Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Karl Marx Született: Trier 1818 május 5. Elhunyt: London 1883 március 14. (64 évesen)

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Karl Marx Született: Trier 1818 május 5. Elhunyt: London 1883 március 14. (64 évesen)"— Előadás másolata:

1 Karl Marx Született: Trier 1818 május 5. Elhunyt: London 1883 március 14. (64 évesen)

2 A társadalmi forma-meghatározottság • „Éppen külön kell választani azokat a meghatározásokat, amelyek a termelésre egyáltalán érvényesek, nehogy az egység mellett... a lényeges különbözőségről megfeledkezzünk. Ebben a megfeledkezésben rejlik pl. a modern közgazdászok egész bölcsessége, akik a fennálló társadalmi viszonyok örökkévalóságát és harmóniáját bizonyítják”. (MEM o.) • Ha Marx gazdasági tanait a klasszikus közgazdászok, Ricardo és Smith munkáival összevetjük, jóllehet mindhárman a munkaérték-elmélet talaján állnak, a főbb következtetések tekintetében hatalmas különbségek mutatkoznak.

3 Engelsnek írja: „Valójában egyetlen társadalmi forma sem akadályozhatja meg, hogy ilyen vagy olyan módon ne a társadalom rendelkezésére álló munkaidő szabályozza a termelést. De ameddig ez a szabályozás nem a társadalomnak a munkaideje felett gyakorolt közvetlen, tudatos ellenőrzés útján megy végbe -, ami csak köztulajdon esetén lehetséges -, hanem az áruk árainak mozgása útján, addig a dolog annál marad, amit te már 1843-ban igen találóan megmondtál. Azaz az érték és a használati érték időnként a pusztító túltermelési válságokig elmenő ellentéténél.” ( MEM o.)

4 Az áru elemzése • A társadalmi forma-meghatározottság, az árunál, mint kiindulópontnál a csereértékben, ill. az áru kettős jellegében, cserérték és használati érték kettősége jelentkezik. • E kettősség mögött pedig a munka kettős jellege húzódik meg. Használati értéket létrehozó munka a maga különösségben, a konkrét munka és értéket létrehozó, absztrakt munka, általános emberi munka. • A használati érték minden társadalmi formára jellemző általános kategória, a kapitalizmusban, és egyáltalán árutermelés körülményei között, viszont a használati érték anyagi hordozója a csereértéknek. • A forma-specifikus elem tehát a csereérték, ill. a mögötte meghúzódó érték. • Az, hogy az áru nem puszta használati érték, hanem érték, abból következik, hogy a munkát, amellyel az egyes árut termelték magánmunkaként fejtik ki, miközben az áru társadalmi szükségletet elégít ki.

5 Magán és társadalmi munka ellentéte • A magánmunka társadalmisága csak úgy igazolódhat, hogy az egyes egyén munkája, mint általános emberi munka jelentkezik. • A munka nem minden körülmények között jelenik meg értékként, csupán abban az esetben, ha elszigetelt magántermelők társadalmáról van szó. Az árutermelő társadalmat az jellemzi, hogy a termelők egymás számára, nem saját szükségletre termelnek, ezért munkájuk társadalmi. Munkájukat azonban egymástól elszigetelten magánmunka formájában fejtik ki. • A munkáknak konkrét jellegüktől függetlenül, általános emberi munkaként kell igazolniuk társadalmi jellegüket. Ez a sajátos, közvetetten társadalmi jelleg, mint termékeik egyenlő értéktárgyisága jelentkezik. • Az érték az idővel való gazdálkodásnak, amely minden társadalmi formára jellemző egy történelmileg különös alakja.

6 Az árutermelő munka kettős jellege • Az árutermelő munka kettős jellegéből következik, hogy az áru használati érték, amennyiben konkrét munka terméke, és érték, amennyiben elvont munka terméke. • Ez a kettősség jelentkezik az értéknagyság változásának vizsgálatánál. Ha eltekintünk a munkák konkrét hasznos minőségétől, amely a használati értékben tárgyiasul, az értéknagyság meghatározáskor a munka pusztán mennyiségileg számít, mint általában vett emberi munka. • Ha például egy áru termeléséhez szükséges munkaidő a felére csökken, mivel a munka termelőereje kétszeresére nő ez nem érinti az egyes áru használati értékét, értékének nagyságát viszont felére csökkenti, mivel az ugyanazon idő alatt létrehozott használati értékek tömegét növeli. • „Nagyobb mennyiségű használati érték önmagában véve nagyobb anyagi gazdagság, két kabát több, mint egy kabát. Két kabáttal két embert lehet ruházni, egy kabáttal csak egyet stb. Ennek ellenére az anyagi gazdagság tömegének növekedésével egyidejűleg értéknagysága csökkenhet. Ez az ellentétes mozgás a munka kettős jellegéből fakad.” (Marx, A tőke I. 51.o.)

7 Pénzelmélet • A ricardo - itól különböző értékfogalomból következik Marx pénzelmélete • A kiindulópont itt maga az érték, mint minőség, nem pedig az érték nagysága. A munka mint értékalkotó, mivel közvetett társadalmi jellege van, nem jelenhet meg közvetlenül, mint például a robotmunka, vagyis személyek viszonyában, hanem csak, mint termékek egymáshoz való viszonya. • Egy áru az értékét csak egy másik áruhoz való viszonyában fejezheti ki. Így Marxnál az értékforma, vagy csereérték az érték szükségszerű megjelenési formája. • Az értékforma legfejlettebb formája a pénzforma, azaz a pénz Marx szerint nem más, mint az általános emberi munka szükségszerű megjelenési formája. • Az árukban megtestesült magánmunkák társadalmi jellegének a megjelenítése szükségképpen megfelel pénzként való megjelenítésüknek

8 Jóllehet Ricardo a cserértéket visszavezeti a látszat mögött rejlő belső lényegi vonatkozásra, a munkaidőre, de mivel nem érzékeli az árutermelésben a sajátos gazdasági formát, nem tudja, hogy miért kell ennek szükségképpen a csereértékben, végső soron a pénzben megjelennie. Ez szinonim azzal, hogy pusztán az értéknagyságra koncentrál.  Ezért elveszik nála a minőségi oldal, a munkának sajátos társadalmi munkaként való ábrázolása, ami nem más, mint az áruk használati értékétől szemlátomást különböző valami, az érték önállósulása, a pénz.  "Az egyéni munka általános munkaként való ábrázolásának ez a szükségszerűsége nem egyéb, mint az áru pénzként való ábrázolásának szükségszerűsége" (MEM 26/III. 120.o.)  Ricardonál a pénz pusztán technikai segédeszköz a csere lebonyolítására és nem veszi észre, hogy a pénzben az értéknek, tehát a magántermelők társadalmi viszonyának önállósulásáról van szó, amelynek semmi köze magának a munkának a mennyiségéhez. Ez vezet tehát a mennyiségi pénzelmélet elfogadásához.  "Hogy Ricardo a pénzt pusztán forgalmi eszköznek tekinti, az ugyanaz, mint, hogy a csereértéket, pusztán eltűnő formának, egyáltalán puszta formai valaminek tekinti a polgári vagy tőkés termelésben, amiért ez nem is sajátosan meghatározott termelési módnak számit nála, hanem egyszerűen a termelési módnak." (MEM 26/II. 471.o.)

9 Különbségek Ricardot értékelméletének "következetlensége" pénzelmélete vonatkozásában egy platformra helyezi a neoklasszikusokkal, jóllehet azok nem álltak a munkaérték-elmélet talaján. A közös pont itt az adott társadalmi forma általános formaként való felfogása. Ricardo mivel nem különbözteti meg következetesen a munkát, amely értéket alkot /absztrakt munka/ attól, amely használati értékben tárgyiasul /konkrét munka/ az érték nála tulajdonképpen a konkrét munka terméke. Így válik a pénz Ricardonál puszta csereeszközzé, technikai és nem társadalmi dologgá, amely külsődleges és nem kapcsolódik a reálszférához. Marx azért nem fogadja el a mennyiségi pénzelméletet, mert számára az áruk értékei már adva vannak a pénzzel való szembesülés előtt. Ezért, jóllehet az értéknagyságok megjelenítése csak a pénzben történhet, mivel az immanens értékmérő, a munkaidő nem jelenhet meg közvetlenül, az áruértékek határozzák meg a forgalomhoz szükséges pénz mennyiségét, nem pedig megfordítva, a pénz mennyisége az árakat. Ha a pénz maga is értékdolog, vagyis árupénz, pl. arany, akkor az árat a közönséges áruban és a pénzáruban testet öltött munkamennyiségek viszonya szabja meg. Sőt, még ha papírpénzről van is szó, az áruk értéknagysága már adott a pénz közbejötte előtt. Ezért nem a pénzmennyiség határozza meg az abszolút árakat, hanem az áruvilág értékeli a pénzt.

10 A pénz, mint a közös társadalmiság kifejezése, a különleges áru elsőbbségre tesz szert a közönséges árukkal szemben.  Az áruknak szükségképpen el kell cserélődniük pénzre, de a pénznek nem kell feltétlenül árura cserélődnie, mert ebben a társadalomban a pénz a gazdagság általános formája, vagyis a használati érték alárendelődik az értéknek.  Marx az ún. Say-dogmát - akárcsak őt követően Keynes, vagy azt megelőzően Malthus - éppen a pénz létével cáfolja. Ugyanis az eladás és a vétel szétesése már magában rejti a válság elvont lehetőségét, hogy egyesek eladnak anélkül, hogy vásárolnának.  Marxnál az egyensúly mindig az egyensúlytalanságokon keresztül jut érvényre.  Maga az ellentmondás, hogy a használati értékeket mint értékdolgokat termelik, csak mozgásformát kap a pénzben, de nem szűnik meg, ezért továbbra is magában foglalja az egyensúlytalanság lehetőségét.

11 A Say-dogma cáfolata  Az eladás és a vétel szétesése már magában rejti a válság elvont lehetőségét, hogy egyesek eladnak anélkül, hogy vásárolnának.  Ennek a társadalmi formának a sajátossága, hogy a termelés célja nem a használati érték, hanem az érték. Ez egyenlő azzal, hogy az árut pénzzé kell tenni, csak így igazolható, hogy a használati érték társadalmi szükségletet elégít ki.  A gazdagság anyagi tartartalma minden társadalmi formában a használati érték, de a társadalmi formája az érték, azaz a pénzforma. A pénz önmagában gazdagságot képvisel, míg a közönséges áru ezt csak a pénzre történő cserében igazolhatja.  A pénz ezért kicsapódhat az áruforgalomból, például ha valaki bevételeit nem költi el teljes egészében, maradék jövedelmét pénzben, kincsként tartalékolhatja.  Az összes kereslet ezért kisebb lehet, mint az összes kínálat.

12 Marx értéktöbblet elmélete • A klasszikus közgazdászok a munkaérték elméletre támaszkodva a tőkés hasznát a profitot szintén munkában oldották fel, azt állítva, hogy a munkások díjazása nem áll arányban azzal amit előállítanak. • Azt tehát, hogy az értéktöbblet forrása a munkás meg nem fizetett munkája már jóval Marx előtt felfedezték, de „az egyik oldalon - a klasszikus közgazdászok - legfeljebb azt vizsgálták, hogy a munkatermék milyen mennyiségi arányban oszlik meg a munkás és a termelési eszközök birtokosa között. A másik oldalon - a szocialisták - ezt az elosztást igazságtalannak találták, és utópikus eszközöket kerestek az igazságtalanság megszüntetésére.” - Engels

13 Marxnál az értéktöbblet elsajátítása a termelőeszközök birtokosa által, vagyis a kizsákmányolás nem erkölcsi kategória.  A közvetlen termelők többletmunkája, amelyet mások sajátítanak el, azóta létezik, mióta a munka termelékenysége olyan szintet ért el, hogy a közvetlen termelők képesek saját létfenntartásukat meghaladó termékmennyiséget előállítani. Teljesen nyilvánvaló ez például a robotmunka formájában.  Ami a kizsákmányolás konkrét formáit egymástól megkülönbözteti az a többletmunka elsajátításának formája.  Ebben a társadalmi formában az elsajátítás alapja nem valami gazdaságon kívüli kényszer, tehát személyi függőség, mint például a feudalizmusban, hanem az hogy a közvetlen termelők széles tömegei nem rendelkeznek termelési eszközökkel, viszont jogi értelemben szabadok.  Egyetlen eszközzel rendelkeznek a munkaerejükkel, amelyet áruba bocsáthatnak és kénytelenek áruba bocsátani, mivel munkájukat csak a termelési eszközökkel egyesülve tudják kifejteni, amelyek viszont a tőkések kezében vannak.

14 Az a látszat, mintha a munkabérben a munkát fizetnék meg!  Többek között ez a hamis látszat különbözteti meg a bérmunkát a munka más történelmi formáitól, például a rabszolgaságtól. „A rabszolgamunkánál a munkanapnak még az a része is, amelyben a rabszolga saját létfenntartási eszközeinek értékét pótolja, tehát amelyben a rabszolga saját maga számára dolgozik, úgy jelenik meg, mint gazdája számára végzett munka. Egész munkája mint meg nem fizetett jelenik meg. A bérmunkánál megfordítva, még a többletmunka, vagyis a meg nem fizetett munka is úgy jelenik meg, mint megfizetett.”

15 Munka és munkaerő áru • A klasszikus közgazdászok a munkát tekintették árunak, nem pedig a munkaerőt, amelyből adódott egy ellentmondás, hogy a tőke és munka közti cserében megsértik az értéktörvényt, vagyis az egyenértékű cserét. • Abban az esetben ugyan is, ha a munka teljes értékét megfizetik és emellett a felhasznált termelési eszközök értékét is, nem keletkezhet értéktöbblet. • Emiatt például Smith az értéktörvényt csak a kapitalizmus előtti időszakra tartja érvényesnek, amikor a termelési eszközök még a munkáséi. • Marx rámutat arra, hogy a munka kettős jellegének a meg nem értéséből adódik ez a probléma is. E nélkül ugyanis lehetetlen ennek a kettősségnek a kimutatása egy különleges áru, a munkaerő esetében. • Ez Smitht arra ösztönzi, hogy egy újabb értékfogalmat konstruáljon, mikor ebbe a problémába beleütközik. • Ricardo viszont, aki nem is érzékeli igazán az értéktöbblet keletkezésének problémáját, azt pusztán a bér feletti többlettel azonosítja, ami döntő támadási felületet jelent Malthus számára.

16 Munkaerő és egyenértékű csere • Marxnál a munka értéke kifejezés önellentmondás, hiszen a munka maga az érték és így a munka értéke annyi, mint az érték értéke. • Nála a munkaerő, mint áru maga is kettős:  értéke, mint minden más árué az újratermeléséhez szükséges munkamennyiség, amely a létfenntartási javak megtermeléséhez szükséges munkaidőre oldódik fel (+ történelmi erkölcsi elem),  használati értéke maga a munka, az, hogy ő az érték és ezért az értéktöbblet forrása.  Ebben az esetben az árucsere törvényi nem sérülnek, hiszen a munkaerő megvásárlásakor az áruforgalom területén kifizetik a munkaerő értékét a termelési folyamatban pedig realizálják a használati értékét.  Az értéktöbblet nem az értéktörvény megsértésével, hanem annak bázisán keletkezik, hogy „ az értéktöbblet keletkezése teljes összhangban van az árutermelés törvényeivel, az egyenértékű cserével és a belőle fakadó tulajdonjoggal. ”

17 Állandó és változó tőke • A munka kettős jellegének a továbbvitele az alapja Marxnál az ún. állandó és változó tőke megkülönböztetésének • Az árutermelő munka kettős jellege a tőkés termelési folyamatban, mint munkafolyamat és értékesülési folyamat egysége jelentkezik. • A munkafolyamat révén a termelési eszközöket elhasználják és értéküket átviszik az új termék értékébe, az értékesülési folyamat révén pedig új érték keletkezik, amely meghaladja a munkás munkaerejének értékét. • A tőkés termelési folyamatban tehát egyszerre megy végbe új érték, ill. értéktöbblet termelése és a régi érték átvitele a felhasznált termelési eszközökből az új termékbe. • Az előbbi az árutermelő munkának, mint elvont emberi munkának az eredménye, az utóbbi a konkrét munka, mint célszerű tevékenység funkciója.

18 Állandó és változó tőke • A munkaerőre kiadott tőkerészt Marx változó tőkének nevezi, mivel a munkaerő használata során amellett, hogy megtermeli saját értékét értéktöbbletet hoz létre. • Ezzel szemben a gépekre anyagokra kiadott tőkerészt állandó tőkének nevezi, mivel ez nem változtatja nagyságát, ezen tőkerész értéke egyszerűen átmegy a megtermelt áru értékébe. • Az állandó és változó tőke megkülönböztetése nem azonos a közismert álló és forgó tőke megkülönböztetéssel. Míg az előbbi az értéktöbblet termelésében betöltött szerep alapján történik, az utóbbi aszerint, hogy az adott tőkerész értéke egy vagy több termelési folyamatban térül-e meg.

19 Értéktöbblet csak a munkaerő megvásárlására fordított tőkéből származhat. •

20 Abszolút és relatív értéktöbblet termelést • Az értéktöbblet nyilvánvalóan nő, ha a munkaerő értékének, tehát a szükséges munkaidőnek a változatlansága mellett a munkanapot meghosszabbítják – abszolút értéktöbblet. • Ez történhet nyíltan, vagy burkoltan a munkaintenzitás növelésével. • A relatív módszer a termelékenység növelése, amely a munkások fogyasztásába bekerülő termékek, első sorban a létfenntartási javak értékének csökkentésén keresztül, magának a szükséges munkaidőnek a csökkenését eredményezi. • Ez utóbbi Marx szerint nem közvetlen célja az egyes tőkésnek, hanem egy általános eredménye a technikai-technológiai fejlődésnek, azaz a termelékenység növekedésének. • A termelékenység növekedése viszont minden egyes tőkésnek érdeke, mivel ha olyan újításokat vezet be, amelyek révén az adott terméket az uralkodó átlagnál, a társadalmilag aktuálisan szükségesnél kisebb ráfordítással képes megtermelni ún. külön értéktöbbletre tesz szert. • A termelékenység általános növelésére való törekvés és a kényszer az elmaradóknál, végső soron így a munkaerő áru értékének csökkenéséhez, és ezen keresztül az értéktöbblet ráta növekedéséhez vezet.

21 A marxi növekedéselmélet, azaz a tőkefelhalmozás problémája • A munka termelékenységének változása milyen tartós változásokat idéz elő a tőke értékelemeiben, és ezen keresztül az újratermelés belső arányaiban. • Ha a munka termelékenysége változatlan lenne. Ebben az esetben nem változna sem az állandó, sem a változó tőke értékének nagysága, ezért nem változna egymáshoz viszonyított arányuk sem. • A tőke összetételének változatlansága esetén a tőke minden bővülése arányosan növelné a foglalkoztatást, az állandó tőke és a munkaerő bővülése arányos lenne a termelés bővülésével. • Ha a termelékenység növekedését bekapcsoljuk, abból a tőkés termelési módra Marx szerint tipikusan jellemző, növekvő szerves összetétel melletti tőkefelhalmozás következik

22 Az állandó és változó tőke arányát Marx a tőke összetételének nevezi és ennek három értelmezését különbözteti meg:  Az érték szempontjából az állandó tőke értékének arányát a változó tőke értékéhez képest a tőke értékösszetételének nevezi.  Naturálisan a tőke termelési eszközökre (épületek, gépek, anyagok stb.) és munkaerőre oszlik. Ezen elemeknek egymáshoz viszonyított aránya az ún. technikai összetétel.  A tőke értékösszetételét, amennyiben azt a technikai összetétel határozza meg, és annak változását tükrözi, Marx szerves összetételnek nevezi.

23 c/v növekedése • A munka termelékenységének növekedése a tőkés termelési mód bázisán nem jelent mást, mint azt, hogy az eleven munka egyre nagyobb holt munka tömeget hoz mozgásba. • Nő az alkalmazott termelési eszközök tömege, amelyet egy munkás adott idő alatt termékké változtat. A termelési eszközök tömegének ez a növekedése egyrészt eredménye, másrészt feltétele a munka növekvő termelékenységének. • Eredménye, amennyiben megnövekszik az egységnyi idő alatt feldolgozott nyers- és segédanyagok mennyisége. • Feltétele amennyiben az alkalmazott állótőke növekedésében testesül meg a technikai haladás. A technikai összetételnek ez a növekedése azonban tükröződik a tőke értékalkotó-részeiben, ezért az állandó tőkerész a változóhoz képest szükségszerűen növekszik.

24 A foglalkoztatás • A foglalkoztatásra nézve ez a következőt jelenti: a tőke által foglalkoztatott munkásnépesség az alkalmazott össztőkéhez képest relatíve csökken, de a tőke abszolút tömegének a növekedése folytán abszolúte növek sz ik. • Ebből következik, hogy „az össztőke növekvő haladványban történő felhalmozására van szükség ahhoz, hogy adott nagyságú pótlólagos munkáslétszámot szívhasson fel”(A tőke I. 589.o.)

25 A tőkefelhalmozás abszolút, általános törvénye „Minél nagyobb a társadalmi gazdagság, a funkcionáló tőke. minél nagyobb növekedésének terjedelme és energiája, annál nagyobb az ipari tartaléksereg. A rendelkezésre álló munkaerőt ugyanazok az okok fejlesztik ki, mint a tőke terjeszkedési erejét. Az ipari tartaléksereg nagysága tehát a gazdaság potenciáival együtt nő. Minél nagyobb azonban a tartaléksereg a munkássereghez képest, annál tömegesebb a konszolidált túlnépesség, amelynek nyomora egyenes arányban áll munkagyötrelmével. Végül minél, nagyobb a munkásosztály lázárjainak rétege és az ipari tartaléksereg, annál nagyobb a hivatalos pauperizmus. Ez a tőkés felhalmozás abszolút, általános törvénye.”(A tőke I. 602.o.)

26 Az egyensúly kérdése • Az alapkérdés az, hogy a kapitalizmus keresletkorlátos gazdaság-e, amelyre az a jellemző, hogy a megtermelt termékeket nem tudják eladni az elégtelen fizetőképes kereslet miatt, vagy nem lehetséges általános túltermelés. • A klasszikus közgazdászok - elsősorban Smith - tagadták a kereslethiányt és igyekeztek bizonyítani, hogy tisztán tőkés viszonyok között is lehetséges a társadalmi termék realizálása. Smith ezt azzal próbálta alátámasztani, hogy azt állította, hogy a teljes társadalmi termék jövedelmekre /kamat, földjáradék, munkabér/ oszlik.

27 A Smith-dogma bírálat "Hogyan lehetséges hát, hogy a munkás a munkabérével, a tőkés a profitjával, a földtulajdonos a járadékával megvásárolhat olyan árukat, amelyek mindegyike nemcsak e három alkotórész egyikét, hanem mindhármat tartalmazza, és hogyan lehetséges, hogy a munkabér, profit, járadék - tehát e három jövedelemforrás - értékösszege együttesen megvásárolhatja az e jövedelmek élvezőinek összfogyasztásába belekerülő árukat, amelyek a három érték-alkotórészén kívül még egy többlet érték-alkotórészt, tudniillik állandó tőkét is tartalmaznak?" A munka kettős jellegének meg nem értése maga után vonja az állandó és változó tőke meg nem különböztetését. Itt is erről van szó. Ez azt jelenti, "hogy nem értették meg, hogyan tartja fenn a munka, azáltal, hogy új értéket tesz hozzá, a régi értéket új formában, anélkül, hogy ezt az értéket újonnan termelné„ A munka kettős jellegének fel nem ismerése ezen felül közvetlenül is hozzájárul a társadalmi termék és a nemzeti jövedelem összecseréléséhez, amennyiben "az évi össztermék tehát az év során kifejtett hasznos munka eredménye; de az évi termékértéknek csak egy részét hozták létre az év folyamán; ez a rész az évi érték-termék ( szemben a termékértékkel – VL), amelyben az év folyamán folyósított munka összege jelentkezik”.

28 Az egyszerű újratermelés • Lehetséges-e tisztán tőkés gazdaságban a társadalmi termék realizálása? • Marx az újratermelés egyensúlyának vizsgálatánál feltételezi, hogy tisztán tőkés termelés van, tehát nincsenek olyan ún. harmadik személyek, akik plusz vásárlóerőt támasztanának a megtermelt termékek iránt • A másik fontos elvonatkoztatás a külkereskedelem kikapcsolása • A vizsgálatához a társadalmi termelést két nagy osztályra, a termelési eszközöket termelőkre (I.o.) és fogyasztási cikket termelőkre (II.o.) bontja. A termelési eszközöket csak a tőkések vásárolják, a fogyasztási cikkeket pedig a munkások és a tőkések együttesen.

29 Az I.o. osztály termelése három részre osztható: I.o. = c l + v 1 + m 1 ahol c 1 a termelési eszközök termelésében elhasználódott állandó tőke. Marx itt az egyszerűség kedvéért felteszi, hogy az állandó tőke álló része, tehát a gépek, berendezések stb. teljes egészében elhasználódtak, tehát az egész tőkét meg kell újítani. A v 1 a termelési eszközök termelésében a munkabérekre lekötött változó tőke, m 1 pedig a munkások által termelt értéktöbblet. A II. osztályban ugyanez a hármas felosztás található a fogyasztási eszközök előállítására vonatkozóan. II.o. = c 2 + v 2 + m 2

30 A kérdés most az, hogyan pótolják a két osztályban elfogyasztott tőkét, és hogyan fonódik ez össze az értéktöbbletnek és a munkabérnek az elfogyasztásával? A termelési eszközök termelésének megújításához c 1 értéknagyságú új termelési eszköz, és v 1 + m 1 nagyságú fogyasztási cikk szükséges. Az I. osztály a maga számára c 1 nagyságban előállít termelési eszközöket, de a fogyasztási cikkeket v 1 + m 1 nagyságban csak a II. osztályból szerezheti be. Tehát az I. osztály v 1 + m 1 értékben felkínálja az előállított termelési eszközöket, hogy cserébe fogyasztási cikket kapjon. A II. osztály megújulásához c 2 nagyságú termelési eszközre és v 2 + m 2 nagyságú fogyasztási cikkre van szükség. A v 2 + m 2 -t a II. osztály maga termeli, c 2 -t viszont csak az I. osztályból szerezheti be. Kínálata ezért c 2 értékű fogyasztási cikk lesz, amelyért ugyanilyen értékben termelési esz közt keres. Ha a két osztály kereslete és kínálata értékben megegyezik, az újratermelés egyensúlyban van. Ezért az egyszerű újratermelés alapegyenlete: c 2 = v 1 + m 1

31 Bővített újratermelés • Az újratermelés értékterjedelmének növekedéséhez mindkét osztályban az értéktöbblet felhalmozása szükséges. Ebben az esetben az összes értéktöbblet három részre oszlik: m c az állandó tőke bővítésére szolgáló, m v a változó tőke bővítésére szolgáló rész és m k pedig a tőkések fogyasztása. • A két osztály termelése így a következő lesz: • I.o. = c 1 + v 1 + m c1 + m v1 + m k1 • II.o. = c 2 + v 2 + m c2 + m v2 + m k2 • Az előző összefüggéseket tovább gondolva belátható, hogy a bővített újratermelés egyensúlyának alapegyenlete a következő: • c 2 + m c2 = v 1 + m v1 + m k1

32 Az újratermelés egyensúlya a termelés bővülése esetén azt bizonyítja, hogy lehetséges a társadalmi termék realizálása tőkés gazdaságban növekedés esetén is. A lehetőség azonban nem biztos, hogy valóság is. Mi történne például abban az esetben, ha valamilyen - akár külső - ok folytán a csere egyensúlyi feltételei nem teljesülnének? Ez azt vonná maga után, hogy az egyik osztály tőkései értéket szivattyúznának át a másik osztályból. Az egyik osztály profitja ezért nőne, a másiké pedig csökkenne. Ez viszont tőkeáramlást indukálna a magasabb profitot hozó ágazatokba, ami aztán szükségszerűen az egyenlőtlenség megszüntetésének irányába hatna. A tőkék konkurenciája így az aránytalanságok megszüntetése felé, tehát az egyensúly felé terelné a gazdaságot. De az, hogy az egyensúly csak aránytalanságokon keresztül valósul meg, magában foglalja mind a kiegyenlítő hatásokat, mind a válság lehetőségét (de nem az okát ! ).

33 Érték és termelési ár • Az érték a kapitalizmusban nem lehet az árak centruma • Vegyünk két azonos össztőkéjű, de eltérő tőkeösszetételű ágazatot, (A és B), amelyek az egész gazdaságot reprezentálják. • Tegyük fel, hogy az egész tőke egyetlen termelési folyamatban megtérül, vagyis, hogy a lekötött és a felhasznált tőke megegyezik. • Valamint tételezzük fel, hogy az értéktöbbletráta mindkét ágazatban 100%. • A. 800c + 200v + 200m  1200É • B. 600c + 400v + 400m  1400É

34 Az értéktöbbletráta a két ágazatban megegyezik, a profitráták azonban különbözőek: A. ágazatban 20%, B-ben pedig 40%. Ez a helyzet nyilvánvalóan tartósan nem állhatna fenn, mivel A ágazat tőkései ugyanazon tőkebefektetés után kevesebb profitot realizálnának. A ágazatból tőke áramlana át B-be mindaddig, amíg egy az értéknagyságoktól teljesen eltérő árak, ún. termelési árak alakulnának ki. Ebben az esetben a profitráta mindkét ágazatban 30% lenne, ami megegyezne az átlagprofitrátával. Az átlagprofitrátát közvetlenül megkapjuk, ha a gazdaságban termelt összes értéktöbbletet a lekötött össztőkére vetítjük. p'=600:2000=30%. A termelési árak ennek alapján: A. 800c + 200v + 300m  1300TÁ B. 600c + 400v + 300m  1300TÁ

35 Ágazatcvmc/v É TÁTÁ p I. „ A ” t II. „ B ” t / Ö sszesen Á tlagprofitr á ta =220/500=0,44, É : 1A=1B, T Á : 1A=1,5B

36 A termelési ár, mint árcentrum, Marx szerint csak módosult formája az értéknagyságnak. Csak a meglévő értéket és értéktöbbletet lehet elosztani. Ebből fakad, hogy szerinte az összes termelési árnak egyenlőnek kell lennie az összes értékkel és az összes értéktöbbletnek az összes profittal.  A tőke III. kötetében levezetett termelési ár, mint árcentrum, amely körül a piaci árak ingadoznak, cáfolni látszik az értéknagyság fogalmát, amely az I. kötetben kulcsszerepet játszott többek között az értéktöbblet magyarázatában, tehát a marxi kizsákmányolás elméletben.  Ebből keletkezett az ún. transzformációs probléma. Ez általánosságban az I. és III. kötet szembeállítását jelenti, ill. az érték létezését kérdőjelezi meg.  Az átlagprofitráta bázisán kialakuló termelési ár éppen akkor mondana ellent az értéktörvénynek, ha a nagyobb tőke iránti nagyobb profitot a tőke eredményének tekintenénk, nem pedig a más szférákban megtermelt értéktöbblet elszívásának.

37 Válságelmélet • Ahogy az egyensúlyelmélet tárgyalásánál láttuk, Marx szerint lehetséges a társadalmi termék realizálása még bővített újratermelés esetén is. A válság ezért nem magyarázható a termelés két osztályának aránytalanságából, hanem az össztőke mozgásából kell levezetni • A válság Marx szerint maga az elégtelen kereslet. A tőkés termelés árutermelés, már ebből következik az eladás és a vétel szétválása, vagyis a válság elvont lehetősége  "Ez a szétválás /az összkereslet és összkínálat meg nem felelése - VL/ megjelenik a válságban; elemi formája annak. A válságot ebből az elemi formájából magyarázni annyit jelent, mint a válság létezését azzal magyarázni, hogy meglétét legelvontabb formájában mondjuk ki, tehát a válságot a válsággal magyarázzuk."

38 A válság oka • Marx szerint társadalmi szintű profitráta határozza meg ezért az újratermelés terjedelmét és itt keresendő a válság oka. • A fogyasztás csökkenése Marxnál nem vezet elégtelen kereslethez, ha a tőke értékesülési feltételei, tehát a profitráta megfelelő. • A kereslet a tőke kereslete, ami azt jelenti, hogy a termelés korlátja maga a tőke és semmiképpen sem a fogyasztás. A tőkés gazdaság ezért, "csak a létező tőke hasznothajtó alkalmazásának megfelelő termelést visel el” • A válság oka a tőke értékesülési feltételeinek a szükségszerű, periodikus leromlása.

39 A profitráta tendenciális esésének törvénye •

40 A tőkeösszetétel növekedését a termelékenység növekedése, vagyis a holtmunkának az élőmunkánál gyorsabb növekedése idézi elő. Az értéktöbblet azonban csak része az összes élőmunkának, ezért még ha a munkabér nullára csökkenne is, az általános relatív csökkenést nem akadályozhatja meg a kizsákmányolási ráta növekedése, legfeljebb időlegesen ellensúlyozhatja:  "Minthogy az alkalmazott eleven munka tömege az általa mozgásba hozott tárgyiasult munka tömegéhez képest állandóan csökken, ezért ezen eleven munka meg nem fizetett értéktöbbletben megtestesülő részének is állandóan csökkenő arányban kell állnia az alkalmazott össztőke értékterjedelmével. Az értéktöbblet tömegének ez az aránya az alkalmazott össztőkéhez alkotja azonban a profitrátát, amelynek tehát állandóan esnie kell." (A tőke III. 204.o.)

41  A profitráta csökkenését részlegesen ellensúlyozhatja a bérek csök- kenése, de nem képes azt megakadályozni. Természetesen jellemző, hogy válság idején az egyes tőkések - a munkások elbocsátása mellett - bércsökkentéssel is igyekeznek a profit csökkenését ellensúlyozni, ill. a veszteségeket csökkenteni. Ez azonban a munkások keresletének, vagyis makroszinten a fogyasztási keresletnek a csökkenéséhez vezet, ami csak súlyosbítja a problémát.  A másik irányzat szerint, - és ennek komoly hagyományai vannak a marxista és a nem marxista irodalomban is - az elégtelen keresletből, elsősorban az alacsony bérekből eredezteti a válságot.  Mindkét irányzat a válságot, mint aránytalansági problémát. mint közvetlen realizálási problémát fogja fel. A kettő értelemszerűen összebékíthető lenne, ha a helyes arány megtaláljuk. A kapitalizmus a marxi felfogás szerint valóban anarchisztikus rendszer, amelyben az arányosság csak az aránytalanságok átlagaként létezik, de a ciklikusság semmiképpen sem a konkurenciából van levezetve.

42  A válságot az értékösszetevőkben jelentkező tartós változások okozzák, amelyek a profitráta mozgásában tükröződnek. A bérek változása is ennek van alávetve. A profit szempont feltételezi az előállított termékek meghatározott áron történő értékesítését.  A tőkések Marxnál nem a fogyasztáshiány, vagy általában a kereslethiány miatt nem tudnak eladni, hanem meghatározott áron nem tudnak eladni, és ugyanezen ok miatt nem tudnak bért emelni sem.  A keresletet - és a mögötte meghúzódó jövedelem és tőkeelosztást - beleértve a fogyasztási keresletet és a tőkések egymás közti vásárlásait is a munkatermelékenység változása által meghatározott értékviszonyok határozzák meg. Mindez összevontan jelentkezik a társadalmi szintű profitrátában.  Vagyis a tőke a keresletet, beleértve a munkások fogyasztóképességét is csak profitábilisan képes bővíteni.

43 A válság, mint maga az elégtelen kereslet, ahogyan az jelentkezik, azt fejezi ki, hogy a tőke nem kerülheti el a veszteséget, Vagyis nem tud olyan árakon eladni, amelyek profitot biztosítanának.  Nem abból adódik tehát a probléma, hogy nem tudnak profitot realizálni, hanem, hogy a fennálló költség és árviszonyok mellett nem tudnak profitot, azaz értéktöbbletet termelni. Hogy a profitráta csökkenése nem folytonos esés, hanem egy tendenciajellegű mozgás, az ellene ható erőkkel magyarázható. A különböző ellenható erők - mint ezt a továbbiakban kifejtjük - ezt a süllyedést részlegesen ellensúlyozzák, ezért a profitráta esését tendenciajellegűvé teszik.  Marx szerint ezért "az általános profitráta tovahaladó süllyedő tendenciája tehát csupán a munka társadalmi termelőereje tovahaladó fejlődésének a tőkés termelési módra nézve sajátságos kifejezése".(A tőke III. 204.o.)

44 Az ellenható erők • Az egyik legjelentősebb a munka kizsákmányolási fokának a különböző módszerekkel /relatív és abszolút/ történő növelése. Ez a hatás - amely részben ugyanazon ok, a termelő- erők fejlődésének a következménye – azonban, ahogy az előbb láttuk nem képes a profitráta csökkenését teljes egészében ellensúlyozni. • A további ellenható erők közül csak az állandó tőke elemeinek olcsóbbodása a legjelentősebb.

45 Az állandó tőke elemeinek olcsóbbodása, mint ezt a növekvő tőkeösszetétel vizsgálatánál kimutattuk, ugyancsak a termelőerők fejlődésének az eredménye.  Ez azt jelenti, hogy az állandó tőke értéknagysága nem nő olyan mértékben, mint azoknak a termelési eszközöknek a tömege, amelyben megtestesül, ezért a profitráta csökkenését mérsékli.  Egyes esetekben még az is előfordulhat, hogy e hatás következtében az állandó tőke anyagi terjedelme nő, miközben értéke esik. A válságciklus szempontjából ennek a tényezőnek természetesen a többi ellenható erővel kombinálva döntő szerepe van.  A válság funkciója lényegében nem más, mint a meglévő tőke periodikus elértéktelenedése, és ezzel a profitráta helyreállítása.

46 "Az ellentmondás egészen általánosan kifejezve abban áll, hogy a tőkés termelési mód a termelőerők abszolút fejlesztésére irányuló tendenciát foglal magában, tekintet nélkül az értékre és a benne foglalt értéktöbbletre, s tekintet nélkül azokra a társadalmi viszonyokra, amelyek közepette a tőkés termelés végbemegy; másrészt viszont célja a létező tőkeérték fenntartása és a legnagyobb mértékben való értékesítése /az ennek az értéknek mind gyorsabb növelése/. Sajátos jellege arra irányul, hogy a meglévő tőkeértéket eszközül használja ennek az értéknek lehető legnagyobb értékesítéséhez. A módszerek, amely révén ezt eléri, magukban foglalják: a profitráta csökkenését, a meglévő tőke elértéktelenedését és a munka termelőerőinek a már megtermelt termelőerők rovására való fejlesztését.”(A tőke III. 237.o.)

47 A marxi válságelmélet nyilvánvalóan a klasszikus ciklus elmélete. Nyilvánvaló, hogy a fenti összefüggések a mai viszonyok között - elsősorban a monopolizáció miatt - lényeges módosulásokkal érvényesülnek. Lehetséges azonban a marxi elmélet alapján a mai válságfolyamatoknak egy értékelméleti magyarázat. Engels A tőke harmadik kötetében egy lábjegyzetben utal is erre. "Emellett a konkurencia a belső piacon visszahúzódik a kartellek és trösztök elől, a külső piacon pedig védővámokkal korlátozzák, amelyekkel Angliát kivéve valamennyi ipari ország körülbástyázta magát. Ezek a védővámok pedig nem egyebek, mint előkészületek a végső, általános ipari hadjáratra, amelynek el kell dönteni, hogy kié legyen a világpiaci uralom. Így mindegyik elem, amely a régi válságok megismétlődése ellen hat, egy sokkal hatalmasabb eljövendő válság csíráját hordja magában." (A tőke III o.)


Letölteni ppt "Karl Marx Született: Trier 1818 május 5. Elhunyt: London 1883 március 14. (64 évesen)"

Hasonló előadás


Google Hirdetések