Barankovics István Alapítvány Tanári Kerekasztal Kiss Mária Rita BIA Ifjúsági projekt vezető.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Ifjúsági Egészségnap április 7.. Célcsoport és célok •18-28 éves korosztály •A felsőoktatásban tanuló hallgatók •Egészségmagatartás fejlesztése.
Advertisements

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program •Időtartam: •Célja: –Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási.
„Érdekérvényesítő képességek, kompetenciák fejlesztése, munkajogi és munkaügyi ismeretek gyarapítása, a szociális párbeszéd erősítése a víziközmű - és.
Tisztelt Látogatóink! Szeretnénk rövid tájékoztatást adni az általános iskolában megvalósuló új tanulásszervezési eljárásokról és azok tartalmáról a TÁMOP.
A Leonardo kísérleti projekt célja: Az AIFSZ (illetve az ISCED szintnek megfelelő) képzések európai és hazai felmérése, elemzése Egy konkrét AIFSZ képzés.
A mentori munka kihívásai a mentorképzés tapasztalatai alapján
„SZAKMÁK VONZÁSÁBAN” – A szakképzés jelene és jövője Szakmai konferencia május 10.
„21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció” TÁMOP / számú kiemelt projekt „21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció”
A filozófia helye a középiskolai oktatásban
Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben.
Támop 3.1.4/ A kompetenciaalapú oktatás, egyenlő hozzáférés – innovatív intézményekben.
LKG–HEFOP Szakmai Nap, / Kompetensek leszünk!? Bánhegyesi Zoltán Leövey Klára Gimnázium
A fiatalkorúak képzési, fejlesztési lehetőségeinek módszertani kihívásai Hegedűs Judit – Lénárd Sándor, ELTE PPK.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program számokban Időtartam: Költségvetés: € – Ft/év Magyarországon.
A kompetencia-alapú oktatás bevezetése a kistokaji ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN Biztos alap, biztos jövő.
Szűts József Általános Iskola
Magyar Pedagógiai Társaság Somogy Megyei Tagozata november 21. Kis Jenőné dr. Kenesei Éva megyei elnök.
Kulcskompetenciák Európai Bizottság 2005
Modern tanulási környezet Civitas Pedagógiai Intézet DPM TISZK 2007.
Iskolai Közösségi Szolgálat Definíció Cél Folyamat Példák Demokratikus Ifjúságért Alapítvány.
A vezetőtanáron „innen és túl” Szivák Judit ELTE PPK
TÁMOP /08.2 Kompetenciafejlesztés innovatív intézményekben.
NYELVI EL Ő KÉSZÍT Ő ÉVFOLYAMMAL INDULÓ EMELT IDEGEN NYELVI KÉPZÉS NYELVI EL Ő KÉSZÍT Ő ÉVFOLYAMMAL INDULÓ EMELT IDEGEN NYELVI KÉPZÉS.
Változások – kompetenciafejlesztés az óvodai nevelésben
ISKOLAI MENTOR SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK
A történelemtanítás, történelemdidaktika általános kérdései
e-Learning a tanárképzésben
KOMPETENCIA- KOMPETENCIA- ALAPÚ OKTATÁS.
Országos Közoktatási Intézet Tantárgyi obszervációs vizsgálatok
Orosházi Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium
A diákok/fiatalok és az aktív államporság „Civil szervezetek és a közoktatási intézmények közösségi kapcsolatai” Salgótarján, január 29.
TÁMOP ÚJ Oktatásszervezés -és várható hatásai Nagy Anna Magdolna Eger, szept.03.
SZTE BTK Spanyoltanár MA
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM REGIONÁLIS PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT 1 A KOMPETENCIA ALAPÚ PEDAGÓGUSKÉPZÉS ELŐKÉSZÍTÉSÉNEK (HEFOP PROJEKT) EREDMÉNYEI.
Személyközpontú diáktámogatás a Dobbantó programban Győrik Edit Kongresszus után – a változások folyamatában Budapest, május
Együttműködés a HUMÁN TISZK és a Mérei Intézet között SÁRIK ZOLTÁN.
Mit tehet egy önfejlesztő iskola az idegennyelv- pedagógiai paradigmaváltás érdekében? XII. Önfejlesztő Konferencia „Magyar közoktatás az alapfoktól az.
A képzett szakemberekért Idegen nyelvi fejlesztések a programban Juhászné Víg Éva alprogram-vezető május 20.
Ismeretátadás ismeretbe ágyazott képességfejlesztés túlméretezett tananyagreális tananyagmennyiség pedagógusközpontú, egységes módszertan tanulóközpontú,
O:DAvagyunk Az Online Demokrácia Activity filozófiája Kiss Mária Rita BIA Ifjúsági projekt vezető.
A PROJEKT KÉPZÉSI ÜTEMEZÉSE ÉS CÉLCSOPORTJAI Kaposvár, szeptember 8.
2010. november 19. Ráczné Németh Teodóra: Egészséges életmód szociális dimenziói.
 SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK VENDÉGEINKET  A TÁMOP Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben pályázat projektindító.
Vezeti: Szigetváriné Söjtöry Andrea
TÁMOP / „Karöltve” Integrációs közoktatási referencia intézmény kialakítása hálózati együttműködés keretében a Csertán Sándor Általános.
A középiskolai közösségi szolgálatban rejlő pedagógiai és intézményi lehetőségek - Pavlics Tamás - „Önkéntesség – közoktatás – közösségi szolgálat” szakmai.
A digitális állampolgárság neveléstudományi kontextusban Perjés István ELTE, PPK.
Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.
13+1 ÖTLET DIÁKMENTOROKNAK. Kik a diákmentorok? közel-kortárs szerepazonosság nem szülő, nem tanár +2 év +1 iskolai fokozat +tapasztalat.
TÁMOP Kompetencia alapú oktatás Egyenlő hozzáférés innovatív intézményekben.
Módszertan A pedagógus feladatai. Útkereső tanulók Az erkölcstan a tanulókra nem közlések befogadóiként, hanem a tanulási folyamat aktív – gondolkodó,
A nevelési program, mint a fejlesztés stratégiája
A HEFOP PÁLYÁZAT EREDMÉNYEI A GYAKORLATI KÉPZÉSBEN.
A Bologna-folyamat hatása az ifjúság munkaerő-piaci helyzetére
Készítette: Tóth Györgyné Szakmai konferencia HEFOP Felkészítés a kompetencia alapú oktatásra.
„Walls talk” projekt „Walls talk” projekt Katedra Gimnázium,
Innovatív felsőoktatási módszerek
Pedagógus szerepek és hatékonyság BMEGT51K011
Kulcskompetenciák, munkaerő-piaci kulcskompetenciák
Szülők iskolája program ÉVFOLYAM SZÜLŐI KÖZÖSSÉGE SZÁMÁRA.
Barankovics István Alapítvány Kiss Mária Rita BIA Ifjúsági projekt vezető.
Gyakorlás – gyakorlat – gyakornok Sokszor egyetlen élmény egész életére megnyitja a fiatal lelket a zenének. Ezt az élményt nem lehet a véletlenre bízni:
SZAKISKOLAI FEJLESZTÉSI PROGRAM „A” komponens Schottner Péterné komponensvezető
Barankovics István Alapítvány Így tanítom 4.0 Gazdagok és szegények, avagy szerencsés-e a szerepcsere? Perjésiné Kiss Rita Tiszalöki Kossuth Lajos Általános.
Portfólió Ember és társadalom műveltségterületi tanár- kémiatanár
Tervezési folyamat.
Szakiskolai fejlesztési program
Osztatlan tanárképzés kompetenciái
Tájékoztató a Református Tananyagfejlesztő Csoport munkájáról
Tanító szak, nappali- és levelező tagozat
Előadás másolata:

Barankovics István Alapítvány Tanári Kerekasztal Kiss Mária Rita BIA Ifjúsági projekt vezető

Tanári Kerekasztal a fiatalok társadalmi szerepekre való felkészítéséért 1. Párbeszéd a középiskolásokkal 1. Esszépályázat középiskolásoknak április (130 pályamű) 2. Online Demokrácia Avtivity 2013 ősze nyara (400 diák -50 mentor)

Az O:DA nyertesei Brüsszelben Az O:DA nyertesei Brüsszelben

Tanári Kerekasztal a fiatalok társadalmi szerepekre való felkészítéséért 2. Párbeszéd a pedagógusokkal 5 tanári konferencia – 3 módszertani pályázat – egy jó gyakorlatok kötet A fiatalok társadalmi közéleti szerepekre való felkészítése november 16. Digitális bennszülöttek az osztályteremben május 10. Az Online Demokrácia Activity-ben résztvevő csapatok mentorai számára szervezett kerekasztal szeptember 28. ÉrtékRend "Így tanítom az etikát" május 17. ÉrtékRend „Így tanítom 2.0” – április 25

Felhasználócentrikus szemlélet – részvételközpontú modell A tudás és tanulás új fogalmai jelentek meg. Érvényes és használható tudás Jelenlevűség és kultúraazonos pedagógia Nem mini társadalomtudósok, hanem cselekvőképes, hatékony egyének és állampolgárok. A hétköznapi tudás, a média által közvetített tudás és a tudományos tudás integrációja Nem szakad el attól a környezettől, amelyben működnie kell, a megszerzett kompetenciák létjogosultságát a gyakorlat igazolja vissza. Nem célszerű bezárkózni a tankönyvi szövegekbe. Amit közvetítünk nem bemagolandó tananyag A mentor nem tudáselosztó, hanem társ a keresésesben Saját tapasztalatból való tanulás - episztemológiai előny- élményszerű tanulás

Tanári Kerekasztal a fiatalok társadalmi szerepekre való felkészítéséért Így tanítom 2.0 pályázat Cél a megoldások és módszertan sokszínűségének reprezentálása 32 pályamunka – tematikai és módszertani sokszínűség ◦ 17 projekt (Holokauszt oktatás, közösségi szolgálat, etika, inter- és intraperaszonális intelligencia fejlesztése, fogyasztói magatartás formálása, médiaműveltség, környezetvédelem, életpálya tervezés) ◦ 9 óravázlat (3 etika, a többi történelem, irodalom, idegen nyelv, nyelvtan, matematika) ◦ 4 tématerv ◦ 2 módszertani munka Hiányában van jelen ◦ Társadalmi kohézió gyengüléséhez kapcsolható témák (kisebbségek, szegénység) ◦ Állampolgári kompetenciák fejlesztése

A pályamunkák értékelésének szempontjai 1. Témaválasztás és a felnőtt szerepekre való felkészítés szükségletei, szakmai érvelés a téma relevanciája mellett. 2. A tudás mennyiben fontos/hasznos a személyes életút megalapozásában, vagy a közösségi praxis szempontjából? 3. Mennyire gyakorlatorientált, cselekvésorientált(felhasználói tudás) szemléletű a program? Jelenismereti relevanciái vannak-e? 4. Az alkalmazott módszertani megoldások valóban elvezetnek-e a deklarált célokhoz? Módszertani ismeretek, pedagógiai szaknyelvhasználat. 5. Képes-e kialakítani a személyes érintettség kontextusát és a belőle fakadó motivációkat? 6. Kidolgozottság, követhetőség, adaptálhatóság