V. felvonás

részletek

Az életárban, tettek viharán lényem fel- s lejár, ide-oda száll. SZELLEM

Születés, halál, apály s dagály: cserélve érlelt örökös élet!

És zúg a szövőszék, az idő, s azon én így dolgozom Isten eleven köpenyén.

Magára vonta szememet a tenger; dagadt önnönmagára tornyosulva, FAUST

majd abbahagyta, s bősz hullámsereggel a part lapályát ostromolta zúgva.

Véletlen volna? Néztem egyre már: megállt, majd visszahömpölygött az ár,

büszkén elért célját feladta ő; s így játszik ismét, ha órája jő.

Kúszik felénk ezer s ezernyi ponton, meddő maga, hogy meddőséget ontson;

nő, hömpölyög, kicsap, s a partvidék rút, puszta sávja jelzi árterét.

Hullámokat lelkes rohamra késztet, majd meghátrál, s közben semmit se végzett.

Kétségbe kell esnem, míg tart e látvány, a bősz elem céltalan tombolásán!

S megpróbál önmagán túlnőni elmém; itt küzdenék, legyőzni ezt szeretném.

S van rá reménység! - Hisz a híg elem dombok körül gyűrűzni kénytelen;

a síkon bármily háborogva zúg át, csekély magaslat büszkén állja útját, sekély völgy vonzza már hatalmasan.

És tervet tervre szőtt legott agyam: telj be a legpompásabb élvezettel, a zsarnok tengert partjától rekeszd el,

szűküljön össze nedves, tág határa, szorítsd ki innen, vissza önmagába.

A hegy alatt mocsárvidék terjeszt ragályt zsákmányolt földemen;

csapoljuk le poshadt vizét, az lesz csupán a végső győzelem.

Millióknak nyitok tért, hol nem éppen biztos a lét, de szabad és tevékeny.

Zöld a mező s termékeny; ember, állat az új földön nyomban otthont találhat,

s merész szorgalmú nép emelte gát szilárd oltalmában üthet tanyát.

Belül paradicsomi táj virul, künn peremig csaphat az ár vadul:

betörni készen rontsa bár a töltést, közös igyekvés tömi be a tört rést.

Igen! e nagy célért élek-halok csak, s elmém e végső bölcsességre jut:

szabadság, élet nem jár, csak azoknak, kiknek naponta kell kivívniuk.

Így él le itt majd, a veszély ölén, sok dolgos évet gyermek, férfi, vén.

Ha láthatnám a síkon át e nyüzsgést, szabad nép szabad honát,

a pillanathoz esdve szólnék: Oly szép vagy, ó, ne szállj tovább!

Nem mossa el megannyi millió év halandó-életem nyomát. -

E boldogság sejtelme elragad, s már üdvözít a legszebb pillanat.

Szellemvilág, ment a Gonosz karmától már e lélek: „Ki holtig küzdve fáradoz, az megváltást remélhet.” ANGYALOK

A szeretetért, amelynek balzsamírja s könnye-árja szent Fiad lábára pergett, farizeus-gúnyt se bánva; MAGNA PECCATRIX

az edényért, mely kenetjét oly bőségesen folyatta, minden fürtért, mely selyemként drága lábát szárogatta -

a kútért, hol ős időben Ábrahám nyáját itatták, vedréért, mely hűsítően érte Üdvözítőnk ajkát; MULIER SAMARITANA

a forrásért, mely buzogva onnan mindazóta árad, s csörgedez dús, tiszta habja minden táján a világnak - OBné