JÓZSEF TÖRTÉNETE III. RÉSZ

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Lépj tovább a szolgálatban!
Advertisements

ZENE: Love Me With All Your History Egy asszony kijött a házból, és három, hosszú, fehér szakállú öregembert látott üldögélni az udvaron. Nem ismerte.
Íme, az én anyám és az én testvéreim
ÖRÖK ÉRTÉKEK Életünk döntések sorozata: Mózes példája; Zsid.11,24-26; „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.
MONDJÁTOK EL AZ EMBEREKNEK
Hahó, itt az új év ! Boldog 2014-et !.
Értékeld az elmúlt évet: •Istenhez való hűséged, •a kegyelem megélése és •szíved szándékai alapján. 1.
Lemondás az uralomról I.Jézus Krisztus megtiltotta a tanítványkörnek az uralkodást, úgy, ahogy azt a társadalomban gyakorolják. Mk 10:35-45 „Ekkor hozzálépett.
Amikor Isten a nőt teremtette, késő estig dolgozott a hatodik napon
Ábrahám legnagyobb próbatétele
Milyen zajos, nyüzsgő város! S mi egy lelket sem ismerünk. Ne aggódj testvér! Szombaton elmegyünk a folyóparton levő imahelyre. Isten majd gondoskodik.
Jézus mondja: menjetek el tehát és tegyetek tanítvánnyá minden népet …
„Az asszonyok gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak. És íme, Jézus szembejött velük,
Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldött két tanítványt, és ezt mondta nekik: „Menjetek az előttetek.
ALAPIGE: 1Kir 3,
„Szorongattatásomban az Úrhoz folyamodtam” Jónás 2, 3
A Dávid és Góliát elbeszélés szövege (1Sám 17). A dolgozat célkitűzései a 1Sám 17 ősszövegének rekonstrukciója a szövegvariánsok között felmerülő eltérések.
Úton böjtben. A mélyből Hozzád száll szavam – Krisztus, kegyelmezz! A bajban lelkem társtalan – Krisztus, kegyelmezz! Segíts – segíts! Ne hagyj – ne hagyj!
AzÉletigéje március „Az én eledelem az, hogy annak akaratát tegyem, aki engem küldött, és hogy elvégezzem művét.” (Jn 4, 34)
Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek
Zeng, lelkem, ez új reggelt,
Vezess, Jézusunk, S véled indulunk. Küzdelemre hív az élet, Hadd kövessünk benne téged! Fogjad hát kezünk, Míg megérkezünk!
Uram, Istenem, tiéd az éjszaka és tiéd a nappal,
Jézus mondja: menjetek el tehát és tegyetek tanítvánnyá minden népet …
Folyamodjatok az Úrhoz,
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
KÉT IGE Isten és Jézus dicsőségéről IMA
Jézus, amint vagyok, úgy jöhetek hozzád,
2011. Október Október 17. Bobby Fischer.
Barnett Newman: ( ) Ábrahám olaj, vászon 1949
Iz Hallgassatok rám, szigetek, és figyeljetek, népek, a távolból! Az Úr hívott el engem az anyaméhtől fogva, anyám méhétől emlegette nevem. Olyanná.
7. Én lelkem, mire csüggedsz el? Mit kesergesz ennyire? :/: Bízzál Istenben s nem hágy el, Kiben örvendek végre. Ki nekem szemlátomást Nyújt kedves szabadulást,
Jn 14,26 A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam.
1Mózes2,16-17; Jób1,6-22 Ter 2, Az Úristen parancsot adott az embernek: „A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert.
Folyamodjatok az Úrhoz,
Bízd Újra Életed Krisztusra!
Karácsony Dicsőség mennyben az Istennek és
KARÁCSONYI ISTENTISZTELET 2014
Milyen a Szellemi életünk?.  Erre megkérdezték: „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették.
Nagyböjt III Vasárnap Á-év János 4,5-42 Jézus megérkezett Szamaria egyik városába, amelyet Szikarnak neveznek, közel ahhoz a földdarabhoz, amelyet Jákob.
Az Ige Liturgiája Olvasmány Mózes első könyvéből Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. Így szólt Isten: «Teremtsünk embert képmásunkra. Isten.
JÓ REGGELT !. Szólt az Isten egykor: Ábrahám!« Indulj el, s utad bízzad rám! Áldott lesz, ki jót tesz véled, átok sújtja ellenséged; Nagy és erős néppé.
Amikor Jézus odaért, megtudta, hogy már négy napja a sírban van. Betánia pedig közel, mintegy félórányira volt Jeruzsálemhez, ezért a zsidók közül sokan.
Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok, pásztorok, Hogy Betlehembe sietve menvén, lássátok, lássátok.
Egyszer volt, hol nem volt, egy gyermek megszületni készült.
Találkozás Jézus Krisztussal
JÓZSEF TÖRTÉNETE II. RÉSZ
Református istentisztelet

I-095.
Értékeld az elmúlt évet:
Isten akarata szerint élni ma
Nagy-csütörtök C - év Jn 13,1-15.
A TÉKOZLÓ FIÚ PÉLDÁZATA
Igeolvasás „14Most azért az URat féljétek, és őt szolgáljátok tökéletesen és igazán. Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeket atyáitok szolgáltak.
Igehirdetés „Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. 37„Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok.
Igeolvasás „11Ezért Mózes ezt mondta az ÚRnak: Miért tettél szolgáddal ilyen rosszat? Miért nem vagy jóindulattal hozzám, miért raktad rám ennek az egész.
Miért olyan fontos a hit?
„48Azután így szóltak hozzá a zsidók: „Vajon nem jól mondjuk, hogy samáriai vagy te, és ördög van benned?” 49Jézus így válaszolt: „Bennem nincsen ördög,
XVII Évközi VasárnapC - év
Húsvét II Vasárnapja B év
Református istentisztelet
Évközi 26. vasárnap Október 1. – „A” év.
Húsvét III vasárnapjaC - év Jn 21,1-19.
Bölcsesség a világosságban (Efézus 5: 15-17)
Imádkozz az Észak-Koreában élő gyermekekért!
Isten lakhelye.
Két hónapja vettem magamnak egy fitness bérletet egy fitnesz terembe.
„47Az első ember földből, porból való, a második ember mennyből való
Előadás másolata:

JÓZSEF TÖRTÉNETE III. RÉSZ

A gabona Kánaán földjén is igen megfogyatkozott, és azt mondta akkor fiainak Jákób: „Hallom, hogy Egyiptomban van gabona; menjetek el oda, és vegyetek belőle, hogy ne haljunk éhen!

Józsefnek mind a tíz bátyja elindult hát Egyiptomba gabonát venni, de az öccsét, Benjámint Jákób nem engedte velük, mert féltette a veszedelmes úttól.

Amikor megérkeztek Egyiptomba, meghajoltak József, az ország fejedelme előtt. József felismerte bátyjait, de nem árulta el magát, és keményen szólt hozzájuk: „Honnan jöttetek?” Testvérei pedig így feleltek: „Kánaán földjéről jöttünk eleséget venni.”

József pedig azt mondta nekik: „Kémek vagytok ti, és azért jöttetek, hogy az ország védtelen részeit meglessétek.”

„Igaz emberek vagyunk” – felelték erre József bátyjai „Igaz emberek vagyunk” – felelték erre József bátyjai. „Soha nem voltak kémek a te szolgáid. Tizenketten vagyunk testvérek, egy ember fiai: a legkisebbik atyánknál maradt Kánaán földjén, az egyikünk pedig nincs már meg.”

József pedig azt felelte nekik: „Úgy van, amint mondtam: kémek vagytok József pedig azt felelte nekik: „Úgy van, amint mondtam: kémek vagytok. De próbára teszlek benneteket: egyikőtöket nem engedem el, míg ide nem hozzátok énhozzám a legkisebbik öcséteket, és ha így tesztek, azzal igazoljátok szavaitokat, és nem haltok meg.”

És amint mondta, tömlöcbe vetette Simeont És amint mondta, tömlöcbe vetette Simeont. Így szóltak akkor egymáshoz: „Bizony vétkeztünk testvérünk ellen, és most ezért következett ránk ez a nyomorúság.”

József pedig hallotta, amit beszélnek, elfordult, és sírt, de testvérei nem tudták, hogy érti beszédüket.

Azután felrakták gabonájukat szamaraikra, és elindultak hazafelé Azután felrakták gabonájukat szamaraikra, és elindultak hazafelé. Útközben egyikőjük kioldotta zsákjának száját, és meglátta benne a pénzét, amiért a gabonát vette.

És igen megrémültek, mert az egyiptomiak mindannyiuk zsákjába visszatették a pénzüket. És így szóltak egymáshoz: „Micsoda ez, amit Isten cselekedett velünk?”

Az éhínség pedig elhatalmasodott az országon, és fogytán volt már a gabona, amelyet Egyiptomból hoztak József testvérei. Jákób nehéz szívvel bocsátotta el Benjámint többi fiával együtt, s azok elindultak Egyiptomba.

Amikor pedig megérkeztek, és József látta, hogy Benjámin velük van, házába küldte őket, hogy velük ebédeljen. Amikor József hazaért ebédre, testvérei leborultak előtte. József azonban megvendégelte őket, és atyjuk felől kérdezősködött. Ők pedig álmélkodva néztek egymásra, amikor látták, hogy József születésük sorrendjében ültette őket asztalához.

József ezután így szólt szolgájához: „Töltsd meg vendégeim zsákját eleséggel, és mindegyiknek a pénzét tedd zsákjába! A legkisebbikébe pedig rejtsd el az ezüstpoharamat.”

És virradatkor elbocsátotta József a testvéreit, szamaraikkal együtt És virradatkor elbocsátotta József a testvéreit, szamaraikkal együtt. S amikor már kimehettek a városból, József így szólt a szolgájához: „Siess utánuk, és ha utoléred őket, kérdezd tőlük: »Miért fizettek rosszal a jóért? Miért loptátok el az uram poharát? Hát nem abból iszik-e, hát nem abból szokott jövendölni?«”

A szolga utolérte őket, és megkérdezte tőlük mindazt, amit reá bíztak, azok pedig így feleltek: „Távol legyen tőlünk, hogy ilyet cselekedjünk. Akinél azért megtalálod a poharat, haljon meg, mi pedig legyünk uradnak szolgái!” Ki-ki lerakta zsákját, és kioldotta annak száját, a szolga pedig megtalálta a poharat Benjáminnál. Visszatértek hát József házába.

József pedig így szólt hozzájuk: „Micsoda dolog ilyet cselekedni József pedig így szólt hozzájuk: „Micsoda dolog ilyet cselekedni? Nem tudjátok talán, hogy én a jövőbe látok?”

Júda ekkor előállt, és így szólt: „Mit mondhatnánk urunknak Júda ekkor előállt, és így szólt: „Mit mondhatnánk urunknak? Mivel igazolhatnánk szavainkat? Isten büntetése ért utol minket. Mostantól fogva szolgáid vagyunk, mi is épp úgy, mint akinél megtaláltad a poharad.”

József pedig így felelt: „Csak az legyen szolgám, akinek a kezében megtalálták a poharamat! Ti pedig távozzatok békességgel atyátokhoz!” Júda ekkor azt mondta: „Mi elhoztuk neked öcsénket, ahogy kívántad. Ha ő nem térhet haza, azt atyánk – aki egy fiát elvesztette már – nem éli túl. Hadd legyek én a szolgád a gyermek helyett! Ő pedig térjen vissza atyjához bátyjaival.”

József nem tartóztathatta tovább magát József nem tartóztathatta tovább magát. Kiküldte a teremből minden szolgáját, feltárta magát testvérei előtt, és így szólt hozzájuk héberül: „Én vagyok József. Él-e még az atyám?”

Testvéreinek azonban rémületükben nem jött szó a szájukra, és akkor József újra így szólt: „Én vagyok József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba. Ne bánkódjatok, hogy engem eladtatok ide, mert a megmaradásotokért küldött ide engem Isten.

És így folytatta József: „Siessetek, menjetek haza atyámhoz, és mondjátok meg neki: »Isten engem egész Egyiptom urává tett, jöjj el énhozzám, ne késsél! Gósen földjén lesz lakóhelyed, mind neked, mind fiaidnak és családjuknak.«”

Eljutott a hír a fáraóhoz Eljutott a hír a fáraóhoz. Megtetszett neki a dolog, és azt mondta József testvéreinek: „Eredjetek, és menjetek el Kánaán földjére, hozzátok el atyátokat és házatok népét, jöjjetek hozzám; nektek adom Egyiptom földjének javát.”

József bátyjai elmentek Egyiptomból, eljutottak Kánaán földjére atyjukhoz, és tudtára adták, hogy József még él, és ő uralkodik egész Egyiptomon. Jákób pedig megdöbbent, mert nem akarta elhinni. És így szólt: „Elmegyek hát Egyiptom földjére, hogy meglássam Józsefet, mielőtt meghalok.”

Jákób elindult minden hozzátartozójával, hogy az egyiptomi Gósenbe költözzön.

Hamarosan újra megláthatta halottnak vélt fiát, Józsefet Hamarosan újra megláthatta halottnak vélt fiát, Józsefet. Egymás nyakába borultak, és sokáig sírtak.

Jákób tizenhét évig élt Egyiptom országában Jákób tizenhét évig élt Egyiptom országában. Halála után József bátyjai testvérük bosszújától tartottak. De amikor ezt elmondták neki, József sírva fakadt, és így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Vajon Isten vagyok én? Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy sok nép életét megmentse. Most hát ne féljetek, eltartalak én benneteket és gyermekeiteket!” Így vigasztalta őket, és szívhez szólóan beszélt velük.

VÉGE