Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Határtalanul program 2018 Felvidék.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Határtalanul program 2018 Felvidék."— Előadás másolata:

1 Határtalanul program 2018 Felvidék

2 Rimaszombat Római katolikus plébániatemploma a 18. század közepén épült barokk stílusban. Szép falfestményei vannak. Mellette áll a város első világháborús emlékműve. Református temploma 1784-ben épült empire stílusban, tornya 36 m magas. Itt nyugszik Ferenczy István szobrászművész, sírján Eurydiké szobra áll.

3 Andrássy-Mauzóleum, Krasznahorkaváralja
A különlegesen szép, szecessziós stílusú Andrássy-mauzóleumot, müncheni művészekkel, 1904-ben építtette Krasznahorka ura, Andrássy Dénes felesége, Franciska számára.

4 A Jászói prépostság  A Jászói prépostság alapítójának neve és keletkezésének éve nem ismert. Annyi azonban bizonyos, hogy a prépostság, már a 12. században fennállt és királyainkon kívül, az Aba nemzetség több tagjában is lelkes pártfogókra talált. E Keresztelő Szent Jánosról elnevezett prépostság a magyarországi premontrei prépostságok közül a legelsők egyike volt.

5 Szent Erzsébet-főszékesegyház
A Szent Erzsébet-főszékesegyház, ismertebb nevén a kassai dóm Kassa egyik legszebb és legjellegzetesebb épülete, Európa egyik legszebb székesegyház. II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársainak október 29-én hazahozott hamvait a dóm altemplomában

6 Betléri kastély A történelmi Magyarország egyik legnagyobb épségben fennmaradt, eredeti bútorokkal berendezett kastélya. Az eredetileg itt álló XV. századi gótikus kúria falainak egy részét használták fel az 1700 körül felépített reneszánsz és barokk stílusú kastély építésekor.

7 Iglói templom A torony 87 m-es magasságával Szlovákia legmagasabb templomtornya lett. A templomot belül az 1954-es átépítéskor előkerült 16. századi freskók és értékes gótikus szobrok díszítik.


Letölteni ppt "Határtalanul program 2018 Felvidék."

Hasonló előadás


Google Hirdetések