Hogyan tanulok otthon? 5/2.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Az olvasástanítás módszere:
Advertisements

E-learning alapú távoktatásos képzés
Pathways II – Az egész életen át tartó tanulás lehetőségei értelmi fogyatékossággal élő felnőttek számára.
Kooperatív tanulás – szakmai gyakorlaton
Európai Lányok prezentációja Révai Miklós Gimnázium és Kollégium Győr,
Tisztelt Látogatóink! Szeretnénk rövid tájékoztatást adni az általános iskolában megvalósuló új tanulásszervezési eljárásokról és azok tartalmáról a TÁMOP.
„Ezt egy életen át kell játszani”
TÁMOP a mezőberényi Petőfi Sándor Gimnáziumban
Ajánlott korosztály 7.évfolyam Ajánlott időkeret 6x 45 perc A modul céljaA tevékenységeken keresztül a környezetükre való odafigyelés, a környezetet óvó.
Szövegértés-szövegalkotás
Angol nyelvi kompetencia
E URÓPAI P EDAGÓGIAI IKT J OGOSÍTVÁNY EPICT tanfolyam a Calibrate projektben Kárpáti
A „MÁSODIK ESÉLY” PROJEKT PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAMJAI
Az olvasás olyan piknik, ahová a szerző hozza a szavakat,
E-learning alapú távoktatásos képzés
„Fiam, adja ide az ellenőrzőjét!”
Ismétlés Szabály: Minden diák kap egy-egy kártyát 1-8- ig. Minden diák ír egy-egy ismétlő kérdést a lapjára. Click a Gomb-ra. A diák akinek a számnak.
MÓDSZEREK, FEJLESZTHETŐ KÉSZSÉGEK
Az élménypedagógia lehetőségei a matematika oktatásában
Tanári beírások – szülői válaszok
Élet a Ságvári Bence digitális VII. Nemzetközi Médiakonferencia, Balatonalmádi, szeptember 25. ökoszisztémában kisgyerekként...
Algoritmikus munkafolyamatok az irodalomórán Valaczka András, 2009.
Mit gondolunk arról, mi a tanulás és hogyan szervezzük meg ?
H2O Projekt Projektszponzor: Dr. Kürti Sándor, PhD Kürt Zrt. Projektvezető: Rácz Tünde Fatima Kulturális antropológus Tudományos.
A Számvitel Didaktikája
Gyermekvilág régen és ma
Programozás III KOLLEKCIÓK.
„XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS ( FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ ) II. SZAKASZ ” TÁMOP / Házi kedvencek – Haramiáné Kovács Mária.
Az anyanyelvtanítás alapozásától a tudatos nyelvhasználatig
Dr. Schiffer Csilla Társas interakciók a tanulók között
Programozás III KOLLEKCIÓK.
A beiskolázás előkészítése
Az Apáczai Kiadó átdolgozott matematika tankönyveinek bemutatása 5. -6
DIDAKTIKA ÉS OKTATÁSSZERVEZÉS II.
A szövegértés diagnosztizálása és fejlesztése
DIDAKTIKA ÉS OKTATÁSSZERVEZÉS II.
Maczali Márk Zoltán IVP6PS. Az egyetem  Egyetem jelenlegi rektora: Prof. Dr. Torma András  A Miskolci Egyetem nagy múlttal rendelkezik ben Selmecbányán.
Nyelvtan és helyesírás tankönyvek
„XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS ( FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ ) II. SZAKASZ ” TÁMOP / Ébredő természet Kissné Papp Gyöngyi.
Út a sikeres tanuláshoz A tanítás és a tanulás módszertana
Módszerek 5/5.
A nélkülözhetetlen kellékek 5/11. Előkészület – tanár Beszédművelés papírt kinyomtatni Az érdeklődési tesztet kinyomtatni Készítette: Sági Lajos2.
Hogyan tanulok? 5/8.
Az eszközök áttekintése 5/15. Előkészület – tanár A kérdőív kiértékelése Jegyzetlapok a nevekkel a játékhoz Készítette: Sági Lajos2.
Agykontrollos továbbképző éveseknek
Tanulási nehézségek 5/3.
LEGO Dacta program.
Pedagógiai válaszaink az egyéni különbségek elfogadására
Gyakorló óra 5/12.
Segítő külső körülmények 5/13. Előkészület – tanár A páros munkához szükséges szöveget kinyomtatni Készítette: Sági Lajos2.
Tanórai szokásaim 5/14.
Jegyzetkészítés 5/17.
TÉREY JÁNOS: ÁTKELÉS BUDAPESTEN (2014) Arató László 2015.
A virtuális víz nyomában. A témaválasztás indoklása: A környezetért érzett felelősség Ökoetika Vízkészlet végessége környezeti, társadalmi és szellemi.
E Z ITT A REKLÁM HELYE Társadalmi célú reklámok a rasszizmus és kirekesztés ellen Készítette: Hős Orsolya május 14.
PH-skála készítése és háztartási anyagok pH-jának meghatározása projekt gimnázium 9. osztály tanár: Szakács Erzsébet.
DROGPREVENCIÓ Készítette : Szegedi Károlyné. A modul megvalósításának tartalmi célja : A káros szenvedélyekkel kapcsolatos fogalmak, ismeretek bővítése,
Tanulási technikák A tanulási stratégiák. A tanulási stratégiák vizsgálata Kozéki és Entwistle (1986): Kozéki és Entwistle (1986): Mélyrehatoló:Mélyrehatoló:
Biztosan tapasztaltátok már, hogy manapság 2010-ben a számítógép elengedhetetlen az életben a tanulásban és a tanárok munkájában is. Nos mai beszámolóm.
Dr. Kovács Miklós tanszéki mérnök Műszaki Tanárképző Tanszék E-learning alapú távoktatásos képzés.
Ezen a héten a CSILLAG-ÁSZOK nevet viselte az igazán vegyes csoport és ennek jegyében próbáltunk okoskodni egy kicsit, kézműveskedni, játszani. Sok színes.
A probléma forrása! általános iskola
Szeretnéd, hogy gyermeked szívesen és gátlások nélkül beszéljen majd angolul? Szeretnéd, ha minél korábban, Te magad vezethetnéd be játékosan az angol.
Cím Szerző Konzulens.
XIX. századi költők a Facebookon
Legyen Ön is Milliomos! A játék beállítása:
Tanulási technikák A tanulási stratégiák.
Balázsi Ildikó Oktatási Hivatal
Tanár neve | Kurzus száma
Flip-It! A módszer alkalmazása
Előadás másolata:

Hogyan tanulok otthon? 5/2

Készítette: Sági Lajos Előkészület – tanár Kooperatív jelvényeket elkészíteni Szent-Györgyi idézetet kinyomtatni Ragasztót vinni Készítette: Sági Lajos

Készítette: Sági Lajos Ismétlés A múlt órai szöveg felidézése A lapok kiosztása, beragasztása Ismétlő olvasás Készítette: Sági Lajos

Készítette: Sági Lajos Daltanulás Készítette: Sági Lajos

Készítette: Sági Lajos Hogyan tanulok otthon? Fejezd be a megkezdett mondatokat! Először mindig a … Utoljára szoktam hagyni a … Szerintem a hangosan tanulás … Tanulás közben gyakran … Akkor tudok a legjobban tanulni, ha … A tanulás végén általában … Készítette: Sági Lajos

Csoportalakítás, kooperatív szerepek Csoportalakítás: színes golyókkal Szerepek kiosztása, megbeszélése Készítette: Sági Lajos

Készítette: Sági Lajos Dramatikus játék Készüljetek fel egy jelenettel, amit el fogtok játszani! A témája: a helyes otthoni tanulás Válasszatok egy embert, aki eljátssza a helytelen módszert, és egy másikat, aki figyelmezteti, hogy hogyan kellene helyesen! Készíthettek jegyzetet, amit használhattok az előadáson. Csoportonként 2-3 tanács elegendő. Készítette: Sági Lajos

Ismétlés, összefoglalás A mai órán beszélgettünk… … arról, hogy ki hogyan tanul otthon. … arról, hogy hogyan lehetne ügyesebben tanulni. … a csoportmunka feladatairól. … és csoportonként előadtunk egy játékot. Készítette: Sági Lajos