Szentkereszty-kastély (Árkos)

A napjainkban látható Szentkereszty-kastély helyén egykor a Benkő család tulajdonát képező udvarház állott. Ez a kúria 1823 előtt átment a vargyasi Daniel család tulajdonába. A vargyasi Daniel Elek (1783–1848) tulajdonában lévő földszintes ház hét helyiséget tartalmazott, nyugaton és északon egy-egy tornác határolta. Az udvarház környezetében malom, kert, több gazdasági épület, remetelak, vendégház, fürdőház voltak

1840-ben Gróf Kálnoky György ( ) lett a tulajdonosa, de nemsokára, 1844-ben elhunyt. Halála után özvegye, gr. Haller Anna (1816–1878) tulajdonába került a birtok. Valószínű, hogy a házaspár építette a kastély mellett lévő kápolnát, valamikor 1840 és 1845 között, ugyanis a Szent György tiszteletére felszentelt kápolna Szent Annáról elnevezett harangját 1845-ben öntötték.

1847-ben Kálnoky özvegye Báró Szentkereszty Zsigmonddal kötött házasságot, így a kastély a Szentkereszty család tulajdonába került. Szentkereszty Zsigmond (1817–1891) az 1848–49-es szabadságharcban való részvétele miatt 1851 és 1853 között Nagyszebenben raboskodott. Br. Szentkereszty Zsigmond a szebeni fogság után visszatért gazdálkodni az árkosi birtokra, később Sepsiszentgyörgy országgyűlési képviselője is volt előtt a korábbi hét szobás udvarházat a báró átépíttette és kibővíttette. Így jött létre egy földszintes, tíz lakosztályos kastély, amely majdnem 39 méter hosszú és 15 méter széles volt, körülötte parkot, lovasiskolát és tekepályát is létrehoztak.

Az 1890-es évek elején egy újabb átépítés során a kastély elnyerte mai formáját. A felújításokat br. Szentkereszty Béla ( ) Háromszék vármegye főispánja végeztette. Br. Szentkereszty Béla katonaként kezdte pályafutását, 1870-ben történt leszerelése után költözött Árkosra ban házasságot kötött Florescu Máriával (1857–1919), ami nagy vagyonhoz is juttatta. A 19. század végi neobarokk átépítés Fort Sándor budapesti építész tervei alapján készült. A házaspár jelentős átalakítást végzett az árkosi kastélyon, egy emelet húzatott a korábbi épületre, felépült a lépcsőház, az ebédlő nagy szalon és nagy terem mennyezetei, elkészültek különböző kőfaragó, lakatos, üveges és asztalos munkák ban elkészültek a kastély belső munkálatai, a berendezés és az ebédlő terasza. A kastély 1897-ban készülhetett el teljesen, ekkorra a külseje a maihoz hasonlóan nézett ki.

A kastély utolsó birtokosai az ifjú báró Szentkereszty Béla (1885–1944) és Elsa nevű nővére voltak, akik a kastély közelében lévő vendégházban laktak. Az egykori vendégház földszintes, oszlopos klasszicista épület volt. Az első világháborúban feldúlták és kifosztották az épületet, az értékes szőnyegek, festmények, könyvek közül sok eltűnt. Az egykori pompás belső berendezésről csupán néhány archív felvétel és képeslap árulkodik, amelyek ismeretében valószínűsíthető egyes termek eredeti funkciója.

1945-ben államosították. Ezt követően egy ideig az árvaház, majd a mezőgépészeti iskola kapott helyet, utána a termelőszövetkezetet költöztették az épületbe, majd az 1980-as években a belső tereit radikálisan átalakították, amikor Nicolae Ceauşescu számára villának rendezték be az épületet. Az elnöki lakosztályként berendezett kastélyban kicserélték a bútorzatot és új díszítőelemekkel látták el az épület belsejét. A rendszerváltás után a műemlék épület a Művelődési Minisztérium igazgatósága alá került, így visszakapva régebbi rendeltetését, művelődési központ székhelye lett. Az épület eredetileg mindkét szintjén kétemeletes volt, egyes termeket azonban az 1980-as években teljesen átalakítottak után az emeletet átalakították az elnöki házaspár lakosztályává.

Napjainkban csupán a földszinti ebédlő berendezése tanúskodik a kastély egykori hangulatáról. A kastélyt többhektáros arborétum övezi, ahol számos faritkaság található, ilyen a tulipánfa, olajfűz és a vérbükk. A parkban csónakázásra alkalmas tó látható. Ugyanakkor a kertben működő művésztáborok résztvevői néhány fából készült szobrot is elhelyeztek. A kastélyparkban újgótikus stílusban épült kápolna látható. A Szent György-sírkápolnát, amely egykor a család temetkezési helyéül szolgált, az államosítás utáni években kifosztották. Az épületet és a hozzá tartozó kilenchektáros angol parkot az örökös nélkül meghalt utolsó tulajdonos oldalági leszármazottja igényelte vissza. Jankovich-Bésán András azonban elhunyt a hosszúra nyúlt pereskedés alatt, így a Dél-Afrikában, Spanyolországban és Portugáliában élő gyermekei léptek a helyébe.