Fogyasztói jogok és a fogyasztók magánjogi védelme

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Webshopok+jogi megfelelőség
Advertisements

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD A FOGLALKOZTATÁSBAN
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok a GVH eljárásaiban
Reklámállítások megítélése Balogh Virág május 5.
szóvivő, osztályvezető Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
Vállalkozói - szakhatósági fórum üzleti partnerkeresés Tóth Katinka fogyasztóvédelmi felügyelő Karcag, november.
Polgári jogi ismeretek
2005. március 23. Vezérigazgatóság 3. divízió/Felelősség- és agrárbiztosítási osztály Az egészségügyi szolgáltatók felelősségbiztosításának értékelése.
Távollevők között létrejött szerződések
Az Európai Unió és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok 2010.július 30. Eger Aranyi Péter Nemzetgazdasági Minisztérium Fogyasztóvédelmi Osztály.
FOGYASZTÓVÉDELMI ALAPISMERETEK
1 Polgári jog Szerződésszegés Magatartás, körülmény, állapot mely szerződésbe ütközik vagy sérti a fél szerződéssel kapcsolatos jogait. szerződésszegés.
E-KERESKEDELEM SZABÁLYOSAN
Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
KÉSZ ÁTVERÉS AVAGYFOGYASZTÓAPÁCBAN?. ÁRUBEMUTATÓK SAJÁTOSSÁGA Kiállítás Kiállítás Vállalat Vállalat Termék Termék Gyakorlati bemutató Gyakorlati bemutató.
A SZERZŐDÉSSZEGÉS.
Biztosításgazdaságtan 9. téma
AZ ÉRVÉNYTELENSÉG.
A fogyasztóvédelmi szabályozás rendszere Fogyasztóvédelmi törvény (1997. évi CLV. törvény) 10 fejezetből áll: pl.: -fogyasztók életének, egészségének,
© dr. Horváth Zsófia – Ujváriné dr. Antal Edit. Általánosságban A kötelezett helytáll azért, hogy a termék vagy szolgáltatás 1. megfelel a minőségi követelményeknek,
Felelősség, termékfelelősség
© dr. Horváth Zsófia – Ujváriné dr. Antal Edit. Üzlethelyiségen kívül kötött szerződés Szabályozás 85/577/EGK tanácsi irányelv 370/2004. (XII.26.) Kormány.
1 A NEMZETI MINŐSÉGÜGYI SZABÁLYOZÁSI RENDSZER Dr. Veress Gábor egyetemi tanár 2003.
Fogyasztói igényérvényesítés – közérdekű keresetek
dr. Szöllősy András UCP Osztály július 29.
Simon Gábor a Fogyasztóvédelmi Bizottság elnöke Budapest, június 16. Fogyasztóvédelem és jogalkotás napjainkban.
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FOGYASZTÓVÉDELMI FELÜGYELŐSÉGE Közösen a fogyasztókért: a békéltető testületek és a fogyasztóvédelmi hatóság együttműködésének.
Vállalkozói - szakhatósági fórum üzleti partnerkeresés Tóth Katinka fogyasztóvédelmi felügyelő Mezőtúr, november.
Vállalkozói - szakhatósági fórum üzleti partnerkeresés Tóth Katinka fogyasztóvédelmi felügyelő Kunszentmárton, december.
Kötelmi jog előadó: dr. Osztovits András
A z alternatív vitarendezés lehetőségei a hagyományostól eltérő értékesítési formák terén, a békéltető testületek jövője és lehetőségei Konferencia 2011.
10. Előadás szerződésszegés
8. Előadás Érvénytelenség Szerződés létszakai
Egészségügyi panaszok az Európai Fogyasztói Központ gyakorlatában „Egészségügyi szolgáltatások – békéltető testületek szerepe és jövője a fogyasztóvédelemben”
Eötvös Loránd tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FOGYASZTÓVÉDELMI FELÜGYELŐSÉGE
Általános szerződési feltételek – tisztességtelen szerződési kikötések
2. Előadás Kötelmi jog - szerződés
A DIGITÁLIS MARKETING JOGI VONATKOZÁSAI
RWE Power AG Lorsee/TR BudapestSEITE 1 „Szociális párbeszéd“ RWE Power AG Wolfgang Lorsee A Központi Üzemi Tanács elnökhelyettese.
Felhő jog Dr. Ormós Zoltán
Jótállás. Kisajátítás Építési jog április 3. Készítette: Dr. Pintér Szilvia.
A MUNKAJOGI JOGFORRÁSOK RENDSZERE
A SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI A szerződés - megkötése, - teljesítése, - megerősítése - és módosítása.
Európai Uniós ismeretek Az Európai Unió jogrendszere; Versenyjog.
1 Horváthné Szendrei Szilvia Felügyelőség-vezető Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége május Miskolc E-kereskedelem,
Az új Munka Törvénykönyve 2012:I. tv április 20.
 6:142. § Felelősség szerződésszegéssel okozott károkért  Aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül.
A SZAVATOSSÁGGAL, JÓTÁLLÁSSAL KAPCSOLATOS FOGYASZTÓI KIFOGÁSOK INTÉZÉSE június.
Fogyasztóvédelmi Szakmai Fórum Tatabánya Készítette: Dr. Nagy Sándor KEM KH Fogyasztóvédelmi Felügyelőség.
A békéltető testületek hatékonyságának növelése – az egészségügyi szolgáltatással kapcsolatos panaszok gyakorlata január 20.
Kereskedelmi gyakorlatok megítélése a hatóságok joggyakorlatában dr. Dobó-Kocsis Veronika Veszprém Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztály 2016.
Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztálya dr. Pethő Hajnalka Katalin Gyomaendrőd, 2016.
Dr. Dávid Ivett Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Hatósági és Jogi Főosztály április 22. Várható szankcionálási eszközök.
„Fogyasztói reklamáció, panaszügyintézés - avagy minőségi kifogás esetén a fogyasztói jogérvényesítés Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Műszaki.
112 Dr. Dósa Imre.  Áttekintő  Új adatvédelmi törvény  Alapjogi beágyazás  Ráncfelvarrás  Újdonságok  Javaslatok a felkészüléshez.
Középpontban a fogyasztó Készítette:Farkasné Bálint Rózsa.
1 FOGYASZTÓVÉDELMI FÓRUM Tatabánya, március 25.
Simon Gábor a Fogyasztóvédelmi bizottság elnöke Budapest, július 13. Előrehaladás a fogyasztóvédelmi ügyek területén első félévében.
Szavatossággal, jótállással kapcsolatos fogyasztói kifogások intézése, a gyakorlatban el ő forduló jogellenesen félrevezet ő tájékoztatások, az új PTK-nak.
Békés Megyei Kormányhivatal
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
Polgári perjog előadás
Fogyasztóvédelem Vevőszolgálati előadás 2017 Előadó: Lehotkai Péter.
Dr. Ruszthiné dr. Juhász Dorina október 18.
Nagyobb biztonság vagy több adminisztráció? - Górcső alatt a GDPR
A MUNKAJOGI JOGFORRÁSOK RENDSZERE
A közbeszerzés és a biztosítás kérdései
Fogyasztóvédelmi hatósági ellenőrzések 2019
Új adatvédelmi szabályok – Az EU adatvédelmi rendelete
Előadás másolata:

Fogyasztói jogok és a fogyasztók magánjogi védelme Dr. Darázs Lénárd habilitált egyetemi docens

Áttekintés A fogyasztóvédelem komplexitása A magánjogi fogyasztóvédelem dilemmái és keretei Egyes fogyasztóvédelmi magánjogi témák, fogyasztói jogok

I. A fogyasztóvédelem komplexitása Alkotmányos államcél EU jogi alapok és meghatározottság „Horizontális jogág” – szituációs védelem Releváns viszonyrendszer csoportok A fogyasztó személyének védelme A fogyasztó, mint piaci szereplő védelme A fogyasztó, mint szerződő fél védelme A fogyasztó, mint sértett büntetőjogi védelme Ágazati fogyasztóvédelmi szabályok

II. A magánjogi fogyasztóvédelem dilemmái és keretei Fogalmi paradoxon: „magánjog” és „védelem” Magánautonómia és „egymásnak mellérendelt felek jogviszonyai” Mégis: gyengébb fél védelme és aszimmetria 4. Kizárólagos feladat: az aszimmetria kiküszöbölése, a magánjogi alaphelyzet visszaállítása. 5. A fogyasztó magánjogi fogalma „természetes személy”, „szakmai, üzleti, gazdasági tevékenységen kívül eljáró személy” 6. Fogyasztói szerződés Nem fogyasztó (vállalkozás) szerződik fogyasztóval B2C kapcsolatok Nem tartoznak ide: B2B, C2C, C2B, (az összes „A”-s kapcsolat) 7. Egyoldalú (klaudikáló) kógens szabályozás és a joglemondás tilalma

III. Egyes fogyasztóvédelmi magánjogi témák, fogyasztói jogok Szerződéskötés – szerződési feltételek tisztességtelensége Szerződésszegés – hibás teljesítés Elektronikus kereskedelem – távollévők közötti szerződések Termékfelelősség

III-2. Tisztességtelen szerződési kikötések A rekonstruált védelmi igény Általános szerződési feltétel – egyedileg meg nem tárgyalt feltétel 93/13 EK „kluazula irányelv” Ha tisztességtelen: semmis Mi a „tisztességtelenség”? Generálklauzula (tisztességtelen egyoldalú előny) Transzparencia követelmény megsértése Fekete/szürke lista

III-3 Szerződésszegés- hibás teljesítés 1. A rekonstruált védelmi igény 2. A 99/44 EK fogyasztói adásvételről szóló irányelv – egységes Ptk. szabályozás 3. Kellékszavatosság Fogalom Igények (kijavítás, kicserélés, árleszállítás, elállás, kártérítés) Bejelentési határidő (felismeréstől 2 hónap) Igényérvényesítési határidő (teljesítéstől 2 év)

III-3. folytatás 4. Jótállás 5. Termékszavatosság Jelentése Bizonyítási teher megfordulása Időtartam és tartalma Kötelező – vállalható 5. Termékszavatosság Új jogintézmény Dogmatikai és pragmatikus jelentése Csak fogyasztói adásvételnél Lehetséges igények (kijavítás, kicserélés) Határidők számítása Elhibázott konstrukció – kritikai észrevételek

III-4. Elektronikus kereskedelem és a távollévők közötti szerződések Általános megjegyzések Hiányos „horizontális” irányelv (2011/83 EU) A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet Erős információs jogok Egyoldalú általános „elállási jog” 14 napon belül 4. Elektronikus szerződéskötés (Ptk. 6:82-85§) Tájékoztatási kötelezettség Adatbeviteli hibák javítása, folyamat ellenőrzése Ajánlat a fogyasztó által Elfogadás (visszaigazolás) a másik fél által A „hozzáférhetővé válás”

III-5. Termékfelelősség Közvetett fogyasztóvédelmi jogi relevancia EU-s szabályozási alapok Funkció: a hibás termék által okozott kár megtérítése A hiba fogalma A kártérítésre kötelezett Kimentési lehetőségek

Zárás Köszönöm a figyelmet! Darazs.Lenard@uni-nke.hu