Samuel Taylor Coleridge Készítette: Koncsor Klaudia,Mikus Virág, Nagy Fanni, Sas Nikoletta, Sepsi Alex

Az ambíció valójában hatalomvágy. Életünk boldogsága parányi töredékekből áll össze – az apró, elfeledett csókokból és mosolyokból, egy kedves pillantásból, avagy egy szívből jövő jókívánságból. A legboldogabb házasság, amit el tudok képzelni, egy süket férfi és egy vak nő frigye.

Samuel Taylor Coleridge (1772. október 21. – 1834. július 25) Ottery St. Mary, Devon megyében született angol költő, kritikus, és filozófus. Londonban hunyt el 1834. július 25. (61 évesen). Angol romantika alapítója Tavi költő Apja köztiszteletben álló lelkész volt. Kilenc testvére közül Coleridge volt a legfiatalabb és mivel ő volt a szülők "kis kedvence", bátyjai gyakran csúfolták, ami elől rendszeresen a helyi könyvtárba menekült. Legismertebb költeménye Ének a vén tengerészről Kubla Kán Biographia Literaria (Irodalmi életrajz)

Tavi Költők A Tavi költők (Lake Poets) mind az angliai Lake Districtben laktak huzamosabb időn keresztül a 18. és 19. század fordulóján. A Tavi költőket az angol romantikus irodalomhoz szokás sorolni. A három költő, akit Tavi költőnek neveznek William Wordsworth, Samuel Taylor Coleridge és Robert Southey.

Lake Districtben

Élete 1781-ben meghalt édesapja és ő bentlakásos egyházi iskolába került. Anyjával való viszonya, ellentétben az apjáéval, nem volt felhőtlen. 1791-1794-ig Coleridge Cambridge-be járt főiskolába. 1792-ben első díjat nyert egy irodalmi pályázaton. 1793-ban otthagyta a főiskolát és beállt a katonaságba. 1795-ben Coleridge találkozott William Wordsworth költővel és húgával, Dorothyval. 1796 körül Coleridge fájdalomcsökkentés végett (fogfájásra és egyéb neurológiai problémákra) ópiumot kezdett használni. 1797 és 1798 között volt Coleridge a legtermékenyebb a versírásban. Ebből az időszakból való az Ének a vén tengerészről és a Kubla Kán.

Élete 1798-ben Coleridge és Wordsworth közös verseskötetet adott ki Lírai balladák címmel (Lyrical Ballads). Később ez a mű bizonyult az angol romantika kezdetének. 1798 őszén Coleridge németül tanult, majd Angliába való visszatérése után lefordította a német klasszikus költő Friedrich Schiller Wallenstein című drámai trilógiáját. 1800-ban visszaköltözött a Lake District-be, ám hamarosan magánéletbeli problémák, az ópium fokozott használata és Wordsworth-szel megromlott kapcsolata miatt megcsappant saját költészetébe vetett hite. Ebből fakadt a Csüggedés (Dejection: An Ode) című költeménye. 1817-től James Gillman orvosnál lakott és az ő otthonában fejezte be végül Biographia Literaria (Irodalmi életrajz; 1817) című irodalmi kritikai művét. Komoly depresszióval küszködött.

KöltészeT The Eolian Harp Reflections on Having Left a Place of Retirement This Lime-Tree Bower My Prison Frost at Midnight Fears in Solitude The Nightingale: A Conversation Poem Dejection: An Ode To William Wordsworth

Biographia Literaria Biographia Literaria (Irodalmi életrajz) Samuel Taylor Coleridge önéletrajzi műve, melyet 1817-ben adott ki. Érdekes módon, az életrajzi események sem követik egymást idő szerinti sorrendben. Filozófiai esszék gyűjteményére hasonlít. Elsősorban Immanuel Kant, Johann Gottlieb Fichte, és Friedrich Wilhelm Joseph von Schelling német filozófusok filozófiájával foglalkozik. Kezdetben kemény kritika fogadta a művet, miszerint az Coleridge ópiumfüggőségének egyértelmű megnyilatkozása volt. A 20. század irodalom egyet értenek abban, hogy a Biographia Colridge egyik legjelentősebb prózai műve. http://www.gutenberg.org/files/6081/6081-h/6081-h.htm

Lírai balladák A Lírai balladák (Lyrical Ballads, with a Few Other Poems) William Wordsworth és Samuel Taylor Coleridge közös verseskötete. 1798-ban kiadott művet tekintik általában az angol romantika kezdetét. Először szerény népszerűségnek örvendett, de azóta hatalmas megbecsülést ért el és az angol irodalom egyik nagy fordulópontjának tekintik. Wordsworth és Coleridge a 18. századi angol költészettel szeretett volna leszámolni, hogy a költészetet a hétköznapi ember számára elérhetővé tegyék. Az ember belső érzéseire fektették a hangsúlyt, hátat fordítva az empirikus nézetnek. A Lírai balladák egyik legfontosabb törekvése volt, hogy megüzenje az embereknek a természethez való visszatérés fontosságát, mert az a létezés tisztább és ártatlanabb formáját jelenti.

Ének a vén tengerészről 1798-as években megjelenő Lírai Balladák című verses kötetben jelent meg. Coleridge egyik leghíresebb műve A vén tengerész szobra Watchet kikötőjében, az angliai Somersetben, Samuel Taylor Coleridge-nak állít emléket

Sara Fricker-Coleridge Coleridge lánya Sara Fricker-Coleridge Az ifjú Coleridge Coleridge 42 évesen

Főbb művei: Verses kötete: Ének a vén tengerészről Kubla Khan Irodalmi életrajz című prózai műve Verses kötete: Lírai balladák

Éjféli Fagy A fagy végzi titkos szolgálatát, szél nem segíti. A bagoly nagyot rikoltott és – pszt! most megint rikolt. Házam népe pihen már, s átadott annak a magánynak, mely a sötétebb tünődéssel jár: csak gyermekemet ringatja békén csöndes bölcseje. Mily nyugalom! végtelen némasága szinte zavarja már s izgatja az agy töprengését. Kint tenger, hegy, erdő, s az a népes falu! Tenger, hegy, erdő s az élet sok kusza mozdulata mind álomnéma már! A törpe kék láng lepihent a parázsra, s nem lobog; csak a rácson az a kis rezge csillám reszket tovább is, csak az nyugtalan. Mozgása a csöndben mintha homályos rokonszenv volna vélem, aki élek, és társas lénnyé teszi, s különös szeszélyei rebbenését a Szellem szabadon átkölti, hisz mindenütt saját tükrét s visszhangját keresi s játéka a Gondolat. Hányszor, óh hányszor bámultam, jós szemekkel és hivő lélekkel, az iskolaablak rácsán túl, az eltünő idegent! és nyitott szemmel, már álmodtam édes szülőfalumról, s az öreg toronyról: harangjai, a nép árva zenéje, átzúgták a forró vásár-napot, oly édesen, hogy hangjuk vad gyönyört ébresztett és jövő dolgok tagolt beszédével ütődött a fülembe! Így merengtem, s az ábránd altatót dalolt, s álom folytatta a mesét! És így tünődtem másnap reggel is, míg szemem, a zord mestert félve, mű- buzgalommal a ködös könyvbe bámult: de ha nyílt az ajtó, lopva kinéztem s mindig megdobbant a szivem, remélve, hogy végre látom az idegen arcát, bácsit, nénit, vagy húgomat, ki vélem játszott, mikor még egyforma ruhánk volt! Drága gyermekem, ki bölcsőben alszol s e mély csöndben szelíd lélegzeteddel betöltöd a kihagyó gondolat pillanatnyi szüneteléseit, szépséges picikém, boldog örömtől reszket a szivem, ha így nézlek és elgondolom, hogy te más környezetben milyen más leckét fogsz tanulni! Mert én nagyvárosban nőttem fel, szűk falak közt, ahol csak az ég volt szép és a csillag. De te, fiacskám, mint a szél repülsz majd tavaknál, homokparton, vén hegyek ormai alatt, és felhők alatt, melyek maguk is partot, tavakat s hegyormokat mintáznak: látni és hallani fogod a szép képeket s az örök nyelv szavait, amelyekkel Isten öröktől fogva magyarázza magát mindenben s a mindent magában. A legfőbb Mester gyúr majd, s adománya kérdezni tanítja a szellemed. S így minden évszak édes lesz neked, akár június öltözteti zöldbe a földet, akár vörösbegy dalol a mohos almafa hópettyes ágán, mialatt napban párolog a szomszéd szalmatető; édes lesz az eresz vize a szél kis szüneteiben s akkor is, ha a fagy titkos keze jégcsapokká aggatja cseppjeit, hogy némán ragyogjanak a néma holdra.

Kubla Kán Kubla kán tündérpalotát építtetett Xanaduban, hol roppant barlangokon át örök éjbe veti magát az Alph, a szent folyam. Mérföldnyi jó földet tizet gyorsan torony s fal övezett: s itt tömjénfa nyilt, illat volt a lomb tündöklő kertek és kanyar patak; ott sötét erdők, vének, mint a domb, öleltek napos pázsitfoltokat. De óh, amott a cédrusfödte bércen a mélybe milyen hasadék szakadt! Micsoda vad hely! démon- kedvesét sem siratja szentebb, iszonyúbb vidéken elhagyott nő a sápadt hold alatt! S e szakadékból, forrva, zakatolva, mintha a föld gyors lélegzete volna, hatalmas forrás lüktetett elő: torkából, mint felugró jégeső vagy mint a pelyvás mag a csép alatt, ívben repült a sok nagy szirtdarab: s táncos sziklákkal együtt így okádta a folyót a kút örök robbanása. Öt mérföldet átkanyarodva szállt a szent Alph a völgybe, nagy erdők alatt, aztán elérte a barlangokat s leviharzott a halott óceánba: s e messzi zajból Kubla ősatyák szavát hallotta, hadak jóslatát! A kéjpalota nézte sok száz lenge tornyát a vizen és egy zene volt a forrás és a barlang, egy ütem. Ritka müvészet, ihlet és csoda: jégbarlangok és napfénypalota! Ismertem egy lányt valaha, látomás lehetett: Abesszinia lánya volt, Abora hegyéről dalolt s cimbalmot pengetett. Zendülne csak szivemben még egyszer a dala, oly vad gyönyör gyúlna ki bennem, hogy felépítném csupa muzsikából azt a szép fénydómot! a jégtermeket! S mind látná, aki hallana, s „Vigyázzatok!” kiáltana, „Szeme villám! haja libeg! Hármas kört reá elébb, s csukja szemünk szent borzalom, mert mézen élt, mézharmaton, s itta a Menyország tejét.”

Köszönjük a figyelmet!