Aquinói (Szent)Tamás XIII. század A keresztény filozófia második nagy korszakának, a skolasztikának középponti alakja. Előzmények Első korszak: patrisztika (az egyházatyák tanítása) Aurelius Augustinus (Szent Ágoston),IV-V. sz.: kereszténység és filozófia összekötése platóni és neoplatonikus alapok, kapcsolódások spekulatív, logikai módszer + érzelmi, szubjektív megközelítés

A skolasztika kialakulása az oktatás intézményrendszere a nyilvános oktatás megszületése: katedrális-iskolák egyetemek kialakulása (universitas docentium, studentium: oktatók, ill. tanulók céhe, egylete) a „hét szabad művészet” oktatása: trivium: grammatika, retorika , logika quadrivium: aritmetika, geometria, zene, csillagászat filozófiai, majd teológiai tanulmányok: ezekre építve két forma: lectio – felolvasás disputatio – megvitatás (érvek-ellenérvek) Arisztotelész középpontba kerülése Boëthius fordításai, kommentárjai arab hatás: Avicenna (Ibn Színá), Averroës (Ibn Rushd) Tamás munkássága arisztotelészi elemzési stílus (esetszétválasztások, „többféleképpen mondhatók”, számtalan részlet, a világról való ismeretek szerepe) a dialektika gyakorlatának (disputatio) megtartása

Summa Theologiae Felépítés (részek: végig az I. részben leszünk a háromból): quaestiók („kérdések”, valójában problémakörök) ezen belül articulusok (szakasz; ezekben keressük a választ egy-egy kérdésre). Szakasz elején: kérdés Videtur [Úgy látszik]: válasz a kérdésre két-három érvvel alátámasztva. Figyelem: a „videtur” nem a (Tamás szerint) helyes nézet; szabály szerint éppen, hogy ellentétes vele. Sed contra [De ezzel szemben]: a videturral ellentétes állásfoglalás, valamilyen tekintélytől idézve. Respondeum est [Feleletül azt kell mondanunk]: részletes ellenérvek a tézis mellett felhozott érvekkel szemben, majd.a tézissel ellentétes, helyes nézet kifejtése (időnként fordítva). Két quaestio: A szent tanítás (doctrina sacra, tanítás!, nem pedig scientia=tudomány) jellege Isten léte (az öt istenbizonyíték – Tamás legnevezetesebb alkotása).

I. quaestio: A szent tanításról. I.2. Tudomány-e a szent tanítás? Videtur: Nem az. „Minden tudomány … magától értetődő elvekből indul ki. Ám a szent tanítás a hittitkokból veszi kiindulását. S ezek nem magától értetődők, hiszen nem mindenki fogadja el őket.” „ … a tudomány nem foglalkozik egyes emberekkel. Ám a szent tanítás azt teszi; tárgyalja pl. Ábrahám, Izsák, Jákob viselt dolgait és több effélét..” Arisztotelész az axiómákról Arisztotelész: csak az általánosnak van tudománya Sed contra: Augustinus véleménye. Respondeum est: Nem kell önmagában nyilvánvalónak lennie. Analógia a zeneelmélettel. Csak járulékosan foglalkozik az egyes emberekkel.

II. quaestio: Isten létezéséről és annak bizonyításáról. II. 1.Magától értetődő-e Isten létezése? (Ti. ha igen, akkor nem bizonyítjuk.) Videtur: Igen. „… azt mondjuk magától értetődőnek, amit tüstént felfogunk a fogalmak megismerése után … megtudván, mit jelent ez a szó: Isten, azonnal tudjuk, hogy Isten van. E név ugyanis azt jelenti, aminél nagyobbat gondolni nem lehet. Ám nagyobb az, ami a valóságban is meg az értelemben is megvan, mint amaz, ami csak az értelemben létezik. Innen van, hogy megértvén ezt a nevet, Isten az tüstént az értelemben van és következésképpen a valóságban is létezik.” Ontológiai istenérv: Canterburyi Anzelm , XI. sz. Tamás Anzelm megnevezése nélkül foglalja össze az ismert érvet. Tamás szerint ha helytálló lenne akkor sem bizonyítása volna Isten létezésének, hanem annak megmutatása, hogy ez magától értetődő. Az ontológiai istenérv a priori (tapasztalatot megelőző, tapasztalattól független). Tamás szerint Isten létét csak a posteriori, a teremtett világ megismerésén keresztül érthetjük meg. „Nem lehet állítani, hogy van a valóságban, csak ha föltesszük, hogy létezik valami a valóságban, amelynél nagyobbat nem lehet gondolni.”

II. 2. Bizonyítható-e Isten léte? Videtur 2. „… a bizonyítás alapja az ’ami’. De Istenről nem tudhatjuk, hogy micsoda. Tehát nem tudjuk bebizonyítani Isten létét.” 3. „… ha bebizonyítanánk Isten létét, ez csak okozatai alapján történhetnék. Ám okozatai nincsenek arányban vele, mert ő végtelen, okozatai pedig végesek.” Magyarázat: az ‘ami’ a definiáló tulajdonság. A bizonyítás, amiről szó van: szillogizmusok sorozata. Ilyen lenne Isten létének bizonyítása: 1. premissza: Isten D (definiáló tulajdonság = megmondjuk, hogy mi.) 2. premissza: Ami D, az P1. 3. premissza: Ami P1, az P2. … n+1-edik premissza: Ami Pn,az létezik Konklúzió: Isten létezik. D, P1, Pn: „középfogalmak”. Mindegyik állítás oksági összefüggést is kifejez, az alany-tulajdonság oka az állítmánynak . Azaz Isten azért D, mert Isten. Ami D, az ennek okozataként P1 is. És így tovább.

Videtur 2. : D-t, tehát az első premisszát nem tudhatjuk, mert véges lények lévén, nem ismerhetjük Istent teljes valójában. Ha tudnánk a [reális] definícióját, akkor valami olyasmit tudnánk, amiben Isten teljes ismerete benne van, minden tulajdonsága levezethető. Ezzel Tamás egyetért. Válasza 2.-re: a [reális] definíciót nem ismerhetjük, de helyette alapozhatunk az ‘Isten’ szó jelentésére [=nominális definíció ]. Válasz 3.-ra (és részben 2.-re is): van olyan bizonyítás, ahol a premisszák láncában az okokból következtetünk az okozatokra (propter quid), de van olyan is, amikor az okozatokból következtetünk az okra (quia). Az elsőhöz valóban ismernünk kellene Istent teljes valójában. A második út ezt nem tételezi fel, nem is vezet Isten teljes ismeretéhez, de lehetővé teszi, hogy az okozatokból (azaz a teremtett világ ismeretéből) vissza tudjunk következtetni az ok létezésére. Tehát a második út ilyen alakú bizonyítást adhat Isten létezésére:

Létezik valamilyen A jelenség. [Pl. mozgás.] Ha A létezik, akkor kell, hogy létezzék valamilyen B1 oka. Ha létezik B1, akkor kell, hogy legyen valamilyen B2 oka. … Ha létezik Bn, akkor kell, hogy létezzen Bn-nek D oka. De D nem lehet más,mint Isten. A D tulajdonság része Isten nominális definíciójának (az ‚Isten’ név jelentésének).

II. 3. Vajon van-e Isten? Videtur 1.: A rosszból vett ateista érv. 2. : Feleslegességi érv (vö. Laplace). Respondeum est: „… Isten létét öt úton lehet bizonyítani.” 1. Mozgás, 2. létrehozó (ható) ok (causa efficiens), 3. esetlegesség-szükségszerűség, 4. a jó fokozatai, 5. a természetben meglévő célszerűség (fiziko-teleológiai istenérv). Az érvek struktúrája lényegében megegyezik. 1. érv, a mozgásból: a mozgás itt bármiféle változás. A „mozgás” arisztotelészi elmélete: Minden változásnak van egy aktív, cselekvő és egy passzív, elszenvedő pólusa. A változás abban áll, hogy a passzív pólus szerepét játszó személyben vagy dologban (a mozgatottban)megjelenik, aktualizálódik egy tulajdonság (meleg, tudás). Ez potenciálisan (lehetőség szerint) már előbb is megvolt benne. Az aktív pólusban (ez a mozgató) aktuálisan is megvolt. Az istenérvhez szükséges premissza: a két pólus szükségképpen különbözik. „Mindaz, ami mozog, szükségképpen más által mozog. Ha tehát az, ami mozgat, maga is mozog, szükségképpen más által mozog, s ez ismét mástól.” „De itt nem lehet a végtelenbe menni…”: a végtelen leszálló sorozat kizárása. Tehát kell lennie egy mozdulatlan mozgatónak, minden mozgás vágső okának, és ez nem más, mint Isten.