Református istentisztelet

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
MAGYARORSZÁG Oláh Ibolya René Dupéré 2006 B.Ú.É.K.
Advertisements

ÖRÖK ÉRTÉKEK Életünk döntések sorozata: Mózes példája; Zsid.11,24-26; „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.
JÉZUS KRISZTUS A SZERETET „SZÉLSŐSÉGE”
Magasztalja lelkem az én Uramat. Örvendezve élek szárnyai alatt
A LÉLEK GYÜMÖLCSEI 4. „A LÉLEK GYÜMÖLCSE PEDIG:. HŰSÉG … „
Folyamodjatok az Úrhoz,
Hálát adok Neked mennyei Atyám,
Jó reggelt- Isten hozott !.
Jézus mondja: menjetek el tehát és tegyetek tanítvánnyá minden népet …
Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldött két tanítványt, és ezt mondta nekik: „Menjetek az előttetek.
ALAPIGE: 1Kir 3,
Lekció: 2Móz 20, 1-17  1Akkor mondta el Isten mindezeket az igéket: 2Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.  
Áldott,Békés Ünnepeket Kívánok!
Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek
Jó reggelt- Isten hozott !.
A mélyből Hozzád száll szavam – Krisztus, kegyelmezz
Ballagók búcsúztató áhítata.
Uram, Istenem, tiéd az éjszaka és tiéd a nappal,
JÓ REGGELT !.
JÓ REGGELT !.
Zeng, lelkem, ez új reggelt,
Uram, Istenem, tiéd az éjszaka és tiéd a nappal,
Folyamodjatok az Úrhoz,
ISTEN hozott köztünk!.
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
Folyamodjatok az Úrhoz,
Dávid imádsága..
Magasztalja lelkem az én Uramat, örvendezve élek szárnyai alatt
Az Úrnak hála, tisztelet, Csak néki, senki másnak!
1Mózes2,16-17; Jób1,6-22 Ter 2, Az Úristen parancsot adott az embernek: „A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert.
Református istentisztelet 2014 december 21 advent negyedik vasárnap.
Zeng, lelkem, ez új reggelt, A nap, ím, ismét fölkelt. Ó, nap, mily gyönyörű vagy, Az Úr jósága mily nagy! Az Úr hatalma intett, Újra világosság lett.
Református istentisztelet 2014 december 28 óév utosló vasárnap.
KARÁCSONYI ISTENTISZTELET 2014
Nagyböjt III Vasárnap Á-év János 4,5-42 Jézus megérkezett Szamaria egyik városába, amelyet Szikarnak neveznek, közel ahhoz a földdarabhoz, amelyet Jákob.
TANÉVNYITÓ ISTENTISZTELET Jöjj, égi szent láng, Szentlélek Isten, Hű támasz minden ínségben, Kit trónusáról jó Atyánk És Jézus Krisztus küld.
Krisztus feltámadt – valóban feltámadt !. Valami véget ér, kezdődik más talán. Látod, megyünk az élet sivatagán. Gyere, mert lépni muszáj! Refr: Szinte.
Református istentisztelet 2016 május 8. vasárnap anyák napja.
A tetté lett szeretet Családi istentisztelet Mikulás napján Program: – Gyülekezés és énektanulás – „A tetté lett szeretet” - totyogók istentisztelete.
vasárnapi istentisztelet. Énekek Olyan békét, mint a folyó Olyan békét, mint a folyó, Olyan békét kaptam Tőled lelkembe. (2X)
Amikor Jézus odaért, megtudta, hogy már négy napja a sírban van. Betánia pedig közel, mintegy félórányira volt Jeruzsálemhez, ezért a zsidók közül sokan.
Református istentisztelet
Így szólt az ÚR igéje Jónáshoz, Amittaj fiához:
Ízelítő a gyermekistentiszteletről
Református istentisztelet
Református istentisztelet
Református istentisztelet
Református istentisztelet
Református istentisztelet
Református istentisztelet
Református istentisztelet
Református istentisztelet
…MIVEL EZ NEM NAGYON MEGY,
Felszólító igék Máté evangéliumában
„48Azután így szóltak hozzá a zsidók: „Vajon nem jól mondjuk, hogy samáriai vagy te, és ördög van benned?” 49Jézus így válaszolt: „Bennem nincsen ördög,
Ökumenikus imahét bezárása
Uram, Istenem, tiéd az éjszaka és tiéd a nappal,
Református istentisztelet
I-008.
Református istentisztelet
Református istentisztelet
Református istentisztelet
Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékezünk
a reformáció 500 éve ünnepe
böjt harmadik vasárnap
Aradi vértanúkra emlékezünk
Református istentisztelet
76.
A teremtő és gondviselő Atya
Isten lakhelye.
Előadás másolata:

Református istentisztelet 2017 március 12 böjt második vasárnap

2017. március 12. vasárnap, Böjt 2 Istentisztelet rendje: Orgona előjáték Köszöntés (állva) Kezdőének .32:1 Gyermekek köszöntése Főének (ülve) 310:1–4 Fohász (ülve) Igeolvasás (ülve) Imádság (állva) Igehirdetésre készülő ének (ülve) 297 Gyermekek kivonulása Textus (ülve) Igehirdetés Ruth 3. Erősödve. Imádság (ülve) Mi Atyánk (állva) Hirdetések (ülve) Adakozás (ülve) Záróének (ülve) 425:1-4 Áldás (állva) Orgona utójáték

Ruth 3 Naomi tanácsa 1Egyszer azt mondta neki az anyósa, Naomi: Leányom, keresek én neked otthont, ahol jó dolgod lesz. 2Nézd csak, a mi rokonunk Boáz, akinek a szolgálóival voltál, ma éjjel árpát szór a szérűn. 3Mosakodj meg, kend meg magad, vedd föl a ruhádat, és menj le a szérűre. Ne mutatkozz az előtt a férfi előtt, amíg be nem fejezte az evést és az ivást.

4Amikor lefekszik, jegyezd meg a helyet, ahol lefekszik, azután menj oda, hajtsd fel a takarót a lábánál, és feküdj oda. Ő majd megmondja neked, hogy mit csinálj. 5Ruth azt mondta neki: Megteszem mindazt, amit mondasz.

6Le is ment a szérűre, és mindent úgy csinált, ahogyan az anyósa parancsolta. 7Boáz evett, ivott, és jól érezte magát; azután elment, lefeküdt a garmada szélén. Ekkor odalopódzott az asszony, felhajtotta lábánál a takarót, és odafeküdt.

Ruth beszélgetése Boázzal 8Éjféltájban a férfi fölriadt és megfordult Ruth beszélgetése Boázzal 8Éjféltájban a férfi fölriadt és megfordult. Akkor látta meg, hogy egy asszony fekszik a lábánál. 9Megkérdezte: Ki vagy te? Az így felelt: Én vagyok Ruth, a szolgálód. Terítsd rá ruhád szárnyát szolgálódra, mert közeli rokon vagy te.

10Ekkor azt mondta Boáz: Áldjon meg az ÚR, leányom 10Ekkor azt mondta Boáz: Áldjon meg az ÚR, leányom! Hűségedet most még jobban megmutattad, mint előbb, mivel nem jártál az ifjak után, sem szegény, sem gazdag után. 11Ne félj hát, leányom, mindent megteszek érted, amit csak mondasz, hiszen mindenki tudja népem kapujában, hogy derék asszony vagy.

12Igaz ugyan, hogy közeli rokon vagyok, de van nálam közelebbi rokonod is. 13Maradj itt ezen az éjszakán, és ha holnap az vállalja a rokoni kötelezettségét, jó, vállalja! De ha nem akarja vállalni a rokoni kötelezettséget, akkor majd én vállalom. Az élő ÚRra mondom! Feküdj hát itt reggelig!

14Ott is feküdt a lábánál reggelig 14Ott is feküdt a lábánál reggelig. De fölkelt, mielőtt az emberek fölismerhették volna egymást. Boáz ugyanis ezt mondta: Ki ne tudódjék, hogy ez az asszony a szérűre jött! 15Majd ezt mondta: Add csak a rajtad levő nagykendőt, és tartsd ide! Ő odatartotta, Boáz pedig kimért hat mérték árpát, és feladta a vállára; ő maga pedig bement a városba.

16Amikor Ruth hazaérkezett az anyósához, az megkérdezte: Mi történt, leányom? Az pedig elbeszélte neki mindazt, amit a férfi vele tett. 17És ezt mondta: Ezt a hat mérték árpát adta nekem ezekkel a szavakkal: Ne menj üres kézzel az anyósodhoz!

18Naomi azt mondta: Maradj nyugton, lányom, amíg meg nem tudod, hogyan dől el ez a dolog. Mert nem nyugszik az a férfi, amíg be nem fejezi ezt a dolgot még ma. Ruth 3

2017. március 12. vasárnap, Böjt 2 Istentisztelet rendje: Orgona előjáték Köszöntés (állva) Kezdőének .32:1 Gyermekek köszöntése Főének (ülve) 310:1–4 Fohász (ülve) Igeolvasás (ülve) Imádság (állva) Igehirdetésre készülő ének (ülve) 297 Gyermekek kivonulása Textus (ülve) Igehirdetés Ruth 3. Erősödve. Imádság (ülve) Mi Atyánk (állva) Hirdetések (ülve) Adakozás (ülve) Záróének (ülve) 425:1-4 Áldás (állva) Orgona utójáték

10Ekkor azt mondta Boáz: Áldjon meg az ÚR, leányom 10Ekkor azt mondta Boáz: Áldjon meg az ÚR, leányom! Hűségedet most még jobban megmutattad, mint előbb, mivel nem jártál az ifjak után, sem szegény, sem gazdag után. 11Ne félj hát, leányom, mindent megteszek érted, amit csak mondasz, hiszen mindenki tudja népem kapujában, hogy derék asszony vagy. Ruth 3

Hűségedet most még jobban megmutattad… Ruth 3:10

Ruth ragaszkodott az Úrhoz, hűséges volt az Istenhez!

AKI hűséges volt hozzá!

Hűség az Úrhoz = elhagyni a bálványokat és ragaszkodni Isten igéjéhez!

Aki elhagyja bálványait és ragaszkodik az Úrhoz, az olyan lesz, mint Ruth: 1. Adja magát anyósáért. 2. Adja magát munkájáért. 3. Csodákat tapasztal. 4. Jó illattá lesz. 5. Határt szab vágyainak.

Átformál, vezet, használ az Isten!

…és ad! Gondja van rád!

Add fel magad és bálványidat - és légy Krisztusé!

Bízzatok, én vagyok, ne féljetek Bízzatok, én vagyok, ne féljetek! Márk 6:50 Nem okultak a kenyerekből, mert a szívük még kemény volt. Márk 6:52

Böjt – a szívlágyítás, az okulás időszaka

Az a sátán legnagyobb megtévesztő munkája, hogy elhiteti, lehet élni az Isten igéje nélkül is. Dietrich Bonhoeffer

Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban. 1János 5:12

Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Ézsiás 53:4

Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban. 1János 5:12

2017. március 12. vasárnap, Böjt 2 Istentisztelet rendje: Orgona előjáték Köszöntés (állva) Kezdőének .32:1 Gyermekek köszöntése Főének (ülve) 310:1–4 Fohász (ülve) Igeolvasás (ülve) Imádság (állva) Igehirdetésre készülő ének (ülve) 297 Gyermekek kivonulása Textus (ülve) Igehirdetés Ruth 3. Erősödve. Imádság (ülve) Mi Atyánk (állva) Hirdetések (ülve) Adakozás (ülve) Záróének (ülve) 425:1-4 Áldás (állva) Orgona utójáték

Tóth Zsombor

2017. március 12. vasárnap, Böjt 2 Istentisztelet rendje: Orgona előjáték Köszöntés (állva) Kezdőének .32:1 Gyermekek köszöntése Főének (ülve) 310:1–4 Fohász (ülve) Igeolvasás (ülve) Imádság (állva) Igehirdetésre készülő ének (ülve) 297 Gyermekek kivonulása Textus (ülve) Igehirdetés Ruth 3. Erősödve. Imádság (ülve) Mi Atyánk (állva) Hirdetések (ülve) Adakozás (ülve) Záróének (ülve) 425:1-4 Áldás (állva) Orgona utójáték