A szent és a társadalom, szent és profán Vallás és Társadalom IV. előadás A szent és a társadalom, szent és profán (Otto, Eliade, Ries)

témakörök I. A szent élménye II. A szent és a profán – tiszta és tisztátalan III. Szent tér IV. Szent idő V. Szent nemzet

I. A szentség élménye Rudolf Otto: Das Heilige. A «szent» tapasztalata a numinosus, az „egészen más” – az irracionalitás világába tartozik: mysterium tremendum majestas mysterium fascinans a homo religiosus élménye (Eliade, Ries)

II. Szent és profán Mircea Eliade: A szent és a profán Guardini: Az ember azért tud a «szent»-ről, mert az megnyilatkozik, és a profántól tökéletesen különbözőnek bizonyul. A «szent» megnyilatkozása a hierofánia. A vallások története a hierofániák története. Az «egészen-más» azonban a mi világunkban mutatkozik meg, tehát fában, kőben, természeti tárgyakban, jelenségekben. A szóban forgó tárgyak nem önmagukban fontosak, nem önmagukban tárgyai a vallásos tiszteletnek, hanem a «szent» megnyilatkozási helyeként: a «szent» révén természetfölötti valósággá alakulnak át.

Szent és profán A világban-lét két fajtája: Szakadék választja el egymástól a vallásos tapasztalást a profántól. „A szent és a profán a világban-lét két módja, két egzisztenciális helyzet, amelyeket az ember történelme során alakított ki.” (10) A «szent» és a történelem A vallások történelmileg különböznek egymástól, de van egy közös elemük, ami a mai ember életétől gyökeresen eltér: mindegyik egy megszentelt kozmoszban él, szemben a modern ember egzisztenciális helyzetével, aki deszakralizált kozmoszban tapasztalja magát. (13) – ‘varázstalanított’ A homo religiosus számára csak a «szent» a valóságos

A SZENT TÉR ÉS A VILÁG SZAKRALIZÁCIÓJA A tér homogenitása és a hierophánia A vallásos ember számára a tér nem homogén: létezik szent, vagyis erővel feltöltött, jelentéssel teli, és létezik nem szent tér; az előbbi a valóságosan létező. A világ azáltal válik valóságossá, hogy megalapítja a «szent». Az alapítás helye a középpont, ahonnan a tájékozódás kiindul. A megalapítás a teremtés. A profán ember számára a tér homogén és semleges. – nincs minőségi tájékozódás.

Theophániák és jelek Ajtó, küszöb, nyílt… Minden szent térhez valamilyen hierophánia kapcsolódik: itt tör be a profán létezésbe a «szent»; betör és feltöri a profán teret: éppen azáltal szentel meg valamit, hogy felfelé „nyitottá teszi”. Sokszor valami jel adja tudtul a hely szentségét.

Káosz és kozmosz A terület, amelyen a vallásos ember él, a „világ” (a „mi világunk”), a kozmosz. A többi már nem kozmosz, hanem egyfajta „másik világ” („másvilág”), az idegen kaotikus tér, amelyben kísértetek, démonok, a halottak lelkei laknak. A lakott terület azért „kozmosz”, mert előzőleg az istenek műve, akik megszentelték, azaz megalkották vagy megalapították. A bibliai teremtéstörténet tehát nem korabeli természettudományos elmélet, amelyet a modern fizika immár megcáfolt, hanem vallási kijelentés a világ megalapításáról. Apokaliptikumban sajátos, fordított eset!

A világ középpontja A hagyományos társadalmak világrendszere: a) valamilyen szent hely megtöri a tér homogenitását; b) ezt a törést valamely ‘nyílás’ szimbolizálja, amely lehetővé teszi az egyik kozmikus ré- gióból a másikba való átmenetet (az égből a földre és onnan az alvilágba); c) az éggel való kapcsolat különböző képekkel fejezhető ki, amelyek mindegyike az axis mundi-ra vonatkozik: oszlop, létre (Jákob létrája), hegy, fa, inda stb.; d) e világtengely körül terül el a ‘világ’, következésképpen a tengely ‘közepén’, a ‘föld köldökén’ található a mi világunk, s ez a világ közepe. (31)

A ház és lakás A ház: imago mundi - a világ teremtésének megismétlése Kozmogónia és építésáldozat Templom, bazilika, katedrális

A SZENT IDŐ ÉS A MÍTOSZOK Profán időtartam és szent idő A vallásos ember számára a térhez hasonlóan az idő sem homogén, hanem vannak szent intervallumok, az ünnepek ideje, és vannak profán szakaszok. A rítusok segítségével az egyikből át lehet lépni a másikba. Természetesen a szent idő számít léttel telített, valóságos időnek, amikor valóban „történik” valami. „A szent idő lényegénél fogva visszafordítható, voltaképpen mitikus ősidő, amelyet újból jelenvalóvá tesznek.” (61) A kereszténység sajátos pozíciója: a történelmi idő hangsúlyozása, de ez az idő az üdvösségtörténelem révén szent idővé válik a maga egészében.

Templum tempus A templum a térbeli, a tempus az időbeli kifejezést jelenti egy tér-időbeli látótérben. Az ősi kultúrák vallásos embere számára a világ minden évben megújul, minden új évben visszanyeri eredeti szentségét, vagyis olyanná válik, amilyenként alkotója kezéből kikerült.

A kozmogónia évenkénti megismétlése Babiloni újévi szertartás, az Enuma elis elszavalása. Az eposz elmondja Marduk és a tengeri szörny Tiamat harcát, mely véget vetett a káosznak. Marduk Tiamat feldarabolt testéből alakította ki az univerzumot. Az elmondás és a játék révén a mitikus esemény újból jelenvalóvá válik. Az antik ember szerint az idő elhasználja az embert, a társadalmat, a kozmoszt. Ez a romboló idő a profán idő, amit meg kell szüntetni, hogy újra helyreálljon a mitikus pillanat. Az elmúlt idő megsemmisítéséhez rítusok szolgáltak egyfajta világ vége megjelenítését: kialvó tűz, eltávozott lelkek visszatérése, társadalmi kasztok összekeveredése (szaturnália), erotikus szabadság, orgia — mindezek a kozmosz káoszba való visszatérését szimbolizálják.

Kozmogónia és újrateremtés

Megújulás az őseredeti időbe való visszatérés révén A szent idő az eredet ideje, az ember ennek közelébe törekszik. „A szent és erős idő az eredet ideje … amelyben valamely valóság megteremtődött és első esetben nyilvánult meg teljesen; ezért az ember azon fáradozik, hogy újból és újból belépjen ebbe az őseredeti időbe. Minden szent naptár alapja annak az időnek a rituális megjelenítése, amelyben valamely valóság első ízben nyilvánult meg. A ünnepen nem valamely mitikus … esemény emlékét ülik meg, hanem az eseményt újból megjelenítik.” (73)

Az ünnep és az ünnepek szerkezete „A szent időről elmondható, hogy az mindig ugyanaz, ’örökkévalóságok sora’”. (80) Az ünnep során az ember kilép a változékony és instabil profán időből. Az ember időről időre az istenek kortársává válik - részt vesz a világ teremtésében, saját világa létrehozásában – felelősség!

A mítosz mint példaadó minta A mítosz a valóság megalapozása: annak kinyilvánítása, ami valóságosan van: „A mítosz szent történetet beszél el mint őseredeti eseményt, amely az idők kezdetén, ab initio zajlott le. A szent történet azonban misztérium felfedésével egyenértékű, mert a mítoszban szereplő személyek nem emberi lények: istenek vagy kultúrateremtő hősök, tetteik ezért misztériumok, amelyeket az ember nem lenne képes tapasztalni, ha nem tárulnának fel előtte. A mítosz tehát arról szóló történet, ami in illo tempore következett be, beszámoló arról, hogy mit tettek [volt] az istenek és a hősök az idő kezdetén. ’Mítoszt előadni’ azt jelenti, hogy tudtul adni, mi történt [volt] eredetileg. Mihelyt a mítoszt egyszer már ’elbeszélték’, vagyis feltárult, támadhatatlan igazsággá válik: abszolút igazságot alapoz meg.” (87-8) Baraka: http://www.disclose.tv/action/viewvideo/129672/BARAKA__Full_documentary/ 13:22- A mítosz szent valóságot mond el, hiszen csak az a tulajdonképpeni valóságos. A profánt ontológiailag nem alapozza meg semmiféle mítosz, és nincs példaadó mintája.

Szent történelem, történelem, historicizmus A vallási ünnep valamely őseredeti eseményt ismétel meg: a szent történelmet. A kalendárium időről időre újjáéleszti az időt. Az ünnep vallásos élménye, a szakrálisban való részvétel az embernek lehetővé teszi, hogy ismét az istenek jelenlétében éljen. „A vallásos ember annyira él az eredet idejében, a mitikus időben, amennyire isteneit utánozza … kilép a profán tartamból, és rálel egy ’mozdulatlan időre, az ’örökkévalóságra’.” (98-9)

III. Szent nemzet Kiválasztott nép eszméje… Messiás Messiási küldetéstudat James Kennedy: Vallások és nemzetek az európai történelemben  (a vallások nacionalizálása, a nemzetek szakralizálása)  Robert Bellah: civil vallás - Vallás és nacionalizmus!

bibliográfia Mircea Eliade: A szent és a profán, Budapest: Osiris (1998). Rudolf Otto: A szent, Budapest: Osiris (2001). Julien Ries: A szent antropológiája, Budapest: Typotex (2003).