A gyermekkortörténeti alapfogalmak lehetséges rendszerezése

A gyermekkortörténet alapfogalmai (1. változat) Gyermekszemlélet (conception of the childhood) olyan gyűjtőfogalom, melynek részei: Gyermekkép (idea of the child): Eszmények, ideák, hiedelmek, koncepciók és elvont fogalmi konstrukciók együttese. Többnyire eszményített, olykor mitizált alakban jelenik meg. (Pl.: „Az isteni gyermek”, Das göttliche Kind” ) Gyermekfelfogás (attittude to the child): A konkrét, valós gyermek megítélése. A köznapi tudat síkján megjelenő asszociációk, a cselekvést közvetlenül motiváló attitűdök együttese. (Pl.: „Ebadta vásott kölyök, majd megmutatom én neked, ki az úr a háznál!”)

A különböző történeti korokban milyen domináns gyermekeszmény (gyermekkép, gyermekimázs) alakította a felnőttek gyerekekkel kapcsolatos, hétköznapi életben megnyilvánuló attitűdjeit és konkrét viselkedését. Ez utóbbit nevezem gyermekfelfogásnak.

Nem feltétlenül harmonizál a gyermekeszménnyel. Gyermekfelfogás (concept of childhood): befolyásolja a gyermekkel kapcsolatos bánásmódot – a hétköznapi élet körülményei között. Nem feltétlenül harmonizál a gyermekeszménnyel. Pl. A testi fenyíték alkalmazhatóságának taglalása 19. századi neveléstani kézikönyvekben.

gyermekeszmény + gyermekfelfogás Gyermekszemlélet: gyermekeszmény + gyermekfelfogás Gyermekeszmény: elvont ideák, gondolatok a gyermekről - gyakran mitizált alakban. Például: „a gyermek mint kicsinyített felnőtt”, „az ártatlan gyermek”, „a vásott gyerek”,

Illusztrációk 1. Embereszmény, gyermekeszmény „A földi lények közül a legtökélyesebb az ember.” „Ő szellemi életénél fogva, melynek az állatoknál nyomára sem akadunk, egészen kiválik ezek sorából, és magasabb, enyészhetetlen, érzék fölötti világba is bele tartozik. Az ember szelleme életszerves testével egységgé levén egyesítve, ő az érzéki és szellemi világba van helyezve. Valamint a két világ nem egymástól különválva létezik, hanem az, mit látunk, képe a láthatatlannak: úgy az ember is a test hordnoka és kifejezője a szellemnek.” (Mennyey József: Nevelés- és tanítástan, 1866/67)

2. Gyermekfelfogás: „Vannak gyerekek, akik irányában a fenyíték szükségkövetelte büntetés. A kiszabott testi büntetés úgy hajtassék végre, miszerént a gyermek érezze és lássa, hogy a tanító csakis a mindnyájunkat kötelező erkölcsi törvény szellemében büntet.” (Mennyey József: Nevelés- és tanítástan, 1866/67)

Alapfogalmak (2. változat) A gyermekkép a fogalmak olyan komplex szerveződése (sémája), amely magában foglalja az ideális gyermekről és a valós gyermekről alkotott képet.

A két fogalmi rendszer tartalmilag nagyrészt átfedi egymást, de a gyermekkép fogalma az elsőben szűkebb, a másodikban tágabb értelmezést nyer.

A gyermekkép (gyermekeszmény, gyermek-imázs) nem csak a gyermekfelfogással állítható párba, hanem az adott korszakban és kultúrában létező gyermekek helyzetével, életmódjával is. Ez utóbbit nevezzük „gyermeklét-”nek. („Kindsein ist kein Kinderspiel!”)

A gyermek, a gyermekkor sajátosságai különböző mai tudományos koncepciókban Biológiai antropológia: Az embergyermek esendő, biológiai értelemben „koraszülött” a primátákhoz képest. Megkülönböztető jegyek: egyenes testtartás, a magasan fejlett intelligencia és a beszéd elsajátításának képessége. Ezek az „enkulturáció” feltételei. További sajátosságok: a kontaktus-szükséglet, kötődés, kíváncsiság, játékigény, utánzás stb.

A tradicionális fejlődéslélektan elmélete a szakaszos fejlődésről: E felfogás szerint többé-kevésbé előre „programozott” érési folyamtokról van szó. Beszédtanulás: gügyögés, gagyogás, individuális beszéd stb. Játék: motorikus funkciógyakorlástól, szimbolikus fantázia- és szerepjátékon át, a konstrukciós és szabályjátékig. Ábrázolás: a firkától az alakrajzig.

Piaget fejlődéselméletei: A gondolkodás fejlődésének szakaszai: szenzomotorikus (születés - kb. 2. életév) műveletek előtti (2-6/7. év) konkrét műveleti (6/7-12. év) formális műveleti (12-től) A moralitás fejlődésének szakaszai: Prekonvencionális, konvencionális és posztkonvencionális szakasz.

Fejlődéslélektani szakaszok Piaget szerint: A. „Csecsemőkor”: a születéstől 18 hónapos-kétéves korig, 1. Az első táplálkozási ösztöntörekvések és az első érzelmek megjelenése. 2. az első motorikus szokások, az első irányított észlelések és az első differenciált érzelmek korszaka; 3. (a beszéd kialakulását megelőző) szenzo-motoros intelligencia korszaka. B. „Kisgyermekkor”: 2-7 éves korig, az intuitív intelligencia, a spontán interperszonális érzések korszaka. C. „A gyermekkor középső szakasza”: 7-től 11-12 éves korig, a konkrét intellektuális műveletek (a logikai gondolkodás kezdete), a morális és a társas együttműködés korszaka. D. „Serdülőkor”: az elvont intellektuális műveletek, a személyiség kialakulásának a korszaka, affektív és intellektuális belépés a felnőttek társadalmába

Erik Erikson fejlődéselmélete: (a) „csecsemőkor” – a születéstől 15 hónapos korig; (b) „kisgyermekkor” – 15 hónapos kortól két és fél éves korig; (c) „a játék kora” – két és fél éves kortól hatéves korig; (d) „iskoláskor” – hatéves kortól a nemi érésig; (e) „ifjúkor” – húszéves korig.

Középkori szerzők (pl. Sevillai Izidor, Bartholomeus Anglicus) a gyermeki fejlődés szakaszairól: 1. Infantia – születéstől 7 éves korig, kisgyermekkor; 2. Pueritia – 7-12 éves korig (a lányok esetében), 14 éves korig (a fiúknál); 3. Adolescentia – 12 vagy 14 éves kortól a felnőttkorig; 4. Juventus – fiatal felnőttkor. (Ld: Shahar: Gyermekek a középkorban)

A mai tudományos és történeti alapokon nyugvó fejlődéslélektani „fázis-elméletek” igen nagy hatást gyakoroltak a gyermekkorról való köznapi gondolkodásunkra. Van egy általános kép,arról, hogy egy gyermeknek milyen fejlettségi fokot kell elérnie pl. 2 vagy 3 éves korában. A gyermeki fejlődés kulturális-társadalmi beágyazottságát könnyen figyelme kívül hagyjuk.

A gyermekkép voltaképpen a társadalmi tudat, a közgondolkodás által – lélektani, filozófiai, képzőművészeti stb. motívumokból egybeszőtt – összetett elméleti konstrukció. Annak a törekvésnek az eredménye, amely révén értelmet szeretnénk tulajdonítani az emberi élet egyes szakaszainak.

A gyermeklét néhány sajátossága a mai fejlett társadalmakban 1. Kirekesztettség a nyilvánosságból, elszigeteltség: A modern posztindusztriális társadalmakban – amelyek már nem ismerik a gyermekmunka fogalmát a gyermekmunka fogalmát –, a gyermek kirekesztődik a valós élet tárdsadalmi-gazdasági cselekvési tereiről. Zavaró tényezővé válik a munka, a piac, a nagy társadalmi intézmények világában. A gyermekeket száműzik a gyermekszoba, az iskola művi és manipulált világába. Pedagógia szempontok szerint szervezik életét: pl. az évfolyamosztályok és a fejlettségi csoportok létrehozása révén. „A gyermekkor gettója” (Mollenhauer).

2. A gyermek mint „marketing-célszemély”: A robbanásszerűen megnövekedett fogyasztás időszakában a gyermek a reklámkampányok céltáblájává vált az elektronikus médiában. (A gyermek mint reménybeli „vevő”.) A tömegkommunikáció kíméletlen benyomulása a magánszférába  a gyermekek tömegeiben ébrednek új igények, vágyak. „TV-gyermekkor” A gyermeksport mint divatjelenség.

3. „Szentimentális gyermekkor”: A gyermek gazdasági leértékelődésével párhuzamosan ment végbe történetileg példátlan emocionális felértékelődése a modern középosztálybeli családokban. Ok: a család elvesztette gazdasági egység szerepét, helyette érzelmi stabilitást nyújtó „hátországgá” vált. („Az otthon melege”, „családi fészek” stb.)

A modern család funkciói a gyermek szempontjából: a fejlődéshez szükséges emocionális stabilitás biztosítása: „perszonalizálás”, az intézményen kívüli nevelés-szocializálás színhelye. A modern társadalmakban pusztán racionális szempontból már „nem kifizetődő” gyermeket nevelni, a gyermek „gazdasági teher”. Emocionálisan viszont szívesen vállalt befektetés! „Economically useless, but emotionally priceless!”

Az Egyesült Nemzetek Egyezménye a Gyermeki Jogokról (1990. szeptember 2.): Jog az élethez, az emberhez méltó életkörülményekhez, az egészségügyi ellátáshoz, a zavartalan fejlődéshez, az iskoláztatáshoz, az állampolgársághoz, a szabad vélemény-nyilvánításhoz, az önrendelkezéshez, a diszkrimináció és a szexuális visszaélés elleni védelemhez.

A „gyermekkor szakralizálása” a „gyermek évszázadában”. Érzelmi viszony a gyermekhez  örökbefogadási hajlandóság megnövekedése. A gyermek mint örömforrás, az emocionális igények kielégítője. A tradicionális szociális struktúrák átalakulásának, fellazulásának korában a gyermek lesz az egyik legfontosabb kötelék, amely a világhoz, a társadalomhoz fűz bennünket. A „varázsától megfosztott” világban a gyermekek segítségével ismét megtörténhet a varázslat. (Die Wiederverzauberung der Welt.)

Mary Cassatt: Az anyai csók (1896) (Empatikus, szeretetteljes viszony)