Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Jogszabályok alkalmazása, összehangolása és módosítása

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Jogszabályok alkalmazása, összehangolása és módosítása"— Előadás másolata:

1 Jogszabályok alkalmazása, összehangolása és módosítása
Kőnig Éva SZMM főosztályvezető előadása aktualizálva Balatonboglár 2009. április 16. Önkormányzati ügyintézőket oktatók részére

2 Felmerült problémák jogszabály értelmezéséből adódó
jogszabály alapján nem vagy nem egyértelműen rendezett a jogszabály végrehajtása során felszínre került, és a szabályozás korrekciója szükséges közcélú munka értelmezésével kapcsolatos finanszírozásból eredő gondok

3 Nem rendezett esetkör Akivel decemberben kötöttek munkaszerződést és januárban közcélú foglalkoztatásba bevonták, de még nem felülvizsgált személyekre nem volt átmeneti szabály. A foglalkoztatás ez esetben nem volt megszűntethető, hiszen a munkaszerződés már megkötésre került, de javasoltuk, hogy felülvizsgálat nélkül már ne kezdődjön új közfoglalkoztatás. =MÁK vélemény, akit felülvizsgáltak és RÁT-ra jogosult arra jár a támogatás, ilyen esetben közcélúra nem jár (joghézag).

4 Gyakran ismétlődő kérdések I.
Az 51.§ (14) bekezdés alapján folyósított RÁT-ra (ha magasabb összegű a segély, mint a RÁT) vonatkozik-e a jövedelmi helyzet szerinti felülvizsgálati szabály – nem. Lehet-e egy családban segélyezett és Rát-ra jogosult is – igen. A közfoglalkoztatási tervben szereplő létszámnak meg kell-e egyezni a ténylegesen közfoglalkoztatottakkal – nem, a finanszírozás a tényleges létszámra vonatkozik. A MÁK ellenőrzi-e, hogy mi van a tervben és mire vonatkozik az igénylés –nem. Közfoglalkoztatási terv módosítást már nem kell küldeni a MÁK-nak. Mikor kell módosítani a tervet, hány fő esetében? – ha az eltérés érzékelhető, lényeges változás esetén (ajánlás, ha 20%-ban eltérő)

5 Gyakran ismétlődő kérdések II.
A januárban kereső tevékenységet kezdőket felül kell-e vizsgálni – nem, kifutó ellátások. Lehet-e alkalmi munkavállalói könyvel dolgozni az aktív korúak ellátására jogosultnak – igen, de erre való hivatkozással nem utasíthatja el az érintett a felajánlott munkát. Az álláskeresési támogatásra való jogosultsághoz szükséges 200 nap meglétét a jegyző vizsgálja a munkaügyi központ által kiadott igazolás alapján.

6 Nem egyértelműen rendezett kérdések
a közfoglalkoztatás alatt a RÁT szüneteltetés, vagy megszűntetése és újbóli megállapítása 90 munkanapos foglalkoztatás értelmezése 75/2009. (IV. 8.) Korm. rend. 63/2006. (III.27.) Korm. rendelet módosítása: a jogosultságot nem érintő folyósításról nem kell határozatot hozni, a jogosultságot nem érintő megszüntetésről sem kell határozatot hozni év közbeni jogosultság esetén időarányosan kell biztosítani a közcélú foglalkoztatást.

7 Szabályozás kiegészítését igénylő kérdés
A foglalkozás-egészségügyi vizsgálat 75/2009. Korm. rend. 4. §. (3) bek. munkaköri alkalmassági vizsgálatot kell lefolytatni – közcélú foglalkoztatás munkaköri kockázataihoz kapcsolódót, munkaügyi központ és a jegyző megállapodhat, hogy a munkaköri alkalmassági vizsgálat lebonyolításához kapcsolódó feladatokat a jegyző is elláthatja, három oldalú megállapodás is lehet – egészségügyi szolgáltatót is be kell vonni, a számlát a regionális munkaügyi központ részére kell kiállítani, amelynek a megfelelőségét a jegyző igazolja (1900 Ft/vizsgálat) – ennek rendszeressége megállapodásban

8 Szabályozás módosítását igénylő kérdés
Az ügyfél útja túl hosszú és bonyolult. A RÁT-ra való jogosultság megállapítását követően (jogerőre emelkedés 15 nap után)15 napon belül kell jelentkezni a munkaügyi központnál az ügyfélnek, ez differenciálódik. „Nyitva álló időn belül” 3 kör: ha 15 napon belül biztosítható a közfoglalkoztatásban való részvétele, akkor azt követően kell jelentkeznie, a munkaviszony megszűnését követő 10. munkanap, ha már van álláskeresési megállapodása, akkor az abban foglalt időpontban, a soron következő alkalommal (igazolásba beírni a munkaügynek!), a többi esetben (pl.:képzésre kötelezett) jogerőre emelkedést követő 10. munkanapon belül. Mindezeket a helyzeteket a határozatba kell beleírni.

9 Közcélú munka szervezése
Szt. módosítás települési önkormányzati feladat, amelynek az ellátásáról jogszabály alapján ő maga gondoskodik, jogszabályon alapuló megyei és másik települési önkormányzati feladat, ha abban megállapodás alapján a települési önkormányzat közreműködik, állami feladat, ha abban megállapodás alapján a települési önkormányzat közreműködik. Egyházi, nem állami szervezet csak akkor, ha van ellátási szerződése. Gazdasági tevékenységre nem alkalmazható Az elvégzett közfeladat a meghatározó!

10 Közcélú foglalkoztatásban résztvevők = jogértelmezés
RÁT-ra jogosult személyek, az RSZS-el az önkormányzat (képviselő testület) megállapodást köt (hatósági szerződés) megelőző együttműködésben résztvevő – egyéves vagy három hónapos időszak alatt, ha megfelel az aktív korúak ellátására jogosító jövedelmi és vagyoni feltételeknek (előzetes munkaerőigény bejelentése mellett) A jövedelmi, vagyoni feltételeket a jegyzőnek kell vizsgálnia és tájékoztatni a munkaügyi központot. ha álláskeresési támogatásra már jogosult, akkor a munkaszerződés végéig (ez kapcsolódik ahhoz a kérdéshez, hogy van-e felső korlátja a közcélú foglalkoztatásnak)

11 Ki lehet a munkáltató? Szociális törvény módosul (április), ki köti meg a határozott időtartamú munkaszerződést? települési önkormányzat, önkormányzati társulás, az önkormányzat által a közcélú munka szervezésével megbízott szervezet, a közcélú feladatot ellátó szervezet megállapodással (szociális, egészségügyi, oktatási intézmény, gazdasági társaság stb.), ahol a közcélú foglalkoztatott dolgozik Eltérő lehet a munkaszerződést kötő és a tényleges foglalkoztatást megvalósító. Az Mt. szerint lehet kirendelés (munkáltatók közötti tulajdonosi kapcsolat esetén, évente 44 munkanap), vagy változó munkahelyen történő munkavégzés (de az utasítás adási jogkört a munkaszerződést kötő személy látja el)

12 Munkaszerződés speciális szabálya
Szt. módosítás a közcélú foglalkoztatásra: Abban az esetben, ha a munkaszerződést megkötő és a tényleges munkavégzés helye szerinti szervezet nem azonos, akkor a változó munkahelyre történő alkalmazás szabályait kell alkalmazni (Mt.76/C.§.), a következő eltéréssel: munkavégzés helyét meg kell jelölni, a munkáltatót megillető jogokat és kötelezettségeket rögzíteni kell. Megosztás a munkáltatói feladatokban: munkáltatónál szerződés kötés, módisítás, kifizetés, ahol dolgozik utasítás adási jogkör.

13 Munka Törvénykönyve módosítás
79. §. (6) A határozott idejű munkaviszony határozatlan idejűvé alakul, ha a munkavállaló az időtartam lejártát követően legalább egy munkanapot, közvetlen vezetője tudtával tovább dolgozik. A harmincnapos vagy ennél rövidebb időre létesített munkaviszony azonban csak annyi idővel hosszabbodik meg, amilyen időtartamra eredetileg létrehozták. (7) A (6) bekezdésben meghatározott szabályok nem vonatkoznak a választással keletkezett, illetve a hatósági engedélyhez kötött, illetve a közcélú foglalkoztatás érdekében létesített munkaviszonyra.

14 Foglalkoztatási és Szociális Adatbázis
73/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet Adatbázis = webes kezelőfelületen történő adatrögzítés (interfész kapcsolat) Szereplők: FSZH települési önkormányzat jegyzője, regionális munkaügyi központ és kirendeltsége, Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség (OMMF) Az elektronikus nyilvántartásba történő belépés a felhasználói azonosítóval és alapjelszóval történik – Hivatal adja ki. Rendszeradminisztrátor szerepe Éles indulás április 15.

15 Finanszírozásból eredő problémák
A legtöbb jelzés a közcélú foglalkoztatás dologi kiadásainak finanszírozásával kapcsolatban érkezett – ennek megoldása csak helyben lehetséges, illetve regionális támogatásokból. Ha nem tudnak minden RÁT-ra jogosultat foglalkoztatni, akkor a 20%-os önrész is komoly terhet jelenthet az önkormányzat számára. A nagy számú igénylő miatt az előleget a kisebb önkormányzatok nem tudják kifizetni.

16 Az előleg igénylésére vonatkozó szabályozás módosítása
A 62/2006. (III.27) Korm. rendelet módosul az alábbiak szerint: a megállapított előleg is visszaigényelhető, a likviditási problémák kezelése érdekében, a visszafizetett előleg összegét azon az adatlapon kell feltűntetni, amelynek a terhére levonták, ha megszűnt a jogosultság, akkor pedig a visszafizetett előleget azon az adatlapon, amelynek terhére igényelték.

17 Egyéb: Álláskeresési megállapodás módosítása
8/2009. (IV. 2.) SZMM rend. módosította az álláskeresőként való nyilvántartásba vételről….szóló 18/2005. (X. 18.) FMM rendeletet: Ha RÁT-os XII. 31-ig RSZS volt, és a kirendeltség álláskeresőként nyilvántartja, a közcélú foglalkoztatás időtartamára az álláskeresőként való nyilvántartása szünetel. A RÁT-ról, a közcélú foglalkoztatás időtartamáról a jegyző tájékoztatja a kirendeltséget. Az álláskereső aktív munkahelykereső tevékenysége ekkor szünetel.

18 Köszönöm a figyelmüket


Letölteni ppt "Jogszabályok alkalmazása, összehangolása és módosítása"

Hasonló előadás


Google Hirdetések