Készítette: Szalay Zoltán Ókori Róma Készítette: Szalay Zoltán

Csaták

A sereg táborból vonult ki ütközetre vagy menet közben harcolt A sereg táborból vonult ki ütközetre vagy menet közben harcolt. A harcot többnyire a könnyű csapatok kezdték szétszóródva középen. Amikor kb. 20 lépésnyire voltak az ellenségtől, a légiók folytatták a harcot, eleinte dárdákkal, majd kivont karddal. A lovasok a csatarend szárnyán foglaltak helyet vagy nyílt sorokban küzdöttek, gyakran leszálltak lovaikról. A lovasságnak nem volt kiemelkedő szerepe.

A megerősített városokat hirtelen támadással vagy ostromzárral vették be. A várost lövésnyi távolságon kívül árokkal és sánccal vették körül és kiéheztetéssel igyekeztek megadásra bírni. Ostromban legnagyobb szerepet a ostromgépek játszották: ostromlétrák, faltörők, falbontók, tolható tornyok, lövőgépek.

A teknősbéka A faltörő hatalmas gerenda, melyet egyik végén vasból készült kosfejjel erősítettek meg. A gerendát láncokkal keresztgerendákra függesztették, s kötelekkel a várfalnak lódították. Állványát, hogy a benne lévő katonákat meg- védjék, tető alá vonták.

Az ún. ballista 45 fokos szög alatt követ, gerendát lőtt ki. A falfúró A falfúró olyan volt, mint a faltörő, de ennek nem kosfej, hanem hegyes vas volt a végén. A ballista Az ún. ballista 45 fokos szög alatt követ, gerendát lőtt ki. A lövőgépek a testek feszítő erejének kihasználásával a lövedéket nagy távolságba vetették. Az állványon helyezték el a lövedék vályúját, majd a feszítőket. A szőrből vagy állati inakból, illetve belekből gyártott köteleket csavarok segítségével feszítették és erősítették. Ilyen gépezet volt a Catapulta, melyekből nyilakat lőttek ki.

Alliai csata Az alliai csatát a terjeszkedésének kezdeti szakaszában lévő ókori Róma és a Közép-Itáliát első ízben lerohanó gallokk vívták. A rómaiak veresége megnyitotta a gallok számára az utat magába a városba, amit ki is fosztottak.

Varro szerint a csatát Kr. e. 390 július 18-án vívták, de Kr. e Varro szerint a csatát Kr. e.390 július 18-án vívták, de Kr. e. 387 valószínűbb dátum lehet. Quintus Sulpicius mintegy 40 ezer rómait, hat légiót vezetett a Brennus vezette gallok ellen. A csatát ott vívták, ahol az Allia folyó a Tiberisbe ömlik, ahogy Livius írja, "a tizennegyedik mérföldkőnél". Livius szerint a gallok sokkal többen voltak, így „a rómaiaknak nagyon el kellett vékonyítaniuk az arcvonalat, hogy elkerüljék a bekerítését”. Brennus előbb a jobb szárnyat támadta meg, ahol a fiatalabb, tapasztalatlan katonák álltak, utána áttört középen és a balszárnyon. A rómaiak gyorsan megfutamodtak és óriási veszteségeket szenvedtek. A folyótól távolabb álló és egy magaslattól jobban védett jobbszárnyról Rómába menekültek, a többiek viszont a Tiberishez szorultak. A többség átjutott, de sokan megfulladtak. A Rómában maradtak azonban nem tudtak ez utóbbiak megmeneküléséről, és sokkal nagyobbnak gondolták a veszteséget, mint amilyen volt. Ez is magyarázhatta, hogy később harc nélkül feladták a várost, és csak a fellegvárat védték.

Sentinumi csata A sentinumi csata volt a harmadik samnis háború döntő csatája, amit Kr. e. 295-ben vívtak Sentinum közelében amiben a rómaiak képesek voltak legyőzni a szamnitákat. Róma ezzel folytatta Közép-Itália egyesítését. A rómaiakat Publius Decius Mus és Fabius Maximus Rullianus vezette, számuk körülbelül 38 000 fő volt, ami 4 légiót tett ki. Az ellenfeleik szamniták és gallok voltak. A két hadsereg, ugyanaz az erő, megérkezett Sentinumhoz, de várt két napot az ütközettel. Fabius szembeszállt a szamnitákkal Decius pedig a gallokkal. A csata végül római győzelemmel végződött, a gallokat visszavonulásra kényszerítették.

Asculunumi csata Az asculumi csata Kr. e. 279-ben zajlott a Római Köztársaság Publius Decius Mus consul vezette csapatai, illetve a Pürrhosz épeiroszi király vezette egyesült tarentumi, oszk, szamnisz és épeiroszi hadsereg közt. A pürrhoszi háború egyik fontos, egyenlő erők vívta csatája, amelyet ugyan a görög király nyert meg, de akkora veszteség árán, amely már-már vereséggel ért fel: innen eredeztetik a pürrhoszi győzelem kifejezést. A küzdelmet a két 40 ezer fős sereg Asculum, mellett vívta és a phalanx harcmodorban harcoló Pürrhosz és a római légiók második összecsapása volt. (Az előző évben vívott heracleai csatát szintén Pürrhosz nyerte és szintén nagy veszteségek árán)

I. Pun háború Az első pun háború a gazdag Szicília birtoklásáért folyt, amelynek nagy része a Kr. e. 3. század 70-es éveiben Karthágó fennhatósága alá került. A háború Kr. e. 264-ben kezdődött. A rómaiak elfoglalták a szicíliai Messana városát (Kr. e. 264), majd szövetségre léptek Siracusaval és Kr. e. 262-ben birtokukba vették Karthágó szicíliai birtokainak jelentős részét. Karthágó tengeri fölényének ellensúlyozására a rómaiak létrehozták hajóhadukat, amely fényes győzelmet aratott Mylaenál (Kr. e. 260) és Economosnál (Kr. e. 256). A rómaiak partra szálltak Észak-Afrikában, de Kr. e. 255-ben a karthágói zsoldos sereg megsemmisítő csapást mért rájuk. Ezzel a hadműveletek ismét Szicíliába tevődnek át. A rómaiak sikerei végül békekötésre kényszerítették Karthágót (Kr. e. 241), amely értelmében Róma megkapta Szicíliát Siracusa és környékének kivételével, és a karthágóiak nagy összegű hadisarc fizetését vállalták. A vereség hatására a zsoldosok felkelést robbantottak ki Karthágóban, amit Róma újabb területek elfoglalására használt fel (Szardínia és Korzika). Ez tovább növelte a feszültséget a két állam között.

II. Pun háború A második pun háborút Karthágónak az a törekvése váltotta ki, hogy helyreállítsa az első pun háborúban megrendült hatalmi helyzetét. A karthágói sereg jelentős hódításokat hajtottak végre Hispániában. A karthágói sereg új főparancsnoka, Hannibál Kr. e. 219-ben elfoglalta Hispániában a Rómával szövetséges Saguntum várost. Hannibál Kr. e. 218-ban 100 000 főnyi seregével Hispániából a Pireneusokon és az Alpokon át Itáliába vonult. A római sereg visszavonulásra kényszerült, majd súlyos vereségeket szenvedtett. Az új diktátor a súlyos helyzetben halogató taktikát javasolt. Azonban az összecsapás hívei új ütközetet erőszakoltak ki: Kr. e. 216-ban Cannaenál a római hadsereg igen súlyos vereséget szenvedett. Hannibál előtt megnyílt az út Róma felé, de a város ostromáról lemondott. Az újjászervezett római hadsereg Scipio parancsnoksága alatt sikeres hadműveleteket folytatott Hispániában és Kr. e. 209-ben elfoglalta Új-Karthágót. Ezzel egy időben a rómaiak eredményes hadműveleteket fejtettek ki Itáliában is. Az utánpótlási lehetőségektől megfosztott Hannibál segítségére sietett öccse, Hasdubal, azonban seregét a Metaurus folyónál a rómaiak szétverték (Kr. e. 207). A sikerek lehetőséget teremtettek arra, hogy Scipio serege partra szálljon Észak-Afrikában, Karthágó közelében. A karthágói tanács ekkor visszarendelte Hannibált Itáliából. Kr. e. 202-ben az Észak-afrikai Zamánál lefolyt csatában Hannibál serege súlyos vereséget szenvedett. Kr. e. 201-ben Karthágó megalázó békét volt kénytelen kötni Rómával: elvesztette tengerentúli birtokait (Hispánia), nem viselhetett háborút Észak-Afrikában a római senatus beleegyezése nélkül, hatalmas hadisarc fizetésére kötelezték, a hadiflottát ki kellett szolgáltatnia a rómaiaknak.

III. Pun háború A harmadik pun háborút Róma indította meg, amely féltékenyen szemlélte Karthágónak a békés időszakban elért gazdasági megújulását. A háború kirobbanásához ürügyül szolgált az, hogy a rómaiak által támogatott numídiai király hódító törekvéseit a karthágóiak fegyveres erővel hárították el. Ezt Róma a Kr. e. 201-ben kötött béke megszegésének tüntette fel. A rómaiak Kr. e. 149-ben partra szálltak Észak-Afrikában és ostrom alá vették Karthágót. Két évig tartó eredménytelen ostrom után Kr. e. 147-ben ifjabb Scipio lett az ostromló sereg parancsnoka. Körülzárta a várost, a tomboló éhség megadásra kényszerítette végül Karthágót Kr. e. 146-ban. A várost a rómaiak lerombolták, az életben maradt lakosságát rabszolgának eladták, Karthágó birtokainak egy részét Africa néven provinciává szervezték, másik részét Numídia kapta meg

Hadvezérek

Servius Tullius: sereg 17-46 éves. polgárokból, két Servius Tullius: sereg 17-46 éves polgárokból, két légió(mindkettőben 4200 gyalogos és 1800 lovas) Camillus: zsold bevezetése Marius: a sereget 10 cohors-ba osztotta, melyek egyenként 500-600 katonát számláltak

Caesar: minden légió mellé 1000 lovas, egy légióban 5000-6000 katona Sulla: a volt katonákat gyarmatokon telepíttette le, és pénzt vagy földet adott nekik

Katonák

A hadserek A római hadsereg kezdetben három ezred gyalogos (milites) és három század (centuriae) lovas katonából állt. Az ezredeknek külön-külön más vezérük volt, a lovasság egy közös vezér parancsainak engedelmeskedett. A polgárokból álló sereget a király vezette.

A csatarendetegymás mögött hat sorban felállított phalanx alkotta A csatarendetegymás mögött hat sorban felállított phalanx alkotta. A lovasság a két oldalon állt. Az idők során a sereget kisebb, könnyebben irányítható csapatokra osztották. Caesar a sereg létszámát jelentősen növelte

Kezdetben a király vezette a sereget, a köztársaság idején a consul, kivételes esetben a dictator. A provinciában a helytartó volt a vezér .A császárság alatt a fővezéri tiszt a császárt illette meg, aki legatusaival kormányozta a csapatokat

A sorozást kezdetben a Capitoliumon, később a Mars mezőn, mióta pedig a polgárjogot a szövetségesek is megkapták, egész Itáliában országszerte tartották. A zsoldos sereg felállítása után a sorozás helyébe a toborzás lépett, melyet a vezér nevében toborzók (conquisitores) végeztek.

Felmentést kaptak, akik 46 Felmentést kaptak, akik 46. életévüket már betöltötték, akik a törvényes időt már leszolgálták, akiket magasabb tisztségre vagy papi szolgálatba emeltek, illetve a testi fogyatékosok. Akik a sorozáson nem jelentek meg, megbüntették, illetve eladták rabszolgának.

A katonáknak, amire csak szükségük volt, magukkal kellett vinniük A katonáknak, amire csak szükségük volt, magukkal kellett vinniük. Fegyvereiken kívül tehát még mintegy 20 kg súlyú poggyászt cipeltek magukkal. A poggyász az élelmiszeren kívül a legszügségesebb holmikból állt: főzőedények, kosarak, kötelek, szekercék, láncok. Mindezeket egy csomóban rúdra vagy lándzsájukra kötözve, bal vállukon vitték.

A menet A napi ment körülbelül 7 óra volt, ezalatt 18-22 km-t tettek meg. Elöl mentek a felderítők ,akik az ellenségről híreket szereztek, a tábor helyét kinézték. Utánuk következett a lovasságból és könnyű gyalogságból álló előhad, majd a derékhad. A derékhad, amennyiben nem tartottak ellenséges támadástól, hadoszloponként haladt előre, majd egy könnyű csapatból álló hátvéd osztag.

A fegyverzet A katonák ruházata rövidujjú gyapjúing volt, melyet a páncél alatt viseltek, továbbá a köpönyeg tartozott hozzá, amely a vezér részére bíborpiros hadi palást volt. Lábbelijük sűrűn tekergő szíjak és saru ötvözete, amely a lábujjakat szabadon hagyta. A nadrágot a császárság korában a galloktól vették át, de csak az északi országokban állomásozó katonaság viselte.

Fegyverzetük szerint kétféle katonák voltak: nehéz fegyverzetűek, illetve könnyű fegyverzetűek. A nehéz fegyverzet védő és támadó fegyverekből állt, ilyenek voltak: sisak, páncél, lábvért, pajzs, támadásra kardot és hajító fegyvereket használtak. A sisak ércből készült, búbjára lófarkat vagy tollforgót tűztek. A sisakot csak az ütközet előtt vették föl, menet közben mellükre akasztva viselték. A forgót csak a csata előtt tűzték fel. Ez is mutatja, milyen lehetett egy antik csata koreográfiája, ahol mindennek meg lehetett találni a szakrális jelentőségét.