A 3 éves szakiskola közismereti programja Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Fejlesztési és Innovációs Központ 1.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Egy innováció nyomában
Advertisements

Esélyteremtés lehetőségei a közoktatásban Mayer József Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Salgótarján, május 27.
Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
KATONAI ALAPISMERETEK Előadó: Dr. Felházi Sándor mk. ezredes dékán.
Változások az iskola pedagógiai programjában (2013/14-től): 1.Nem lesz es rendszer (azaz NYEK-be nem jelentkezhetnek a mostani 5-8. osztályos tanulók)
Kossuth Lajos Kéttannyelvű Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola
Deák Ferenc Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola
Tisztelt Látogatóink! Szeretnénk rövid tájékoztatást adni az általános iskolában megvalósuló új tanulásszervezési eljárásokról és azok tartalmáról a TÁMOP.
Széchenyi István Gimnázium Nyitott nap negyedikeseknek november 27.
Gimnáziumi tagozat 9. a normál tantervű 9.b nyelvi előkészítő.
„EZERARCÚ CSALÁD” A fiatalokkal való kapcsolatfelvétel és sikeres bizalmi kapcsolat kialakításának egyik lehetősége Pistyur Gabriella Sóti Beáta Törzsökné.
A filozófia helye a középiskolai oktatásban
TÁMOP Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés
LKG–HEFOP Szakmai Nap, / Kompetensek leszünk!? Bánhegyesi Zoltán Leövey Klára Gimnázium
Miért? Minden ember más, egyedi és megismételhetetlen.
„Lépj feljebb! Tanulj tovább! Segítünk! A sarkadi Ady Endre - Bay Zoltán Középiskola és Kollégiumban”
1 Pályaválasztás 2010/2011-es tanév Fné T.K.. 2 BEISKOLÁZÁSI TERV A 2010/2011-ES TANÉVRE SZAKKÖZÉPISKOLA2 osztály Nyelvi előkészítő angol Nyelvi előkészítő.
A köznevelési törvény tehetséggondozási aspektusai, felkészítés a minőségi felsőoktatásra a közoktatásban Dr. Kaposi József Oktatáskutató és Fejlesztő.
A kompetencia-alapú oktatás bevezetése a kistokaji ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN Biztos alap, biztos jövő.
Beiskolázási tájékoztató december
Esélyegyenlőségen alapuló tehetség- felismerés, tehetséggondozás egy innovatív Észak-Pest megyei gimnáziumban (TÁMOP 3.4.4/B-08/2/KMR) Az Európai Unió.
BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM
TÁMOP /08.2 Kompetenciafejlesztés innovatív intézményekben.
PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM és SZAKKÖZÉPISKOLA Tovább.
KOMPETENCIA- KOMPETENCIA- ALAPÚ OKTATÁS.
Orosházi Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium
A kerettantervek fejlesztése
TÁMOP /08/1 vizsgaanyag Támogatható tevékenységek: A kompetencia alapú oktatás implementációja A hátrányos helyzetű és SNI-s tanulók esélyegyenlőségének.
Változások a közoktatásban és szakképzésben Setényi János 2011 Naszály-Galga TISZK, Vác.
A 3 éves szakiskola közismereti programja Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Fejlesztési és Innovációs Központ 1.
Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés – Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4/08/2. – A kompetencia.
Kompetencia alapú képzés  Képességek, kézségek fejlesztése  9.C Közlekedési osztály  9.D Informatikai osztály.
Felvételi tudnivalók Pályaválasztás a es tanévben.
Dominó Általános Iskola magatartásmódosító programja
Közismeret Osztályfőnöki Kommunikáció-magyar ( KO-MA) Matematika Idegen nyelv Természetismeret Társadalomismeret.
Az iskola tényleges feladata és a valós helyzet
A KEZDŐ KÉPZÉSI SZAKASZ FEJLESZTÉSI IRÁNYAI ÉS LEHETŐSÉGEI Dr. Csonka Csabáné 2007.
Első esély - esélyegyenlőség a mai iskolarendszerben
 SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK VENDÉGEINKET  A TÁMOP Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben pályázat projektindító.
Vezeti: Szigetváriné Söjtöry Andrea
A Varga Tamás Általános Iskola és az SZTE Neveléstudományi Intézet együttműködése a TAMOP pályázat keretében Fejes József Balázs
Innováció Intézményi fejlesztés Egyenlő hozzáférés
A felvételi eljárás elemei
A Magyar Tehetséggondozó Társaság tehetségfejlesztést segítő tevékenysége a gyakorlati programokban Debrecen, szept Dr. Polonkai Mária a.
Inklúziós Pedagógiai Fejlesztések Központja
VEZETÉKNÉV KERESZTNÉV | az előadás címe „Pont ÉRTED, pont VELED, pont NEKED. Érték-tehetség-siker” Szeretettel köszöntjük a Kollégákat a „Pont ÉRTED, pont.
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet1 Fehérvári Anikó Munkapiaci elvárások FSZ- és BA-hallgatók körében ONK november.
A társadalomismereti tartalmak tanításának lehetséges gyakorlata…
A 3 éves szakiskolai közismereti program Mayer József – Singer Péter Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Fejlesztési és Innovációs Központ
VÁCI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Tanulási karrierutak a Váci Szakképzési Centrumban.
SZAKISKOLAI FEJLESZTÉSI PROGRAM „A” komponens Schottner Péterné komponensvezető
Önértékelési kézikönyv október 5-i módosítása alapján
A szakiskolások továbbtanulási esélyei Kecskemét, Dr Liskó Ilona OFI
Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
ANDRÁSSY GYULA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM
Mayer József (oktatáskutató)
VÁCI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM
A szakiskola jelene és jövője
„Lépj feljebb. Tanulj tovább. Segítünk
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL
Szakiskolai fejlesztési program
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL
Szakiskolai kompetenciamérés tapasztalatai
Szent László Középiskola Szekszárd
A szakiskolai képzés és az érettségi követelmények
Tájékoztató a Győri tanoda-klubról a toborzó önkéntes munkára s 2018
TÁJÉKOZTATÓ A FAKULTÁCIÓ VÁLASZTÁSHOZ
Kompetencia alapú szakoktatás
Beiskolázás a „Gundel”-ben
Előadás másolata:

A 3 éves szakiskola közismereti programja Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Fejlesztési és Innovációs Központ 1

Miért éppen az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet munkatársai végzik a fejlesztést? 2

Az elméleti alapok megteremtése Mire irányult a figyelem? 3

Az iskolai erőszak-kutatás eredményei 4

Milyen (nem új!) felismerésekhez vezettek el a szóban forgó kutatások a szakiskolák kapcsán? 1. Tanulói kudarcok „sokszínűségéhez” 2. A pedagógusok módszertani hiányosságaihoz 3. A z iskolatípus diszfunkcióinak azonosításához 5

A tanulók iskolai középiskolai beilleszkedését támogató módszertani füzetek: 22 füzet – új tartalmi, módszertani és stratégiai javaslatokkal 6

Milyen iskolát szeretnénk? Nézzük a kérdést az igények oldaláról! 7

….amelyek igen sokrétűek: A képzési idő 3 évre rövidül, és mindhárom évfolyam szakképzési évfolyamként fog működni; nagyobb hangsúlyt kap a képzés elejétől a szakmai gyakorlati képzés…Odrobina László (Szakoktatás, 2011/7.) A mai fiataloknak mások az értékeik…ezért számunkra az, amit a mai fiatalok képviselnek, kicsit idegen…Kalmár Péter vállalkozó (Szakoktatás, 2011/4.) Németországban a duális rendszer alapvetően vállalati képzést takar, amelyet második elemként egészít ki az iskolai oktatás…amelynek keretében szakmai elméletet, kulturális és társadalmi ismereteket tanulnak a diákok. Dirk Wölfert (Szakoktatás, 2011/1.) A szakiskolák kerettanterveiben – a közismereti és szakmai előkészítő tantárgyakban – egyaránt jelentős változtatások szükségesek. Szenes György (Szakképzési Szemle 2011/1.) …nehéz motiválni a tanulókat, mert a többség minden, az iskolában megszerezhető ismeretet feleslegesnek talál.. Török Balázs: Tankönyvhasználat a szakiskolákban (Szakképzési Szemle 2010/3.) 8

… és még tovább! „ A szakiskolákra hárul(na) tehát az a feladat, hogy tanulásra, illetve munkavégzésre alkalmassá tegyék a hátrányos helyzetű gyereket. A fő irányok: 1.Mentális felkészítés 1.1. szociális munkások alkalmazása 1.2. a diákok képességeit és otthoni körülményeit figyelembe vevő pedagógiai megközelítés 1.3. a tanulási, magatartási, beilleszkedési zavarokkal küzdő tanulók integrációját támogató módszerek alkalmazása 2. Szakmai felkészítés 2.1. az elméleti oktatásba is a lehető legtöbb gyakorlati elem beillesztése 2.2. módot kell találni arra, hogy a diák tényleges teremtő munkát, értékteremtő tevékenységet végezzen – Dávid János – Horváth Gergely: Munkaerő-piaci esélyek és pályaelhagyás a szakmai képzés végzőseinek körében (Iskolakultúra 2010/1.) 9

A 2011/2012. december–januári monitoring tapasztalatokról 1. A gyakori gond, hogy az általános iskolai tanulási kudarcok, a rejtett és elhanyagolt hiányosságok leginkább gátolják az újabb ismeretek elsajátítását, a szakmai képzés alapjainak lerakását. (pedagógus) Sajnos csak a bejáratott, általuk eddig is használt tankönyveket alkalmazzák szívesen, és a tanulók is megszokásból elvárják, hogy mindig tankönyvből kapják az anyagot. (igazgató) Itt is mint a meglátogatott iskolák mindegyikében frontális órát láttam. A kérdésre, hogy miért nem szervezik a tanulói tevékenységre a tanórát, azt jelezték, hogy erre nincsenek meg a feltételek. (monitorozó) 10

A december–januári monitoring tapasztalatokról 2. Többen már régebben az összevont ismerettartalmú tárgyak (különösen a „természetismeret”) mellett állnak, de a pedagógusok megszokott szaktárgyi besorolása (végzettsége) miatt nekik is vannak kételyeik. Lényegében az elvi, szakmai álláspontokat mindig átszínezik a sajátos, személyes érdekek, szempontok. (igazgató) Igazából nem csak az gond, hogy gyenge a tanulók tanulmányi eredménye, hanem mi azt látjuk a kollégáimmal, hogy ezek, a tanulók nem nagyon akarnak tanulni. (igazgató) 11

Mit mutatnak a kutatási eredmények? 12

Az alapprobléma Ankét a Pedagógiai Szemlében, 1967, február 17. Bakonyi Pál: A szocializmus: osztály nélküli társadalom, amelyben a politikai szükségszerűség, hogy ne tegyünk adminisztratív eszközökkel származás szerint megkülönböztetést növendékeink között. Az azonban kétségtelen, hogy a mi konkrét, szociális körülményeink között nem indulnak egyenlő feltételekkel a tanulók az iskolában. De az valószínű hogy teljesen egyenlő feltételek még hosszú történelmi korszakon át sem fognak létrejönni.” Fő problémának azt látja, hogy a budapesti középiskolákból a fizikai dolgozók gyermekeinek a 37,6%-a morzsolódik le, szemben a szellemi dolgozók gyermekeinek 5,8%-val Javaslata: önállóság fejlesztése az ismeretek megszerzésében, ▪ az iskola oldja meg a tanulási nehézségekből adódó feladatokat, s ezeket ne hárítsa szülőkre, ▪ az órai munka hatékonyságának növelése érdekében szükségesnek tartja a differenciált foglalkozások bátrabb alkalmazását, ▪ a tanulók jobb és alaposabb megismerését. 13

A vita folytatódik… Gazsó Ferenc (vezető szakfelügyelő): „Valamennyi rendelkezésünkre álló adat azt igazolja, hogy az iskola nyolc, sőt tizenkét évi munkával sem tudja eléggé hatékonyan ellensúlyozni a családi környezet adta művelődési hátrányokat.” Kiss Árpád: „Igen finom módon kell a követelményeket és az előrehaladás ütemét az egyes tanulókhoz is hozzáigazítani”. Ballér Endre: „… amíg ezen és más feladatokon belül (módszertan, tanulókkal való bánásmód stb. – M. J.) nem történik jelentős előrelépés, addig a hátrányos helyzetű tanulókkal való foglalkozás nem lehet eredményes”. Kozma Tamás: „A hátrányos helyzetű tanulókkal való foglalkozást a gazdaság igényei is megkövetelik.” 14

Forrás: Monitor ’95. A tanulók tudásának mérése szerk: Vári Péter OKI, o. 15

A szülők iskolázottsága (az említések számában) 16

A mintába került tanulók 8. osztály év végi osztályzatai néhány tantárgyból (az említések számában) 17

Nyitott kérdések „Hajon akkarok dolgozni, külföldön. Gazdaglegyek”. „Hogy cukrász legyek és elvégzem a mestercukrászatot és saját cukrászatot nyithasak” „lóvat tartani” „Pincér akarok lenni!” „letegyem a szakács szakmát” „Szeretnék az én szakmámba a legjobb lenni”. „hogy legyen 1 szakmám, hogya nem jön be az élet akkor legyen még valami2. „Nem szeretnék hajléktalan lenni ezért. Elvégzem a szakmát és igy kamatoztatom magam”. „Szeretem ezt a szakmát mert elégé sikeres lehetek az életben ha sokat tanulok. Szeretek másoknak segíteni, én szerintem nem is választhatam volna jobb szamát” „elvégzem és utána mehetek dolgozni”. Az a célom a szakiskola elvégzésével, hogy elvégezzem sikeresen a szakmám, és becsületes dolgozó ember legyen belőlem”. „vállalkozást indítók”. Az hogy eltudjak helyezkedni az iskola után is dolgozni”. „gépekkel foglalkozni”. „Egyszerű munkás legyek”. Kűlfőldi munka. Vagy más egyéb.” „Legyen egy szakma a kezembe és eltudja indulni az életben”. „Megcsinálom a szakmát és utána dolgozok benne”. Az eredeti helyesírást megőriztük! 18

A fizikai dolgozók gyermekeinek továbbtanulási irányai 1971/72. 19

Az integráció által érintett tanulók becsült aránya (%) 20

Az Ön gyakorlatában előfordulnak-e az alábbi tanulásszervezési módok, módszerek?” (%) 21

Olvasó és nem olvasó tanulók 22

Mit mutatnak a korábbi kutatási eredmények? „Szeret(ne)- e Ön saját iskolájukba járni diákként?” (összesítés – %) 23

A keretek 24

Éves óraszámok 9.Évolyam36 hét432 óra 10.Évfolyam36 hét432 óra 11.évfolyam34 hét408 óra 25

Heti óraszámok, műveltségterületek Műveltségterület/tartalomjavasolt heti óraszám A javasolt heti óraszám B 9-11 javasolt heti óraszám C 9-11 javasolt heti óraszám D 9-11 Osztályfőnöki (életvitel, életmód, fenntartható fejlődés, egészségtudatosság, etika, életpálya- tervezés) 1111 Matematika1121 Társadalomismeret (történelem, politikai és gazdasági földrajz, társ.ism.) 111,51 Nyelv és kommunikáció (irodalom, nyelvtan, művészet, kommunikáció, média 121,51 Idegen nyelv2222 Természetismeret (biológia, kémia, fizika, term.földrajz) 0,51 1 Testnevelés5(3+2)335 Összesen12

Módszertani „csomag(ok)” - óraszámok Műveltségterület/tartalom9. évfolyam10.évfolyam11. évfolyamösszesen Osztályfőnöki (életvitel, életmód, fenntartható fejlődés, egészségtudatosság, etika) Matematika Társadalomismeret (történelem, politikai és gazdasági földrajz, társadalmi ismeretek) Nyelv és kommunikáció (irodalom, nyelvtan, művészet, kommunikáció, média Idegen nyelv Természetismeret (biológia, kémia, fizika, term.földrajz) Testnevelés

A közismereti program szerkezete A: komplex tantárgyak B. integrált tartalmak Természetismeret Társadalomismeret Irodalom-nyelv/tan/ kommunikáció - művészetek Idegen nyelv Matematika Osztályfőnöki program 28

A tanórai munkát támogató módszertani csomag szerkezete Tanítási óra (O_9_1-2.óra. Családi gazdálkodás) Tanári mappa 1. Módszertan (a tanóra leírása ) 2. pl. ppt Tanulói mappa 1. Tanórai munkáltató lap 2. Információs lap Háttéranyagok 29

A honlap 30