Székács József élete és munkássága

Élete Székács József édesapja sok gyermeket nevelő kézműves volt. A középiskolai hat osztályt a mezőberényi gimnáziumban végezte, ezt követően a soproni főiskolán tanult tovább, ahol három éven át filozófiát és teológiát hallgatott. A főiskolán a Kis János által alapított, virágzó „magyar társaság” nevű önképzőkör lelkes tagja volt. Kis János pártfogolta, gyakoroltatta a szónoki rögtönzésben, költői kísérleteit pedig beküldte Kisfaludy Károly Aurorájába, ahol „Költő” című első verse meg is jelent az 1830-iki évfolyamban.

Mivel nem volt pénze külföldi egyetemen továbbtanulni, házi nevelőséget vállalt a gazdag szerb Nikolics családnál. Növendékeivel két évet Karlócán, kettőt Pesten s egyet Eperjesen töltött, ahol jogot is tanult. Ő maga a kollégiumi tanács megbízásából, magyar nyelvből és irodalomból tartott előadásokat a hallgatóságnak, miközben felélesztette és elnökként vezette a főiskolabeli magyar társaságot.

Karlócán, megismerkedve Stratimirovich érsek-pátriárkával, akinek költségén megtanulta a szerb nyelvet, egy Nikosz nevű ott tanuló görögtől pedig az ógörög nyelvet (cserében azért, hogy ő meg latinra tanította). Nemsokára azzal lepte meg az érseket, hogy szerb nyelven társalgott vele. A magyar közönség számára szerb dalokat és a görög antológiából epigrammákat adott ki a Kassai Múzeumban. Annyira megkedvelte a lágy hangú szerb szerelmi dalokat és a méltóságteljes hősi énekeket, hogy azokból egész kötetre valót fordított, amelyeket azután 1836-ban barátja, Kunoss Endre adott ki Pesten. Ezzel ismertségre és tekintélyre tett szert a magyar irodalmi életben.

1835 tavaszán Berlinbe utazott, ahol egy évig filozófiát és teológiát hallgatott és bölcsész-doktori oklevelet nyert. Ezután további látogatásokat tett Németországban, Hollandiában és Angliában. Később még nagyobb utazást tett Olaszországban Nápolyig és Svájcon keresztül vissza. Hazatérve ismét folytatta nevelői munkáját a Nikolics-háznál, valamint irodalmi munkásságát is. Plutarkhosz Paralleláiból fordított egy kötetet (Párhuzamos életrajzok) a Magyar Tudományos Akadémia számára, amely 1836-ban levelező tagjává választotta, és e művét 1837-ben kiadta. 1839-ben a Kisfaludy Társaság is tagjává választotta.

A társaság ülésein felolvasott és évkönyveiben megjelent művei: A szatiráról (Évk. III. köt. 1842); Bevezető beszédek Vajda Péterhez s Erdélyi Jánoshoz (Évk. IV. köt. 1844); Megnyitó beszéd a társaság 1841-iki 4-ik közgyűlésén (Évk. II. köt. 1841); Hogy lehet könnyen meggazdagodni? (szatíra, Évk. VI. köt. 1846); Új biblia (Egy élelmes író levele kiadójához, Évk. új folyam, II. köt. 1869); Horatiusi ódák (Évk. X. köt. 1875); Eredeti s Goethe-féle epigrammák (Évk. XI. köt. 1876); Platón Ion-jának fordítása. Irodalmi sikerei és kitüntetései folytán híres és keresett ember lett

Pesten 1835-ig a nagy létszámú, de csak kis részben magyar evangélikus egyháznak két idegennyelvű (német, szlovák) papja volt, így csakhamar szükségessé vált a magyar evangélikus egyház alapítása is. Bajza József Székácsot javasolta a pesti evangélikus magyar egyház első papjának, és 1837-ben meg is választották. Szónoki híre gyorsan elterjedt a fővárosban és az országban. Amikor Zay Károly gróf a két protestáns felekezet unióját, Fáy András pedig egy Pesten felállítandó egyesült protestáns főiskola gondolatát vetette fel.

Kossuth Lajos az indítványok érlelése céljából a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap kiadását indítványozta. Ennek szerkesztésére Székácsot és Török Pált kérte fel. 1842-ben el is indult a lap, és ezzel Székács tevékenysége előtt egy új pálya nyílt meg: az egyházi íróé. A gazdag tartalmú lap, a protestáns szabadság és érdekek erős orgánuma, csak az 1848 utáni elnyomatás idején szűnt meg.

Székács József tanácsára az evangélikus elemi iskolát a fiúk számára négy, a lányokéra hat osztályos intézménnyé bővítették, és a tanítókat akkor páratlan fizetéssel alkalmazták. Létrehozott egy teljes főgimnáziumot 14 tanárral, a papi hivatalok és iskolák számára díszes nagy épületet emelt és végrehajtotta a pesti szláv nyelvű evangélikus hitközség végkielégítését stb. 1854-ben Török Pállal együtt kiadták a Protestáns lelkészi tárt, a gyakorlati lelkészet körében előforduló egyházi munkálatok gyűjteményét.

A protestáns autonómia elnyomására is kiterjedő 1859 A protestáns autonómia elnyomására is kiterjedő 1859. évi Thun-féle pátens elleni tiltakozásul lemondott a még 1848 előtt elfoglalt egyházkerületi főjegyzői állásáról. Ekkor adta ki „A magyarhoni ágostai s helvét hitvallású evangélikusok szabad vallásgyakorlatát biztosító törvények” című munkáját. A nemzeti tiltakozás hatására a bécsi kormány 1860. május 15-én visszavonta a pátenst, így a protestáns önállóság sértetlen maradt.

Ezután már semmi nem gátolta Székácsot, hogy egyházában elérje a legmagasabb tisztséget: az evangélikus bányakerület július 17-én, 176 szavazat közül 149-cel szuperintendenssé választotta. Tizenkét éven át folytatott főpásztori működése során számos reformot hajtott végre. 1866-ban kiadta „Imádságok és buzgólkodások” című imakönyvét és „Keresztyén katekizmus”-át, 1868-ban pedig „Kisebb imakönyv”-ét. 1866-ban országgyűlési képviselővé választották, a jenai egyetem pedig teológiai doktori címet adományozott számára.  1876. júl. 29-én halt meg Budapesten, sírja a Kerepesi temetőben található.