Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

JÁRULÉKKEDVEZMÉNY az álláskeresők mikro-, kis-, és középvállalkozásoknál, valamint a civil szervezeteknél történő foglalkoztatásának támogatása (2005.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "JÁRULÉKKEDVEZMÉNY az álláskeresők mikro-, kis-, és középvállalkozásoknál, valamint a civil szervezeteknél történő foglalkoztatásának támogatása (2005."— Előadás másolata:

1 JÁRULÉKKEDVEZMÉNY az álláskeresők mikro-, kis-, és középvállalkozásoknál, valamint a civil szervezeteknél történő foglalkoztatásának támogatása (2005. évi CLXXX. Tv.; 55/2005. PM-FMM együttes rendelet) Németh Zsolt igazgató Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathelyi Kirendeltség és Szolgáltató Központ

2 KIK VEHETIK IGÉNYBE A legalább 6 hónapja működő –mikro-, kis-, és középvállalkozások, –civil szervezetek akik - a tv-ben meghatározott személyeket alkalmazzák; - határozatlan idejű, legalább négyórás munkaidőt előíró munkaszerződéssel; - ezzel az éves statisztikai állományi létszámukat emelik.

3 MELY MUNKAVÁLLALÓK ALKALMAZÁSA ESETÉN ÉRVÉNYESÍTHATŐ a)Legalább három hónapja nyilvántartott álláskereső; b)Az a) pontban foglaltnál rövidebb ideje nyilvántartott, a foglalkoztatás megkezdése előtt 365 napban keresőtevékenységet nem folytatott álláskereső; c)Akinek a munkaviszonya a foglalkoztatás megkezdését megelőzően 3 hónapon belül csoportos létszámleépítésre tekintettel szűnt meg.

4 A KEDVEZMÉNY MÉRTÉKE ÉS IDŐTARTAMA Időtartama:1 év Mértéke (a mentesség részei): tételes egészségügyi hozzájárulás társadalombiztosítási járulékok; munkaadói járulék. A kedvezmény korlátai: Legfeljebb a min. bér 130 %-áig érvényesíthető. (részmunkaidős foglalkoztatás esetén arányosítva!)

5 ELŐÍRT FELTÉTELEK A támogatással érintett személy legalább kétéves foglalkoztatása (a tv. szerinti feltételek mellett), A megnövelt statisztikai létszám megtartása a kötelező foglalkoztatási időtartam alatt.

6 IGÉNYLÉSE ÉS MEGÁLLAPÍTÁSA A területileg illetékes munkaügyi kirendeltség fogadja az igénylést a kedvezményre; ellenőrzi az érintett leendő munkavállalók célcsoportba tartozását; megállapodást köt a munkáltatóval a járulékkedvezmény érvényesíthetőségére és a feltételekre.

7 Köszönöm a figyelmet! Németh Zsolt igazgató Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathelyi Kirendeltség és Szolgáltató Központ


Letölteni ppt "JÁRULÉKKEDVEZMÉNY az álláskeresők mikro-, kis-, és középvállalkozásoknál, valamint a civil szervezeteknél történő foglalkoztatásának támogatása (2005."

Hasonló előadás


Google Hirdetések