Tájékoztató egyházi és magánintézmények fenntartóinak

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Jogszabályok, jogszabály módosítások, vitaanyagok a szakképzésben
Advertisements

26. § (1) A Hivatal a köznevelési intézmény és fenntartója ellenőrzésére jogosult szervek számára a KIR honlapján zárt rendszert biztosít annak érdekében,
Molnár László tanügy-igazgatási igazgatóhelyettes BPI
Az oktatásügy aktuális kérdései, jogszabályi változások
ÓVODÁK MŰKÖDÉSE 2013.
Közoktatási intézmények működését érintő változások különös tekintettel az alapfokú művészetoktatási intézményekre Merklné Kálvin Mária osztályvezető Pest.
A piacgazdaságra nyitott rugalmas képzési rendszer intézményi jogi megvalósulása. A szak- és felnőtt képzőkkel szemben támasztott szakmai jogi feltételek.
A kamara szerepvállalása a szociális képzések területén
2013/2014-es tanév változásai az új NAT és kerettanterv tükrében
Az oktatásigazgatás aktuális kérdései
Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése A szakképzési megállapodás és a szakmaszerkezeti döntés Helyszín dátum Nemzeti Fejlesztési.
A nemzeti köznevelési törvény független iskolákra vonatkozó §-i
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztályának feladatai a 2011/2012. tanévben Némethné Fülöp Terézia oktatási főosztályvezető
TANULMÁNYOK FOLYTATÁSA KÜLFÖLDÖN. BEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉG AMENNYIBEN A TANULÓ MÉG NEM IRATKOZOTT BE MAGYAR ISKOLÁBA, A LAKÓHELY SZERINT ILLETÉKES ÖNKORMÁNYZAT.
Magyar Tannyelvű Alapiskola Felsőpatony SZÜLŐFÖLDÖN MAGYARUL TÁJÉKOZTATÁS A PÁLYÁZATRÓL.
A törvényességi felügyelettel összefüggő írásbeli kapcsolattartás
Az Oktatási Főosztály és a köznevelési intézmények feladatai a
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárság
Az oktatási intézmények önkormányzati működésével kapcsolatos felvetések ( egy jegyző gondolatai, értelmezései és esetleges válaszai) Készítette: Molnárné.
Jogszabályok, jogszabályi változások, szakmai szervezeti finanszírozás jogszabályai, különös tekintettel az intézményintegrációra Dienes Renáta prezentációja.
Soós László NGM Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály
A 259/2002. (XII.18.) Korm. rendelet január 1-től hatályos módosítása
Pest Megyei Kormányhivatal
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ
1 Szaktanácsadói fórum AZ INTÉZMÉNYI DOKUMENTUMOK ÁTDOLGOZÁSA Előadó: Bíróné Bondor Katalin szaktanácsadó november 21. Zala Megyei Pedagógiai Intézet.
Aktualitások, változások, újdonságok az agrár-szakképzésben Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium VIDÉKFEJLESZTÉSI, KÉPZÉSI ÉS SZAKTANÁCSADÁSI.
Készítette: Hegyesi- Németh Márta MPI Győr, április 29.
szerepe a köznevelésben
Az SNI tanulók státuszhelyzete a jogszabályváltozások tükrében
GYÓGYPEDAGÓGUS ÉLETPÁLYA Ammerné Nagymihály Emília
A Kt. 9. § (4) szerint országos mérések keretében rendszeresen kell mérni, értékelni a nevelési-oktatási intézményekben folyó pedagógiai tevékenységet,
A felnőttképzéshez kapcsolódó jogszabályok változásai
Ágazati szakképzés változásai
A JOGI SZEMÉLY ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI
Középfokú iskolai felvételi eljárás lebonyolításának ütemezése a 2009/2010-es tanévben Papp Brigitta.
Tájékoztató a 2011/2012-es tanév legfontosabb feladatairól
Az igénybevevői nyilvántartás
A személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatások január 1- jétől hatályos képesítési feltételeinek változásai Szakmai Nap – január.
A FELNŐTTKÉPZÉSI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE 2013
2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről Hatályos: január 1-től.
A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere
A művészetoktatási intézményeket érintő jogszabályi változások „Művészetoktatás a jogszabályok útvesztőiben” konferencia Budapest, március 31. Imre.
Brassói Sándor főosztályvezető
Jogszabályi változások, aktuális feladatok Partnerség és együttműködés az informatikai támogató rendszer bevezetéséhez kapcsolódóan Emberi Erőforrások.
Szakképzési változások
BEVEZETŐ.
Segédletek, adatlapok letölthető nyomtatványok
Buczkóné Pásztor Melinda Megyei Pedagógiai Szakszolgálat
Törzskönyvi változás-bejelentésekkel kapcsolatos önkormányzati feladatok
Továbbtanulás 2013/2014..
Fejér Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
Magyar Tannyelvű Alapiskola Felsőpatony SZÜLŐFÖLDÖN MAGYARUL TÁJÉKOZTATÁS A PÁLYÁZATRÓL.
Működését meghatározó törvények,rendeletek évi CXC törvény a nemzeti köznevelésről -15/2013-as EMMI rendelet a szakszolgálati intézmények működéséről.
Személyi jövedelemadó 1+1% felajánlása, fogadása Simon Réka adóügyi ügyintéző NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatósága Eljárási Osztály Eger, április.
ÚJ ELEMEK A KÖZPONTI PROGRAMOKBAN Modláné Görgényi Ildikó főigazgató-helyettes május 17.
Hulladékgazdálkodás önkormányzati feladatai december 6. Szeged Csongrád Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Balogh Zoltánné.
A szakképzés jelene és jövője a KLIK-ben. Jogszabályi háttér: A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény A szakképzésről szóló évi CLXXXVII.
Jogszabályok A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény (Nkt.) A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény (Szt.) 229/2012. (VIII. 28.)
Ellenőrzések a köznevelési intézményekben Fejér Megyei Kormányhivatal.
A Felsőoktatási Regisztrációs Központ és a felsőoktatás Bakonyi László, főigazgató.
A KÖZÉPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁS JÖVŐJE
Felvételi a középfokú iskolákba
A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység feladatai
IRÁNY A PÁLYA! november 14. „Az emberi nemnek az a hivatása, hogy munkáljon, alkosson, teremtsen.” Széchenyi István.
Közoktatási vezető 3.2. Zalaegerszeg 2013.március 08.
Tankönyvellátás és iskolai könyvtár
PROGRAMZÁRÁS EMVA –III. – IV. tengely 1.
Változások a közoktatásban
Középfokú felvételi eljárás a 2018/2019. tanévben
Előadás másolata:

Tájékoztató egyházi és magánintézmények fenntartóinak Fejér Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály

Jogszabályok A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (Kt.) 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról (Vhr.) 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról (Műk. r.)

Aktuális feladatok Nkt. 97. § (4) E törvény hatálybalépését követően a fenntartó négy hónapon belül felülvizsgálja a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 2012. augusztus 31-én hatályos szövege szerinti közoktatási intézmény alapító okiratát, annak érdekében, hogy megfeleljen az e törvényben foglaltaknak, és megküldi a törzskönyvi nyilvántartást vezető szervnek, a hivatalnak vagy a kormányhivatalnak. Ha a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény alapján a köznevelési intézmény a nyilvántartásba vételét követően megkezdhette működését, a fenntartó köteles 2013. április 30-ig működési engedély iránti kérelmet benyújtani vagy a közoktatási intézményt megszüntetni.

Alapító okirat 1. Nkt. 21. § (3) A köznevelési intézmény alapító okirata tartalmazza: a) az alapító és a fenntartó, a működtető nevét és székhelyét, b) az intézmény -külön jogszabályban meghatározott- hivatalos nevét, c) az intézmény típusát, d) az intézmény feladatellátási helyét, da) székhelyét, db) tagintézményét, dc) telephelyét, e) alapfeladatának, szakfeladatának jogszabály szerinti megnevezését,

Alapító okirat 2. f) nevelési, oktatási feladatot ellátó feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszámot, g) iskolatípusonként az évfolyamok számát, h) alapfokú művészetoktatás esetén a művészeti ágak, azon belül a tanszakok megnevezését, i) szakképzés esetén a szakmacsoportokat és az Országos Képzési Jegyzékben meghatározottak szerint a szakképesítés megnevezését és azonosító számát, szakközépiskola esetén az ágazatokat, j) a feladatellátást szolgáló vagyont, a vagyon feletti rendelkezés jogát, k) a gazdálkodással összefüggő jogosítványokat.

Gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere TEÁOR ’08 Gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere Szakfeladat 56/2011. (XII. 31.) NGM rendelet a szakfeladatrendről és az államháztartási szakágazati rendről 1. számú melléklet az 56/2011. (XII. 31.) NGM rendelethez

Analógia 1. TEÁOR 85.20 Alapfokú oktatás Ebbe a szakágazatba tartozik: az alapfokú oktatás (a jelenlegi magyar oktatási rendszerben az általános iskolák alsó tagozata) Szakfeladat 8520 Alapfokú oktatás 85201 Általános iskolai nevelés, oktatás alsó tagozaton 852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) 852012 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam)

Analógia 2. TEÁOR 85.31 Általános középfokú oktatás Ebbe a szakágazatba tartozik: az általános oktatás alsó középfokú szakasza, amely többé-kevésbé a tankötelezettség időszakának felel meg (az általános iskolák felső tagozata) Szakfeladat 8531 Általános középfokú oktatás 85311 Gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) 853111 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam)

Nyilvántartásba vétel 1. Nkt. 21. § (5) A nyilvántartás tartalmazza: a) a köznevelési intézmény aa) létesítő és módosító alapító okiratának keltét, ab) nevét, alapfeladatának, szakfeladatának jogszabály szerinti megnevezését és valamennyi feladatellátási helyét, ac) képviseletére jogosult személy nevét, ad) adószámát, ae) valamennyi pénzforgalmi számlaszámát,

Nyilvántartásba vétel 2. b) a nyilvántartásba vétel, létesítés napját, c) a fenntartó képviseletére jogosult személy nevét, d) a jogutódlással, átalakulással, fenntartóváltozással, intézményi átszervezéssel kapcsolatos alapítói, fenntartói határozatok számát és a döntést tartalmazó határozatokat, e) a megszűnésről szóló alapítói, fenntartói határozatot, a megszüntető okiratot, a megszűnés idejét és módját, valamint a megszűnt intézmény iratainak őrzési helyét.

Működési engedély 1. Műk. r. 158. § (2) A kormányhivatal határozatában feltünteti a) az alapító, a fenntartó nevét, székhelyét, b) a nevelési-oktatási intézmény nevét, típusát, OM azonosítóját, adószámát, székhelyét, valamennyi telephelyét, tagintézményét, pénzforgalmi számlaszámát, c) feladatellátási helyenként az ellátott alapfeladatokat, szakfeladatokat jogszabály szerinti megnevezéssel, d) iskola esetén az évfolyamok számát, az oktatás munkarendjét, e) feladatellátási helyenként azt a legmagasabb gyermek- és tanulólétszámot, amelyet a nevelési-oktatási intézmény fogadni képes,

Működési engedély 2. f) sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók ellátása esetén a sajátos nevelési igényt megalapozó fogyatékosságnak a Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének irányelve és a Sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve szerinti meghatározását, g) szakképzés esetén a szakképesítés megnevezését, azonosító számát és szakközépiskola esetén az ágazat megnevezését az Országos Képzési Jegyzékben meghatározottak szerint, feladatellátási helyenként és munkarendenként, h) alapfokú művészetoktatás esetén feladatellátási helyenként a művészeti ágakat, azon belül a tanszakok megnevezését, i) az intézmény gazdálkodásának módját.

Kérelem (nyilvántartás) 1. Beküldendő postai úton egy példányban nyilvántartásba vételéhez/nyilvántartásba vett adatok módosításához (*a nem megfelelőt kérjük törölni) Az intézmény és a fenntartó neve, székhelye A fenntartó képviselőjének/meghatalmazottjának neve (meghatalmazás: eseti, generális) A nyilvántartásba vételről szóló határozat száma, kiadásának ideje Módosítások összefoglalása Mellékletek:

Kérelem (nyilvántartás) 2. Mellékletek: fenntartó –közoktatási tevékenység folytatására jogosító– okirata aláírási címpéldánya/meghatalmazás a fenntartói döntést tartalmazó dokumentum az intézmény alapító okirata és mellékletei a Nkt. 21. §. (3) bekezdése alapján, kiemelve a módosítások nyilatkozat illetékmentességről/3000 Ft értékű illetékbélyeg

Kérelem (működési engedély) 1. Beküldendő postai úton egy példányban engedély kiadásához/módosításához (*a nem megfelelőt kérjük törölni) A kérelem tárgya, a módosítások összefoglalása Az intézmény, az alapító és a fenntartó adatai Működési adatok: székhelyre és telephelyre külön-külön fenntartói döntést tartalmazó dokumentum

Kérelem (működési engedély) 2. Mellékletek: Műk. r. szerint. Egyéb mellékletek: aláírási címpéldánya/meghatalmazás (amennyiben nem a képviselő jár el) Az alapító okirat elfogadásáról, módosításáról szóló fenntartói döntést tartalmazó dokumentum Nyilatkozat illetékről, fellebbezési jogról való lemondásról

Kérelem (működési engedély) 3. Amennyiben az alapító okirat nem tartalmazza: az intézmény OM azonosítója az intézmény adószáma az intézmény pénzforgalmi számlaszáma az intézmény képviseletére jogosult neve az oktatás munkarendje sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók ellátása esetén a sajátos nevelési igényt megalapozó fogyatékosságnak a Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének irányelve és a Sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve szerinti meghatározását