Wing Chun Kung-fu Készítette: Túri Enese.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Az Országos Kompetenciamérés FIT-jelentéseinek új elemei
Advertisements

Beszámoló a SIOSZ eddigi tevékenységéről Összeállította: Fuhrmann Géza.
A küzdősportok, szűkebb értelemben a kyokushin karate szociális kapcsolatokat fejlesztő hatása a gyermekekre
Arisztotelész (Kr.e ) Minden embernek természete, hogy
A Formula-1 világa.
A filozófia helye a középiskolai oktatásban
8. A Föld történetének időbelisége, órája
Fizika Bevezető 6. osztály.
Készítette: Tóth Enikő 11.A
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar F ő iskola Hallgatói Önkormányzatának bemutatása Beregszász 2012 Készítette: Nagy Tibor.
Dr. Nyitrai Ágnes, AVKF Paradigmaváltás a családi napközi ellátásra való felkészítésben június 1.
Az Ókori Kelet világnézete
A számítástechnika és informatika tárgya
Gimnázium Óbecse Információs társadalom. Gimnázium Óbecse Az információ technológia (IT) az információ kezelésében, visszakeresésében, feldolgozásában,
Itt csak és kizárólag profi, sokat edzett és gyakorolt mozdulatok jelennek, meg melyeket kíváló harcosaink mutatnak be. Ezeket a mozdulatokat csak sok-sok.
A POLITIKAI-GAZDASÁGI VÁLSÁG ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ KÉSZITETTE: GILIGOR ANITA.
Urbanizáció a fejlődő országokban
Matematika Eredete és története Kaszás Tamás.
Pedagógusok és tanárjelöltek felkészültsége az integrált nevelésre
A MŰVÉSZET: „A SZEMÉLYISÉG KÉPE” Dr.Pető Zoltán, Szeged
A szakmai nevelés lényege, célja és feladatai
Művelődés és életmód a kora újkorban
TÖRTÉNELEM TANTÁRGYBÓL
Számítógépes alapismeretek 1. beadandó Forma 1 világa.
A Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió helye a Kárpát-medencében és gazdasági jellemzői Dr. (habil) Pál Ágnes főiskolai tanár HUNGARY, SZTE JGYTFK Sopron,
A kitelepítés, kimenekítés, befogadás, visszatelepítés általános és speciális feladatai Magyarországon „Hallgatók a tudomány szolgálatában” Tudományos.
Környezeti kontrolling
A testnevelési tanterv.
AZ ÁKOSI TEMPLOM Dari Andrea.
Copyright © Dale Carnegie & Associates, Inc.
Szótárak: fajták és tipologizálás
Világ legrégebbi még lakott városa
Madách Imre: Az ember tragédiája A bemutató eredetijét készítette: Takács Zoltán 11. NF Illusztráció: Zichy Mihály A prezentációt készítő.
A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon KÜLDETÉSNYILATKOZATA MUNKAANYAG: az augusztus i csoportmunkák, a vezetőségi együttgondolkodás,
Szervezeti kultúra Definíció: a szervezet tagjai által elfogadott közösen értelmezett előfeltevések, értékek, meggyőződések, hiedelmek rendszere Hofstede:
Kiszakadás az újjászületésből
A vendégek befogadásáról és gyámolításáról „A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén… Mert.
A számítógép működéséhez két elv kell egyszerre működjön: automatizált számolás és programozhatóság. Történetét azokig a mechanikus számológépekig szokás.
A kerettantervek fejlesztése
F: Laci A Melki apátság Zene: Gregorian - Voyage - voyage Automatikus diaváltás.
Tigrisek Készítette : Juhász Noémi.
A kezdetek A lovagrend a szentföldön alakult a zarándokok védelmére. Kezdetben „Krisztus szegény lovagjai” voltak. A templomosok nevet azért kapták, mert.
Középkori szerzetesrendek
Mérnökök szerepe a gazdaság fejlődésében AGTEDU tudományos konferencia Kecskemét Rónay István Elnök Bács-Kiskun Megyei Mérnöki Kamara.
Várkonyi Mária1 Sára Sándor A mozgókép mestere.
Bepillantás egy boldogabb világba: Anika illúziója és a mozinézők illúziója 10/C.
Muaythai és más Harcművészetek
Az Európai Unió költségvetése Balogh Zoltán Nyíregyházi Főiskola – főiskolai tanársegéd Az Európai Unió pénzügyei2006/2007. tanév.
Az Élet Igéje augusztus.
Készítette: Ócsai Gerg ő „Gondolkodom, tehát vagyok” Tovább.
Az Élet Igéje január A világ sok részén január 18. és 25. között tartják az imahetet a keresztények egységéért, más helyeken Pünkösdre teszik ezt.
DIDAKTIKA ÉS OKTATÁSSZERVEZÉS II.
Világjárványok az emberiség életében
Szervezeti kultúra.
Kultúra értelmező kéziszótár alapján három jelentés
A pedagógia mint tudomány Dr. Molnár Béla Ph.D. főiskolai docens.
PsycINFO és az APA Style Csajbók Edit Semmelweis Egyetem Központi Könyvtár február 15. Klinikai Szakpszichológus képzés Könyvtári.
Szakmai tanulmányút NORVÉGIA ( – ) A bemutatót készítette: Dr. Csermák Károly Ph.D.
Az Európai Unió gazdasági joga I. Dr. Nagy Csongor István egyetemi docens.
ÚSZÁS KÉSZÍTETTE: VARRÓ MÓNIKA 2016 JANUÁR. MI AZ ÚSZÁS? AZ ÚSZÁS A FOLYADÉKBAN TÖRTÉNŐ MOZGÁS ÖSSZEFOGLALÓ NEVE. AZ ÚSZÁS SPORTTEVÉKENYSÉG, AMIT VERSENYSZERŰEN.
PsycINFO és az APA Style
Spinóza ( ) Descartes-nál megoldatlan kérdés: Hogyan lehet hatással egymásra a test és a lélek (nála ugyanis ez két különböző szubsztancia). Spinóza.
Ez a titokban épült földalatti templom, a világ nyolcadik csodája. 12
IZRAEL ÉS AZ ARAB VILÁG Készítette: Mérő Dominika.
MIÉRT éppen a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar?
A évi kompetenciamérés FIT-jelentéseinek új elemei
Hidegháború.
Spinóza ( ) Descartes-nál megoldatlan kérdés: Hogyan lehet hatással egymásra a test és a lélek (nála ugyanis ez két különböző szubsztancia). Spinóza.
A globalizáció - a globális világgazdaság
Előadás másolata:

Wing Chun Kung-fu Készítette: Túri Enese

Kung-fu Története Az egyik legősibb önvédelmi rendszer Több mint 2000 éves kínai harcművészet Különböző stílusok fejlődésének egyik központja a Shaolin kolostor i.sz. 495-ben alapították egy Batuo nevű buddhista szerzetesnek i.sz. 527-ben Ta Mo szerzetes érkezett a templomba. Sokan eredeztetik tőle a Kung-Fu kialakulását Valójában a Shaolin szerzetesek már az ő érkezése előtt is gyakorolták a harci művészeteket

Mi a Kung fu? Szó jelentése: idővel megszerzett tudás Egyike az önfejlesztés legkomplikáltabb,de ugyanakkor leghatásosabb rendszereinek A rengeteg tradíción és szokáson kívül egy gazdag tudományágat foglal magába Buddhista szerzetesek fejlesztették ki

Irányzatai Két fő irányzata létezik: Shaolin /Külső stílusok/- Wing Chun ehhez az ághoz tartozik Wudang /Belső stílusok/ A legtöbb stílus többsége „családi” stílus volt, amelyek nagy részét sohasem oktatták nyíltan. A legtöbb mára követőinek kihalásával elveszett. 

Mi az a Wing Chun? A Wing Chun Kung Fu egy tudományos alapokon nyugvó tradicionális kínai harcművészet, melyet egy buddhista szerzetesnő hozott létre A hadi tudományok legnagyobb szakértői alkották Egyszerű, gazdaságos és direkt mozdulatai és az egyedinek nevezhető "chi sao" rendszere révén a világ egyik leghatékonyabb harci rendszerének tartják

Wing Chun Kung-fu elterjedése I 1950-es években Yip Man Nagymester jóvoltából széles körben terjedt el Hong Kong-ban 1960-as, 1970-es években tanítványai folytatták mesterük munkáját, s ennek köszönhetően ma már szinte a világ minden országában ismert Elterjedését elősegítette Bruce Lee filmjeinek megjelenése

Wing Chun Kung-fu elterjedése II William Cheung az 1960-as években megnyitja Wing Chun Akadémiáját Melbourne-ban. 1981-ben megalakul a World Wing Chun Kung Fu Association melynek székhelye Melbourne, elnöke pedig Cheung nagymester Magyar Wing Chun Szövetség 2004 novemberében alakult Szolnokon

Szerkezeti felépítése A tradicionális Wing Chun három pusztakezes formára és két fegyveres formára épül Alapvető szerkezeti egysége a Muk Yan Jong, a speciális gyakorló eszközön végrehajtott 108 mozdulatból álló gyakorlatsor Valamint a tapadó kezek gyakorlatrendszer.

Technikák A szerzetesnő a technikák kidolgozásakor figyelembe vette a matematika, a fizika törvényeit, az emberi anatómiát Az értelemre, a gondolkodásra, a gyorsaságra, a könnyedségre helyezte a hangsúly Nem különféle állatok mozgásait utánozza Tartalmazza az érzékeny, gyenge pontok támadásának technikáit is

Versenyek A Tradicionális Wing Chun stílusnak nincs saját versenyszabálya. Tanulói indulhatnak a Magyar Kung Fu Szakszövetség illetve más stílusok, szervezetek által kiírt versenyeken, bajnokságokon.

Fontosabb személyek Yip Man nagymester – Vagyonát elveszítette, ezután Hong Kong-ba menekült ,1949 végén bemutatót tartott és ismertette a wing chun alapelveit. Felkérték hogy oktassa stílusát az egyesület tagjainak.

Fontosabb személyek Leung Ting nagymester - Yip Man nevezte ki örökösének

Fontosabb személyek A négy harcos,akik megalapozták a stílus hírnevét: Wong Shun-Leung, William Cheung, Bruce Lee, Hawkins Cheung William Cheung, Yip Man Bruce Lee, Yip Man

Fontosabb személyek Juhász Zoltán – a magyarországi szövetség elnöke, a Wing Chun Kung Fu magyarországi stílusvezető mestere

A Wing Chun filozófiája Ki harcosként jeleskedik, sosem félelmetes; Ki harcban kitűnik, sosem indulatos; Ki ellenfelei legyőzésében jeleskedik, nem száll vitába; Ki másokat vezet, inkább alázza meg magát, mint őket; Ez a harc nélküli megmérettetés erénye, a mennyek fenségessége.