KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLA Alapítva: 2002 évben

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Anyagtudományi tehetséggondozó program. A program célja Olyan anyagtudomány-anyagtechnológia oktatás, amelyben a résztvevő hallgatók összefüggéseiben.
Advertisements

Kókai Ivett közismereti igazgatóhelyettes Érettségi vizsgák 2013/2014. tanév, május-június.
Az új közbeszerzési törvény megalkotásának körülményei, várható jövőbeli változások május 26. Dr. Kovács László Miniszterelnökség Közbeszerzési Szabályozási.
A képzett szakemberekért SZMBK KERETRENDSZER 2.1. előadás.
A tanításra és tanulásra fordított idő nemzetközi és kutatási adatok tükrében Imre Anna Oktatáskutató és fejlesztő Intézet Berekfürdő, Február 4.
M ESTERPEDAGÓGUS SZAKTANÁCSADÓK FELADATAI. Megállapodás megkötése-aláírás után a HMPI-nek visszaküldeni, melyet az OFI-ba továbbítunk aláírásra Útiköltség.
SZAKMAI GYAKORLATI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017-es tanév Nemzetközi Gazdálkodás szak.
Az akkreditáció szerepe a megváltozott munkaképességű munkavállaló személyének társadalmi reintegrációjában Készítette: Dézsi Gabriella Melinda Budapest,
Számvitel S ZÁMVITEL. Számvitel Hol tartunk… Beszámoló –Mérleg –Eredménykimutatás Értékelés – – – –2004- –Immateriális javak,
A FELNŐTTKÉPZÉSI A FELNŐTTKÉPZÉSI INTÉZMÉNYEK HATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA Felnőttképzők Szövetsége Borsi Árpád Budapest, december 10.
1 Elektronikus adóbevallás. 2 Bevallások, adatszolgáltatások elektronikus úton történő benyújtásának bemutatása Bevallások, adatszolgáltatások elektronikus.
Érettségi tájékoztató 2015/ Értékelt vizsga: 290/ 301 Érdemjegy54321 Darabszám
A MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TERÜLET 2007 Menner Ákos. A minőségfejlesztés intézményi ritmusa Önértékelés 2006 Önértékelésből származó fejlesztési célkitűzések.
1 Az önértékelés mint projekt 6. előadás 1 2 Az előadás tartalmi elemei  A projekt fogalma  A projektek elemei  A projekt szervezete  Projektfázisok.
Összefüggő, egyéni gyakorlat. Bologna rendszerű mestertanárképzés.
NSZFI SZFP Programkoordinációs Iroda Minőségfejlesztési Terület Teljesítményértékelési rendszer A képzett szakemberekért Információgyűjtés.
A vállalatok marketingtevékenysége és a Magyar Marketing Szövetség megítélése Kutatási eredmények az MMSZ részére (2008. július)
KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA (középszintű) május-június.
A Szociális intézményi férőhely kiváltási szakmai koordinációs műhely munkája – EFOP VEKOP/15 TÁRS PROJEKT bemutatása EFOP VEKOP
Beiskolázás a 2016/2017. tanévre az érettségi utáni képzésekben
Lendületben a Pénziránytű Iskolahálózat
Összevont munkaközösség vezetői és igazgatótanácsi értekezlet
Szaktanácsadás 2015/2016 Készítette: Szabó Klára.
Adottságok tényszerű megfogalmazása 4.6. előadás
Új továbbképzési lehetőségek tanároknak és oktatóknak
Doktori képzések és oklevelek a FIR-ben
A FELÜGYELŐBIZOTTSÁG BESZÁMOLÓJA A VSZT
ŐRSÉGI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS
Kiegészítő melléklet és üzleti jelentés
2016. szeptember 1-vel életbe lépő új doktori képzésekről
Az Európai Uniós csatlakozás könyvtári kihívásai
Új molekuláris biológiai módszerek
A pedagógus-életpályamodell, a minősítés rendszere
CSOPORT - A minőségellenőrök egy megfelelő csoportja
TERPLÁN Zénó Program 2016/2017 Tóth Dániel Tanársegéd
A kétszintű érettségi.
Az Országos Egészségfejlesztési Intézet fejlesztési projektjei az iskolai egészségfejlesztés területén DR. TÖRÖK KRISZTINA.
SZAKISKOLAI FEJLESZTÉSI PROGRAM
1993-as közoktatási törvény
TERPLÁN Zénó Program 2016/2017 Mikáczó Viktória tanársegéd
A PDCA elv alkalmazása az információvédelmi irányítási rendszerekben 1
MTT MA Mérnöktanár mesterszak
Intézmény-akkreditáció szakképző intézmények kérelme esetén
HHR.
A doktori képzés aktuális kérdései
Közigazgatási alapvizsga a Probono rendszerben
Fazekas Ágnes – Halász Gábor-Horváth László
tanév 1. félévében szakmai gyakorlatot teljesítőknek
CONTROLLING ÉS TELJESÍTMÉNYMENEDZSMENT DEBRECENI EGYETEM
INFOÉRA Zsakó László Informatikai tanárszak problémái ELTE Informatikai Kar Juhász István-Zsakó László: Informatikai.
Merre tovább a középiskola után?
tanév 1. félévében szakmai gyakorlatot teljesítőknek
TÁMOP A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése – Regionális workshop Zétényi Ákos.
Kétszintű érettségi vizsga
Új pályainformációs eszközök - filmek
Zanáné Haleczky Katalin október 09.
Új Nemzeti Kiválóság Program Ösztöndíjak
Programjaink fizikából a es tanévben
I. HELYZETFELMÉRÉSI SZINT FOLYAMATA 3. FEJLESZTÉSI FÁZIS 10. előadás
A Közbeszerzési Kutatóműhely bemutatása Közbeszerzési Hatóság
Rappai Gábor, szeptember 25.
Érettségi tájékoztató 2019
Felvételi a középfokú iskolákban a 2016/2017. tanévben
Dr. Krisztián erika – megyei tisztifőorvos
SZAKKÉPZÉSI ÖNÉRTÉKELÉSI MODELL I. HELYZETFELMÉRŐ SZINT FOLYAMATA 7
Gyker.uni-eszterhazy.hu A külső szakmai gyakorlatok adminisztrációját támogató rendszer használatának bemutatása EKE  Kutatáshasznosítási Iroda Gyakorlati.
Pszichológia BA műhelymunka és szakdolgozat tájékoztató
A HEFOP PÁLYÁZAT EREDMÉNYEI A GYAKORLATI KÉPZÉSBEN
Üzlezi információelemző specializió
A statisztikus elemző specializió
Előadás másolata:

KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLA Alapítva: 2002 évben A DOKTORI KÉPZÉS KÖVETELMÉNYEINEK EREDMÉNYES VÉGREHAJTÁSA Ajánlás a Tudományos kutatás I-VIII. tantárgyak keretében végzendő feladatokra és azok ütemezésére Készítette: Dr. habil. Hornyacsek Júlia tudományos titkár

BEVEZETŐ A Katonai Műszaki Doktori Iskola Képzési tervében, Tanulmányi és Vizsgaszabályzatában, továbbá a minőségügyi dokumentumaiban megfogalmazott követelmények végrehajtása a témavezetők és az iskola oktatói koordinálásával és felügyeletével, a doktoranduszokkal egyeztetett módon történik. A végrehajtás során a kutatási terület vezetők és a témavezetők az adott téma specialitásainak megfelelően határozzák meg a feladatokat és a végrehajtás ütemét. Ez az Ajánlás, több témavezető jól bevált gyakorlata, a témával kapcsolatos szabályzók és szakirodalom alapján készült, melynek célja, hogy segítséget nyújtson a doktoranduszoknak és témavezetőknek a megfelelően ütemezett haladáshoz és az abszolutórium-kiadás feltételeinek való megfeleléshez. Az ütemterv a Mintatanterven alapszik, és egy optimális haladási ütemet tartalmaz féléves lebontásban. Reményeink szerint hasznos segítségként szolgál mind a hallgatók, mind a témavezetők számára. Hornyacsek Júlia

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓ Az I-IV. félévben a témavezetővel Tudományos kutatás I-IV. tárgy keretében folyik a kutatásra való felkészítés és kutatás (kreditérték 12, publikáció esetén annak az értéke). Az V. félévtől Tudományos kutatás V-VIII. tantárgyak keretében (kreditérték 16 vagy a publikáció értéke). Az értekezéshez szükséges kutatások, adatok értékelése, az értekezéshez anyagok készítése stb. a Disszertációs tevékenység keretében folyik (Disszertáció V-VIII.). Ez 5 kreditet jelent, amennyiben a féléves beszámolót (workshop keretben) sikerrel abszolválta a hallgató.* *A szükséges információkat a KMDI titkársága időben megküldi a doktoranduszok és a témavezetők részére, valamint Orientációs foglakozásokon kapnak tájékoztatást a hallgatók az aktualitásokról.

Tudományos kutatás I. Időpont: 1. félév A doktori képzés folyamatának és eljárásrendjének megismerése (szeptember), Irodalomgyűjtés, rendszerezés, fogalomtérkép készítése, Az 1. irodalmi összefoglaló készítése (október), mely folyamatosan bővítendő, A tudományos kutatás folyamatának és módszereinek megismerése Az 1. részkutatás tervezése, végrehajtása, az 1. folyóiratcikk tervezetének elkészítése témavezetői javítás (november), Az 1. folyóiratcikk hallgatói javítása (december), A szigorlatra bocsátás kritériumfeltétele: a cikk és az irodalmi összefoglaló bemutatása (kivéve: 2018. szeptemberben kezdők), A 4 éves kutatási és tanulmányi terv elkészítése (december), szigorlat: január A kreditelszámolás és a következő félév tervének elkészítése (január 25-ig).

Tudományos kutatás II. Időpont: 2. félév A publikáció-írás szabályainak, technikájának ismétlése, az ezzel kapcsolatos ismeretek bővítése, a 2. részkutatás és a 2. folyóiratcikk címének és felépítésének tervezése, (február) Hipotézisek, célkitűzések megfogalmazása, a kutatási módszer meghatározása, az adatgyűjtés és adatrendszerezés módszereinek megismerése (március), Irodalmak elemzése, adatgyűjtés, következtetések levonása (március), A 2. folyóiratcikk összeállítása, a befogadó folyóirat követelményeinek megismerése, szerkesztés véglegesítése , leadás (április), A konferenciákon való részvétel követelményeinek, szabályainak megismerése, a KMDI májusi tudományos konferenciájára való felkészülés, prezentáció készítése, részvétel a konferencián (május), A lehetséges kutatóhelyek, szervezetek megismerése, kapcsolatbővítés (május), Vizsgák, az éves kreditelszámolás (június 25-ig), a következő félév kutatási és tanulmányi tervének körvonalazása (június, beadás következő szeptember). Megjegyzés: kötelező orientációs foglalkozások és a Mintatanterv-szerinti kötelező kutatásmódszertani tantárgy segíti is a munkát.

Tudományos kutatás III. Időpont: 3. félév A 3. részkutatás és a 3. folyóiratcikk címének és felépítésének tervezése, hipotézisek, célkitűzések megfogalmazása, a kutatási módszer meghatározása (szeptember) Az adatgyűjtés és adatrendszerezés, irodalmak elemzése, következtetések levonása (október), Az irodalmi összefoglaló bővítése, a hivatkozási adatok pontosítása (október), A 3. folyóiratcikk összeállítása, a befogadó folyóirat követelményeinek megismerése, ennek megfelelő formázás, leadás, (november), Egy konferencián való részvétel (egyéni terv), A következő félév kutatási és tanulmányi tervének körvonalazása (december), leadás január, Vizsgák, és a féléves kreditelszámolás elkészítése, következő félév tervének beadása (január 25-ig). Megjegyzés: kötelező orientációs foglalkozások és fakultatív kutatásmódszertani tantárgy is segítik a munkát.

Tudományos kutatás IV. Időpont: 4. félév A 4. részkutatás és a 4. folyóiratcikk címének és felépítésének tervezése (január), Hipotézisek, célkitűzések megfogalmazása, a kutatási módszer meghatározása, adatgyűjtés és adatrendszerezés, irodalmak elemzése, következtetések levonása (február-március), A komplex vizsga írásos anyagának összeállítása (folyamatos), Az irodalmi összefoglaló bővítése, a hivatkozási adatok pontosítása (április), A 4. folyóiratcikk összeállítása, a befogadó folyóirat követelményeinek megismerése, ennek megfelelő formázás, leadás (április), A komplex vizsgára való felkészülés (május), vizsgák (június eleje) A féléves kreditelszámolás elkészítése (június 15-ig!!!!), Komplex vizsga (június vége), az éves elszámolás leadása (lásd külön tájékoztató) A következő félév kutatási és tanulmányi tervének körvonalazása (július). Megjegyzés: kötelező orientációs foglalkozások és fakultatív kutatásmódszertani tantárgy is segítik a munkát.

Tudományos kutatás V. Időpont: 5. félév Az 5. részkutatás megtervezése, lefolytatása (szeptember- október) Az 5. folyóiratcikk elkészítése, a befogadó folyóirat követelményeinek megfelelő formázása (november) A tudományos kutatás informatikai háttere és a kutatást segítő programok, gyűjtemények használatának elmélyítése (november) A kutatási témával összefüggő más tudományágak eredményeinek megismerése (október) Szakmai gyakorlóhely, kutatóhely meglátogatása, bekapcsolódás az oktatásba vagy konferenciarészvétel (október) A következő félév kutatási és tanulmányi tervének körvonalazása (december) Vizsgák, a féléves kreditelszámolás elkészítése, következő félév tervének beadása (január 25-ig) Megjegyzés: Orientációs foglalkozások és fakultatív kutatásmódszertani tantárgy segítik a munkát. Disszertációs tevékenység V. A disszertáció követelményeinek megismerése (szeptember) A beszámoló prezentációjának összeállítása (november- december) Szóbeli beszámoló 3 fős bizottság előtt: kutatási terület vezető, témavezető, szakértő és részt vesznek a kutatási terület hallgatói is (január 20-ig).

Tudományos kutatás VI. Időpont: 6. félév A tudományetikai (kutatás, publikálás) kérdések elmélyítése, az etikai kódex ismereteinek felelevenítése (február), A 6. részkutatás megtervezése, lefolytatása (február- április), A 6. folyóiratcikk elkészítése, a befogadó folyóirat követelményeinek megfelelő formázása, leadása (április), Az irodalmi összefoglaló bővítése, pontosítása (május), Óratartásra való felkészülés, részvétel az oktatásban, a tanszéki feladatok végrehajtásában (május), A következő félév kutatási és tanulmányi tervének körvonalazása (december), Az éves kreditelszámolás elkészítése (június 25-ig), Megjegyzés: Orientációs foglalkozások és fakultatív kutatásmódszertani tantárgy segítik a munkát. Disszertációs tevékenység VI. A disszertáció szinopszisának tervezése (március), Anyaggyűjtés (folyamatos), A féléves beszámoló prezentációjának összeállítása (április-május), Szóbeli beszámoló 3 fős bizottság előtt: kutatási terület vezető, témavezető, szakértő és részt vesznek a kutatási terület hallgatói is (június 15-ig).

Tudományos kutatás VII. Időpont: 7. félév Részvétel műhelyvitákon és védésen folyamatos, A 7. részkutatás megtervezése, lefolytatása (szeptember október), A 7. folyóiratcikk elkészítése, a befogadó folyóirat követelményeinek megfelelő formázása, leadása (november), KMDI kötelező konferencián beszámoló az eddigi kutatásokról (november) Óratartásra való felkészülés, oktatás, tanszéki feladatokba való bekapcsolódás folyamatos, A következő félév kutatási és tanulmányi tervének körvonalazása (december) A féléves kreditelszámolás elkészítése (január 25-ig) Szakmai gyakorlóhely, kutatóhely meglátogatása, bekapcsolódás az oktatásba folyamatos (Megjegyzés: Orientációs foglalkozások és fakultatív kutatásmódszertani tantárgy segítik a munkát. Disszertációs tevékenység VII. A disszertáció 3-4. fejezetéhez szükséges kutatás lefolytatása (nem kötelező, október, november) Az értekezés összeállítása (nem kötelező), A féléves beszámoló prezentációjának összeállítása (november-december) Szóbeli beszámoló 3 fős bizottság előtt: kutatási terület vezető, témavezető, szakértő és részt vesznek a kutatási terület hallgatói is (január 20-ig).

Tudományos kutatás VIII. Időpont: 8. félév Disszertációs tevékenység VII. A disszertáció 1-2 fejezetéhez szükséges kutatás lefolytatása (nem kötelező március-április) A beszámoló anyagának összeállítása (november- december) Szóbeli beszámoló 3 fős bizottság előtt: kutatási terület vezető, témavezető, szakértő és részt vesznek a kutatási terület hallgatói is (június 15-ig). A képzési dokumentáció áttekintése (I-VII. félév), hiányok pótlása a 8. részkutatás megtervezése, lefolytatása (február), A 8. folyóiratcikk elkészítése, a befogadó folyóirat követelményeinek megfelelő formázása, leadása (április) Az önértékelés (zárójelentéshez) összeállítása, eljuttatása a témavezetőnek, Az éves kreditelszámolás elkészítése (június 20) A végleges zárójelentés (I-VIII. félév) összeállítása, zárójelentés elkészítése, a hallgatói teljesítmény értékelése (témavezető! június 30.) A feltételek megléte esetén lehetséges a műhelyvita megszervezése, lebonyolítása (május-június) Segítő tantárgy: A tudományos fokozatszerzési eljárás alapismeretei, valamint orientációs foglalkozások.

A képzés lezárását követő időszak feladata Az abszolutórium kiadását követően 1 év áll rendelkezésre a műhelyvita lefolytatására és az értekezés valamint az összes melléklete (9, DSZ) összeállítására. Teendők ebben az évben: Ha még nem készült el korábban: az értekezés-tervezet elkészítése, Ha még nem volt korábban: a műhelyvita lefolytatása (kötelező nyomtatványok, előopponens), Publikációs lista összeállítása, különlenyomatok nyomtatása, Tudományos önéletrajz készítése, A végleges értekezés és a tézisfüzet (angol és magyar)elkészítése, 2. nyelvvizsga bizonyítványának bemutatása, Jelentkezés a fokozatszerzési eljárásra (formanyomtatvány).

Sikeres és eredményes munkát kívánunk. További információk: Haig Sikeres és eredményes munkát kívánunk! További információk: Haig.zsolt@uni-nke.hu Hornyacsek.julia@uni-nke.hu Szabo.krisztina@uni-nke.hu