Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Petőfi Sándor 1822-1849.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Petőfi Sándor 1822-1849."— Előadás másolata:

1 Petőfi Sándor

2 Szülei: Édesapja, Petrovics István mészárosmester, a közhiedelem szerint szerb, újabb kutatások alapján szlovák családból származott, de magyarnak vallotta magát.

3 Édesanyja, Hrúz Mária, férjhez- menetele előtt mosónőként és cselédként dolgozott a maglódi evangélikus lelkésznél, Martiny Mihálynál. Szlovák anyanyelvű volt, a magyar nyelv használatára csak asszonykorában tért át

4

5 Élete: Petőfi Sándor születésekor oly gyenge volt, hogy„spirituszban fürdették, hogy megmaradjon”. Egyetlen öccse, Petőfi István 1825-ben született.

6 Tanulmányai: Az iskolát öt évesen kezdte,ahol már latint is tanult.
Fél évig Szabadszálláson – Ujlaky István evangélikus tanító keze alá került.Ezt követően két évig Pesten – először az evangélikus német gimnáziumba, majd a neves piarista gimnáziumba járt. E két évben ( ) hozta a leggyengébb iskolai eredményeket.

7 Első versét Aszódon írta Búcsúzás 1838-ik évben címmel.
Tizenöt éves korában, a család minden pénzét elveszítette az 1838-as árvíz és egy rokon veszteségeinek kezesség -vállalása miatt,ezért 1839 februárjában el kellett hagynia a Selmeci Líceumot. Atyja azonban a félévi rossz bizonyítványra hivatkozva nem támogatta tovább.

8 Petőfi Sándor búcsúzása a szülői háztól.

9 A költői válság és szerelmek ideje
1844-ben ismerkedett meg Csapó Etelkével,aki iránt rögtön házassági reményeket is táplált.A leány azonban 1845 elején váratlan betegségben elhunyt. Petőfi versciklust adatott ki emlékére Cipruslombok Etelke sírjáról címmel.

10 Ismét megszólaltak a szerelem hangjai Petőfi költészetében
Ismét megszólaltak a szerelem hangjai Petőfi költészetében. Verseinek ihletője ezúttal a gödöllői jószágigazgató szőke szép leánya, Mednyánszky Berta volt, ki elfogadta a költő udvarlását. Ám apja nem nézte jó szemmel e kapcsolat lehetőségét és saját őseire, nevére hivatkozva elutasította Petőfit Bertától. A lányhoz fűződő érzelmeinek kifejezéseként 1845 őszén önálló kiadásban megjelent a Szerelem gyöngyei című versciklus. Szendrey Júlia

11 Valószínűleg több oka is volt annak, hogy a költő életében művészetét is befolyásoló válságidőszak következett be: Etelke halála, a Berta-szerelem csalódása, az állandó támadások a kritika részéről, az anyagi gondok mind hozzájárultak elkomoruló életkedvéhez és hangja elsötétedéséhez. Ekkor keletkezett az érdekes Felhők ciklus, A hóhér kötele című regénye, a Tigris és hiéna drámája, de írt néhány elbeszélő költeményt is.

12 Petőfi napja 1848. március 15. a pesti forradalom s egyszersmind Petőfi napja. „Ezt a napot Petőfi napjának nevezze a magyar nép; mert ezt a napot ő állítá meg az égen, hogy alatta végigküzdhesse a nemzet hosszúra nyúlt harcát szabadsága ellenségeivel.”- emlékezett Jókai Mór. A márciusi ifjak vezéreként az események egyik főszereplőjévé vált: a forradalom az ő lakásáról indult.A 12 pont mellett a Nemzeti dal a népakarat legfontosabb kifejezője.

13 Márciusi ifjak

14 Petőfi a Nemzeti Múzeum lépcsőjén.

15 A csatamezőn halt meg,így beteljesedhetett nagy vágya, melyet az Egy gondolat bánt engemet… című versében írt le: "Egy gondolat bánt engemet: Ágyban, párnák közt halni meg! (…) Ott essem el én, A harc mezején, Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül, (…) S holttestemen át Fújó paripák Száguldjanak a kivivott diadalra, S ott hagyjanak engemet összetiporva."

16


Letölteni ppt "Petőfi Sándor 1822-1849."

Hasonló előadás


Google Hirdetések