FRANCIA LELKI MOZGALMAK Egy katolikus lelkiségi mozgalom olyan közösség, amely a római katolikus egyház tanítását követve, a szerzetesrendek és a különféle.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
1994-ben telepedett le Arlóban, Magyarország északi határának közelében (Ózd mellett). Küldetésük a szemlélődésből és a testvériség megéléséből fakadó.
Advertisements

Krisztus uralma alatt élni 3. András hadművelet Johan Lukasse írása nyomán Megváltóm és Királyom.
Akolitusok továbbképzése
valkói egyházközségben
„Megújulva megújítani”
A házasság még nem a mennyország
KULCS program gyakorlati tapasztalatai Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége – Horváth Nikoleta.
2009.jún. 19 – jún. 10. Ebben az időben az egyház a papokra emlékezik. Június 19.-e Jézus Szívének ünnepe, amikor a papokért is imádkozunk világszerte:
EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért.
SEK, május 9. Forrás: Baritz Sarolta Laura AZ ÜZLET MINT HIVATÁS – UTÓPIA VAGY REALITÁS? In Távlatok.
II. Vatikáni Zsinat.
A kolozsvári Báthory Líceum
Mindenben keresni és megtalálni Istent.
Megszentelődés Péter levelei alapján Ifi óra - Békés
FERENCES ÉLETÜNK SZENT FERENC KISN Ő VÉREI KÖZÖSSÉGÉBEN.
A keresztség A befogadás szentsége.
„pap vagy te mindörökké”
Szentlélek jöjj, a világ vár!. Egység Lelke Béke Lelke.
Mikor gyóntam utoljára?. Milyen gyakran szoktam áldozni?
TEMESVÁR FEBRUÁR 17 HÁZICSOPORTOK A GYÜLEKEZETBEN.
1. Kedvelte őket az egész nép ApCsel. 1:42-47 (47/a) „… és kedvelte őket az egész nép.” χαρις (khárisz):- kegyelem (mint örömteli jutalom),
Közösség Az Egyház – ecclesiola. Ő Átala, Ő Vele, Ő Benne.
Részesedés a társadalom fejlődésében Keszeli Sándor Bella Katalin Berta Árpád.
„Törekedjél inkább igaz lelkületre, életszentségre, hitre, szeretetre, türelemre és szelídségre!” (1 Tim 6, 11).
Életige 2007 Május.
„Sok a tag, de a test csak egy.” (1 Kor 12,20)
Folyamodjatok az Úrhoz,
Lehet-e a 21. században családi szerepekről beszélni?
A békéltetés szolgálata
Az élet igéje november „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.” (Jn 14,23).
Atya teremtő szeretet lelke, áradj szét
Az Élet Igéje január „A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük.
Az Élet Igéje június „Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi.
Az élet igéje december „Ám azoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” (Jn 1,12).
Az Élet Igéje május „Legyetek egymásnak szolgálatára aszerint, hogy ki-ki milyen lelki ajándékot kapott” (1Pét 4,10)
VINCÉS TÁBOR Piliscsaba, augusztus Jézus és az Ő tanítása egész életünk alapja. Aki Jézus szavai szerint cselekszik, házát sziklára építi…
A családközösségek ALAP-PILLÉRE A CSALÁD
Gaudium et Spes: Kihívások és kilátások Szeptember 10. Előadó: Dr. Tomka Ferenc.
2014. szeptember Az Élet Igéje „Fogadjátok el egymást, amint Krisztus is elfogadott titeket Isten dicsőségére.” (Róm 15,7)
1 Továbblépés - Az üzenet.
2013. június Az Élet Igéje „De ha jót cselekesztek és ugyanakkor türelmesen szenvedtek, ez értékes Isten előtt.” (1Pét 2,20)
Királyi papság – szentírási kifejezés : „Mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel…
Az élet igéje Az élet igéje január január.
Az Élet Igéje február „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” (Róm 8,14).
„Szüntelenül imádkozzatok!” (1 Tessz 5,17) Az idén egy népes ökumenikus csoport választotta ki az igét az Egyesült Államokban, Szent Pálnak a tesszalonikai.
A CSALÁDOK HITVALLÁSA.
Az Élet Igéje január A világ sok részén január 18. és 25. között tartják az imahetet a keresztények egységéért, más helyeken Pünkösdre teszik ezt.
Önkéntesség, mint társadalmi szerepvállalás
Az Élet Igéje szeptember.
Isten szeretetének szabad szerető viszonzása nem lehet pusztán spekulatív vagy elméleti. Az elméleti elveknek mindenáron döntő cselekvéshez kell vezetniük:,,a.
 július 1-én született Almásfüzitőn  Diákéveit a váci piarista gimnáziumban töltötte  1945 februárjában testvérével behívót kaptak  Az orosz.
Kereszténység - nevelés
A természet, mely körülvesz és kiszolgál bennünket, melyben élünk, és amit védeni, az utókornak megőrizni kötelességünk. A programsorozatra szeretettel.
Számokba zárt hitünk Hogyan fest a jövőnk a számok, a statisztika tükrében? Dr. Fábri György.
Szociális és Gyermekvédelmi feladatellátás a Görögkatolikus Metropóliában.
TANÉVNYITÓ ISTENTISZTELET Jöjj, égi szent láng, Szentlélek Isten, Hű támasz minden ínségben, Kit trónusáról jó Atyánk És Jézus Krisztus küld.
A „hegyi beszéd” (Mt 5, 1-7, 28.): az evangélium „radikalitása”.
Az Evangélikus Egyház szerepe szociális kérdésekben, jó gyakorlatok és egyházi programok.
Református istentisztelet 2016 május 8. vasárnap anyák napja.
KOLPING-MOZAIK. ADOLF KOLPING ÉLETE I ban született a németországi Kerpenben ig különböző cipészműhelyekben segédként dolgozott ben.
Kardosné Gyurkó Katalin A család jövője – a nagycsaládosok
Kialakulása, nyugati és keleti
A gyermekek nevelésének megerősítése (VII. fejezet)
A dajka a nevelés folyamatában
Hitünk alakulása, mindennapi életünk a katolikus óvodában
„Eljön az az idő – így szól az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával.” … „…ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni,
Szent Szív Társaság Societas Religiosarum Sanctissimi Cordis Jesu – Sacré Coeur RSCJ Sacre Coeur nővérek.
Ökumenikus imahét bezárása
Árpádházi Boldog Jolán
KERESZTÉNY FUNDAMENTUMOK III. Az egyéni hívő élet alapja
Előadás másolata:

FRANCIA LELKI MOZGALMAK Egy katolikus lelkiségi mozgalom olyan közösség, amely a római katolikus egyház tanítását követve, a szerzetesrendek és a különféle társulatok, egyesületek mellett újabb alternatívát kínálnak a katolikus hit megélésének területén.

A lelkiségi mozgalmak jellemzői emberi léptékű csoportokat létrehozva személyesség- és közösségélményt nyújtanak, megtalálták az eszközöket ahhoz, hogy mély istentapasztalatra hívjanak és vezessenek egyszerre sok embert, radikalitásukkal „versenyképessé” teszik a katolikus Egyházat a szektákkal és az új vallási irányzatokkal szemben, megújítva benne a kezdetekre jellemző elkötelezettséget, általában hangsúlyozottan a világiakra építik evangelizációs munkájukat, ami egybeesik a II. vatikáni zsinat egyik fontos célkitűzésével, sokszínűségük, sajátos feladatérzékenységük egyfajta „lelki választékot” jelent egy specializálódásra hajlamos korban: ki-ki megtalálhatja a maga lelki alkatának megfelelő hitkifejezési, apostolkodási formát. Úgy is tekinthetők ezek a kezdeményezéseket, mint amelyek az utolsó egy-másfél évszázad társadalmi, lélektani, gondolkodásmódbeli változásainak, fejlődésének hatásait viselik magukon és fordítják le vallási nyelvre. Ilyen jellemzők például a szabadság, az egyéniség értéke;

Pápai megnyilatkozások Benedek pápa szavai szerint a „mozgalmak az igaz élet szomjúságából születtek; minden szempontból az élet mozgalmai”. Hangsúlyozta a mozgalmak sokféleségét, amit Isten akar, ugyanakkor az egységet is, ami szintén isteni akarat.

Katolikus lelkiségi mozgalmak - Unio Apostolica Cleri Franciaország 1862 papok és diakónusok összefogása és segítése - Bárka közösség (L’Arche) - Franciaország 1964 család nélküli sérült emberek szolgálata - Hit és Fény (Foi et Lumière) - Franciaország 1971 családban élő sérült emberek szolgálata - Emmánuel közösség (Communauté de l’Emmanuel) Franciaország 1972 az Egyház szolgálata és megújítása a Szentlélek erejének segítségével - Chemin Neuf közösség - Franciaország 1973 feltámadás örömhírének hirdetése, keresztények képzése, helyi egyházi életben való aktív részvétel - Nyolc Boldogság katolikus közösség (Communauté des Béatitudes) Franciaország 1973 evangelizációt, a szegények megsegítése, az egység keresése Izrael népével és a keleti keresztényekkel - Élet Kenyere közösség (Communauté du Pain de Vie) Franciaország 1976 Oltáriszentség imádása, szegénységben élés, szegények segítése

Bárka közösség Tevékenysége Az első Bárkát 1964-ben a kanadai származású Jean Vanier (Kanada néhai főkormányzója, George Vanier fia) alapította egy franciaországi faluban, Trosly-Breuil-ben. Új formát keresett, ahol a sérültek megőrizhetik emberi méltóságukat, kibontakoztathatják valódi értékeiket, és a közösségen belül végleges otthonra találhatnak. Az első közösség akkor jött létre, amikor Jean Vanier és Thomas Philippe atya meghívott egy állami intézetből két értelmi fogyatékos férfit, Raphael Simit és Philippe Seux-t, hogy jöjjenek, és osszák meg velük az életüket T ÖRTÉNETE A közösség tagjai fontosnak tartják és tesznek is az értelmi fogyatékos emberek jogainak védelméért, támogatják olyan helyek és közösségek létesítését, ahol ezeket az embereket befogadják. Vallják, hogy minden ember fontos, tehetséges és érték, a sérültek és az egészségesek kiegészítik egymást, egyik sem magasabb rendű a másiknál. A társadalomnak ahhoz, hogy igazán emberivé legyen, a gyengék és az elnyomottak befogadására és tiszteletben tartására kell épülnie. Ehhez nélkülözhetetlen annak az elfogadó és megbocsátó szeretetnek a továbbadása, amit Isten maga adott nekünk. Közösségei, amelyek eltérő szellemi képességű, különböző szociális hátterű, vallású és kultúrájú emberek szövetségeire alapulnak, az egység, a hűség és a kiengesztelődés jelei szeretnének lenni.

“ ” UNIO APOSTOLICA CLERI Az Unio Cleri lelkisége Az Unio Cleri statútuma (alapszabálya) kimondja, hogy a szervezet nem kínál különleges lelkiséget. A pap lelkületét az egyházmegyében, a plébánián végzett munkája, a „lelkipásztori szeretet” megélése határozza meg. Ezt a munkát azonban a pap csak úgy tudja elvégezni, ha egészen közeli, személyes kapcsolatban áll meghívójával és küldőjével, Jézus Krisztussal, aki szeretetével, kegyelmével megmutatja az utat, és megadja az erőt, hogy feladatát teljesíteni tudja. A „lelkipásztori szeretet” elmélyítését, megvalósulását segíti továbbá a papok összefogása, kölcsönös segítése.

Unio Apostolica Cleri Az Unio Apostolica Clerit 1862-ben Victor Lebeurier szulpiciánus pap alapította Franciaország fővárosában, Párizsban, miután felfedezte Bartholomeus Holzhauser életművét.. Alapvető feladatuknak tekintették az egyház szolgálatában állók lelki segítését.

Az Unio Cleri statútuma (alapszabálya) kimondja, hogy a szervezet nem kínál különleges lelkiséget. A pap lelkületét az egyházmegyében, a plébánián végzett munkája, a „lelkipásztori szeretet” megélése határozza meg. Az a feladata, hogy a rábízottakat szolgálja, ezért a lelkipásztori munkát végző pap lelkiségének ötvöznie kell a nehézségekkel küszködő családoknak, az egyedülállók, a szegények, az életszentségben élők és a botladozók értékeit és hiányait, örömeit és gondjait. Ennek elmélyítését, megvalósulását a személyes hitélet mellett segíti a papok összefogása, kölcsönös segítése.

EMMÁNUEL KÖZÖSSÉG A Közösség „lelki központja” a közép-franciaországi Paray-le-Monial városka, ahol több mint 300 évvel ezelőtt élt Alacoque Szent Margit. Itt érintette meg a Közösséget a Jézus Szíve-tisztelet. A Közösségre jellemző a Mária-tisztelet, valamint az Egyház tanításához való ragaszkodás és az Egyház szeretete. Magyarországon lassan másfél évtizede vannak a Közösségnek elkötelezett tagjai, nagyrészt Budapesten, de kisebb csoport van Délvidéken, Székesfehérváron, Kaposvárott és Erdélyben is.

Emmánuel közösség 1972-ben Pierre Goursat, aki akkor már csaknem 60 éves volt, és egy fiatal orvostanhallgató lány, Martine Laffitte (Catta) - hitük szerint a Szentlélek indíttatására - naponta összejött, hogy imádkozzanak és dicsérjék az Istent. Rövidesen sokan csatlakoztak hozzájuk, ezért sokkal nagyobb helyet kellett keresniük összejöveteleik számára, sőt több csoportot kellett alakítaniuk.

Élet Kenyere közösség Az Élet Kenyere közösséget 1976-ban Franciaországban alapította Pascal Pingault, feleségével Marie-Annick-el és egy másik házaspárral, Bruno-val és France-al együtt. Rövidesen mások is csatlakoztak hozzájuk. A Bayeux-Lisieux-i Egyházmegye püspöke 1981-ben rendelkezésükre bocsátott egy használaton kívüli régi szeminárium épületet Sommervieu-ben, amely a közösség anyaháza lett. Itt főleg mezőgazdasági munkát végeznek, saját szükségleten túl eladásra is termelnek, és az egyik melléképületben van egy pékség, amely szintén eladásra is termel.

ÉLET KENYERE KÖZÖSSÉG A közösség hivatása, lelkisége Eukarisztikus élet: Szentségimádás a közösség valamennyi házának kápolnájában, kihelyezett Oltáriszentség előtt, általában órás váltásokban. Lehetőség szerint napi szentáldozás. A közösséghez tartozó különböző életállapotú emberek (házaspárok, családok, egyedülállók, szerzetestestvérek és -nővérek, papok, diákonusok, zarándokok és remeték) a közös imádásban kapott kegyelem által egyetlen „eukarisztikus nép”-et alkotnak.

Nyolc Boldogság katolikus közösség A Nyolc Boldogság Közösség (franciául Communauté des Béatitudes) egy katolikus karizmatikus, ugyanakkor szemlélődő és apostoli közösség, amely a római katolikus egyház tanítását vallva céljának tekinti az evangelizációt, a szegények megsegítését és az egység keresését más keresztény egyházakkal és Izrael népével.

Nyolc Boldogság Közösség Lelkiség elemei: · Istennel egyesült élet, a keleti kereszténység iskolája és a Kármel tanítása szerint, · rendszeres szentségi élet, · a liturgia ünneplése, dicsőítő imádság és a karizmák gyakorlása, · máriás lelkiség, merítve Monfort-i Grignon Szent Lajos tanításából, · az első szövetség népért – Izrael népért – végzett imádság, · közbenjárás a keresztények egységért.

Chemin Neuf közösség A Bodrogolaszi közösségi és lelkigyakorlatos ház helyet ad a Chemin Neuf közösség találkozóinak és lelkigyakorlatozni, elcsendesülni vágyó csoportoknak.

“ ” Chemin Neuf közösség A Chemin Neuf (francia; jelentése Új Út) Közösség egy ökumenikus elhivatottságú katolikus karizmatikus közösség. A közösség tagjai férfiak és nők, házaspárok, és egyedülállók, világiak és papok. A közösség elsődleges küldetése a feltámadás örömhírének hirdetése. Továbbá fontosnak tartják a keresztények képzését, hogy azzal segítségükre legyenek az egyházi és társadalmi tevékenységeikben. Ennek konkrét formája a helyi egyházi életben való aktív részvétel, illetve a házaspárok, valamint a fiatalok körében végzett szolgálatok végzése, Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatai szerint zajló úgynevezett Szent Ignác-i lelkigyakorlatok szervezése és lebonyolítása.

Hit és Fény A Hit és Fény mozgalmat 1971-ben alapították a franciaországi Lourdes-ban a családban élő sérültek és hozzátartozóik összefogására, támogatására. Ez a mozgalom a világon mindenütt katolikus alapú, ökumenikus szellemű közösségeket hívott életre. Alapítói a francia Marie– Hélene Mathieu gyógypedagógus és a kanadai Jean Vanier, aki 1964–ben a franciaországi Trosly–Breuilben megalapította a Bárka Közösséget (L’Arche) család nélküli, intézetben élő sérültek számára. A Hit és Fény lelkiségi mozgalom azon a meggyőződésen alapul, hogy fogyatékos személyt - bármilyen mértékű legyen is fogyatékossága - szereti az Isten. Jézus él a fogyatékos emberben is, még ha az ezt alig vagy egyáltalán nem képes is kifejezni. Igyekeznek számukra olyan környezetet teremteni, ahol megélhetik hitüket, fejlődhetnek, és kibontakoztathatják képességeiket.

LELKISÉGI MOZGALMAK A MAGYAR KATOLIKUS EGYHÁZBAN "Ma, ti, akik itt összegyűltetek a Szent Péter téren, s minden keresztények, hozzátok kiáltok: Nyissátok meg szíveteket a Szentlélek ajándékainak készséges befogadására! Hálával és engedelmes lelkülettel fogadjátok be a Szentlélek által szüntelenül felkínált karizmákat. Ne feledjétek, hogy minden adomány a közösség javát szolgálja és az egész Egyházat gazdagítja.„ II. JÁNOS PÁL

Küldetésünk A II. vatikáni zsinat a püspöki karok feladatának jelöli meg, hogy hozzanak létre "célszerűen kiválogatott plébániákkal együttműködő lelkipásztori intézeteket" - elsősorban az új társadalmi körülmények miatt - a papság képzésére. Az Országos Lelkipásztori Intézetet (OLI) 1989 tavaszán hozta létre Paskai László bíboros, prímás. Az Intézet célja, hogy támogassa és megújítsa a hazai pasztorációt.

KÜLDETÉSÜNK Az ifjúság és a családok szolgálatában Létrehoztuk a HÁLÓ-t és a Katolikus Ifjúsági Mozgalmat (KIM) az ifjúsági csoportok egymás közti kapcsolatának elősegítésére és a katolikus ifjúság jelentőségének kifejezésére. Számos találkozót szerveztünk az ifjúság lelki gondozására, kulturális és társadalmi tájékozódására. A családreferens püspök munkájának támogatására irodát működtettünk. Jelenleg - mivel ezeknek a szakterületeknek saját szervezete már kiépült - ezt a munkát a háttérből segítjük Lelkület Szeretnénk, ha stílusunkká válna, hogy ne csak jót tegyünk, de azt jól is tegyük, hogy az Evangéliumot evangéliumian képviseljük. Mert bármennyire is fontos a pasztorációban a szervezés, még fontosabb a lelkület, a Lélek szerepe...