A maximális hallgatói létszám megállapítása Bakonyi László elnök, Oktatási Hivatal.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Alapképzések kreditjeinek elismerése a mesterképzésben - a TTK-s megfontolások Dr. Varga Zsuzsa OKT egyetemi docens SZTE-TTIK.
Advertisements

26. § (1) A Hivatal a köznevelési intézmény és fenntartója ellenőrzésére jogosult szervek számára a KIR honlapján zárt rendszert biztosít annak érdekében,
2013. évi LXXVII. tv. főbb rendelkezései
Molnár László tanügy-igazgatási igazgatóhelyettes BPI
A tanári mesterszakról és a TÁMOP 3.1.5/A pályázatról Stéger Csilla OKM Felsőoktatási Főosztály Pécs, november 18.
Felsőfokú egészségügyi oklevelek elismerése
1 A felnőttképzés aktuális jogi környezete Nagy Zsolt.
A védelmi bizottság elnökének katasztrófavédelmi feladatai Jogszabályi háttér: § §1999. évi LXXIV. törvény a katasztrófák elleni védekezés irányításáról,
A piacgazdaságra nyitott rugalmas képzési rendszer intézményi jogi megvalósulása. A szak- és felnőtt képzőkkel szemben támasztott szakmai jogi feltételek.
Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése A szakképzési megállapodás és a szakmaszerkezeti döntés Helyszín dátum Nemzeti Fejlesztési.
Akkreditált intézmények és programok ellenőrzése Jókai István a FAT elnöke.
Az IKSZT címbirtokos szervezetek működtetési kötelezettségeiről VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet Budinszki István szeptember.
Záró Konferencia Nógrád Megyei Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Gyermekotthon TÁMOP /
V. ETR konferencia április Fogalomrendszer: ETR & ETN Kodácsy Tamás etn at kodasoft.hu.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztályának feladatai a 2011/2012. tanévben Némethné Fülöp Terézia oktatási főosztályvezető
A felelős műszaki vezetőkre vonatkozó szabályok változása A munkavédelem időszerű kérdései a bányászatban és a gáziparban konferencia Visegrád november.
A rendszerépítés változó jogszabályi környezetben A pedagógusképzés a magyar bolognai rendszerben – ELTE IV. Pedagógusképzési nap Papp Lajos ELTE Pedagogikum.
Az alapképzések bevezetésének tapasztalatai
Munkavédelmi előírások rendszere
ISKOLAI MENTOR SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK
Tájékoztató Tájékoztató a BA/BSc képzésekben résztvevő hallgatóknak a szakirány választás, a tanári mesterképzésbe való belépés feltételeiről és lehetőségeiről.
Az első lépések Dr. Kadocsa Ildikó, osztályvezető
HATÓSÁGI FOLYAMATOK A FIR INTÉZMÉNYTÖRZSÉBEN KÉPZÉSEK NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELE EKOP-1.A.1-08/C
Felsőoktatási Információs Rendszer Kerekes Gábor.
Főigazgatói értekezlet A KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVVEL KAPCSOLATOS KIRENDELTSÉGI FELADATOK AZ ÁLLÁSKERESÉSI MEGÁLLAPODÁS LEGFONTOSABB VÁLTOZÁSAI november.
Köszöntő avagy néhány mondat a felsőoktatásról. Adatkezelés a felsőoktatási intézményekben Bakonyi László elnök, Oktatási Hivatal.
A szakképzési jogcím rendelet (139/2008. (X. 22.) FVM r.) módosítása (2010. okt. 1.) Készítette: Wayda Imre vez. főtanácsos vez. főtanácsos Földművelésügyi.
Az intézményi kapacitások hatásai az oktatásszervezésre Bakonyi László elnök, Oktatási Hivatal ZMNE október 28.
Készítette: Hegyesi- Németh Márta MPI Győr, április 29.
Ajánlás-változások Pedagógus-továbbképzés „Kongresszus után - a változások folyamatában” Konferencia Csillag Márta Budapest, május 27.
A felnőttképzéshez kapcsolódó jogszabályok változásai
LB értékelési módszerek, technikák MAB Budapest, 2007 január 17. Topár József.
Vereckei Judit Tatabánya, június 29.
Dr. Sediviné Balassa Ildikó: A FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS ÁLTALÁNOS ÉS SPECIFIKUS JELLEMZŐI HOGYAN TANÍTSUNK EREDMÉNYESEBBEN? TANÉVNYITÓ SZOLNOK, VIII.
Szakképzési dokumentumok
Gazdasági Tanácsok a felsőoktatási intézményekben január 13.
Fehér Kereszt szervezetek képzési és működtetési tapasztalatai.
Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengelyes nem horizontális intézkedéseinek és a IV. tengelyes intézkedéseinek végrehajtási folyamata.
14/1994 MKM r. változásai Nevelési tanácsadásra vonatkozó részek Dr. Szakács Katalin Készült az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával.
A FELNŐTTKÉPZÉSI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE 2013
2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről Hatályos: január 1-től.
A felsőoktatási fejlesztési részhozzájárulásról (képzési hozzájárulás) október 19. dr. Halász Zsolt.
A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere
A művészetoktatási intézményeket érintő jogszabályi változások „Művészetoktatás a jogszabályok útvesztőiben” konferencia Budapest, március 31. Imre.
Az Oktatási Hivatal és a felvételi eljárás
Projekt megnevezése: Felsőoktatási szolgáltatások rendszerszintű fejlesztése 2. ütem (TÁMOP / ) FIR Fórum – június 12. Finanszírozási.
INTÉZMÉNYI KÖR NYILVÁNTARTÁS AKKREDITÁCIÓ ENGEDÉLYEZÉS.
„P EDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA ” TÁMOP-3.1.5/ A szaktanácsadó összetett szerepe a TÁMOP kiemelt projektben.
A tanárképzés szerkezete
Fejér Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
2014. november Rendek Tímea
SZEREPLŐK ÉS FELELŐSSÉGEK A SZAKKÉPZÉSI RENDSZERBEN MÁV KONFERENCIA
JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK A TOVÁBBKÉPZÉS TERÜLETÉN
A KÖZOKTATÁSI TÖRVÉNYEK A MINDENNAPOK GYAKORLATÁBAN április 2. Pölöskei Gáborné regionális igazgató.
2004. január 27. Hallgatói szolgáltatások szerepe a felsőoktatásban Szabó Imre Diákközpont igazgató.
Országos szakképzési tanévnyitó igazgatói értekezlet 2010/2011. tanév Tájékoztató a felnőttképzési akkreditációról Torma Gabriella FAT titkárságvezető.
Szakképzési közfeladatok a Kamarában
Előadó: dr. Rádli Katalin Emberi Erőforrások Minisztériuma
A többcélú kistérségi társulás finanszírozási gyakorlata Debrecen, Megyeháza-Árpád terem.
A felsőoktatási gyakorlóhelyek nyilvántartása november 27. Laczky Gabriella.
Jogszabályok A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény (Nkt.) A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény (Szt.) 229/2012. (VIII. 28.)
Ellenőrzések a köznevelési intézményekben Fejér Megyei Kormányhivatal.
Helyszíni ellenőrzés Grigely Győző, KDRFÜ. Az ellenőrzés jogi háttere Támogatási Szerződés, ÁSZF 10. pont „Kedvezményezett a Szerződés aláírásával kötelezettséget.
A Felsőoktatási Regisztrációs Központ és a felsőoktatás Bakonyi László, főigazgató.
A foglakoztathatóság és a felnőttképzés kapcsolata Dr. Czomba Sándor Budapest november 6.
A felsőoktatási felvételi eljárás
OSAP statisztika FIR FÓRUM január 29. Hosznyák András.
ETS-létesítményeket, EU-ETS hitelesítőket
Közoktatási alapismeretek
az összeférhetetlenségre vonatkozó magyar szabályozás bemutatása
Előadás másolata:

A maximális hallgatói létszám megállapítása Bakonyi László elnök, Oktatási Hivatal

Szabályozás felsőoktatásról szóló évi CXXXIX. tv a felsőoktatásról szóló évi CXXXIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 79/2006. (IV. 5.) Korm. rendelet – MÓDOSÍTÁS a felsőoktatás területét érintő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 372/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet

A maximális hallgatói létszám A felsőoktatási intézménnyel egyidejűleg hallgatói jogviszonyban álló személyek maximális száma, feladatellátási helyenként, munkarendenként, képzési területenként, tudományterületenként, szakmacsoportonként valamint képzési nyelvenként A megállapítás egy számítási és képesség-bizonyítási módszer, azaz egyszerűsít

A folyamat A fenntartó az alapító okiratban megállapítja azokat a képzési területeket, tudományterületeket, szakmacsoportokat, melyeken az intézmény az ugyanitt meghatározott képzési helyeken képzést folytathat A fenntartó az alapító okiratban megállapítja az intézmény összesített maximális hallgatói létszámát, ezzel működtetési (finanszírozási) kötelezettséget vállal Az intézmény kérelmezi a maximális hallgatói létszám jóváhagyását Az Oktatási Hivatal ellenőrzi a kérelemben foglaltakat Az Oktatási Hivatal jóváhagy vagy elutasít

az intézményi kérelem 1. meghatározza a folytatni kívánt képzéseket, a felvenni tervezett évfolyam-létszámot meghatározza az alkalmazandó csoportlétszámot (akár képzésenként, tantárgyanként), ebből adódik a szükséges teremtipus az ajánlott tantervben szereplő tantárgyakat (tantervi követelményeket) tudományág szerint besorolja, ebből adódik a megtartásához szükséges oktató tudományági besorolása meghatározza az adott tantárgyhoz szükséges oktatószámot (az egyidejűleg jelen levő oktatók száma) mindezekből adódik a szükséges oktatói létszám és teremkapacitás

az intézményi kérelem 2. feladatellátási helyenként –település vagy –településen belül elkülönülő képzési hely munkarendenként (teljes idős, részidős, távoktatás) képzési nyelvenként képzési területenként, tudományterületenként, szakmacsoportonként hallgatói jogviszonyra

az Oktatási Hivatal ellenőrzése oktatói tanórák száma –heti 12 óra átlag –oktatóra vonatkozóan heti 10 óra -25%, +70% alkalmazotti szerződések, kinevezések megléte –szerződések szúrópróbaszerű ellenőrzése tantermek rendelkezésre állása, befogadó-képessége –tantermek létének, létszámának szúrópróbaszerű ellenőrzése ingatlanok megléte, használatba vételi engedélye –tulajdoni lapok, szerződések, hatósági iratok ellenőrzése – másolati benyújtás ingyenesen igénybe vehető számítógépek megléte, hozzáférhetősége –helyszíni ellenőrzés, leltári nyilvántartás ellenőrzése

az Oktatási Hivatal ellenőrzése hallgatói végpontok fejlesztése –tervek bemutatása, folyamatos ellenőrzése ingyenesen igénybe vehető könyvtári férőhelyek –saját könyvtárak ellenőrzése, szerződések ellenőrzése képzések félévenkénti óraszáma –teljes idős 300, részidős 30-50%, szakirányú 20-50% „évfolyamlétszám” minimuma szakmai gyakorlat biztosítása –szerződések –tapasztalati bemutatás csoportbontás biztosítása –2 év tanrendjének ellenőrzése

az Oktatási Hivatal ellenőrzése számítógépes nyilvántartás meglétének ellenőrzése –szerződések meglétének ellenőrzése, bemutatása tanulmányi, életpálya és egészségügyi tanácsadás –leíró bemutatás sportolási lehetőség –rendelkezésre álló lehetőség bemutatása –saját intézmény esetén szabad kapacitás bemutatása –a heti 2 órás sportolási lehetőség bemutatása meleg étkezési lehetőség, hallgatói szálláslehetőség –leíró bemutatás kapacitásokkal

Kitöltés 1 feladatellátási helyek meghatározása –település –településen belüli elkülönített helyek

Kitöltés - képzések Most vagy távlat? Az ismeretlen képzések A közös képzések –mindkét helyen a saját rész és a többi összegzése A képzések közös része –mikor érdemes

Kitöltés - képzés Ajánlott tanterv tantárgyak tudományági besorolása szakirányok és specializációk kérdése Csoportbontás Szabadon választott tárgyak kérdése

Kitöltés - oktatók szerződések alapján FIR-be jelentett személyek nyilatkozat –akkreditáció és költségvetési támogatás –akkreditáció tudományági besorolás –intézményi döntés –MAB akkreditációs anyag –100%

Kitöltés – tantermek, könyvtár, számítógépek értelemszerű a kitöltés azonosítás – ahogy ismerik számítógéptermek és a számítógépek

Kitöltés - továbbiak értelemszerű leíró rész vagy mellékelendő iratok

gyakorló közoktatási intézmény közoktatási intézmény alapító okirat, nyilvántartásba vételi határozat közoktatási intézményi SZMSZ – gyakorlati képzésért felelős vezető gyakorlati képzésért felelős vezető adatai (név, végzettség), vezetőtanári megbízásának másolata pedagógus alkalmazottak listája, végzettsége, szakképzettsége, vezetőtanári megbízása felsőoktatási intézményi SZMSZ – pedagógusképzés szervezeti kerete közoktatási intézmény évi és évi költségvetése, állami normatívák kimutatása közoktatási intézményben részt vevő jelöltek névsora (szak megjelöléssel) 2006, 2007 közoktatási intézmény órarendje, tantárgyfelosztása a közoktatási intézmény részvétele az alapozó pályaorientációs képzésben (leírás) szakaszok és kollégium

segítés honlapon GYIK, fórum (január második fele) rendszeres konzultációs lehetőség februártól

Köszönöm a figyelmüket!