Mert ha az egynek bűn(be)esése folytán a halál uralomra jutott az által az egy által, sokkal inkább uralkodnak majd az életben az egy Jézus Krisztus által.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
ÖRÖK ÉRTÉKEK Életünk döntések sorozata: Mózes példája; Zsid.11,24-26; „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.
Advertisements

Úton böjtben.
Ezért senki se kérkedjék az emberekkel. Hisz minden a tietek: Pál, Apolló, Kéfás, a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők: minden a tietek.
Teremtés és bűneset /Milyen az isteni alkotás?
Jászberényi Keresztyén Gyülekezet
Krisztus uralma alatt élni 5.
Jó reggelt- Isten hozott !.
MUNKA1 MUNKA BÜNTETÉS - FELADAT  40 éven át, legalább napi 10 órát kb óra  Túl nehéz, unalmas, kibírhatatlan kollégák és főnök, kevés fizetésért:
A munka, mint teremtettségünk része Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) Próbaidős tag KÁTÉ 2010/ 5. rész.
Panasz utca Elköltöztünk
JÓ REGGELT ! .
férfivá és nővé teremtette őket.
Mózes I. könyve 1. rész    Szent Biblia alapján (Károli fordítás)
Hálát adok Neked mennyei Atyám,
Vegyetek erőt! Folk Iván.
A történelem legnagyobb személyisége Jézus Krisztus volt.
Jézus mondja: menjetek el tehát és tegyetek tanítvánnyá minden népet …
Az ember teremtése és bűnbeesése
Lekció: 2Móz 20, 1-17  1Akkor mondta el Isten mindezeket az igéket: 2Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.  
BÁTOR VAGY GYÁVA (alamuszi) KERESZTYÉN VAGY?
Jézus te vagy minden álmom
Lelkésztestületi ülés Ramocsaháza, március 27.
Mikortól meddig; Voltam, Vagyok, Leszek?. ÉSZREVÉTLENÜL JELEN VOLTAM AZ ŐSEIMBEN MINDEN EMBERNEK VAN, VOLT, VAGY LESZ ANYJA. IGAZ EZ AZ ÁLLÍTÁS? TEGYÜK.
Mózes 1. könyve A termtésről
Az Élet Igéje augusztus Chiara Lubich 1949-es írása.
"HOROSZKÓP". Január 1.- és december 31. között születtél?
„Építse egyik a másikat" 1Thessz a párkapcsolat teológiája
Adventi hírnök: friss fenyőág, Lobog az első gyertyaláng
JÓ REGGELT !.
Hálát adok Neked mennyei Atyám,
JÓ REGGELT !. Zeng, lelkem, ez új reggelt, A nap, ím, ismét fölkelt. Ó, nap, mily gyönyörű vagy, Az Úr jósága mily nagy! Az Úr hatalma intett, Újra világosság.
Jézus mondja: menjetek el tehát és tegyetek tanítvánnyá minden népet …
Az Isten országában Annyi-annyi hely van, Mind befér, kit fed a vér. Én is bent vagyok már Krisztus vére árán, Elkísér utamon a fény. Az Isten országában.
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
Királyi kenet Heidelbergi KT 31., 32..
Jézus, tiszta lényed nézve,
Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem, az én kősziklám, ő benne bízom: az én paizsom, idvességem szarva, menedékem. Zsoltár 18:3.
Készítette: Jon A. Palmer
ISTEN KIRÁLYSÁGA Készítette: Jon A. Palmer. Isten királysága  Azért vagyunk a földön, hogy megváltoztassuk a forgatókönyveket…
Az élet igéje december „Ám azoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” (Jn 1,12).
Jászberényi Gyülekezet. ENGEDELMESSÉG (uralkodás, alávetettség). 2011
A történelem legnagyobb személyisége Jézus Krisztus volt. Mózes első könyve 1:1 A Biblia legelső mondata ez: Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a.
„ Én vagyok az ÚR, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtek a földön, mert ezekben telik kedvem – így szól az Úr ! „ Jer a.
ISTEN hozott köztünk!.
Megölték a Bárányt, de Rá dicsőség várt, az átszegzett kezek győzelmet hirdetnek. Ő az Úr, Ő az Úr, éneklem, Ő az Úr. És Ő él, IGEN ÉL, élek, mert Jézus.
Jn 14,26 A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam.
TEREMTÉS Dunaújvárosi Evangélikus Gyülekezet október Ács Sándorné agrármérnök.
Az Úrnak hála, tisztelet, Csak néki, senki másnak!
1.János 2:17 „ A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.”
Folyamodjatok az Úrhoz,
Adj hálát Istennek Szívvel, szájjal, élettel, Ki most is mindent jól Cselekszik mindenekkel! Csak jót ad nekünk is Mi bölcsőnktől fogva, Nagy irgalmasságát.
Karácsony Dicsőség mennyben az Istennek és
Atyám, megigazítottad életem, Jézus Krisztus igazsága Enyém lehet
Áldjad, én lelkem, a dicsőség örök Királyát!
REFORMÁCIÓ Amikor a mi Urunk és Mesterünk azt mondta:
Jézus hű Megváltó.
Hiszem és vallom Az Apostoli Hitvallás
1. A „teremtéstörténet(ek)” elbeszélése(i) a) Helye (helyük) a Bibliában: Ter (1 Móz) 1, 1 – 2, 25 (= első két fejezet). b) Keletkezése: - Viszonylag.
Véred árán, hogy megválts.
Évközi 2. vasárnap Január 15. – „A” év.
Jézus életének főbb eseményei és tanításának legfontosabb elemei
Isten akarata szerint élni ma
A történelem legnagyobb személyisége Jézus Krisztus volt.
49.
ENGEDELMESSÉG. (uralkodás, alávetettség). Jászberény, március 20
Jézus hű Megváltó Isten áldott Szentje Égi Főpap, Úr és Király
B) A Megváltó Isten, Jézus Krisztus váltságműve
VIII. A Szentlélek Isten
NEM JÓ AZ EMBERNEK EGYEDÜL? HÁZASSÁG.
Előadás másolata:

Mert ha az egynek bűn(be)esése folytán a halál uralomra jutott az által az egy által, sokkal inkább uralkodnak majd az életben az egy Jézus Krisztus által azok, akik a kegyelem és az igazságosság kegyelmi ajándékainak bőségét kapják (elfogadják) Róm 5:17

Teremtés üzenete  1Móz 1:26 És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.  1Móz 1:28 És megáldá Isten őket, és monda nekik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.

Máté 3,2 "Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!„ Máté 4,17 „Ettől fogva kezdte Jézus hirdetni: "Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa."

Bennünk élő Éden 1Mózes 2,15  És fogta az ÚR Isten az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze.

Édenben lévő folyók 1Mózes 2,10 Édenből pedig folyó jött ki a kert megöntözésére, amely onnan szétágazott, és négy ágra szakadt. Négy felé megy a folyó, ez azt jelenti, hogy kiterjed a négy égtájra vagyis az egész Földre. János 7,37-38-ban is ezt látjuk, az élővizek folyamai áradnak a bensőnkből.

Uralkodás progresszivitása A fokozatosság elvét látjuk az Ap Csel 1,8-ban először bennünk munkálkodik, ezt jelenti a Jeruzsálem, majd Júdeában vagyis a közvetlen környezetünkben, ezután Isten munkája kezd egyre inkább kifelé terjedni rajtunk keresztül Samáriába vagyis a közvetlen környezetünkről…