A felvilágosodás esztétikája

Az előadások a következő témára: "A felvilágosodás esztétikája"— Előadás másolata:

1 A felvilágosodás esztétikája

2 Esztétikai-művészeti előzmények és háttér
A francia klasszicizmus merev, normatív esztétikája. A sz.-i ízlésfilozófiák: főleg francia és angol: pl. Hume, Smith. Mindenkinek joga van ízlésítéletet megfogalmazni. Az ízlés megvitatható, kiművelhető. Létezik sensus communis (‚közös érzék’, ‚közízlés’), ugyanakkor nincsenek megfellebbezhetetlen egyetemes mércék. A közízlés alapja: egymásra hangolódás. Az ízlést művészi tapasztalatok révén lehet finomítani. A szép tapasztalata az ember kiváltsága.

3 Diderot ( ) A szép, a jó és az igaz egységének elvét felújítja: a szép, nagy és fenséges magukban a dolgokban van. A természetelvűség hangsúlyozása: A természeti szép önmagában létezik. A művészetben nem elvont szépségkánonokból kell kiindulni. A klasszikus akadémizmus elvetése. A művészet nem megszépítése a valóságnak. Az író vagy festő figyelje meg az emberek különböző típusait és a társadalmi környezetüket is.

4 Drámaelmélete: természetelvűség és morális elkötelezettség mint az alkotóval szembeni elvárás.
A társadalmi helyzet, illetve szituáció (condition) bemutatása. Színészparadoxon: a színész mímel, látszatot teremt, tehát nem saját privát érzelmeit adja vissza. „Mi hát a színpadi igazság? A tettek, a beszéd, a jellem, hang, mozdulat, taglejtés egyezése egy eszményi mintával, amelyet a költő képzelete teremtett s a színész kelt – sokszor túlozva – életre. És itt a csoda.”

5 A drámai költészetről: a dráma az erényes embereket, illetve az erényt ábrázolja.
„Mennyi jót szülne az, ha valamennyi utánzó művészet közös tárgyat választana és közreműködnék a törvényekkel, hogy megszerettessék velünk az erényt és meggyűlöltessék a bűnt! A filozófusra tartozik őket felszólítani erre; őneki kell a költőhöz, festőhöz, színészhez fordulnia és odaszólnia nekik nagy erővel: Lángelmék, mivégett adott nektek az ég tehetséget? Ha meghallgatják, akkor a kicsapongás képei csakhamar nem fogják palotáik falait borítani; hangjaink nem lesznek többé a bűntett szervei; és az ízlés meg az erkölcs jól fog járni.”

6 Értekezés a festőművészetről: a természet- elvűség kiemelése.
„A természet nem csinál inkorrekt dolgot. Minden alaknak, akár szép, akár rút, megvan a maga oka: és a létező valók közt egy sincs, mely nem olyan, amilyennek lennie kell.” - Az akadémikus ábrázolási szabályok elvetése, helyette a konkrét megfigyelésen alapuló festői módszer követése.

7 Rameau unokaöccse: a zene is utánzó művészet.
„A dallam fizikai zörejeknek vagy a szenvedély hangsúlyának utánzása egy hanglétra hangjaival, amit feltalálhatott a művészet, vagy sugallhatott a természet, ahogy önnek tetszik, s amely emberi hangon vagy hangszeren szólal meg;… mi a zeneszerző vagy a dallam mintája? A szavalás, ha a minta élő és gondolkodó; a zörej akkor, ha a minta élettelen. Úgy kell tekinteni a szavalást, mint valamely vonalat, s a dallamot, mint egy másik vonalat, amely rákígyózik az előbbire.”

8 Lessing (1729-1781) Előzmények:
Leonardo da Vinci tanulmánya: A tudomány és a művészet (1490): a festészet magasabb rendű, mint a költészet. A rokokó túlzsúfolt tájleíró költészete. Winckelmann ( ): az antik (görög-római) művészet újrafelfedezése és eszményítése. Lessing sokoldalúsága: drámaköltő (pl. A bölcs Náthán), dramaturg, kritikus és művészetelmélet író. Homérosz és Shakespeare jelentőségének felismerése.

9 Laokoón vagy a festészet és a költészet határairól (1766):
„A festészet néma költészet, a költészet pedig beszélő festészet.” A két művészet mind anyagát , mind utánzása módját tekintve különböznek egymástól. A görög szobrászat lényege: „nemes egyszerűség és csöndes nagyság”. A Laokoón-szoborcsoport : nincs szélsőséges érzelmi kitörés, a nemes lélek kifejeződése az arcon; harmonikus szépségeszmény.

10

11 „A mester a legnagyobb szépség elérésére törekedett a testi fájdalom feltételezett körülményei között. Ezt a maga egész elcsúfító hevességében a szépséggel összekapcsolni nem lehetett. A művésznek tehát le kellett fokoznia a fájdalmat, a kiáltozást sóhajtássá kellett enyhítenie; nem azért, mert a kiáltozás nemtelen lélekről tanúskodik, hanem azért, mert az arcot visszataszító módon eltorzítja.”

12 A termékeny pillanat: „Mivel a művész a folyton változó természetből mindig csak egyetlen pillanatot tud felhasználni, a festő pedig különösen még ezt az egyetlen pillanatot is csak egyetlen nézőpontból – mivel továbbá műveik nem azért készülnek, hogy éppen csak egy pillantást vessünk rájuk, hanem inkább azért, hogy szemléljük őket, hosszasan és ismételten szemléljük őket; így hát bizonyos, hogy azt az egyetlen pillanatot és az egyetlen pillanatnak egyetlen nézőpontját nem lehet eléggé termékenyen megválasztani. De termékenynek csakis az tekinthető, ami a képzelőerőnek szabad csapongást enged. Minél többet látunk, annál több hozzágondolni-valónknak kell lennie.”

13 A képzőművészetek térbeli, a költészet időbeli művészet.
A költészetben természetes a kiáltozás a testi fájdalom kifejezésére: pl. görög tragédiák. A görögök kifejezték a drámaköltészetben fájdalmaikat, bánatukat, szenvedélyeiket. A testi fájdalom érzését kísérő kiáltozás összeegyeztethető a lélek nemességével.