Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Németh Antal 10 Credójából

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Németh Antal 10 Credójából"— Előadás másolata:

1 Németh Antal 10 Credójából
A legfőbb vallomások Németh Antal 10 Credójából

2 A Nemzeti Színház válsága
A Nemzeti Színház válságos időket élt meg 1935 előtt, ezért új igazgatóra volt szükség a színházi élet fellendítéséhez. Erre a feladatra Németh Antal tűnt a legalkalmasabbnak határozott elképzeléseivel. Bátran szembeszállt az akkori igazgatóval is, hogy újító gondolatait megvalósíthassa.

3 A Credók születése Németh Antal a színházi társulati ülés megnyitóján eltért a szokásoktól, és a hagyományos ünnepi beszéd helyett gondolatait credo formájában fogalmazta meg. A keresztény hitvalláshoz hasonlóan tételesen összefoglalta újító szándékait, kiállt a változtatások szükségessége mellett. Valójában megírta a „Színházi Hiszegy”-et. S mi ezek közül melyiket valljuk igazán?

4 A magyar színjátszás európaisága/ 5. hitvallás
„Hiszek abban, hogy a nemzeti erejében összefogott és belső misszióját teljes lelkesedéssel teljesítő magyar színjátszásnak világviszonylatban is elhivatottsága van.” Egy nemzetnek ragaszkodnia kell a hagyományaihoz, egyediségéhez, de nem földhöz ragadt módon. Folyamatos megújulásra van szükség, nyitottságra, a nemzetközi színházi tendenciák megismerésére. Mert a nézőközönség is nyitott, ízlése változik, és a színháznak ezen igények szolgálatába kell állnia. Emellett a magyar színjátszás európai színvonalát az bizonyítja, hogy milyen széles tömegeket képes megszólítani.

5 A színház etikai magaslata/ 6. hitvallás
A jó színház ars poeticája nem az öncélú szépséget hirdeti. Ahogy a különböző történelmi korszakokban, így napjainkban is fontos üzenete van egy- egy színdarabnak, előadásnak. A színházi helyzetek erkölcsi útjelzőként is szolgálhatnak, mert a közösségben átélt színházi pillanatok kiragadják az embert a hétköznapok valóságából, formálhatják személyiségét, erkölcsi világképét. Az ilyen színházban a nézők ismeretei is gazdagodhatnak, formálódhat személyiségük, akár erőt is meríthetnek az előadásból.

6 A színház folytonos megújulása / 8. hitvallás
A színház örök újjászületés, hiszen egy alkotást, egy darabot nem lehet mindig ugyanúgy előadni. A hagyomány és a megújulás egyaránt fontos. Ezért szükség van arra, hogy a népszerű darabokat újra és újra előadják, de arra is, hogy emellett sokszínű, mindig új program várja a közönséget. Egy színdarabnak tradíciója van, de azt sem változatlanul kell ismételni, hanem megfelelően elhelyezni az adott időben, hogy alkalmazkodni tudjon a színházlátogatók igényeihez, szemléletéhez.

7 A színház halhatatlansága / 10. hitvallás
A színészet fontos hivatás, melyet csak szívvel - lélekkel lehet végezni, és mindig lesznek olyan emberek, akiknek a színjátszás nem egyszerű munkatevékenység, hanem magas színvonalú művészet. Másrészt mindig születnek olyan emberek, akik érdeklődnek a művészet iránt, szeretik a szórakozás e magasztos formáját. A színházművészet tehát örök.

8 És amiben nem hiszünk…Az 1. hitvallás
”Hiszek minden emberi megnyilatkozás nemzeti megkötöttségében és így egy különvaló nemzeti színjátszásban.” Németh Antal az első credójában arra utal, hogy a Nemzeti Színház tartsa meg magyar mivoltát, és ne nyisson más nemzetek felé. Művészetünk nemzeti jellegét úgy is tudjuk ápolni, ha megismerjük más népek színházkultúráját is. A magyar kultúra szerves része az európai kultúrának, azzal együtt fejlődik.

9 Összegzés Készítették:
Németh Antal 10 credója közül a választottak állnak a legközelebb hozzánk, mert ezek hirdetik leginkább a színház újjászületését, megújulását és halhatatlanságát. És főként ezek bizonyítják, hogy a „színház ablak a világ megértéséhez”. Készítették: Pálinkás Bence Sipos Máté Szegedi Szabolcs Tamás Marcell


Letölteni ppt "Németh Antal 10 Credójából"

Hasonló előadás


Google Hirdetések