Országos népszavazás és népi kezdeményezés

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Szent Koronát Szolgálók Szövetsége Szent Korona alapú jogrendszer „Állami jelképekről és ünnepekről” szóló, 3. főtörvény Szent Korona alapú jogrendszer.
Advertisements

Választójog.
Közbeszerzéssel, közbeszerzési eljárás megsértésével kapcsolatos jogorvoslatok (közigazgatási jogorvoslatok) I. Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottság.
Az esemény vagy eseménysorozat katasztrófává minősítése Jogszabályi háttér § §1999. évi LXXIV. törvény a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről.
Az új Ptk. szerkezete, alapelvei
Prof. Dr. Szabó Máté Dr. Lenkovics Barnabás
A polgári védelmi tervezés Jogszabályi háttér § §1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmánya § §1996. évi XXXVII. törvény a polgári védelemről.
Az új önkormányzati törvény, különös tekintettel a Kormányhivatal törvényességi felügyeleti jogkörére Pauerné Csaba Judit MÁK ülés
Közigazgatási alapismeretek
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztályának feladatai a 2011/2012. tanévben Némethné Fülöp Terézia oktatási főosztályvezető
375/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a kisebbségi önkormányzatoknak a központi költségvetésből nyújtott feladatarányos támogatások feltételrendszeréről.
A köztársasági elnök. 1. Alkotmányos helyzete ► 1.1. Megbízatás keletkezésének módja - prezidenciális rendszerek > végr. hatalom > közvetlen választás.
7/11/20141 Budapesti Ügyvédi Kamara Dr. Patyi András március 10. Alkotmányossági és alkotmánybírósági megfontolások az adóhatósági tevékenység kapcsán.
A nemzeti vámjogszabályok
12.4 A választási rendszer. A helyi önkormányzatok feladatai, szervezetei és működésük. Középszint A választójog: az általános, egyenlő, közvetlen és titkos.
Az évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról
Munkavédelmi előírások rendszere
Szabálysértési méltányossági kérelem
Az Európai Unió intézményrendszere Unger Anna december 1.
A KÉPVISELETI DEMOKRÁCIÁK
A helyi önkormányzatok és a központi állami szervek kapcsolata
A helyi népszavazás és helyi népi kezdeményezés április 6. Előadó: Dr. Csonka Ernő Területi Közigazgatásért és Választásokért Felelős Helyettes Államtitkár,
Államtitkári Kabinetfőnök Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
A POLGÁRMESTEREK VÉDELMI IGAZGATÁSI FELADATAI A JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK TÜKRÉBEN MISKOLC, JÚNIUS 06. FAZEKAS GYÖRGY ALEZREDES.
A Magyar Köztársaság államszervezete
Az Alkotmánybíróság Kormányzati és politikai döntéshozatal  kurtán 2012.
Alkotmány és alaptörvény Kormányzati és politikai döntéshozatal  kurtán 2012.
alkotmány – állam- és kormányformák
204/86. sz. ügy Görög Köztársaság kontra Európai Közösségek Tanácsa.
Jogszabályi háttér A katasztrófavédelem a polgári védelem és a tűzoltóság országos és területi szerveinek összevonásával alakult meg január 1- jével,
Polgári védelmi kötelezettség, mentesség
Tájékoztató az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program mezőgazdasági szaktanácsadási intézményrendszeréről és az igénybevehető szolgáltatásokról Pataki.
A Magyar Köztársaság alkotmányos berendezkedése évi XXXI. törvény parlamenti uralom kisebbségi vétó erősítése ellensúlyok – AB erős helyzete 1990.
Transzparencia, információszabadság és közérdekű adatok nyilvánossága Dr. Fazekas Judit Igazságügyi Minisztérium európai uniós ügyekért felelős helyettes.
Korábbi demográfiai jellemzők Várható élettartam
TÖRVÉNYESSÉGI ELLENŐRZÉS. Átlagos beérkezés: 51 nap után.
A helyi önkormányzatok az Alaptörvényben
Dr. Sediviné Balassa Ildikó: A FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS ÁLTALÁNOS ÉS SPECIFIKUS JELLEMZŐI HOGYAN TANÍTSUNK EREDMÉNYESEBBEN? TANÉVNYITÓ SZOLNOK, VIII.
Szent Koronát Szolgálók Szövetsége Szent Korona alapú jogrendszer Alaptörvény - vázlat Alaptörvényvázlat.
Szent Koronát Szolgálók Szövetsége Szent Korona alapú jogrendszer „Az államhatalom gyakorlásáról” szóló, 1. főtörvény.
Szent Koronát Szolgálók Szövetsége Szent Korona alapú jogrendszer Alaptörvény szintű főtörvények.
A választási eljárásról szóló évi XXXVI. törvény EP választásra vonatkozó különös részi szabályai Előadó: Dr. Molnár Krisztián főjegyző, TVI vezető.
A bíróságok Az igazságszolgáltatás alapelvei
Az Alkotmánybíróság.
A normák kialakulása és szerepük a társadalom életében
Polgári Légiközlekedési Hatóság
KÖZHASZNÚ SZERVEZETEK. irányadó jogszabályok: az egyesületi jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról.
A bíróság határozatai Dr. Nyilas Anna.
A munkaviszony megszüntetése
Jegyzői értekezlet június 29.. Jegyzői értekezlet 2011 június 29. A jogszabályok társadalmi előkészítése július 1-től hatályos az Ötv. 103/B.
Jogi alapfogalmak. Társadalmi normák A társadalmi normáknak nevezzük az emberek életét, tevékenységét meghatározó magatartási szabályok összességét, amelyeknek.
Üzemi Tanács Általános ismertető
A MUNKAJOGI JOGFORRÁSOK RENDSZERE
Átvándorlók-bevándorlók kontra hajléktalan ellátás
M UNKAÜGYI KAPCSOLATOK Dr. Fodor T. Gábor ügyvéd Székesfehérvár, május 17.
Az Európai Unió gazdasági joga III. Dr. Nagy Csongor István egyetemi docens.
Alkotmányjog 2. A köztársasági elnök.
Önkormányzat és állam.
Az ideiglenes biztosítási intézkedés elrendelésének általános és különös szabályai Villányi- Kollár Károly Dusán okleveles nemzetközi adószakértő.
A közigazgatási eljárás II.
Dr. Kováts Beáta Főtanácsadó, Alkotmánybíróság l l l
Az EU intézményrendszere
A hivatalos statisztikáról szóló évi CLV. törvény bemutatása Dr
Érvényesség, hatály, alkalmazhatóság
A jogforrási rendszer II.
Pécs, szeptember 25. Jegyzői értekezlet Hatósági Főosztály Törvényességi Felügyeleti Osztály.
Közbeszerzési Döntőbizottság
Közbeszerzési szabályok változása és
A MUNKAJOGI JOGFORRÁSOK RENDSZERE
AZ EURÓPAI UNIÓ JOGA NKE.
Előadás másolata:

Országos népszavazás és népi kezdeményezés

közvetlen és képviseleti demokrácia Alkotmány 2. § (2) bekezdés „a Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselõi útján, valamint közvetlenül gyakorolja” 2/1993. (I. 22.) AB határozat „A Magyar Köztársaság alkotmányos rendjében a népszuverenitás gyakorlásának elsõdleges formája a képviselet. Népszavazás csak az Alkotmány és az alkotmányosan hozott törvények keretei között dönthet az Országgyûlés hatáskörébe tartozó ügyekben.”

mi lehet népszavazás tárgya? Alkotmány 28/B. § (1) bekezdése „országos népszavazás ... tárgya az Országgyûlés hatáskörébe tartozó kérdés lehet” 53/2001. (XI. 29.) AB határozat „az Országgyûlés Alkotmányban biztosított jogalkotói hatásköre teljes, és mind a Kormány, mind a Kormány tagjai irányába nyitott” (sebességkorlátozás)

mi lehet népszavazás tárgya? az országos népszavazásról és népi kezdeményezésrõl szóló 1998. évi III. törvény 13. § (1) bekezdés „a népszavazásra feltett konkrét kérdést úgy kell megfogalmazni, hogy arra egyértelmûen lehessen válaszolni” 52/2001. (XI. 29.) AB határozat a kérdés világos és kizárólag egyféleképpen értelmezhető legyen nem tartalmazhat két, szorosan össze nem függő alkérdést olyan követelményt nem támaszt, hogy az egyes jogágak kifejezéskészletét, az egyes szakterületek terminus technicusait vegye alapul a népszavazás eredménye alapján az Országgyűlés el tudja-e dönteni, hogy az akkor hatályban lévő jogszabályok szerint terheli-e jogalkotási kötelezettség

mi nem lehet népszavazás tárgya? Alkotmány 28/C. § (5) bekezdés Nem lehet országos népszavazást tartani: a) a költségvetésrõl, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekrõl és illetékekrõl, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeirõl szóló törvények tartalmáról, 51/2001. (XI. 29.) AB határozat tartalmazza-e a költségvetési, a zárszámadási törvény módosítását okszerûen következik-e belőle e törvények megváltoztatása a választópolgárok pontosan határoznak-e meg jövõbeli költségvetési törvényben szereplõ egyes kiadásokat

mi nem lehet népszavazás tárgya? Alkotmány 28/C. § (5) bekezdés Nem lehet országos népszavazást tartani: b) hatályos nemzetközi szerzõdésbõl eredõ kötelezettségekrõl, illetve az e kötelezettségeket tartalmazó törvények tartalmáról, 58/2004. (XII. 14.) AB határozat [az Alkotmány] „a már megerõsített, kihirdetett és hatályba lépett nemzetközi szerzõdésekkel kapcsolatban állapít meg népszavazási tilalmat” (uniós csatlakozás előtte OK)

mi nem lehet népszavazás tárgya? Alkotmány 28/C. § (5) bekezdés Nem lehet országos népszavazást tartani: „c) az Alkotmány népszavazásról, népi kezdeményezésrõl szóló rendelkezéseirõl,” 25/1999. (VII. 7.) AB határozat az Alkotmány módosítására irányuló kérdésben választópolgárok által kezdeményezett népszavazásnak nincs helye (elnökvál. módja)

mi nem lehet népszavazás tárgya? Alkotmány 28/C. § (5) bekezdés d) az Országgyûlés hatáskörébe tartozó személyi és szervezetalakítási (-átalakítási, -megszüntetési) kérdésekrõl, e) az Országgyûlés feloszlásáról, f) a Kormány programjáról, g) hadiállapot kinyilvánításáról, rendkívüli állapot és szükségállapot kihirdetésérõl, h) a Magyar Honvédség külföldi vagy országon belüli alkalmazásáról, i) a helyi önkormányzat képviselõ-testületének feloszlatásáról, j) a közkegyelem gyakorlásáról.

a népszavazás fajtái Alkotmány 28/C. § (1) bekezdés országos népszavazást döntéshozatal vagy véleménynyilvánítás céljából lehet tartani, a népszavazás elrendelésére kötelezõen vagy mérlegelés alapján kerül sor. Alkotmány 26. § (6) bekezdés megerősítő népszavazás: elfogadott, de még ki nem hirdetett törvényről

a népszavazás fajtái 1998. évi III. törvény 8. § (3) bekezdés az országos népszavazásról és népi kezdeményezésrõl szóló 1998. évi III. törvény 8. § (3) bekezdés a kötelezõen elrendelendő népszavazás csak ügydöntõ lehet a fakultatívnál az Országgyűlés dönt a kötőerőről a megerősítő népszavazás ügydöntő

a népszavazás kezdeményezői Alkotmány 28/C. § (2) és (4) bekezdés kötelező elrendelni ha 200,000 választópolgár kezdeményezi az Országgyűlés mérlegeli az elrendelést ha a köztársasági elnök a Kormány az országgyűlési képviselők egyharmada vagy 100,000 választópolgár kezdeményezi

a kezdeményezések viszonya 52/1997. (X. 14.) AB határozat megelőzési szabály a polgárok által kezdeményezett népszavazás elsőbbséget élvez nem lehetetlenítheti el a többi kezdeményezésre jogosult ez a védelem az eljárás legelejétől él

a kezdeményezések viszonya a kérdést be kell nyújtani az OVB-hez hitelesítésre a hitelesítés pillanatától él az elsőbbségi védelem amíg nem zárul le az eljárás, azonos tárgyban nem kezdeményezhető népszavazás az OVB hitelesítő határozata ellen az AB-hez kifogás (jóváhagyás v. új eljárás > OVB > újabb kifogás) az Országgyűlés elrendelő határozatával szemben ha kötelező a népszavazás, az elrendelés megtagadása esetén is AB-hez kifogás

ha sikeres a kezdeményezés az Országgyűlés elrendeli a népszavazást a köztársasági elnök kitűzi annak időpontját

a népszavazás eredménye Alkotmány 28/C. § (6) bekezdés ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele, de legalább az összes választópolgár több mint egynegyede a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott nincs érvényességi küszöb az összes választópolgár több mint egynegyede: mintha a többség elment volna szavazni, és többségük azonos választ adott volna

mi lehet népi kezdeményezés tárgya? Alkotmány 28/D. § az Országgyûlés hatáskörébe tartozó kérdés

ki kezdeményezheti a népi kezdeményezést? Alkotmány 28/D. § hitelesítés: OGY hatáskör + egyértelműség kizárt tárgykör nincs 50,000 választópolgár

mi az eredménye a sikeres népi kezdeményezésnek? Alkotmány 28/D. § a megfogalmazott kérdést az Országgyûlés köteles megtárgyalni