Új lehetőség - EGTC  Az INTERREG közösségi kezdeményezési programok a 2007-2013 közötti programozási időszakban Európai területi együttműködés (ETE)

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Regionális politika
Advertisements

NON-PROFIT SZERVEZŐDÉSEK •Kérdések:  Milyen formában működjenek?  Milyen szervezetek vehetnek részt?  Milyen jogosítványokkal rendelkezzen?  Milyen.
A időszak végrehajtási intézményrendszere
Gordos Márta Európai Együttműködési Programok Igazgatósága
A Fővárosi Önkormányzat civil stratégiája
Varratmentes Európa? [Seamless Europe?] Törzsök Erika előadása.
Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium
Pelech Dávid Budapest Duna Kontakt Pont
Az Európai Unió és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok 2010.július 30. Eger Aranyi Péter Nemzetgazdasági Minisztérium Fogyasztóvédelmi Osztály.
Uniós források fogadása a bérlakásépítéseknél
375/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a kisebbségi önkormányzatoknak a központi költségvetésből nyújtott feladatarányos támogatások feltételrendszeréről.
Területi együttműködések a határ mentén Baja.
Népfőiskola a helyi tudás megtöbbszörözésére, a településfejlesztés eszközeként Lakitelek, március 26. Lakitelek, március 26.
Az Európai Unió nyelvpolitikája
Baranya Megyei Önkormányzat
Fórum a regionális tudomány jövőjéről a Kárpát- medencében Fórum a regionális tudomány jövőjéről a Kárpát- medencében Gémesi Ferenc szakállamtitkár előadása.
Az ETT tagi jóváhagyási eljárás magyar sajátosságai és a tagállami jóváhagyó hatóságok gyakorlatai Előadó: Dr. Csonka Ernő Területi Közigazgatásért és.
Ugrás az első oldalra A jövőképtől a megvalósításig Városfejlesztés irányai, feladatok ban Dr. Szaló Péter szakállamtitkár A jövőképtől a megvalósításig.
1 A KIFIZETÉSEK ÉS PÉNZÜGYI ELLENŐRZÉSEK FOLYAMATA A KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZETNÉL.
Az Európai Unió intézményrendszere Unger Anna december 1.
SOÓS EDIT A határon átnyúló együttműködések továbbfejlesztésének lehetőségei a magyar–szerb határon Szabadka,
Egy határon átívelő régió (EGTC) kialakításának lehetőségei a szerb-magyar határtérségben Ricz András PhD hallgató Szabadka.
Az ESPON 2006 Program és annak jelentősége Magyarország szempontjából Illés Dóra november 26.
A Duna földrajzi kapocs, közös identitástudat képező elem települések, régiók és országok közötti többszintű és sokrétű kapcsolatrendszer alapvető eszköze,
Rába–Duna–Vág Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás Európske zoskupenie územnej spolupráce Rába–Dunaj–Váh s ručením obmedzeným.
: ITI és EGTC Az ETT-k lehetséges szerepe a határ menti ITB-k megvalósításában.
Intézményi eszközök a fenntartható fejlesztések szolgálatában Előadó: dr. Fekete Katalin Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Határon Átnyúló Területi.
Az EK Rendelet felülvizsgálatának magyar javaslatai és ETT jó gyakorlatok Előadó: Dr. Szabó Erika Területi Közigazgatásért és Választásokért Felelős Államtitkár.
A helyi önkormányzatok társulásai
Államtitkári Kabinetfőnök Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Vince Péter MTA Közgazdaságtudományi Intézet
Vissi András Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht Pécs, szeptember 15. A „régióvá válás” autonóm lehetőségei – brüsszeli képviselet,
Fórum a regionális tudomány jövőjéről a Kárpát- medencében.
INTÉZMÉNYKÖZI MEGÁLLAPODÁS SZERKEZET. TÖRTÉNET, SZEREPLŐK 1999-es megállapodás 2002-es megállapodás 2006-os (hatályos) megállapodás Módosítások: 2007,
Határon átnyúló vitarendezés. Bevezetés határon átnyúló viták nehézségei különböző nyelv jogismeret hiánya, fogyasztói jogvitákban különösen.
Simon Gábor a Fogyasztóvédelmi Bizottság elnöke Budapest, június 16. Fogyasztóvédelem és jogalkotás napjainkban.
KÖZÖSEN AZ UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT Környezetpolitikai Fórum Budapest, Március 20. Partnerség és fenntarthatóság Dr. Szegvári.
Kereskedelmi jog I. VII. Előadás Egyes társasági formák Az egyesülés.
Az Ung-Tisza-Túr Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás.
Regionális Civil Egyeztetések (RECE) Program Helyzetelemzés tapasztalatai Oprics Judit Társadalmi egyeztetés támogatása program vezetője október.
EURÓPAI ÜZEMI TANÁCSOK KONFERENCIÁJA 2009 Budapest, november 17. ÜZEMI TANÁCSOK TÁRSASÁGI SZINTŰ EGYÜTTMŰKÖDÉSI FÓRUMA.
Problémák az interoperábilis közlekedésre alkalmas vontatójárműveknél Dr. Márkus Imre vezérigazgató 1.
Miért fontos a komplex rehabilitáció az Európai Unió foglalkoztatáspolitikája szempontjából? Budapest, december 3.
Az ETT alapítás hazai gyakorlata és tapasztalatai
Megpályázható tevékenységek BM/ /2012. sz. nyílt pályázati felhívás alapján Európai Integrációs Alap.
Alternatív finanszírozási lehetőség a határ menti térségek megsegítésére Békéscsaba, május 20.
Jövőbeni lehetőségek a határon átnyúló együttműködések területén
Nemzetközi kapcsolatok RFÜ Vissi András Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht Sopron, február 1.
INTERREG IIIC Szolnok, INTERREGIONÁLIS EGYÜTTMŰKÖDÉS ÉS INTERREG PROGRAMOK MAGYARORSZÁGON „Centurio Szeminárium” RÓZSA Diána Program menedzser,
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat megújult feladatrendszere Térségi Vállalkozói Fórumok január Szolnok, Jászberény, Kisújszállás.
Az Országos Fogyatékosügyi Tanács sajátos szerepe az Európai Uniós szabályozások érvényesítésében hazai nemzeti és helyi szintű szabályozásokban Horváth.
Intézményesített határon átnyúló együttműködési lehetőségek az INNOAXIS régióban - CESCI - Intézményi háttér - Térszerkezeti háttér.
TISZK Tanácsadó Testülete. A tanácsadó testület véleményezi:A tanácsadó testület véleményezi: –az irányító szervezet működésének szabályait tartalmazó.
Döntéselőkészítő tanulmányok Mihálffy Krisztina – KKK,Kerékpáros Infrastruktúra Fejlesztési Osztály.
A CBC-program a hétköznapokban helyi szinten. INTERREG IIIA Magyarország-Szlovákia-Ukrajna Szomszédsági Program / Phare CBC -3 pályázat írása, -2 pályázatban.
Az európai és hazai vasúti szabályozás aktuális kérdései
A határ menti együttműködések lehetőségei és korlátai Rechnitzer János, egyetemi tanár MTA RKK Nyugat-magyarországi Tudományos Intézete, Széchenyi Egyetem.
Egészségügyi panaszok az Európai Fogyasztói Központ gyakorlatában „Egészségügyi szolgáltatások – békéltető testületek szerepe és jövője a fogyasztóvédelemben”
Megpályázható tevékenységek BM/9674-2/2011. sz. nyílt pályázati felhívás alapján Európai Integrációs Alap dr. Gyöngy Anna BM EUEFO.
Vegyipari trendek az EU-ban és Magyarországon
A magyar-szerb Szomszédsági (interreg) program első kiírásának tapasztalatai egy megvalósult projekt tükrében Ricz András Regionális Tudományi Társaság,
Európai Bizottság Miniszterek Tanácsa
Európai Uniós ismeretek Az Európai Unió jogrendszere; Versenyjog.
Az EU Duna Régió Stratégia elfogadása, hazai és európai uniós prioritásai Nádasi György Külügyminisztérium Győr, október 11.
Duna Stratégia – Duna menti Kamarák Szövetsége Budapest Kiss Ervin DCCA és BKIK főtitkár.
Központi koordináció feladatai a as programozási időszakban.
A foglalkoztatási paktumok működési tapasztalatai – a siker fokmérői
EURÓPAI TÁMOGATÁSOKAT AUDITÁLÓ FŐIGAZGATÓSÁG
A széchenyi Programiroda szerepe a régióban
Az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország
Előadás másolata:

Új lehetőség - EGTC  Az INTERREG közösségi kezdeményezési programok a közötti programozási időszakban Európai területi együttműködés (ETE) néven folytatódnak  Változó eurorégiós célok (kulturális együttműködéstől a közös intézményfenntartásig), : az EU fejlesztési politikája egyre inkább a területi szintű fejlesztésekre irányul  A területi szintű együttműködések kevésbé hatékonyak a szabályozás hiánya, az eltérő tagállami szabályozás miatt  Az INTERREG irányelvekkel, állásfoglalásokkal szabályozott programok bekerültek az EK tanácsi rendeletek rendszerébe >> az együttműködések speciális szabályai közvetlenül a tagállamok jogrendjének kötelező részévé váltak  A Régiók Bizottsága kezdeményezte az új eszköz (EGTC) bevezetését ○ Közösségen belüli együttműködés elősegítése

EGTC Előnyök  Jogi személyiség!  Az első közösségi szintű jogi eszköz (1082/2006/EK rendelet, XCIX. törvény) ○ Több tagállamot érint úgy, hogy belső viszonyait nem a nemzetközi jog, hanem EU jog szabályozza (évek helyett hónapokban mérhető a létrehozás folyamata)  Nem célja az eddigi eszközök kiváltása, új alternatíva  Tagállamokon átívelő cél (min. 2 TÁ részvételével)  Az állam maga is lehet tag (3. állam nem, csak annak jogalanyai)  Területi együttműködés minden formája megvalósítható az EGTC keretében: ○ Határokon átnyúló ○ Transznacionális ○ Régiók közötti együttműködés

EGTC Előnyök  Nem érvényesül a „lead partner” - „vezető partner” elv, az EGTC önállóan pályázhat  Kötelezően létrehozandó szervek (igazgató, közgyűlés) - biztosítja a tagok egyenlő és demokratikus képviseletét  jogi képviselet!  Több tagállam résztvevőinek autonóm testülete, ○ saját költségvetéssel, ○ saját szervezettel, ○ saját szerződő képességgel  hatékonyabb forráslehívás, szervezettebb együttműködési keret, egyenlő érdekérvényesítés

Nehézségek  tagállamok eltérő jogszabály-értelmezése, hiányos átültetés (egyes tagállamokban még jelenleg is folyamatban van az átültetés);  csak két tagállam jogalanyai hozhatnak létre, egy tagállam és nem tagállam jogalanya nem;  csak közjogi jogalanyok vehetnek részt;  bonyolult tagállami szabályozások, elhúzódó bejegyzési eljárások;  nyelvi eltérésekből fakadó problémák, félreértések az alapító dokumentumoknál;

Tanulságok A jogalkotás csak a tagállamok egy részében teljes A meglévő jogszabályok alkalmazásának gyakorlata még kialakulatlan/nem egységes; lehetetlen az EK Rendelet szerinti 3 hónap alatti bejegyzés Emiatt az alapítás folyamata még lassú, nehézkes, a tagállamok egymástól és a Bizottságtól várnak segítséget Az európai megítélése – különösen az EU-s támogatások felhasználásánál – kiemelkedően jó, 2008 óta kiemelt figyelmet kap Azoknak jelent hozzáadott értéket, akik a hosszú távú együttműködésük keretében tudják konkrét projektekkel kitölteni

Célok  EK rendelet felülvizsgálata és a magyar EU elnökségi félév, valamint kapcsolódó uniós törekvések (pl. Duna Stratégia) összehangolása  Bizonyítani az EGTC létjogosultságát, érdekeltek és tapasztalatok becsatornázása (központi szint, helyi szint, EGTC- k, eurorégiók, egyetemek)  Tájékoztatás – az EGTC honlap működtetése ○ Jogszabályok ○ Hazai szereplők ○ Külföldi együttműködések, kapcsolatok  Tagállami jogalkotásokból fakadó eltérések kiküszöbölése (egyeztetések a határ menti tagállamokkal, kiemelt figyelem a nem EU tagországokkal történő együttműködésre)  Bejegyzési eljárás lerövidítése, a törvényben meghatározott határidők betartása – egyeztetések a Fővárosi Bírósággal  Szoros együttműködések kialakítása – minden esetben jogi képviselettel!

Bejegyzett csoportosulások  Ister-Granum (Magyarország, Szlovákia)  Ung-Tisza-Túr-Sajó (Magyarország, Szlovákia)  Karst-Bodva (Szlovákia, Magyarország)  Amphictyony (Görögo, Ciprus, Olaszország, Franciaország)  Duero-Duoro (Portugália, Spanyolország)  Galicia-Norte Portugal (Portugália, Spanyolország)  Lille-Kostrijk-Tournai (Franciaország, Belgium)  Euroregion Pyrénées-Mediterrannée (Spanyolország, Franciaország)  West-Vlaanderen/Flandre-Dunkuerque-Cote d’Opale (Belgium-Franciaország)  Folyamatban lévő (kb. 20)

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!  Dr. Virág Rudolf közjogi és koordinációs szakállamtitkár Önkormányzati Minisztérium tel: (1) 