KÉPEK DSIDA JENŐRŐL
VÉLEMÉNY ÉS VALLOMÁS Pomogáts Béla szavaival: „Dsida Jenő egyénisége elütött a történelemmel viaskodó hitvallókétól, ő nem a végzettel kívánt pereskedni, egyszerűen énekelni akart: a természetről, a szerelemről, az ifjúságról, akár a késő romantikusok. Úgy érkezett az irodalomba, akár egy kamasz angyal, mámoros ifjúsággal, lobogó szőkén, telve lelkesedéssel és önbizalommal.” [4] Verseinek többsége vidám, bravúros rím és ritmusjátékkal, melankolikus életérzéssel, a szépség és a jóság hirdetésének jegyében íródott. Ő maga így vall erről: „Hiszek a hitben, a bátorságban, az élet minden körülmények között megmaradó szépségében. Hiszek a mindenható mosolygásban.” [5]
AKÖLTŐ SÍRJA A HÁZSONGÁRDI TEMETŐBEN A SÍRBOLT A SÍRFELIRAT
EMLÉEZTETŐ KÉPEK Mantegna: Imádság az Olajfák hegyén Andrea Mantegna: Kálvária
NAGYCSÜTÖRTÖK Nem volt csatlakozás. Hat óra késést jeleztek és a fullatag sötétben hat órát üldögéltem a kocsárdi váróteremben, nagycsütörtökön. ……………………………………………………………… Testem törött volt és nehéz a lelkem, mint ki sötétben titkos útnak indult, végzetes földön csillagok szavára, sors elől szökve, mégis szembe sorssal s finom ideggel érzi messziről nyomán lopódzó ellenségeit. …………………………………………………………………. Az ablakon túl mozdonyok zörögtek, a sűrű füst, mint roppant denevérszárny, legyintett arcul. Tompa borzalom fogott el, mély állati félelem. ………………………………………………………………. Körülnéztem: szerettem volna néhány szót váltani jó, meghitt emberekkel, de nyirkos éj volt és hideg sötét volt, Péter aludt, János aludt, Jakab aludt, Máté aludt és mind aludtak… Kövér csöppek indultak homlokomról s végigcsurogtak gyűrött arcomon.
NAGYCSÜTÖRTÖK A cím közismert evangéliumi történetet idéz; A cím keltette előzetes elvárásaink alapján meglep, és meghökkent a banális, hétköznapi helyzet elbeszéléseként ható szöveg, amelyben a bibliai utalás szinte fel sem tűnik; A versnyelv néhány szokatlan elemének számbavételével feltűnik, hogy ezek nem annyira az értelem, mint az érzékelés útján „üzennek” (nyugtalanító szórend, érzéki hatást keltő szinesztétikus szókapcsolat, stb.); ez a szorongásos lélekállapotra utal; A következő versmondat (5-10. sor) egy tükrösen épülő tagmondattal indul, amelyben a hangsúlyos „mint ki” kifejezés finom jelzést ad arról hogy itt egy hétköznapi léthelyzetnél többről van szó;
TÜKRÖZTETŐ MEGÉRTÉS Az én helyzetének és lelkiállapotának megértéséhez szükség van egy hozzá hasonló helyzet és lelkiállapot ismeretére; A korábbinál emelkedettebb regiszterű hasonlító mondatokból a Bibliát ismerő olvasó számára felsejlenek az Olajfák hegyének történései; A következő egységben (11-14. sor) az eddigi kettősségekből: belső/külső valóság/látomás „én”/Krisztus szenvedéstörténete a kétféle dimenziót nem lehet egyértelműen szétválasztani; Az újabb hasonlat a halálfélelem elhatalmasodásáról ad hírt;
A ZÁRLAT (15-21. sor)a szórendcsere és a „de” ellentétes kötőszó miközben a fordulatot készíti elő, összekapcsolja a konkrét és imaginárius vershelyzetet; A szenvedéstörténet, a magány és halálfélelem szorongató érzése térben és időben szent és profán határán valósul meg; A lét és nemlét, az élet és a halál, a végesség és az örökkévalóság közötti úton találják az embert, itt konkrétan is állomáson, a várakozás idejében, útközben; „A magány és a halálfélelem átélése mind a valóságos, mind a szakrális dimenzióban a lét lényegéből, legmélyéből felfakadó >>mély, állati félelem<<, amely fölött a tudatnak nincs ellenőrző hatalma, amelyről a test (szenvedése) tudja a legtöbbet: a homlokról lecsorgó verejtékcseppek a Nagycsütörtök utolsó verssorában, a Krisztussal való azonosulás legbeszédesebb mozzanatában.” (O. Gy.) A zárlat felől nézve átértelmeződik a felütés „nem volt csatlakozás” kijelentése: a „jó, meghitt emberek”-hez nem volt; A „többvilágúság” tapasztalatának válunk tanúivá;
A KÁNAI MENYEGZŐ Michael Pacher festménye Gerard David festménye
KÁNAI MENYEGZŐ Menyegzőnk lesz, kis szerelmem, s derülünk a cigánybandán. Vendégek közt üldögélünk zöldbefutott, tág verandán. Krisztus ül az asztalfőn. Künt augusztus mély, tiszta éje Csillagot szór s zene-szűntén sír a tücsök lágy zenéje. Krisztus arca szép, sugárzó, szereti a víg poétát: Máskülönben nem tett volna érte ilyen hosszú sétát. Súgva mondja: „Szívetek a vágytól majdhogy szét nem pattan, Menjetek csak, fiacskáim, ne késsetek énmiattam! Majd én mindent elgondozok, vendégséggel baj ne légyen. A szegénység, bogárkáim, illatos és drága szégyen.” Lábujjhegyen, mint ki édes szenvedélynek titkon áldoz, Surranunk el lombfüzéres nászi szobánk ajtajához. Visszanézünk… - Minden asztal csupa friss hal, friss kenyér, Vizeskorsó bort zubogtat, bíborlángút, mint a vér.
JÁTÉK ÉS DERŰ Az ember „többvilágúságának” tapasztalatát adja ez a vers is; A lírai én a szent és profán téridő találkozási pontján (a „határon”) helyezkedik el; A vers világát a derűvel, játékossággal, szeretetteljes humorral telített elképzelés beszédhelyzete szervezi, amelyben az élet csodája természetes állapotként mutatkozik meg; A krisztusi csodatétel (a teremtés csodája) a valóságos életben, a „zöldbefutott, tág verandán” teljesedik be; A „többvilágúság” tapasztalata mozgósítja nemcsak az értelem, de a lélek és a test „tudását”is; „Az ‘amor sanctus’ meghitt pillanatát roppant elevenné teszi az a játékos illetlenség, ahogyan a képbe a megszokottnál egy leheletnyivel több erotikát vegyít.” (Cs. Gyimesi Éva)
SAJÁTOS DIALOGIKUS BESZÉDMÓD A vers beszélője nem lírai monológot mond, hanem a (bibliai) szöveghagyomány egymással vitázó ellentéteinek szóra bírásában formálódó szubjektum; A vers indításában megjelenik a megszólítás alakzata („kis szerelmem”), tehát az én megszólalása már eleve dialogikus; Ennek következtében Jézus „boldogmondásai” közül a szegényekre vonatkozó kijelentés „aktualizált” formában teljesen helyzethez illő és érthető („A szegénység, bogárkáim, illatos és drága szégyen”), a követésre vonatkozó ígéret értelme éppen a gyöngéd humorral „kifordított” versbeli változatban mutatkozik meg („Menjetek csak, fiacskáim, ne késsetek énmiattam!”); A jézusi beszédnek ez a pátosztól mentesített, természetes hangú parafrazálása a „világok” közötti határok felszabadításának, a közöttük való dialogikus átjárásnak a nyelvi megvalósulása;
MŰFAJISÁG ÉS KÖLTŐI SZEREPVÁLLALÁS A dialógus tematizáltan mint megvalósulás, mint a kölcsönös szeretet által beteljesülő boldogság záloga, úgy jelenik meg; A „cigánybanda” muzsikájának ritmusát is magába fogadó, itt a jövőt „elbeszélő” középkori legenda műfajára emlékeztet a vers; A költő vállalható feladatáról is elmond valamit: a költő feladata Jézus (mint testet öltött Ige) követése; Ez a megtestesülés a vers írása általi megismétlésben azt jelenti, hogy a költőnek Krisztus arcát kell láthatóvá tenni, s benne sajátunkat felismerni; „Krisztus arca szép, sugárzó, szereti a víg poétát”, vagyis a „poéta” az „én” – aki egyik szereplője is a történetnek – önnön szeretettségét, boldogságát Krisztus „szép, sugárzó” arcában látta meg, amely arcot épp ő maga „festette” ilyen „szépre, sugárzóra”;
ARANY ÉS KÉK SZAVAKKAL Miképpen boltíves pókhálós vén terem zugában álmodó középkori barát, ki lemosdotta rég a földi vágy sarát s már félig fent lebeg a tiszta étheren, - ül roppant aszta-lánál, mely könyvekkel teli s a nagybetük kö-zébe kis képecskéket ékel, madonnát fest örökké arannyal s égi kék-kel, mígnem szelid mosollyal lelkét kileheli: úgy szeretnélek én is lámpásom esteli halvány fénye mellett megörökítni, drága arany és kék szavakkal csak Téged festeni, míg ujjam el nem szárad, mint romló fának ága s le nem lankad fejem a béke isteni ölébe, én Szerelmem. világ legszebb Virága.
CÍM ÉS KOMPOZÍCIÓ A szinesztéziás cím egyetlen, részletesen kidolgozott hasonlatra mutat rá; A cím része is a versnek, kiemelve pedig szakrálissá minősíti a versbeszédet; Az egyetlen versmondatból épülő költeményt a hasonló és a hasonlított tagolja két, jól elkülöníthető részre; Égi Szerelmét egyszerre magasztalja a lovagi költők, a minnesengerek rajongó hangvételével és a középkori barát szakrális gesztusaival;
A VERSMONDAT KÉT RÉSZE: HASONLÍTOTT HASONLÓ A középkori barát képét „festi” meg konkrétnak is felfogható helyzetben, de olyan kulturális utalásokkal, amelyek által ez a kép egy meghatározott létértelmezés, kultúrafelfogás és alkotásmód emblémájává válik: „Madonnát fest örökké/ arannyal s égi kékkel” Képi megfelelések, párhuzamok építik fel a hasonlítottat (én-te viszonylat) és vágyképét az alkotásról; Középkori szövegelőzményekre, az égi és a földi szerelem műfajaira (himnusz, virágének) utal az én Szerelmem,/ világ legszebb Virága; A szavakkal „festés” vizuális képe mellett erős zeneiség is hozzájárul az égi és földi harmóniának, az egység rendjének megteremtéséhez;
POÉTIKAI ESZKÖZÖK SZEREPE ÉS HATÁSA Alkotáseszmény és adoráció A versforma többletjelentése A rájátszás olyan szövegközöttiséget hoz létre, amely a hasonlat kultúraközi viszonyát jelzi; A középkori irodalmi minták követése alkalmat ad a középkori alkotó és a lírai én alkotáseszményének összevetésére; A középkori barát nem személyiségét fejezi ki, hanem az örökkévalót jeleníti meg, így válik részévé a teljességnek, az isteni harmóniának; A lírai én Mária-imádatát a vágyott minta követése lényegíti esztétikummá; A tervszerűtlenség látszata mögött a legkötöttebb versforma, a szonett rímképlete érhető tetten; A szonettforma megváltoztatása olyan írásképet hoz létre, amely „a gótika égre törő, csúcsíves stílusát idézi, s egyben az Ómagyar Mária-siralom kódexbeli képét is”; (Kabán Annamária) Így a versforma többletjelentést hordoz, gyarapítja az adorációt kifejező eszközök számát;
CS. GYIMESI ÉVA: „Ami pedig a játékosságot illeti, kevés költőnkre jellemző ez: talán csak Dsida Jenő és Szilágyi játékainak önfeledtsége, merészsége közelíti meg azt a szintet, amelyet például József Attila vagy Weöres Sándor képvisel. A játékosságra való hajlam különben is inkább azokra jellemző, akiknek formaérzéke és –kultúrája kiváló… Ez a felszabadult és elragadó fantázia párosul Dsidánál a már-már tapintható érzékletesség erényével: tárgyak, színek, illatok, ízek nem az impresszionizmusra jellemző elmódoltsággal, hanem inkább anyagszerűen élnek verseiben. … Ez az anyagszerűség Dsidánál úgy hajlik át absztrakcióba, hogy költészetében a modern tárgyiasság hazai ígéretét kell látnunk.”
WEÖRES SÁNDOR: Dsida Jenő emlékének Oly szomorú, ha nemes fát tép ki a szél gyökerestől. Fájdalmas, ha a mű csonka lesz, abbamarad. Csonkán is rege-kincs a Tiéd – de kívánhat a lélek porba-lökött hontól üdvöt a tiszta dalért? Hogyha ez őr-népben van erő még, óvni a kincset, Téged, Széphangú! Nem feled el sohasem.
IRODALOMJEGYZÉK Bara Katalin – Csutak Judit: Magyar nyelv és irodalom, Tankönyv a XII. osztály számára, T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2004, 41-42 o. Orbán Gyöngyi: Olvasókönyv XII. osztályosoknak, T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2007, 145-156 o. Lisztóczky László: Arany és kék szavakkal. Dsida Jenő Mária- élménye, in: Hitel/2008. január, 107-116 o.
KÖSZÖNÖM A FIGYELMET! Az előadások anyagai megtekint- hetők az alábbi weboldalon: http://pocsveiler_ilona.0fees.net