Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Jézus, a lelki trauma gyógyítója

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Jézus, a lelki trauma gyógyítója"— Előadás másolata:

1 Jézus, a lelki trauma gyógyítója

2 A trauma eredetileg sebzést jelent, a sebzés után pedig heg marad.
A trauma eredetileg sebzést jelent, a sebzés után pedig heg, tehát következmény marad. A trauma eredetileg sebzést jelent, a sebzés után pedig heg marad.

3 Gyermekkori trauma: Mikor gyerek voltam, többször elmeséltek nekem egy történetet. Apai mamámnál laktunk. Anyám 21 éves volt akkor, apám 31 éves, a nagymamám már hatvan fölött, én pedig alig voltam fél éves, de inkább kevesebb annál. Hozzátartozik a történethez, hogy én voltam az első unoka.

4 A családom beleszíjazott a
babakocsiba, kitettek egy nagy, virágzó almafa alá, majd otthagytak egyedül az udvaron, legalább két órára, és elmentek egy kertbe dolgozni. Anyagilag nem voltak rászorulva ilyesmire, így ezzel sem tudom magyarázni a történteket. Mikor hazaértek, nem tudtam kinyitni a szemem, annyira feldagadt, mert megcsíptek a méhek.

5 Hős voltam, mert állítólag
nem sírtam - legalábbis, mikor hazajöttek, akkor már nem. Nem értem, hogyan lehettem ilyen értéktelen számukra. Úgy érzem, azzal telt el az eddigi életem, hogy igyekeztem teljesíteni azért, hogy én is érjek valamit. De az a gyanúm, a szüleim úgy találták ki ezt a játékot, hogy soha ne tudjak célba érni.

6 Krízis fajtái: 1. Fejlődési krízis 2. Járulékos krízisek

7 1. Fejlődési Krízis - 0-1 éves kor bizalom, vagy bizalmatlanság
Az ebben a korszakban jelentkező trauma (az anya kiszámíthatatlan, szorongó, szeretetet nem adó, stb.) azt eredményezi, hogy alapvető bizalmatlanság, gyanakvás alakul ki. Nem alakul ki a remény, ez pedig mély depresszióra és kilátástalanságra való személyiségvonásokat eredményez. Hosszabb periódusok, melyeket dinamikusabb változások jellemeznek 0-1 éves kor: bizalom, vagy bizalmatlanság

8 2-3 éves kor (autonómia vagy szégyen, kétség)
Ha a környezet az önálló cselekvésekre és felfedezésekre, az anyától való eltávolo-dásra kritikával, büntetéssel reagál, vagy túlzott féltésből kifolyólag korlátozza a gyermeket, akkor az önállóság és autonómia érzése helyett kétség és szégyen érezése lesz uralkodó. Ez megakadályozza az akaraterőnek a kialakulását.

9 4-5 éves kor (kezdeményezőkészség vagy bűntudat)
ahogyan a szülők a gyermek önálló kezdeményezéseire, cselekvéseire és szellemi teljesítményeire reagálnak, meghatározza a gyermek jövőbeli kezdeményező készségét. „Van lelkiismeretem. Van célom és értékem. Tudok képzelődni és érezni.” „Van akaraterőm. Egyedül is meg tudok lenni. Tudok kíváncsi lenni, felfedezést tenni és cselekedni. Ugyanakkor elfogadom, hogy vannak korlátaim.”

10 2. Járulékos krízisek - katasztrófa - szeretett személy halála - válás - párkapcsolat megszakadása - egzisztenciális zuhanás - munkahelyvesztés - életveszélyes betegségek - rokkantság stb.

11 Válások Magyarországon:
Figyelemreméltó adat, hogy az elmúlt ötven évben az elvált férfiak aránya hétszeresére, a nőké öt és félszeresére nőtt. Ma házasságkötésre 562 válás jut. Kb. 24 ezer válás történik évente Magyarországon. Több mint egymillióan élnek egyszülős családban és négyszázhetvennégyezer szülő neveli egyedül gyermekét Magyarországon.

12 Abortusz Magyarországon
Dr. Greszné Becsei Katalin (három gyermekes édesanya) hazánkban évente 90 ezer abortuszt végeznek. Ezek 90 százaléka szociális indokból történik. Ha kicsit számolunk, akkor ez körülbelül ezerre tehető. Hány gyermektől tagadták meg a születés jogát? És miért? Szükségből? Tudatlanságból? Vagy rosszul értelmezett szabadságvágyból?

13 Állami gondozottak száma
Magyarországon kb állami gondozott gyermek van. Sok állami gondozott jövőjét ezek jelentik: börtön, prostitució, hajléktalan, kábítószer-függő

14 Családon belüli erőszak
2008-ban országosan esetben rendeltek el nyomozást családon belüli erőszaknak tekinthető bűncselekmény miatt.

15 Jézus Krisztus mondta:
„A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” János evangéliuma 10:10.

16

17 Jézus, a lelki trauma gyógyítója


Letölteni ppt "Jézus, a lelki trauma gyógyítója"

Hasonló előadás


Google Hirdetések