Nagy elbeszélések 2016. október 4.

Northrop Frye „nyelvi mód” elmélete Metaforikus nyelvi mód Metonimikus nyelvi mód Leíró nyelvi mód (igaz-hamis szembenállás) Retorikus nyelvi mód (elhajlások: reklám, propaganda)

Frye II. : Mítosz és ideológia Az irodalom feladata a metaforikus nyelvi mód újrateremtése Az ideológia tagadja mitikus eredetét (a leíró és retorikus nyelvi mód uralkodó beszédformája) A nagy elbeszélések azonosíthatók azokkal az ideológiákkal, amelyek érvényüket vesztették

Lyotard: A posztmodern állapot (1979) A végső, alig érzékelhető alapelvek történetekként, narratívákként vannak jelen Modernizmus: a narratívák helyébe fogalmi rendszereket, metanarratívákat helyezett Posztmodern: a posztindusztrális társadalomban megkérdőjeleződik a metanarratívák érvényessége

Posztmodern állapot II. Nem létezik a mindent átfogó, mindent összefoglaló metanarratíva Heterogén az emberi közösség, így heterogén gondolkozási stratégiák a metanarratívák A modern törekedett a tudás intézményes legitimációjára, s arra, hogy ebből kizárjon minden szubjektivitást – ez sem lehetséges

Posztmodern állapot III. Nincs „igazság”, de vizsgálható az a heterogén mikropolitikai helyzet, amely egy kijelentést igazságnak fogad el Posztindusztriális társadalom: középpontban az elsajátítás és a szolgáltatás áll A „posztmodern érzékenység” A szimulakrum (Bauderillard) és a hiperrealitás fogalma

Performativitás A saussure-i megkülönböztetés: a „langue” és a „parole” Austin: Tetten ért szavak (How to do things with words) – a konstatívum, a performatívum, az illokúció és a perlokúció fogalma Performatív beszédaktus – van benne egy önreflexív momentum – ezzel a költői nyelvhez áll közel (poézis: a létrehozás aktusa)

Performativitás II. Egy szöveg minden olvasata más és más lesz – a szövegolvasás is performatív aktus, így a befogadóra tett hatás a hangsúlyos, vagyis a perlokúció A perlokúció pedig a retorikával azonosítható (emlékezzünk Frye retorikus nyelvi módjára, vagy Lyotard kijelentésére, miszerint egy mikropolitikai helyzet dönti el, mi az igazság)

Paul de Man: Szemiológia és retorika Megkülönböztet a nyelven belül grammatikai (langue, illokúció) és retorikai szintet (parole, perlokúció) Archie Bunker híres példája – a retorikai hatás az illokúciós és perlokúciós aktusok eredménye Retoricitás: a nyelv retorikus alaptermészetű, a beszélt és írott nyelv performanciáját is „tropikus figuráció” határozza meg

De Man: A temporalitás retorikája Allegória és szimbólum szembenállása Az allegória modellje a retorikus folyamatoknak Az idő eredendő alkotóeleme, az allegória az őt megelőző jelre utal (elsődlegesen a távolságra, a különbségre utal) Az olvasás allegóriái ( a „gyors allegorézis” fogalma)

A temporalitás retorikája II. Az allegóriához szükséges volt egy kulturális tudás (történetibb, temporálisabb mint a szimbólum) A klasszikus allegóriát jellemző, múltból származó temporalizálás nincs meg a posztmodernben – helyette a befogadók végtelen sora áll – az értelem nem fix, hanem az időben születő új és új értelmezések következménye

A temporalitás retorikája III. Az ember a világot is olvassa, allegorizálja (elsődleges allegorizáció) Kérdés, hogyan olvassa újra ezt az olvasatot, amikor műalkotásokat, vagy világról szóló szövegeket allegorizál Az ember alapvető vágya a szimbolizáció (a modernizmus ezt tette)