jó szemüvegem a Biblia olvasásához: a hitem. És ezzel olvastam. Persze rengeteget kérdeztem abban az időben az atyát; néha nyilván már kicsit elege is volt ebből az ostromból. [Aki jó válaszokat adott,] de azért ő is küszködött. Éreztem, hogy vannak olyan kérdések, amelyekre nem könnyű válaszolni. .

. De hát a Biblia nem kényelmes könyv. Nem lehet fotelben ülve, lapozgatva, csak az egész életünkkel, - feltéve, hogy az ember beengedi az életébe az élő Istent, és hagyja hogy ott sok mindent felforgasson. Isten ugyanis nem elvont igazságokat nyilatkoztatott ki a Szentírásban. A Biblia nem hittankönyv, hanem Isten (…) „önközlése”. Mindenekelőtt önmagát akarta belerejteni a szavakba. A Biblia végtelenül egyszerű szavakkal van tele. Ahhoz hasonlókkal, amiket egy édesanya mond gyermekének: „Ne félj én veled vagyok! (…) Ha tengereken kelsz is át veled leszek és a hegyek nem borítanak el.” .

II. „És tizenkettõt alkotott, hogy vele legyenek.”

[A gimnázium után katona voltál onnan pedig Esztergomba kerültél szemináriumba.] De ott sem tanultál sokáig, a Szentföldön folytattad tanulmányaidat. (…) Gondolom óriási élmény lehetett arra a földre lépni, majd huzamosabb ideig ott is élni, ahol egykor Jézus működött. . A találkozás Szentfölddel, különösen az első hetek, hónapok semmi máshoz nem fogható élményt jelentettek. Különleges érzés volt, hogy az Isten itt szólt és cselekedett. Az ember szinte lebegett a föld fölött. De nagyon nehéz mindezt visszaadni. Például annak a legelső betlehemi karácsonynak a légkörét szavakba önteni, amikor a szentestét odalent tölthettem, abban a szűk kis barlangban, ahol Jézus megszületett. Fönt a Székesegyházban folyt az ünnepi szertartás, mi meg, körülbelül úgy hatvanan, akik befértünk, odalent, a betlehemi barlangban vettünk részt a szokásos három éjszakai szentmisén, közben énekeltünk imádkoztunk. Nagyon egyszerű mégis bensőséges ünneplés volt, boldogító pillanatokkal. Ott éltem át leginkább azt a csodát, hogy Isten gyermekként jött a világra, hogy egészen közel jöhessen hozzánk.. Sebezhető akart lenni, hogy átölelhesse az emberiséget. Betlehemi születés temploma Betlehemi barlang kapuja .

Mélyen belém vésődött az első golgotai szentmise is Mélyen belém vésődött az első golgotai szentmise is. Ott térdeltünk, ahol egykor Krisztus vérét ontották, és az ember azt érezte, hogy Ő most itt van. Megindító volt az a zarándoklat is, mikor megmásztuk a Sínai-hegyet, ahol egykor Mózes az égő csipkebokorból Isten hangját hallotta szólni, majd ahol később megkapta tőle a tízparancsolatot. Betlehem közelében volt az iskolánk, szinte minden délután kisétálhattunk a városba Jeruzsálembe és a környező vidékre, ami szintén nagy benyomást tett rám. . Golgota [A kollégiumban sok lengyellel találkoztál, és a nyelvüket is egész jól megtanultad.] Ha jól számolom ez már a hetedik nyelv, amellyel behatóbban találkoztál a korábbi német, angol, latin, héber, görög és egy kis eszperantó tanulás után… Az utóbbi csak rövid ismerkedés volt. Igazán jól az olaszt beszéltem, ez volt Betlehemben a közös nyelv. A diakónusszentelésem [is a szentföldön] volt, beilleszkedett az ottani papképzés programjába. (…) A szüleim is ki tudtak utazni az ünnepre, így aztán kicsit körbevezethettem őket az országban. Maga a szentelés a bencések Sion templomában volt, ami annak a helynek a szomszédságában van, ahol az utolsó vacsora történt. Különösen szent ez a hely: az Egyház születésének a helye. . Utolsóvacsora terme

Hazatérve, 1991 márciusában szenteltek pappá; újmisés emléklapodon Betlehem-Budapest megjelölés szerepel, valamint a Márktól vett jelmondat: „És tizenkettőt alkotott, hogy vele legyenek.” Mire utal, honnan jött ez az idézet? . Valóban, kicsit különlegesen megfogalmazott mondat, amit a fordításaink sem tudnak egészen pontosan visszaadni. Valahogy azt éreztem ebben a mondatban, hogy – amiként az apostolokat, úgy – az Úristen engem is eleve magának teremtett, az életemet kisgyerekkoromtól megpecsételte. A papságomnak tehát nem az a lényege, hogy prédikálni fogok, hanem az, hogy neki adom az életemet. [A szentelés után] Érsekvadkertre kerültem. (…) [Ahol] nagyon szeretetteli fogadtatásban volt részem. (…) A palócok különleges emberek, nagyon nagy szívük van. Akit megszeretnek azt nagyon-nagyon szeretik, akit viszont nehezen fogadnak el, azzal ezt éreztetik is. (…) Ők a magukénak éreztek, s én is megszerettem ezt a falusi életet. (…) A négyezres lélekszámú faluban körülbelül háromszáz cigány élt. [Próbáltam jó kapcsolatot ápolni velük, szerveztem a cigány gyerekeknek tábort, a felnőtteknek pedig külön hittanórát tartottam]. Eljutottunk odáig, hogy hét [cigány] házasságot a templomban is megkötöttek; 30-40 éves fejjel újra kimondták az igent. Érsekvadkert .

Mindezekről bővebben olvashatunk a könyvben. Szent Gergely Egyetem Központi Szeminárium [Két év falusi káplánság után Székely János elöljárói Romába küldték őt, ahol a pápai Szent Gergely Egyetem mellett működő Biblikus Intézet hallgatója lett, és később megszerezte a szak-licenciátust. A római iskola után Pestre a Rózsák terére került, onnan Széphalomra, ahonnan a Központi Szemináriumba. [A mozgalmas életút számtalan megpróbáltatást rejtett: a római iskola új szellemiségét hozott, új kihívásokat adtak a fővárosi iskolákban való hitoktatások, és Széphalmon szembe került a Bokor mozgalom képviselőivel. A szemináriumban és több egyetemen is Újszövetségi Teológiát tanított, 1996 óta több tanulmánya és könyve is megjelent.] Mindezekről bővebben olvashatunk a könyvben. . Rózsák tere Széphalom

III. „Mindenki érte él”

Többször is hangsúlyoztad, hogy a Szentírást csak az életünkkel érthetjük meg, s hogy te is erre tetted fel az életed. Ezért is érdekelne, milyen istenkép alakult ki benned? . Két alapvető esemény vagy szimbólum van, ami az istenképemet meghatározza. Mindkettő valamilyen módon összefügg Szent Ferenccel. Ő honosította meg a betlehem-állítás szokását. Különösen foglalkoztatta a gyermek Jézus élete, s miután a Szentföldön járt, ő volt az aki a grecciói barlangban felállította az első betlehemet. Saját szemével akarta látni, ahogyan Isten gyöngye gyermekként e világra született. Szintén ferences találmány a keresztút. Az én Istenképemben is ez a két fókuszpont van a legerősebben jelen. Püspöki címerembe is ezért került ez a két kép: a jászol és a kereszt. Két megrendítő szimbóluma Isten szeretetének, alázatának és önfeláldozásának. Ez a két szimbólum jele annak, ahogyan én is szeretnék élni: szeretném, ha püspöki szolgálatomat e két szimbólum kísérné, jellemezné. A betlehemi jászol egyszerűsége szerénysége, alázata, és a kereszt teljes odaadása. . Greccio

Innen nézve kicsit provokatívnak tűnik az általad választott püspöki jelmondat: „Mindenki érte él.” Alighanem sokan kikérnék maguknak. . Azért választottam ezt a Lukácstól vett idézetet, mert szeretném életem minden tettét, minden percét Őérte adni, és szeretnék erre az odaadásra minél több embert elvezetni. Az ember akkor lesz igazán boldog, akkor teljesedik ki az élete, ha kezdi megsejteni azt a végtelen jóságot, szeretetet, amellyel Isten a világmindenséget megalkotta. Az életünk akkor teljesedik be, ha meglátjuk a szeretetnek ezt a nagy titkát, és lassan megtanuljuk viszonozni, ha megtanuljuk életünket fájdalmainkat és örömeinket neki adni. Annak a vasárnapnak az evangéliumából vettem, amikor a kinevezésemet megkaptam. Nekem szóló üzenetnek éreztem. De régtől fogva nagyon szerettem ezt a mondatot. Jézus itt a föltámadással kapcsolatban érvel, felidézve a csipkebokorról szóló jelenetet, hogy ő Ábrahám, Izsák és Jákob Istene. Tehát ő nem a halottak Istene, hanem az élőké, „mert mindenki érte él”. . Püspökké szentelés

Téged is várunk szeretettel! JÁSZOL ÉS KERESZT Székely János püspökkel beszélget Dobszay János Ebben a könyvben egész közelről megismerhetjük a frissen szentelt Székely János püspök atya személyiségét, őszinte humorát, barátságos jellemvonásait. Személyében egy olyan nagy tudású biblikus szakemberrel találkozhatunk, aki a tudás és püspöki hatalom ellenére alázatos, nyíltszívű szerény ember maradt, aki személyválogatás nélkül odafordul a szegény és elesett ember felé, legyen az cigány vagy más nemzetségű. Ebben a könyvben vall életútjáról, mely tele volt nehéz helyzetekkel, de mégis minden egyes cselekedete magáról Krisztusról beszél, akiért ő maga is él.       Köszönöm, hogy elolvastad a bemutatómat és ha kedvet kaptál, hogy elolvasd ezt a könyvet, vagy a „Miért hiszek?” sorozat egy másik kötetét azt megtalálod a könyvtárunkban. Téged is várunk szeretettel!