Az állam és a gazdasági fejlődés Gilpin 12. f.

Következő órára J. E. Stiglitz: Rethinking Development Economics Honlapra felkerül

Hogyan javítható a szegénységben tengődő tömegek helyzete? Az USA és a fejlettek elutasították India és más fejlődők igényeit BretonWoods-ban: legyen a fejlődés kiemelt cél Helyette a nemzetközi intézményrendszer a fejlettek érdekeit szolgálja Vannak segélyek, kereskedelmi kedvezmények, de nincs nemzetközi fejlesztési intézményrendszer (UNGR bukása)

Állam vagy piac? A II. világháború után Keynes hatására az állam szerepének hangsúlyozása: fejlődésgazdaságtan 1970-80-as évektől szabadpiaci nézetek kerülnek előtérbe: neoliberalizmus 1990-es évektől a fejlesztő állam koncepciók A vita tovább tart. - Délkelet-ázsiai fejlődés értékelése

A fejlődésgazdaságtan története II. világháború után lesz önálló diszciplína Tárgya: a fejlődő országok, a volt gyarmatok gazdaságainak felzárkóztatása Az állam szerepének hangsúlyozása Keynesiánus gyökerek + a marxisták

Fejlődésgazdaságtan képviselői Albert Hirschman, Arthur Lewis, Gunnar Myrdal, Raul Prebisch, Paul Rosenstein-Rodan, Max Singer Lényege: alapvető különbség a fejlődő és a fejlett gazdaságok között, mivel más magyarázó változók írják le működésüket ( a neoklasszikus változók csak a fejlettekre igazak); Erős állam nélkül a nemzetközi kereskedelem sem segít rajtuk; Túlságosan elkéstek a fejlődéssel (No. és Japán még ki tudta használni elmaradottságából fakadó előnyeit, de a mai LDC-k már lekéstek erről), csak külső beavatkozások (nemzetközi közösségi és kormányzati) révén fejlődhetnek; aszimmetrikus piacnyitást javasolnak

Gazdasági elmaradottság és dualizmus Gerschenkron Elmaradott országok: túl nagy késésben a világgazdaság többi részéhez képest Állami beavatkozás Nemzetközi összefogás Dualizmus: Lewis Hagyományos és modern szektor kettőssége és problémája

Belső okokkal magyarázó koncepciók Különböző ördögi kör koncepciók Nagy lökés koncepció Szegénység, alacsony jövedelem Beruházások elégtelen mennyisége Alacsony termelékenységű, rossz hatékonyságú ipar Alacsony megtakarítási

Külső okok Az elmaradottság (alulfejlettség) oka az országok külső kapcsolataiból erednek: Kereskedelemi kapcsolatok (Prebisch – Singer) Transznacionális vállalatok Aszimmetrikus interdependenciák Világrendszer elmélet Megoldás: importhelyettesítés; leválás világgazdaságról

Arthur Lewis: a fejlődők mezőgazdasági szektorában alacsony termelékenység és munkaerőtöbblet jellemző, ez lehetne a fejlődés motorja Raul Prebisch: erős protekcionizmusra és importhelyettesítésre van szüksége az LDC-knek, hogy fel tudják építeni saját gazdaságukat Gunnar Myrdal: a szegénység által generált „körkörös és kumulatív” folyamatok akadályozzák a fejlődést; ördögi kör: (1) kevésbé fejlettek természetüknél fogva elszegényednek, (2) szegényeknél kevés megtakarítás → kevés beruházás, (3) iparágak nem hatékonyak, nem versenyképesek, (4) ez további elszegényedéshez vezet Paul Rosenstein-Rodan: „nagy lökés” (ez kell az LDC-knek): az államnak kell vállalkoznia (mások híján) és ösztönöznie a közberuházásokat

Prebisch-Singer tétel (1950) A nyersanyagok termelésére szakosodott országokban elve kisebb a tere a technikai fejlődésnek, továbbá a termelékenység-növekedés hasznai (a nyersanyagok világpiaci keresletének rugalmatlansága és a hazai munkásság gyenge alkupozíciói miatt) a fejlett országokba „transzferálódnak”.

Utolsó kísérlet az ÚNGR ENSZ Közgyűlés 1974: ÚNGR A harmadik világ az UNCTAD révén kidolgozta az Új Nemzetközi Gazdasági Rendre vonatkozó javaslatát, amelyet elsöpört a világválság + a fejlettek ellenállása Előzmények El nem kötelezett országok mozgalma Olajárrobbanás és következményei Nemzetközi gazdaság hagyományos elméleteinek kritikája, revíziója

Az ÚNGR dokumentumai Alapdokumentumok (1974): Nyilatkozat Cselekvési Program Kiegészítő dokumentumok (1975): Az Államok Gazdasági Jogainak és Kötelességeinek Chartája A Fejlődés és Gazdasági Együttműködés Határozata

Nyilatkozat (elvek 20 pontban) Általános elvek az ÚNGR kiépítéséhez: Szuverenitás és egyenlőség, közös érdekek és kölcsönös előnyök alapján való együttműködés Fejlődő országok teljes emancipációja Gazdasági és társadalmi rendszer szabad választhatósága Teljes és állandó szuverenitás a természeti erőforrások és gazdasági tevékenység felett Kártérítési jog TNC-k tevékenységének ellenőrzése Megszállt vagy a neokolonizáció által fenyegetett országok megsegítése Természeti erőforrásokkal, élelmiszerekkel való pazarlás megszüntetése

Fejlődő országok gyakorlati igényeihez tartozó elvek: A legkevésbé fejlett országok érdekében hozandó speciális intézkedések Politikai és katonai feltételektől mentes segélyek Nemzetközi monetáris rendszer reformjai (erőforrás a fejlődőknek) Igazságos árak, egyenlő csere-viszonyok, cserearányok javítása Műanyagok helyett a természetes nyersanyagok versenyképességének javítása Viszonzás nélküli kedvezmények Tudományos és technikai eredményekhez való hozzájutás Termelői társulások szerepének növelése Fejlődő Országok Közötti Gazdasági Együttműködés

Cselekvési Program (és Határozat) → Nemzetközi kereskedelem és pénzügyek reformja Nemzetközi kereskedelem: Vámok és nemtarifális akadályok elhárítása Korlátozó üzleti gyakorlat elhárítása Viszonosság nélküli kedvezmények és az Általános Preferencia Rendszer (GSP) kiterjesztése Igazságos és egyenlő árviszonyok Termelői társulások, Nemzetközi áruegyezmények Integrált Áruprogram megteremtése Kiegyenlítő finanszírozási rendszer Szolgáltatások kérdésköre Különböző társadalmi rendszerű országok közötti gazdasági együttműködés elősegítése

Nemzetközi pénzügyek: Nemzetközi monetáris rendszer és finanszírozás reformja Infláció megfékezése Árfolyamrendszer stabilizálása Hivatalos tartalékok reálértékének megőrzése Likviditás fokozása Speciális Lehívási Jogok fejlesztésre is Pénzügyi erőforrások átcsoportosítása Hivatalos Fejlesztési Segélyek (ODA) normája Külföldi tőkeberuházások elősegítése Adósságterhek enyhítése Nemzetközi monetáris intézmények döntéshozatali rendjének reformja

Gyakorlati megvalósítás Csekély előrehaladás: GSP és viszonosság nélküli kedvezmények (GATT 1968) Termelői társulások erősítése Integrált Áruprogram és Közös Alap Legkevésbé Fejlett Országok különleges kezelése Konferenciák, kongresszusok Csak elméleti fejlődés Gazdasági kérdések kiegészítése társadalmi, politikai, kulturális viszonyok tárgyalásával

Általános kudarc okai: Politikai akarat hiánya Kompromisszumkészség csökkenése Elvek és gyakorlati javaslatok közötti meg nem felelés Koncepcionális zavarok, ellentmondások, zéró összegű játékok Uniformizált normák Ügyrendi fragmentáció, fórum-játék

Az ÚNGR után Újabb sokkok Második olajválság Stagfláció Adósságválság → ez a döntő oka a neoliberális fordulatnak

Neoliberalizmus győzelme A keynesiánus gazdaságpolitika kudarca, a neoklasszikus elvek megújulása A kormányok feladata hibás gazdaságpolitikájuk következményeinek (infláció, nagy államadósság) felszámolása, a piaci erők érvényesítése (hatósági árak piacnyitás); importhelyettesítés helyett exportvezérelte fejlődés; nem korrumpálható, technokrata kormányzat kell Theodore Schultz: kimutatta hogy az LDC-k gazdasági szereplői is a piaci törvények szerint maximalizálják hasznukat, és nem olyan tehetetlenek, mint a fejlődésgazdaságtan szerint A közgazdaságtan egységes elmélet

Fejlődésgazdaságtan visszaszorulása 1970-es évek, globális recesszió: kamatok nőnek, a kölcsöntőkére alapozott fejlődés ellehetetlenül Latin-Amerika: adósságválság A KE-i rendszerek lassulása, majd bukása Importhelyettesítés kudarca A kudarc ok: állami beavatkozás Ártorzító hatás Vissza kell térni a piac elsődleges szabályozó funkciójának IMF és Világbank megváltozott szerepe Az FDI szerepe kerül előtérbe

Az adósságválság, mint döntő pont Baker terv: a probléma nem likviditási hiány => szerkezeti reformok Adósságcsere => a TNC-k előtérbe kerülése Washingtoni konszenzus

Washingtoni konszenzus 1. Államháztartási fegyelem 2. Közkiadási prioritások 3. Adóreform 4. Pénzpiaci liberalizáció 5. Versenyképes valutaárfolyam 6. Külkereskedelmi liberalizáció 7. Külföldi közvetlen beruházások 8. Privatizáció 9. Dereguláció 10. Tulajdonjog

Fejlődésgazdaságtan újjáéledése, mint fejlesztő állam koncepció Az 1980-90-es évek változásai A délkelet-ázsiai adósságválság, orosz válság Általában a„harmadik utas” próbálkozások (fejlesztő állam modellje, majd válsága) Rendszerváltás KE-ban Napjainkra az elmélet sokban hasonlít az NPG-re: módszertan és célok

Fejlesztő állam Neoliberalizmussal versengő elmélet (az irányított piac) Újonnan iparosodott országok (NIC) fejlődésének magyarázata Fejlesztő állam modellje: Alice Amsden: Asia’s Next Giant (1989); Robert Wade: Governing the Market (1990) Lényege: az állam a stratégiailag fontos iparágakba tereli a vállalkozásokat; alkalmazói hisznek benne, hogy az állam által kiválasztott és támogatott iparágak fogják felnövekvésük után a legnagyobb társadalmi megtérülést biztosítani; az állam irányítja a piaci folyamatokat A DK-ázsiai országok fejlődése az endogén növekedés elméletét igazolja (Romer)

Fejlesztő állam a viták kereszttüzében Japán elfogadta a fejlesztő államot! Neoklasszikus közgazdászok nem hisznek a fejlesztő állam koncepcióban Japán kérésére empirikus kutatás Világbank World Development Reportja 1991-ben: elutasítja a fejlesztő állam koncepcióját Főbb következtetések: makrostabilitás, képzett munkaerő, exportvezérelt növekedési stratégia, magas megtakarítási ráta) A piaci erők maguk is előidézték volna a szerkezetváltást A válság bebizonyította a kormányok sikertelenségét

WDR kritikája Ideológiai alapú a jelentés: A Nyugat megnyugtatása Nem veszi figyelembe, hogy a fentiekhez nagymértékű állami beavatkozás volt szükséges Nem veszi figyelembe a beágyazottság kérdését: intézmények kormányzati intézkedések, a magas megtakarítási ráta nem magától keletkezett Nem veszi figyelembe a piaci tökéletlenségeket: információáramlás, növekvő hozadék, önmegerősítő folyamatok, történelmi változók (NPG elmélet alapjai!) A jelentés szerint a piacok már eleve léteztek A hatékony állam nélkül maguk az alaptényezők sem léteznének

Walden bello: A poszt-Washington disszenzus - avagy a neoliberális globalizáció problémái „Amikor tavaly két tanulmány részletezte, hogy a Világbank kutatói egységei hogyan manipulálták rendszeresen az adatokat, hogy kimutassák, hogy a neoliberális piaci reformok elősegítik a növekedést és csökkentik a szegénységet a fejlődő országokban, fejlesztési közgazdász körökben nem lepődtek meg. Ők már látták a kiábrándító eredményeket egy tanulmányból, amelyet Robin Broad amerikai egyetemi tanár készített, egy jelentésből, amelyet Angus Deaton princetoni professzor és a Nemzetközi Valutaalap korábbi vezető közgazdásza, Ken Rogoff közölt, mint az úgynevezett Washington Konszenzus összeomlásának utolsó epizódját.”

“A Világbank kutatói hatalmas látható munkát végeztek a globalizációval, a segélyek hatékonyságával, a növekedéssel és a szegénységgel kapcsolatban. Sok vonatkozásban ők a vezetők ezeken a területeken. Maga a módszer azonban, ahogy ezt a kutatást a Bank politikája iránti “térítésre” használták, gyakran kiegyensúlyozottság és a megfelelő szkepticizmus kifejezése nélkül, alapvető kritikát váltott ki. A belső kutatás, amely a Bank pozícióit kedvezőnek találta, nagy hangsúlyt kapott, a kedvezőtlen eredményeket figyelmen kívül hagyták. Ezekben az esetekben, azt hisszük, hogy az ellenőrzés és a kiegyensúlyozottság súlyos kudarca az, ha a pártolást és a kutatást nem választják ketté. Ez a fajta kutatás megerősítette a Világbank azon jogát, hogy erősen védje és terjessze saját politikáját. Amikor azonban a banki vezetés szelektíven úgy hivatkozott új és még nem tesztelt kutatásokra, mint kemény bizonyítékokra, ehhez az általa preferált politikához, ez megalapozatlan bizalmat kölcsönzött a Bank előírásainak. Az, hogy törékeny alapokon álló új kutatásokat piedesztálra emeltek, később bűnbakok kereséséhez vezet, ami aláássa a Bank kutatásainak hitelességét és hasznosságát. (An Evaluation of World Bank Research, 1998-2005)"

Az 1997-es pénzügyi válság A vita újra fellángol 1. A fejlesztő állam a felelős: bizalmi kapcsolatok, korrupció, az állam allokálja az erőforrásokat 2. A szabályozatlan piac a felelős: irracionális befektetési láz, túlzott liberalizáció, spekuláció Gilpin: a kritikusok pontosan azon tényezőket tették felelőssé a válságért, amit korábban elvitattak

Joseph E. Stiglitz: Úton egy "posztwashingtoni konszenzus" felé „A pénzügyi válság óta a kelet-ázsiai gazdaságokat széles körben elítélik téves gazdaságpolitikájukért, amit felelősnek tartanak a zűrzavaros gazdasági állapotokért. Egyes ideológusok azt sugallják, hogy a kelet-ázsiai bajok gyökere az aktív állami beavatkozásban van. A Koreai Köztársaságban rámutatnak a kormány által irányított kölcsönökre, a kormánnyal való szoros összefonódásra és a csúszópénzekre. Ezáltal átsiklanak az elmúlt három évtized sikerei fölött, amelyekhez az alkalmi tévedések ellenére a kormány biztosan hozzájárult. Az eredmények valóságosak, nem csupán az egy főre jutó GDP nagy növekedésében mutatkoztak meg, de a várható életkor emelkedésében, az oktatás kiterjesztésében és a szegénység látványos csökkenésében is, s tartósabbnak fognak bizonyulni, mint a pénzügyi zűrzavar.”

„Legtöbbször nem az probléma, hogy a kormány minden területen túl sokat, hanem hogy egyes területeken túl keveset tett. Thaiföldön nem az a gond, hogy a kormány az ingatlanbefektetésekbe irányította a beruházásokat, hanem hogy kormányszabályozás nem akadályozta ezt meg. Hasonlóképpen a Koreai Köztársaságban a hiba nem az, hogy a kormány rosszul irányította a hiteleket; a zavaros helyzet kialakulását sok Egyesült Államokbeli, európai és japán bank is siettette, ami azt sugallja, hogy piaci szervezetek hitelkihelyezése is súlyosan téves lehet. Valójában a kormány beavatkozásának hiányából, a pénzügyi szabályozás és a vállalatirányítás szerepének lebecsüléséből eredtek a bajok.”

Poszt-washingtoni konszenzus Stiglitz (1998) és Kolodko (1999) alapján: 1. Hosszú távon is fenntartható fejlődés 2. Emberhez méltó életkörülmények megteremtése 3. Intézményi infrastruktúra folyamatos fejlesztése 4. Az állam szerepének átértékelése 5. Stabil jogrendszer 6. Dereguláció 7. A civil szféra tevékenységének hathatós támogatása 8. Igazságosabb jövedelempolitika 9. A versenypolitika intézményi hátterének megteremtése 10. A belső pénzügyi rendszer erősítése 11. Az új nemzetközi pénzügyi architektúra kiépítése

A fejlesztő állam jövője A Világbank is felismerte a gazdasági fejlődés összetett jellegét Moses Abramovitz: a gazdasági fejlődés alapvető követelménye a „társadalmi kapacitás” a fejlődésben minden nemzetgazdaság számára alapvető fontosságúak a társadalmi-politikai változók Stiglitz: a fejlődés társadalmi átalakulást igényel ENSZ- „jó Kormányzás” WDR ’97: a fejlődésnek vannak gazdasági és politikai tényezői

Rendszerváltás KE-ban Átmeneti gazdaságok Zárt folyamat, kezdő és végpontja ismert: Diktatúra => demokrácia; tervgazdaság => piacgazdaság ↔ nem tudni mi lesz belőlük: demokrácia, fasizmus, újra kommunizmus

Szerkezeti alkalmazkodás és intézményi reformok Egyes rendszerváltó országokban stagnálás, ill. káosz, korrupció, stb. Átmenet-elméletek Neoliberális magyarázat: elkerülhetetlen visszaesés Kulturális örökség magyarázat: kommunista örökség (passzivitás, kapzsiság, stb.),elfojtott nacionalizmus,etnikai konfliktusok A kormányzás válsága (intézményi magyarázat): a neoliberalizmus fenntartás nélküli elfogadása – minimális állam

Átmenet-elméletek 1. A szerkezeti válság és recesszió elkerülhetetlen a szocialista örökség miatt (öröklött struktúra és kultúra) Termelés, foglalkoztatottság, fogyasztás visszaesése: KGST megszűnése, termékek nagy része feleslegessé válik, importliberalizáció termelőket szorít ki, stabilizáció kiszorító hatása, vállalatok kihullása 2. Az indokoltnál nagyobb veszteségek: túl gyors liberalizáció és privatizáció, az új középosztály létrehozásának kényszere, a neoliberális ideológia kritikátlan átvétele, maga az apparátus csinálja, külföldi tőkétől való függés + az eladósodottság - Felmerül mindenütt az erős állam igénye (anti-liberalizmus, etatizmus)

Ki hogyan vélekedik az elkerülhetetlenről? Intézményi reform Privatizáció Áttérés piaci alapokra

Stiglitz: „A maga idején az átmeneti gazdaságokban a privatizáció sokak számára ésszerűnek tűnt, bár visszatekintve a folyamatra (számos esetben) rosszul nyúltak hozzá. A legtöbben szerették volna, ha rendezettebb, már az átszervezés és a megvalósítás előtt, de legalább azzal párhuzamosan működképes jogi keretet (szerződéses szabályozást, csődeljárást, vállalati vezetést és versenyt) hoznak létre. Senki sem tudta azonban, meddig lesznek nyitva a reform kapui. Akkoriban a gyors és mélyreható privatizálás látszott ésszerű játéknak a problémák utólagos rendezése mellett. A mai, előnyösebb helyzetben úgy tűnik, hogy a privatizáció hívei túlbecsülték annak előnyeit és aláértékelték költségeit, különösen a folyamat politikai költségeit, azokat az akadályokat, amiket a reform folytatása elé állít. Ugyanezen játék lefolytatása tehát hét év tapasztalataival a hátunk mögött sokkal kevésbé igazolható.”

„A versenynek a tulajdonformánál nagyobb jelentségét a legélesebben Kína és az Orosz Föderáció tapasztalatai bizonyítják. Kína az állami vállalatok privatizálása nélkül terjesztette ki a versenyt. Természetesen az állami szektor számos problémája fennmaradt, amit a reform következő szakaszában kell majd megoldani. Ezzel szemben Oroszország a gazdaság nagy részét privatizálta anélkül, hogy sokat tett volna a verseny elmozdításáért. A teljesítmény különbsége nem is lehetne nagyobb, Oroszország termelése a majdnem egy évtizeddel korábbi szint alatt van, míg Kína csaknem két évtizede tartósan kétszámjegyű növekedést ért el. Bár a teljesítmény eltérései csak részben magyarázhatók az alkalmazott gazdaságpolitika különbözőségével, mind a kínai, mind az orosz tapasztalatok dilemmák elé állítják a hagyományos gazdaságelméletet. „