Lelki fejlődés és fejlődés az imádságban

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Közösség 4. ISTEN CSALÁDJÁBAN ÉLNI
Advertisements

ÖRÖK ÉRTÉKEK Életünk döntések sorozata: Mózes példája; Zsid.11,24-26; „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.
A szeretet himnusz értelmezése
Mit kell tenned, ha meg akarsz térni Istenhez?
Ezért senki se kérkedjék az emberekkel. Hisz minden a tietek: Pál, Apolló, Kéfás, a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők: minden a tietek.
Krisztus uralma alatt élni 5.
Krisztus uralma alatt élni 1. András hadművelet Johan Lukasse írása nyomán Megváltóm és Királyom.
Értékeld az elmúlt évet: •Istenhez való hűséged, •a kegyelem megélése és •szíved szándékai alapján. 1.
Lemondás az uralomról I.Jézus Krisztus megtiltotta a tanítványkörnek az uralkodást, úgy, ahogy azt a társadalomban gyakorolják. Mk 10:35-45 „Ekkor hozzálépett.
A házasság még nem a mennyország
2009.jún. 19 – jún. 10. Ebben az időben az egyház a papokra emlékezik. Június 19.-e Jézus Szívének ünnepe, amikor a papokért is imádkozunk világszerte:
A SIKERES ÉLET TITKA.
Megszentelődés Péter levelei alapján Ifi óra - Békés
A keresztség A befogadás szentsége.
Mi Atyánk Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, Varga Miklós és a Kormorán
A történelem legnagyobb személyisége Jézus Krisztus volt.
1 perc Isten jelenlétében / 1 perc Istennel
Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldött két tanítványt, és ezt mondta nekik: „Menjetek az előttetek.
…Kezdjük el együtt nagyböjt szent Idejét!
Szent Teréz rózsakertje
Jézus te vagy minden álmom
Nagyböjt, az újrakezdés lehetősége!
Isten igéje éles kard,mely véd. Boldog a ki azzal vív csatát mert győzhet százszor is.
Bibliatábor nyár Püspökladány.
Zsolt 6,3-5 Kegyelmezz, Uram, mert elcsüggedtem, gyógyíts meg, Uram, mert reszketnek tagjaim! Lelkem is csupa reszketés, és te, Uram, meddig késel? Fordulj.
TEMESVÁR FEBRUÁR 17 HÁZICSOPORTOK A GYÜLEKEZETBEN.
1. Kedvelte őket az egész nép ApCsel. 1:42-47 (47/a) „… és kedvelte őket az egész nép.” χαρις (khárisz):- kegyelem (mint örömteli jutalom),
Közösség Az Egyház – ecclesiola. Ő Átala, Ő Vele, Ő Benne.
AzÉletigéje március „Az én eledelem az, hogy annak akaratát tegyem, aki engem küldött, és hogy elvégezzem művét.” (Jn 4, 34)
Az Élet Igéje augusztus Chiara Lubich 1949-es írása.
♫ Hangszóró szükséges ♫ Hangszóró szükséges Az oldalak kattintásra haladnak tovább. Copyright © 2008 Tommy's Window. All Rights Reserved David Brandt.
* * * "Folyamodjatok az Úrhoz, az Ő hatalmához,
Folyamodjatok az Úrhoz,
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
Koinónia a gyakorlatban
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
ISTEN hozott köztünk!.
EGYHÁZI IMATALÁLKOZÓ AZ EURÓPAI ROMÁKÉRT április 12. csütörtök KDOBVI baracskai objektum.
Lehet-e a 21. században családi szerepekről beszélni?
Asztal- és életközösség Jézussal
Mi Atyánk, ki vagy mennyekben,
Az élet igéje november „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.” (Jn 14,23).
A TÉKOZLÓ FIÚ (Hatodik lecke) Megvalósítás
Készítette: Jon A. Palmer
Az Élet Igéje június „Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi.
Az élet igéje december „Ám azoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” (Jn 1,12).
VINCÉS TÁBOR Piliscsaba, augusztus Jézus és az Ő tanítása egész életünk alapja. Aki Jézus szavai szerint cselekszik, házát sziklára építi…
KERESZTSÉG.
BB Biblia-kör.
ISTEN hozott köztünk!.
2009. március Az Élet Igéje „Bármit kértek az Atyától a nevemben, megadja nektek.” (Jn 16,23)
Az Élet Igéje május „… Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel!” (2Kor 5,20)
Az Élet Igéje július.
Jn 14,26 A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam.
Isten mondta.
Mindig kapcsolatban Vele
„Szüntelenül imádkozzatok!” (1 Tessz 5,17) Az idén egy népes ökumenikus csoport választotta ki az igét az Egyesült Államokban, Szent Pálnak a tesszalonikai.
Hamvazó- szerda.
Folyamodjatok az Úrhoz,
Az Élet Igéje szeptember.
Miatyánk Pecznyík Pál verse. Miatyánk, ki vagy a mennyekben, a nagy világegyetemben. Jelenléted mindent áthat, azt is, mit a szem nem láthat. Mikrovilág,
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Jn. 3:16 Mint Bárány.
Milyen a Szellemi életünk?.  Erre megkérdezték: „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették.
I. Hit - lex credendi II. Ünneplés - lex celebrandi III. Élet - lex vivendi IV. Imádság - lex orandi.
vasárnapi istentisztelet. Énekek Olyan békét, mint a folyó Olyan békét, mint a folyó, Olyan békét kaptam Tőled lelkembe. (2X)
Felszólító igék Máté evangéliumában
XVII Évközi VasárnapC - év
A Wycliffe bibliafordítók nemzetközi világimanapja november 12.
Az Élet Igéje március.
A teremtő és gondviselő Atya
Előadás másolata:

Lelki fejlődés és fejlődés az imádságban Piliscsaba, 2013. december 7.

Lelki fejlődés is létezik Az ember fejlődéséről szólnak: biológia orvosi tudományok pszichológia pedagógia andragógia Lelki fejlődés is létezik Hitoktatás Imaélet Életmód

A lelki élet kezdete A lelki megtérés a lelki élet kezdete Lisieux-i Szt. Teréz: Lelki életemnek kezdetén, mikor tizenhárom-tizennégy éves voltam, feltettem magamnak azt a kérdést: miként tudnék előrehaladni? 13-14 év – az Istennel való kapcsolat tudatosabbá válik A lelki megtérés a lelki élet kezdete Szt. Ágoston – bűn definíciója: aversio a Deo et conversio ad craturas. Megtérés – másik irány

A lelki élet kezdete Inkább lelki megtérés a lelki élet kezdete Első megtérés – a hit kezdete Második megtérés – döntés hit szerinti élet mellett; annak megnyilvánulásai: döntés Isten mellett nyitottság a környezet, világ felé nyitottság más emberek felé szolgálat szegények és gyengék javára

Lelki fejlődés leírása – néhány példa Klasszikus leírás – három út: Kezdők (megtisztulás útja) – kezdődik az ima, elmélkedés, szentségek, hit igazságainak elsajátítása Haladók (megvilágosodás útja) – növekedés az erényekben, Evangélium elfogadása Tökéletesek (egyesülés útja, contemplatio) – lelki szabadság, nyitottság Szentlélek működésére

Lelki fejlődés leírása – néhány példa Keresztes Szt. János – út a Karmel hegyére Szeretet megtapasztalása Lélek éjszakája Érzékek aktív éjszakája Érzékek passzív éjszakája Lélek aktív éjszakája Lélek passzív éjszakája A szeretet teljessége

Lelki fejlődés leírása – néhány példa Jézusról nevezett (Avilai) Szt. Teréz – lelki vár Hét lakás – lelki fejlődés, mint belépés a következő lakásokba. A végén misztikus jegyesség és misztikus házasság, azaz egyesülés az Istennel. Lakások – ima formái, mint kert öntözésének módszerei (több módon kivitelezhető)

Lelki fejlődés leírása – néhány példa Egy modern próba Keresztény beavatás – Istennel való kapcsolatának kezdete – hitoktatás, szentségek Lelki élet elsajátítása – döntés Isten mellett Identitás válsága és megtisztulás – megerősítés, új feladatok megtalálása Lelki érettség – Istenbe vett bizalom, személység integrálása, egyházi tevékenység Halál és megdicsőülés – időskor, feltámadás perspektívája

Lelki fejlődés és fejlődés az imában Jézusról nevezett (Avilai) Szt. Teréz Az ima módja mutatja, hol tartunk a lelki fejlődésben. Mindegyik lakásnak más fajta imádság felel meg. A virágos kert öntözése – négy mód.

Lelki fejlődés és fejlődés az imában Jézusról nevezett (Avilai) Szt. Teréz 1. mód –vizet meríteni a kútból – kezdőknek imája (elmélkedés is): nehéz és nem nagyon eredményes.

Lelki fejlődés és fejlődés az imában Jézusról nevezett (Avilai) Szt. Teréz 2. mód – szivattyú használata: pihenés imája – könnyebb és eredményesebb.

Lelki fejlődés és fejlődés az imában Jézusról nevezett (Avilai) Szt. Teréz 3. mód – csatornából vagy forrásból kifolyó víz: misztikus egyesülés imája.

Lelki fejlődés és fejlődés az imában Jézusról nevezett (Avilai) Szt. Teréz 4. mód – eső: misztikus házasság – egyesülés – nincsen erőfeszítés.

Fejlődés az imádságban Mi jellemzi a szóbeli imádságot? A szóbeli imádság összekapcsolja testet a szív benső imádságával. A legbensőségesebb ima sem mondhat le a szóbeli imádságról, de a szóbeli imának mindig személyes hitből kell fakadnia. A „Miatyánkkal” Jézus a szóbeli imádság tökéletes formájára tanított meg bennünket. (Katekizmus kompendiuma, 569.)

Fejlődés az imádságban Mi az elmélkedés? Az elmélkedés imádságos reflexió, mely elsősorban Isten szentírási igéjéből indul el. Tevékenységre sarkallja az értelmet, a képzeletet, az érzelmeket, a vágyóképességet, hogy elmélyítse hitünket, megtérítse a szívünket és erősítse akaratunkat Krisztus követésében. Előkészíti a szeretetben való egyesülést az Úrral. (Katekizmus kompendiuma, 570.)

Fejlődés az imádságban – elmélkedés Keresés – a lélek próbálja megérteni, hogy miért és hogyan lehet keresztény módon élni. Segítség: könyvek, Biblia (főleg Evangélium), szentképek, liturgikus szövegek, lelki irodalom, a teremtés és a történelem nagy könyve, Isten „mai napjának lapja” (KEK 2705). A gondolatok világából átmegyünk a tények világába (KEK 2706) Az elmélkedésnek annyi módszere van, amennyi a lelki mesterek száma (KEK 2707). Az elmélkedés fölhasználja a gondolkodást, a képzeletet, a lélek érzéseit és vágyait.(KEK 2708).

Fejlődés az imádságban Mi a szemlélődő ima? A szemlélődő imádság Isten egyszerű szemlése csendben és szeretetben. Isten ajándéka, a tiszta hit órája, amelyben az imádkozó keresi Krisztust, rábízza magát Isten szerető akaratára, és a Szentlélek tevékenysége alá rendeli magát. Avilai Szent Teréz bensőséges barátságként határozza meg, amelyben „gyakran vagyunk együtt istennel, tudván, hogy szeret bennünket. (Katekizmus kompendiuma, 571.)

Fejlődés az imádságban – a szemlélődő imádság A szemlélődő ima idejének és időtartamának megválasztása a szilárd akarattól függ, mely föltárja a szív rejtett dolgait. A szemlélődő ima nem akkor történik, amikor időnk van rá, hanem időt szakítunk arra, hogy az Úrral legyünk azzal a szilárd elhatározással, hogy nem hagyjuk abba, bármilyen próbatétel és szárazság is kísérje a találkozót. Elmélkedni nem mindig lehet, de mindig be lehet lépni a szemlélődő imába, egészségi és érzelmi állapotunktól, munkakörülményeinktől függetlenül. Szegénységben és hitben a szív a keresés és a találkozás helye. (KEK 2710)

Fejlődés az imádságban Amikor gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy éreztem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek; amikor pedig férfivá lettem, felhagytam azokkal, a dolgokkal, amelyek gyermekhez valók. (1Kor 13,11) Hasonlít a testi fejlődésre Testi fejlődés Ima fejlődése Korszak Mi fejlődik? gyerek beszéd kamasz gondolatok felnőtt érzések érett figyelem Ima módja szóbeli imádság elmélkedés affektív ima szemlélődő ima

Uram, taníts meg minket imádkozni! (Lk 11,1)

Hasonlóképpen a Lélek is segítségünkre van erőtlenségünkben, mert nem tudjuk, miképpen kell kérnünk, amit kérünk; de maga a Lélek jár közben értünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal. Aki azonban vizsgálja a szíveket, tudja, hogy melyek a Lélek kívánságai, tudja, hogy közbenjár a szentekért Isten akarata szerint. (Róm 8, 26-27)

Honnan tanulhatunk imádkozni?

Az ima „tankönyve” Az imakönyv

A Biblia – az ima „tankönyve” Mikor pedig imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és a terek sarkán állva imádkozni, hogy feltűnjenek az embereknek. (Mt 6,5) Te, amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtódat, és így imádkozz Atyádhoz, aki a rejtekben van. (Mt 6,6)

A Biblia – az ima „tankönyve” Az imádságban pedig ne fecsegjetek, mint a pogányok, akik úgy gondolják, hogy a bőbeszédűségükért nyernek meghallgatást. Ne hasonlítsatok tehát hozzájuk, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek őt. (Mt 6, 7-8)

A Biblia – az ima „tankönyve” „Kérjetek és kaptok, hogy a ti örömötök teljes legyen”. (Jn 16,24)

A Biblia – az ima „tankönyve” Ezért ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, Szenteltessék meg a te neved; Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe; de szabadíts meg a Gonosztól (Mt 6, 9-13)

A Biblia – az ima „tankönyve” És bizony, mondom nektek: ha a földön ketten egyetértésben kérnek valamit, bármi legyen is az, megkapják Atyámtól, aki a mennyben van. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. (Mt 18, 19-20)

A Biblia – az ima „tankönyve” Vámos és farizeus Jézus egy magányos helyen imádkozik Jézus imája az Olajfák hegyén

A Biblia – az ima „tankönyve” Jézus imája a kereszten: „Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34) Uram, ne tulajdonítsd ezt nekik bűnül” (ApCsel 7,60) Jézus, mint az ima példája István, első vértanú számára

A Biblia – az ima „tankönyve” Apostolok imádkoztak: mikor, hogyan, hol

A Biblia – az imakönyv Zsoltárok Himnuszok Kantikumok (énekek): Benedictus, Magnificat Nunc dimittis Miatyánk

A liturgia, mint az imádság iskolája Biblia Szent hagyomány – őskeresztények imái Szentek imái és himnuszai

Egyház tanítása Teológiában – lelki élet teológiája (aszketika) Katekizmus – egyik része: Az imádság a keresztény életben Kompendium – végén imádságok